Az élet tele van olyan élvezetekkel, melyeket ki kell élvezni és egyesek ezekre nem képesek, talán én sem lettem volna, míg át nem változtam. Valóban meghalt valaki azon a napon, de egy új emberként vagy éppen vámpírként tértem vissza, akinek a bosszú lett a legérdekesebb és legkívánatosabb játéka. Minden csalódás a vágyakról való lemondásból ered, én pedig egyáltalán nem voltam hajlandó lemondani a legnagyobb vágyamról, szüleim megöléséről.. Megérdemelték a halált, megérdemelték, hogy így végezzék, hogy méltó temetésben se legyen részük, húgom hiába temette el őket, én kiástam őket.
Emlékszem a napra, mintha ma lett volna, mintha csak ma lenne. Az ég borús volt, talán alkalmazkodott az idő a kedvemhez, de ez nem is volt érdekes. A szüleim korán elmentek dolgozni a földekre én pedig visszatértem az utazásomról, bár nem voltak otthon mikor megérkeztem.. Csak anyám legkedvesebb állatkája próbált dorombolva az ölembe ülni, mire én csak egy mosollyal az arcomon kezdtem el simogatni és ülve vártam, hogy végre megérkezzenek.. Fél órával később leszakadt az ég, ők pedig beszaladtak a házba, ám mikor megláttak a mosoly is leolvadt az arcukról.
- Te neked nem kéne itt lenned. - mondja apám és még alig tért magához a sokktól, anyám pedig mindeközben aggódva méregeti a is állatkáját, még ez a dög is több szeretet kapott, mint én.
Szép lassan felállok és tartom kezemben a macskát. - A bérgyilkos elég béna volt, gondolom az eddig megspórolt pénzetekből nem futotta egy jóra. - jegyzem meg, majd anyám szemébe nézek. - Érdekes, hogy a dög, akit nem szerettem sosem, ennyire szeret.- mondom neki, majd képességemet bevetve kissé megsokkolom a dögöt, aki egy hangosat felnyávogva jelzi a fájdalmat, mire anyám szeme könnyes lesz. - Fejezd be te szörnyeteg.. - kiabál rám, mire az ajkaimon csak szélesedik a mosoly és még intenzívebben sokkolom a dögöt. - Azt mondtam elég volt! - kiabál rám és már nyúlna a macskáért, de én hátrébb jelenek meg, hála a gyorsaságnak.
Kiüt az arcukra, hogy nem hisznek a szemüknek, tudják hogy már nem az vagyok, ami egykoron.. Megfogom egyik kezemmel a macska két elülső lábát, másikkal meg a két hátsót és egy erős rántással kettétépem a jószágot a vére rám és anyámra is egyaránt fröccsen. - Így kell gyorsan és határozottan ölni. - jelentem ki, mire ők csak elborzadva néznek rám, végül apám nyitja szóra az ajkait.. - Miféle szörnyeteg lett belőled? - az arcára kiül az undor és minden egyes szavát úgy köpi ki, akárcsak ha méreg lenne az ajkai közt. Engem csak az egész megnevettet, talán túlságosan is megnevettet. Felesleges lenne magyarázkodnom, elmondanom nekik, hogy mi történt velem, nem érdekelné őket az életem története. - Tudjátok jól, hogy miért vagyok itt. - hajítom anyám felé a kis dögét, bár most két darabban van és nem igazán fog hízelegve, dorombolva közelíteni felé.
- Megfogsz ölni minket. - mondja ki apám egyszerűen, mire én bólintok, anyám pedig rémült arcot vág, annyira ostoba, mindig is annyira ostoba volt.. Az egyik széknek kirúgom a lábát, felkapom és a falba állítom, majd anyám előtt megjelenve megragadom a vállánál és a következő pillanatban testét átszúrom a kiálló darabbal, majd meg is hajlítom a vasat, nehogy elszökjön. Fájdalommal teli visítása csak zene a füleimnek, bár előbb is képes lettem volna. - Te egy.. utolsó.. - kezd bele, de csak szavai halkan csengenek, fejére helyezem ujjbegyeimet és kissé megsokkolom, szavai artikulálatlanok lettek, mozgása pedig koordinálatlan, majd mikor megfordulnék apám vágna hozzám valamit, de én egy jól irányzott rúgással kisegítem az udvarra a falon keresztül. - Remélem nem gyorsan akarsz megdögleni.. kiakarom élvezni a szenvedésed. - mondom neki, miközben lábánál fogva megint csak a falon keresztül besegítem most a házba és csakugyan megjelenek előtte. Mosolygok rá, ő pedig a fájdalomtól alig tud mozogni és amikor felém nyúlna, rálépek a kezére, jó erősen lépek rá, egy reccsenés felhangzásakor pedig nyugtázom magamban, hogy eltörtem valamelyik csontját. Ő csak felordít a fájdalomtól. - Ez semmi ahhoz képest, amennyit érdemelsz. - mondom mosolyogva, majd a konyhában felkapok egy kést és a felállni készülő apámat a földre taszítom, majd a hasára ülök. - Melyik kezeddel fizettél a halálomért? - teszem fel az egyszerű kérdést, de ő válasz helyett csak rám köp egyet, ami rossz dolog, főleg hogy ütésem akkora erővel éri, hogy állkapcsa azonnal több darabba törik. Arca teljesen eltorzult a fájdalomtól, vajon ilyen arccal még tudná szeretni a kis tökéletes Adalindka..?
Hát ha nem választ, akkor választok én, én megragadom a jobb kezét, ő próbál könyörögni, hogy ne tegyem, de nem érdekel.. Szépen elkezdem ujjanként és ujjpercenként csonkítani a testét.. Mindeközben menthetetlenül visítozni kezd, próbál szabadulni, próbál lerázni magáról, de nem sok sikerrel. - Tudod mit nem próbáltam még ki? - kérdezem bizarr mosollyal az arcomon és ujjbegyeimet a szemeire helyezem, majd elkezdem őt sokkolni és nevetni kezdek, annyira élvezem, ahogyan alattam elkezd rángani a teste és percekig ezt élvezem, amikor.. nem mozdul tovább. Sóhajtok egyet. - Nem bírt valami sokat a férjed, drágaságom. - mondom anyámnak, de ő egyre sápadtabb lesz és erőtlenebb. - Még nem dögölhetsz meg. - harapok a csuklómba és itatom meg vele a véremet, máris jobb színe lesz és az ereje is kezd visszatérni. - Te szörnyeteg, te ribanc.. - sikoltja nekem, én pedig megragadom a nyelvét és két ujjam közé csípem és nem eresztem. - Mocskosan beszélsz, én ilyenkor pofont kaptam tőled.. - jegyzem meg, majd kirántom a szájából a nyelvét és nézem, ahogyan istentelenül elkezd vérezni, a vastag izmot ami a kezemben van, az pedig elhajítom.
- Jujj.. egy légy. - mondom, anyámat a lábánál felkapva vágom a falhoz, miközben nem eresztem el. És megismétlem párszor, mire vér szökken fel a szájából, bár nem hiszem hogy csak a kitépett nyelve miatt lenne. Sóhajtok egyet, bár teste már nem mozog úgy, ahogyan kéne, talán a gerince is eltört.. - Te se bírtad soká. - jegyzem meg sóhajtva, majd fejét addig verem a földhöz, míg pépes nem lesz és mikor már elég pépes és az agya ott van mindenhol, akkor elhajítom. - Végeztem itt. - mosolyogva lépek ki a házból és már alig várom, hogy lássam Adalind arcát.