A fórum már nem él, helyette figyelmetekbe ajánom a Silhouette in the Darkness frpg-t, reméljük minél többet csatlakoztok hozzánk! <3
Bevezetõ
Poison After Bite
Sötét köpenyek libbennek, hatalmas tappancsnyomok tarkítják az erdő talaját, vértelen áldozatok fölé démonok hajolnak. Valahol másutt a csillagtalan, hűvös éjszakában farkasvonyítás hallatszik, kövér hold fénye tör át a sötét felhőkön keresztül. A földtől néhány méterre alaktalan lény lebeg, várva a megfelelő pillanatra, hogy a kiszemelt áldozatára vesse magát, miközben egy halandó álmát épp egy hasonló lény őrzi. Az oldal kitalált világra épül, az egész csupán fikció, nagyrészt a legendákat vettünk alapul. Akad néhány sorozatból, filmből merített ötlet is, de saját elemekkel is tarkítottunk megújult világunkat. A Poison after bite a természetfeletti világnak ad otthont - fajok harcait, testvériségek felemelkedését, halandók átlagos életét, de akár falkák hierarchiáját is nyomon követheted. Vagy inkább a részese lennél mindennek? Gyere, csatlakozz bátran hozzánk, ahol összesen nyolc faj közül válogathatsz, de akadnak egyéb csoportok, kovenek, falkák, akik lehet, hogy éppen rád várnak. Hogy mi a teendőd? Önmagadnak lenni. Vagy kevésbé. A döntés egyedül a tiéd!
Csak figyelem, ahogy a szavaimra csak áll és néz és teljesen meg van hökkenve és hátrál és én is megszeppenek a reakciójától. Mármint... ő volt az, aki vágyott utánam, erre megérintem és inkább elhúzódik? Mit csinálok most rosszul? Csak állok és várom, hogy kinyögjön valamit, ami végül egy amolyan tagadás. Hogy ő egy állat, nem képes olyasmire, mint amit én akarok. Mély levegőt veszek, halkan sóhajtok. Megfogom a karját, és visszább húzva a tükör elé állítom, azzal szemben, hogy lássa magát. - Látod? Nem vagy állat, Maddock. És ha mélyen belül vannak is állati ösztöneid, azok alatt épp úgy a kovács vagy Angliából, mint én a juhász felesége. Egy férfi, aki a két kezével épített egy házat. Aki valahonnan megismert egy nőt, akivel aztán gyereket nemzett. Az a férfi épp úgy él még, a farkas bundájában, ahogy én is érzem még a vágyat az életre. Csak azt akarom, hogy úgy kezelj, mint régen őt. Hogy finoman érints, simogass, hogy... hogy... nem is tudom. Hogy egyenlően kezelj engem magaddal. Hogy többre tarts, hogy tiszteld a döntéseim. – mondom, miközben félig mögötte állva figyelem a tükörből, aztán mellé lépek. - Azért menekültem el, mert amikor farkasként elém léptél, a gyilkosomat láttam magam előtt. Félek a farkasoktól. A kutyákkal sem vagyok barátságban, de a farkasok... én... ez egy olyan extrém, szélsőséges érzés, mint nálad a ragaszkodás. Hiába mentettél meg, hiába hoztál vadat, számomra minden mozdulatod rémisztő volt. Még akkor is, ha tudtam, hogy nem fogsz bántani... És ez nem ellened szól. Ezt nem tudom irányítani. Az emlékek a halálomról elöntöttek. A halálfélelem marcangolt akkor. – ülök oda, ahol előtte ő ült, az ágyra. Lesimítom nagy szoknyámat és sóhajtok. - Ezerötszáz éve, minden teliholdat valami rejtekhelyen töltöttem. De amikor nálad verekedtünk, elvesztettem az időérzékemet. Nem tudtam, hogy átaludtam egy napot. – mondom halkan, a szoknyámat gyűrögetve, nem nézve fel rá egy ideig. Aztán amikor még is, érzem, ahogy marcangol egy szomorú érzés. - Nem akarok veled harcolni, Mad... Nem akarok dühösen, gyilkosként tovább kísérteni. Élni akarok... élni és szeretni. És vágyom rád. Nagyon is. Többször jársz a fejemben, mint gondolod. De valahányszor találkozunk, mindig elrontod a lehetőséget azzal, hogy önfejűen cselekedsz. Mint ma, hogy a munkámba beleszóltál. Vagy a nyaklánc, vagy hogy nem engedtél el. – mondom remegő hangon. Végül inkább felpattanok és elfordulok. Mitől érzékenyültem el ennyire...? Nem szoktam ilyen lenni. Gyorsan letörlöm az éppen kibuggyanó könnycseppeket az arcomról, neki háttal, az ablak felé fordulva.
A régi nevemen szólít, eltéveszthetetlenül érzem belőle az akcentust, azt a zöngét, ahogy abban a korban beszéltek. Bensőm egy része megtelik valamiféle furcsa érzéssel, melegséggel talán, azt hiszem. Meglepve hagyom magam, hogy a tükör elé állítson, igen,mi van ezzel? Teljesen szétziláltam az öltözékemet, aztán végül beszélni kezd, hogy nézzek magamra, tényleg kutatni kezdem magam, nézem magam, hogy mi lehet másabb. Az arcom immár ezerötszáz éve ugyan azt a képet mutatja, se egy sebhely, se egy törött fog, pedig óó mennyi volt, mennyi tört már ki, de hála a kelta isteneknek, mind visszanőtt. Félrebillentem a fejem, és próbálom elképzelni a múltamat, és nem tudom, hogy neki köszönhetően-e de látom a képeket a szemem előtt peregni, ahogy valóban megépítettem a saját házamat, kőből, és fából, később már sosem építettem fa elemmel, mindent kőből. Rettegek a tűztől, egyébként, úgy, hogy ha nincs felügyelve. Rettegek attól, ha a házam a fejem fölött ég. Egyébként a műhelyben semmi problémám sincs vele. Figyelem ahogy végül mellém lép. Egyszerű vágyai és egyszerű álmai vannak, de miért nem lehetne, hogy ezt az érintéseimmel és a testi kommunikációmmal mutatom mid ki, hm? Szeretem ha hozzám ér, jobban sokkal jobban elviselem tőle, mint bárki mástól. - Sosem bántanálak. – jegyzem meg halkan. Farkas alakban tudom, hogy képtelen lennék őt bántani, más kérdés, ha olyan jó kis verekedésbe keverednénk, mint múltkor a konyhában…azt élveztem, baromira élveztem, őszintén szólva beindított, kanos lettem utána tőle nagyon. Ezért sem akartam ,hogy Anna távozzon…mert reméltem ,hogy ő is jól érzi magát, tőle, hogy… akar. De… másképp működöm mint ő. - Élveztem a verekedésünket Anna, felspannolt, vágytam rád utána, úgy ahogy még egyetlen nőstényemre sem. – túrok a hajamba, miközben sóhajtok egy hatalmasat, figyelem, ahogy az ágyon a korábbi helyemen tollászkodik, és most látom igazán, hogy mennyire hasonlít a régi Annára akiért odáig voltam. Képes vajon megérteni, hogy másképp működöm, mint a normális emberi férfiak? Nem tudom… Félek, rettegek a tudattól, hogy nem. - De az…az ember rád akart mászni! – morranok dühösen, halkan, miközben ökölbe szorul a kezem, és meglepetten fordulok utána, hallottam, hogy a hangja remeg, ezért utána sietek, hátulról ölelem át, ha hagyja magát, le kell hajolnom, és kicsit be is kell rogyasztanom a lábam, hogy a vállára tehessem a fejem, a derekát ölelem, és lecsukom a szemeimet, s lassan pillantok fel a tükörképünkre az albakban. - Nem beszéltél velem, nem tudtam, hogy itt leszel… ha elmondod… ha valahogy kapcsolatba kerülünk azután, talán nem rontom el a munkád…- köpöm az utolsó szót, mert szerintem nem munka, az ,hogy az ember épp mást szed fel a tetőn. - Anna… én…csak tudom , hogy úgyis eltűnnél, ahogy a lidércek szokása. – veszek egy nagy levegőt, és csak futólag simítom az arcomat az övéhez, majd megfordulok, háttal neki. Félre dobom a zakómat, baromi melegem van ebben a szarban, és összefogom a tarkóm mögött az ujjaimat. - El van kúrva ez az egész, én a megfogni és megszerezni, birtokolni ismerem. Ami fölött nincs hatalmam, annál attól félek, hogy elvesztem, hogy nem az enyém… hogy… nem … leszel az enyém, sosem. Utálom ezt! – a farkasom is kétségbeesetten morgott fel, a szemeim is sárgán villantak egy néhány pillanat erejéig, majd visszafordultam Annához, és ott álltam mögötte, a tenyeremet a tarkójára simítottam, és finoman gyúrni kezdtem a nyakát és annak környékét, persze csak ha ott állt továbbra is, ha nem, akkor csak a sötétséget bámultam, az ablakon kipillantva. Elszorult a torkom, ahogy lehunytam a szemem, hiába volt falkám, mindig félnek éreztem magam valamiért, most pedig, hogy érzem a másik felem, újra furcsa akadályok gördülnek elém, amivel nem tudom ,hogy képes vagyok-e megbirkózni, vagy egyáltalán, hogy kell csinálni ezt az egészet, amit ő akar... Építsek új házat, egy közöset, amiben csak vele élek? Nem hiszem ,hogy ez lenne a jó lépés... Vagy nem így kellene kezdenem nem?
Hallgatom őt, próbálom átérezni a helyzetét, megérteni a gondolatait, az ablakban látom, ahogy felém fordul, hogy oda lép hozzám. Átölel, fejét a vállamra hajtja. Hiszen már most is emberként viselkedik. Beszélgetünk. Ölel. Nem egyszerűen csak letámadt. Ez egy jó kezdet. Még is úgy érzem, hogy el kell űznöm a kétségeit, különben sose vergődünk zöld ágra. Ha azt hiszi, hogy ott akarom hagyni, sose lesz ennek vége. Hisz ő maga mondta, a lidérceknek szokása csak úgy elillanni. Amit nem értek. Ennyi lidérccel találkozott volna? Vagy honnan tud rólunk bármit? Még én se találkoztam sokkal, maximum egy-kettővel egész létem során. Nem számít. Az számít, amit gondol, azt pedig meg kell változtatni valahogy. Olyan, mint egy csomó. Minél jobban elakarok szakadni, annál erősebben fog. Szóval ha tudni fogja, hogy nem menekülök el előle, hogy nem kell aggódnia, akkor több teret enged majd. Legalább is ez az elméletem. Halkan sóhajtok, behunyom a szemem egy pillanatra, amikor elkezdi masszírozni a nyakamat. Jól esik. - Még az állatoknak is ki kell építeniük a bizalmat egymás között. Ez sincs másképp az embereknél. Noha a bizalom köztünk meg van, és a szikra is. – mondom, majd felé fordulok. Bánatos szemeibe nézek, gyöngyöző homlokára, kibontott nyakkendőjére, kigombolt ingére, majd ajkára. Megcsókolnám. Szeretném, még is csak állok vele szemben, egyelőre semmit téve. Tartok attól, hogy összezavarnám. Vagy hogy egymásnak esnénk, miközben épp arról papolok, hogy a rendes úton akarom ezt végig járni. De mi van, ha nekem kéne engednem..? Mi van, ha a mi esetünkben a rendes út nem járható? Vagy csak félig? Most én vagyok önző. Én erőltetek valamit, ami a másiknak nem megy. Nem válhatok olyanná, mint akiket gyűlölök. Rugalmasnak kell lennem. - Nem fogok eltűnni, megígérem. – mondom, miközben megragadom ingének gallérját, s annál fogva húzom magamhoz, miközben lábujjhegyre állok. Ajkamat hirtelen simítom az övére, kezeim a ruháját elengedve a nyaka köré fonódnak. Nem akarom elengedni, eltávolodni. Úgy érzem, bizsereg a bensőm, zakatol a szívem és légszomjam van, de akkor sem engedem el, ajkaimmal sem.
Bizalom? Felhorkantottam a hangjára, hiszen ha bíznék benne, akkor nem félnék attól, hogy bármelyik pillanatban eltűnhetne. Amikor közelebb húz magához, meglepődök kissé, végül engedek a szelíd erőszaknak, hiszen erre vártam eddig nem? Hogy csókolhassam, hogy érinthessem, amióta megláttam, és fájt távol tartanom tőle magamat, és őszintén szólva nem is akarom. Mozdulok, hogy felkapjam, hogy közelebb érezzem magamhoz, de a megannyi abroncs távol tart tőle, és a szoknya rakott része, így inkább felemelem, és a derekánál fogva szorítom, húzom magamhoz. Elönt a vágy, a milliónyi emlék, ahogy őt érintem, az első együttlétünk, az egyik karommal magamhoz szorítva tartom, a másik kezem a hajába túr, a tarkójára siklik a kezem és kétségbeesetten csókolom, nem akarom elengedni, félek, ha megteszem, csak álmodtam volna ezt az egészet. - Anna…?-suttogom halkan, háta a hűs ablaknak szorítva, én pedig törékeny tojásként tartom a fejét a kezeim között. Addig tornáztam, amíg a lábait a derekam köré nem tudta fonni. Én hátulról a fűzőjének zsinórjait kezdtem szakszerűen megbontani, éreztem, hogy egyre lazul rajta az anyag, és úgy buggyannak elő, hófehér halmai a ruhából. A fogaimmal az állát karcolgattam, és minden sóhaját magamba fogadtam, éreztem, hogy akar, láttam a szemeiben, a légzésében és az illatában, ha a lidércek ilyen alakot öltenek, akkor ugyan úgy működnek, mint a félvérek. Ugyan úgy lehet őket érezni, minden tekintetben. Hagytam köztünk egy kis helyet, hogy a ruha könnyedén lehulljon róla, igen, önnállóan cselekedtem, mert úgy éreztem ez a helyes. Nem szakíthat el minket senki sem egymástól, nem ölhet meg senki sem senkit, nem vehetik el tőlem, újra! Meztelen testével simult hozzám újra, ha hagyta magáról lehullani a ruhát. Ha nem, akkor is az ágy felé veszem az utamat a könnyű terhemmel, és ott lefektetem a puha takarók közé, s magam húzom le róla, hogy fölébe mászhassak. Gyönyörködöm a testében, valamiért úgy érzem, hogy nem kell sietnünk sehova sem, nem leng a fejünk felett kard, nem akar senki sem megölni minket, és nincsenek azok a heves indulatok, mint az első találkozás alkalmával. Fölé támaszkodom, és végig pillantok a testén, az ágyékomat nekinyomom a forró ölének. Ha valaki azt mondaná rá, hogy fiús, azt menten kibelezném, semmi fiús nincs az alkatában, én gyönyörűnek látom őt, nekem mindig is ő volt az etalon, meglehet, hogy a kislányos külseje miatt, meg azért is, mert a mi időnkben már abban a korban, érett nő volt, amint megkezdődött a tisztulása, már nőnek számított. Eszem ágában sincs levenni róla a magas sarkút, azt akarom, hogy a derekamba, a hátamba szúrjon vele, érezni akarom ahogy az eszét vesztve belém nyomja a sarkakat. Félre dobom a nyakamból végre a nyakkendőt és egy pillanatra elgondolkodom vele, hogy milyen mocskos dolgokat tudnák művelni ezzel a ruhadarabbal, igen, nem most jöttem le a falvédőről, kicsit vadabban szeretem művelni ezt a fajta hobbimat, sosem a gyengédségemről voltam híres, már amióta átváltoztam. Végig simítok az orrának az ívén, a fitos kis orron, le az ajkáig, amit a hüvelykujjammal rajzolok körbe, a tekintetem az ő zöldjeiben mélyednek, most tényleg azt az Annát látom, akit egykor ismertem. Meleg, vágytól izzó zöld szemek, nem a haragos zöld, amelyik mindenkire haragszik. Ajkammal simítok végig az övén, és csókolom végig a nyakát, szabad kezemmel, amellyel nem támaszkodok, végig rajzolom a harisnya tartó vonalát, a puha bőr pereménél, a derekához érve, hátrasimítok a fenekére, és belemarkolok a formás testrészbe. Ajkam, eközben egyre lejebb vándorol, figyelmes vagyok, lépésről lépésre haladok, most nem szakítom le a gyümölcseit, hanem a magam módján megkérem őt, hogy adja oda nekem. Ez… ismerős közeg, ezt a fajta játékot ismerem. Ajkamból vágyakozva tör fel olykor-olykor egy-két morgás, esküszöm ha bárki megszakít minket, az halállal fog lakolni a tettéért. Ajkam végül megtalálja a puha dombokat, és finom kényeztetésbe kezdek, szakállammal is súrolom az egyre érzékenyebbé váló halmokat. Jól lehet játszani a puhaság és szúrósság érzetével, és nem vagyok rest visszaélni az előnyömmel. A combjai közt fekszem, ajkaim nem eresztik Anna testét, ízlelem, húzom, csípkedem, a kezeimmel, és a fogaimmal, az ajkammal, lassú vagyok, rá érős. Nem értek ahhoz amit szeretne, de így akarom neki bizonyítani, hogy érdemes mellettem maradnia, megpróbálni azt, amit szeretne. Nem fogja megbánni! - Anna! – súgom két erőteljes szívás kíséretében és újra felmászok hozzá, az elnyílt ajkához csókra. Számomra ez az egy szó létezett, a neve, az, hogy hangosan is kiejtem a nevét, biztosított afelől, hogy ez nem álom. Mennyi kép kínzott amióta újra találkoztunk, te jó ég!
Úgy történik minden, mint ahogy megjósoltam. A csókból heves csókolózás kerekedik, erős karok fognak körbe, emelnek meg a földről, szorítanak a hideg ablakhoz. Pár pillanatig bizonytalankodom csupán. Akarok ennyire rohanni? Rohanás ez egyáltalán? Ez a "harmadik randi", ha úgy vesszük. Szép, természetfeletti randi. Kivételesen nem gyepáltuk laposra egymást előtte. Igazából nem érdekel. Nem, nem fog érdekelni, hogy helyes-e ez így. Hogy jó-e ez így. Vágyom rá, kár is tagadni. Az érintéseire, a gondolataira, egy igazi, vad férfire. Aki úgy kezel, ahogy kell. Nem egy tizenéves, viszkető farkú tinisrác, vagy egy pedofil pap. Ő tudja, ki vagyok, honnan vagyok, hogy több vagyok, mint aminek tűnök. Tudom, hogy nála jobbat keresve sem találok majd... Legalább is most úgy hiszem. A hajamba túr, nevemen szólít, míg én nyakát ölelve segítek tartani pehely súlyomat. Rá pillantok, kissé vágytól zilálva, arcát fürkészőn. Keze addig dolgozik a ruhán és rajtam, míg lábaimmal át nem kulcsolom csípőjét. A mozdulatra összeugrik a gyomrom, pedig nem is értem miért. Annyira... más ez, mint mikor munka miatt kerülök hasonló helyzetbe. Olyankor meg sem rezdülök, most pirul az arcom, légszomjam van, lábaim remegnek, megborzongok, mikor meleg keze hozzáér hátamhoz, ruhám bontogatása közben. Elengedem csípőjét lábaimmal, hogy a ruha le tudjon omlani rólam, és érzem, hogy zavarban vagyok. Máskor annyira magabiztos vagyok, most még is olyan kérdések járnak a fejemben, hogy biztos olyan vagyok-e, mint amilyenre emlékszik? Tényleg így akar-e? Nálam sokkal szebb és nőiesebb nők is élnek a földön. De határozott mozdulatai, érzékelt vágyai nem csalnak, megnyugtatnak. Felemel, az ágyra fektet, fölém kúszik és hozzám simul. Lábaim közé engedem, azokat kissé fel is húzom. Most kezdem érezni, hogy mennyire is vágytam erre... Olyan sok éven át. Végig pillant rajtam, én pedig ezzel kapok pár másodpercet, hogy figyeljem arcát. Ilyen lett volna régen..? Ha ő vesz akkor el, nem a juhász? Ilyen lett volna minden este? Bár csak úgy történt volna minden. Lehettek volna gyerekeink, nem úgy, mint most... Az enyhe keserű gondolatokat próbálom elűzni, amely egyszerűen megy, a férfi hozzám simulásával. Érzem feszülő férfiasságát, és azt, hogy az arcom megint változik pár színárnyalatnyit. Ezután figyelem, miként kerül le róla a nyakkendő, szét gombolt inge most jobban szét nyílik, jobb belátást adva mellkasára. Nem is vagyok rest megbámulni, majd figyelem, miként simít végig orromon. Kicsit meg is csiklandoz a finom érintés, megmozgatom, nehogy tüsszenteni kelljen tőle ajkaimra közben egy apró mosoly kerül. Amint azokra kerül ujja, kinyitva számat finoman bekapom simogató ujját. Amikor elhúzza kezét és helyette ő maga hajol oda, nagy akaraterő kell, hogy ne harapjam meg az ajkát, mellyel éppen az enyémet simítja végig. Végül megállom a dolgot, hagyom hogy elhúzódva nyakamra hajoljon, kissé kiszáradt ajkaimat végig nyalom és behunyom a szemeimet. Érzem, ahogy keze lábamat cirógatja, majd elindul rajtam lefelé. Kinyitva szemeimet élvezem az érintéseit, csókjait, miközben lefelé halad. A fehér plafont bámulom ugyan, de hiába nézek, látni nem látok. Most minden más érzékemmel ő rá koncentrálok és ahogy halad egyre jobban lentebb, ujjaim úgy markolnak egyre erősebben az alattam lévő takaróba. Halkan felnyögök, amikor eléri a célját és oda nyúlva félre húzom az útban lévő ruhadarabokat. Kezelésbe is vesz, testem izmaim megfeszülnek, hátam finom ívbe formálódik, majd leengedem magam, s aztán lábaim húzom fel kissé, kezeimmel a markolt paplant is megemelem. Hangomat teljesen visszafogva zilálok, majd mikor ismét fölém kúszik, hirtelen felülve hevesen csókolom meg. Először ismét átölelem a nyakát, aztán türelmetlen, gyors mozdulatokkal kezdem kigombolni az ingét, hogy aztán szinte lerángassam róla, amint az utolsó gomb is kibújt a helyéről. Amint nem szükségeltetik a figyelmem, újra ajkához amibe hevesen harapok bele. Csak ettől a pár perctől sikerült úgy feltüzelnie, hogy képtelen vagyok visszafogni magam. A harapás után megcsókolom, nyelvem követelőzve kap az övéért, miközben fürge ujjaimmal már ki is kapcsoltam az övét és kigomboltam a nadrágját. Amint meglazul rajta a ruha, egyik kezem csúsztatom is be alá, hogy végig simítsak ölén, lehetőleg az őrületbe kergetve őt.
Valahogy…megnyugodtam, nem megy el, itt marad, nem fog elmenni, még nem. Tetszett amikor megszívta az ujjamat, és valahogy eltudtam volna képzelni az ajkait másutt is, de nekem más terveim voltak az estére nézve. Ez még csak a bemelegítés volt a részemről. Telhetetlen és mohó vagyok ami azt illeti, még csak próbálgattam a határainkat, az érintéseket, hogy kinek mi jön be. Az egyre vadabbá váló csókját élvezem, morogva válaszolok rá, és lököm ösztönösen a csípőm az ölének. Mosolygok, és elégedetten csillognak a szemeim, tetszik az arcára kúszó pirulás, többször visszatér oda a tekintetem, és a kezeim is, hogy megsimogassam. Megnyugvással tölt el, hogy úgy tűnik izgul amiatt, hogy tetszik-e nekem. - Gyönyörű vagy Anna! – suttogom halkan, amikor újra összetalálkoznak az ajkaink. Segítek neki kibújni az ingemből, le is rázom a csuklóimról, és a harapására harapással válaszolok, a torka fölé harapok közvetlenül, megszívva a puha bőrt, és végig is nyalva a nyakán, jutok el a fülcimpájáig, ahol megszívom egy kissé az említett részt, s hangosan fel is nyögök, amikor a kezébe veszi a férfiasságomat. A sarkaimra ereszkedtem, miközben ő is felült, így könnyebb volt megszabadulni az ingemtől. Halkan zihálva kapkodom a levegőt, és hátravetem kissé a fejem, homályosan látom csak a plafont, arcomon élveteg vigyor játszik, ahogy simogat, birtokba vesz a kezével, a fejem előre bukik, hogy újra az ajkát marhassam, csókolhassam. Bizsergek, ég a testem, ahol hozzám ér. Senkinek sem engedtem így oda magam, nem érhetett hozzám egyetlen nőstény sem, nem kényeztethetett efféle módon, nem barangolhatta be a testem, csak a szükségemet éltem ki rajtuk, azokhoz pedig nem kellene felesleges érintések. Ám most egyáltalán nem éreztem semmit sem feleslegesnek, ellenkezőleg. Ez kell, ezt akarom, mindennél jobban! Őt! A vágyának illata is teljesen elönti az orromat, megrészegít, megvadít, és látszik , hogy ez a vadállati énemnek is igazán tetszik, egy pillanatra sárgán villannak a szemeim, és hátra döntöm a fejem, megmozgatom a nyakam kissé, és mire újra Annára emelem a kékjeimet, folytottan morgok fel, alhasam többször megremegett a simogatástól, és egyre inkább vágyom oda, ahol pár hete illetéktelenül jártam, az engedélye nélkül. Bizalom… ha nem bízna bennem, nem engedne újra a közelébe. Elhessegetem az akkori tettem súlyát, és szinte bűnbocsánatért esedezve vetem bele magam a következő élvezet hajszolásába, elkapom a derekát, és feljebb dobom az ágyon, ahogy utána mászok, lecsúszik rólam a nadrág, a fejemet pedig a combjai közti forró katlanba temetem. Az enyém! Mindenestől, erősebb lesz a szagom körülötte, megakarom jelölni! Úgy, hogy minden állat, élő és holt tudja, hogy ő hozzám tartozik. A nyelvem bebarangolja minden zugát a forróságának, és visszafele is fényes csíkot húzok a nyelvemmel, ahogy az ajkába marok. Még nem akarom megfordítani, és úgy megpecsételni az együttlétünket, hogy behódoltatom magamnak, azt akarom ,hogy ő kínálja fel magát, ő mutassa meg a hátát nekem ,ez az igazi bizalom jele a farkasom számára is. Várni fogok erre a pillanatra!
Morgására teljesen kiráz a hideg, de a jó értelemben. Sok félével, fajtával voltam együtt, még is csak vele érzem úgy, hogy egy katarzis elé nézek. Csók csókot követ, érintés pedig érintést. Lenti lökésére lábammal húzom, szorítom magamhoz combjánál fogva. A mosolyára magam is elmosolyodok kissé, bár közben azért tovább zihálok. Ha voltak is kétségeim, azokat nem csak aurája, mozdulatai, de szavai is eltörlik. Harapásom harapás követi, hátra döntöm fejemet, hogy nyakamhoz úgy férjen hozzá, ahogy csak szeretne. Nem titok, hogy most teljesen átadom magamat neki. Mind lelkileg, mind testileg. Az övé vagyok, őszintén, teljesen. Talán meg is lepődök azon, hogy mennyire egymásnak estünk, és hogy egyikünk se az a riadt bárányka. Régebben egy ilyenfajta együttlét elképzelhetetlen volt. mert nem éppen egy konzervatív, visszafogott dolog. A férfiasságát érintve, simogatva figyelem, ahogy élvezi az érintéseim, közben kicsit lejjebb is húztam rajta az útban lévő ruhákat. Amint "megelégeli" a kényeztetést, elhelyez az ágyon, így kénytelen vagyok elengedni őt, bár talán nem is baj, hiszen ahogy ismét lehajol testemen, újabb örömöknek nézek elébe. Szinte belém szorul a levegő is, ahogy ajkával és nyelvével oda lent ténykedik, ajkaim közül egy hangos nyögés tör fel, fejemet szinte az ágyba préselem, annyira nyomom hátrafelé. Kezeimmel a fejem fölé nyúlok, körmeimmel végig kaparom a falat, s csak akkor ernyed el kissé megfeszült testem, mikor ismét felkúszik rajtam. Hevesen csókolom meg, tenyeremmel bejárom a széles hátat, izmos karokat. Ó de rég vágytam ezekre. Mármint mikor még éltem, akkor is elámultam alkatán, most sincs ez másképp, még ha nem is jeleztem neki. Ha dühös vagyok, képes vagyok vágyaimat semmibe venni. - Maddock... tegyél magadévá! - suttogom szinte ugyan azokat a szavakat, amiket az erdőszélen is, mikor "véletlenül" épp akkor mentem gombát szedni, mikor ő fát ment vágni és gyűjteni a kohóhoz. Hasonló mondattal, de ugyan azzal a pillantással, érintéssel és vággyal fordultam akkor is hozzá, épp mint most.
Ajkamon az ízével hördülök fel, és igen is visszafogom magam, nem azért, mert ugyanazt az estét akarom lejátszani, ugyanaz már sosem lehet, mindig van egy első alkalom, azt megismételni nem lehet, legfeljebb csak felülmúlni. Érzem, hogy mindketten változtunk, más az érintése, bátrabb, noha ugyan úgy zavarba jön tőlem. A különbség csak az, hogy most ágyban vagyunk, nem pedig az avarban, a szabad ég alatt. S az, hogy én igazából vadállat lettem, ő pedig egy lidérc. De számít ez valakinek? Nekem biztosan nem! Néhány pillanatig időzöm csak a lélektükreiben, és szinte összekoccannak a fogaink, ahogy elmélyedek benne. Lassan, ezúttal emlékezni akarok arra, hogy mennyire szorít a kelyhe és sosem akarom elfeledni ezt az érzést. Ő az aki nekem való, ő az akit nekem teremtettek. Halkan zihálok, ahogy felpillantok rá, a tenyerembe simítom az arcát és lecsúszik a kezem, egészen a tarkójáig, ott pedig hátra feszítem a fejét, és a nyakát ízlelgetem továbbra is. Mozgok benne, egyre gyorsabban, egyre féktelenebbül. Nem elhanyagolható tény, hogy azóta sokkal tapasztaltabb is lettem, ám most csak a színtiszta nyers vágy érdekel, az, ami gyomorból indúl és megbomlassz az agyamat, szétszakít, és elönti az ágyékomat is egyszerre. A gerincemen pedig az a rég tapasztalt különös érzés szánkázik végig, amit mindig is hajkurásztam az együttlétek alatt a korábbi nők mellett. Nem lehet igaz, hogy erre a zsigerből jövő mámorító érzésre, erre az igazi extatikusra rá van szükségem! Élvezettől eltorzult arccal mosolygok, feltérdelek Anna felett, és továbbra is leszorítom a testét, a tarkójánál fogva, így ívben megfeszítve kissé a testét magam alatt. Miközben ámulattal tekintek végig magunkon, kettőnk egybefonódásán, az egyik ujjam le is csusszan, hogy növeljem a párom élvezetét, majd elengedem a tarkóját és felhúzom magamhoz a testét, így ülve folytatjuk, nem akarom, hogy távol legyen tőlem, egy percig sem akarom érezni, hogy túl távol volna tőlem. Hiányzott a hangja, a sóhajai. - Ne fogd vissza magad Annám! – suttogom, halkan, régi anyanyelvünkön, rekedten a vágytól. Én magam egyre darabosabban mozogtam, egyre jobban kapaszkodtam belé, visszafogtam magam, hiszen kedvem lett volna úgy formálni egyes testrészeimet, hogy hosszan tartó gyönyört nyújtsak Annának, s végül is mi tarthat vissza ettől? Semmi. De még nem! Még nincs itt az ideje ennek! Az ágy szakadt ahogy feltéptem az anyagot, miközben magammal is küszködtem, enyhítve a rám öröm hullámokat, csak egy kicsit sikerült végig karmolnom Anna hátát, miközben a nevét üvöltöttem, hogy az ablakok is beleremegtek. A sors fintora talán, hogy az eső is most kezdett odakint esni, és a villám is most cikázott át az égen. Talán siratja az újra találkozásunkat, vagy ő is olyan örömkönnyeket folyat, mint amilyen az én szemem sarkából is kibuggyant néhány csepp? A villámcsapás talán elnyomta a morgással vegyes üvöltésemet.
Kérésem, vagy utasításom, kívánságom, nevezzük bárminek, szóval azután nem rest azonnal fölém tornyosulni és ahogy picit felemelkedek, hogy csókot adjak neki, ő már el is merül bennem. A csók kezdeményezés abba marad az érzéstől, elnyíló ajkaim között egy halk, visszafogott nyögés szökik ki. Kezemmel megmarkolom az ágy szélét, ahogy Maddock mozogni kezd, s rápillantva látom szemeiben azt a vadságot. Talán állatias vadságot. Egyáltalán nem rémiszt meg, vagy keserít el. Meg kell próbálnom elengedni a múltat, bármennyire is kívánom vissza. Amikor keze tarkómra simul és bele marva hátra húzza a fejemet, engedelmesen hajtom hátrébb, hogy testem, hátam finom ívbe feszüljön akarata szerint. Most ő a domináns. Ha elakarom őt fogadni, akkor ahhoz kell hozzá szoknom,hogy ő az alfa. Habár az életben így is úgy is, magam is domináns félként viselkedem (ezek okozták verekedéseink nagy részét), itt most nem muszáj. Az alkalmi szubmisszív viselkedés pl az ágyban is nagy örömökhöz juttathat mindkettőnket. Nem csak azért választom inkább a "behódolást", mert öröm, hanem mert két domináns fél az ágyban is kuszaságokhoz vezethet. Maddock pedig egyértelműen domináns, ezen változtatni se tudna, ha akarna szerintem, így én vagyok az, aki úgy hajlik, ahogy a szél fúj. Visszafogni hangomat egyre nehezebb, mert a férfi egyre hevesebben és vadabbul tesz magáévá. Még az ajkamba is bele harapok az érzéstől, támaszkodó karját karmolom, amíg feltérdelve el nem húzza azt, hogy ölemnél még nagyobb élvezetet nyújtson. Tettére ajkaimon kicsúszik egy hangosabb nyögés, testem reszket az élvezettől. Felhúz, ölébe ültet, suttog, nyög, kiabál. Nem fékezem akkor hangom, nyögdécselve mozgok ölén, szorosan átölelve nyakát. Ujjaim vállába, hátába marnak, miközben érzem, hogy megállíthatatlanul közeledek a csúcs felé. Nyögéseim hangosabbak lesznek, körmeim felsértik bőrét, míg én észre sem veszem szinte, hogy végig karmolt. Azt a csodás határt elérve szinte egy halk sikoly szabadul fel belőlem, fejemet felemelve, szemem behunyva adom át magam az érzésnek és a férfinek.
Kétség sem fér hozzá, érzem ahogy megadja magát nekem, ahogy engedi, hogy én irányítsak, és ez örömmel, és hálával tölt el. Nem tudom, hogy mennyi időnek kell eltelnie, hogy én is hagyjam magam, hogy azt tegyen velem amit akar. Idő… erről beszélt, erről a fajta időről, a kölcsönös bizalomról, amelynek egy részét egészen biztos,hogy érzem, de még mindig nem merem a tenyerébe helyezni énem egy részét, mert félek a fájdalomtól. Az első gyönyörhullám után óvón burkolom őt a testemmel, vigyázok rá, és hálásan csillognak a szemeim, ahogy rá pillantok. Ugyanakkor, mellette fekve, és őt tartva a karjaimban, érzem, hogy telhetetlen vagyok, hogy…nem akarom, hogy vége legyen az estének. Élveteg vigyorral az arcomban simítom ki az arcából a tincseket, és vigyorgok. Még mindig hallom a halk hangját, amiként halkan sikoltja a világ tudtára, de mindenek előtt leginkább az enyémre, hogy mennyire élvezte velem az együttlétet. A sötétben is jól látom, hogy mennyire hamvas, mennyire világos az ő bőre az én napbarnítottamhoz képest. Ez megmosolyogtat, és végig húzom a mutató ujjamat a torkától, egészen a köldökéig, ahol kis kört írok le, végi a hatalmas tenyeremet a hasára helyezem. Alig hagyok, neki időt máris újra kezdem csókokkal borítani a testét, és újra simogatom, masszírozom, ahol csak érem. Egészen biztos, hogy nem volt még farkassal, vagyis… a jelenlegi helyzetben jobb nem belegondolni effélékbe. Csak élvezd Maddock! A természetfeletti szex maraton sokáig eltart, és a vége felé egyre többször engedem át az irányítást Annának is. Nem az érdekelt, hogy hányféle pózban, és hogyan csináljuk, telhetetlen voltam, és ha az ágyban is elismerem, valahogy igyekszem kimutatni neki, hogy egyenlő félnek tekintem, akkor talán a mindennapokban is működhet ez az egyenlőként való bánás a másikkal nem? Az utolsó egymásba gabaolyodás után, sikerült tarkón harapnom Annát, ez…amolyan farkasos dolog, senkit sem próbáltam még megharapni, de éreztem, ahogy az erőm körbelengi, és az illatom beburkolja, hogy megjelölöm. Vagyis…próbálom megjelölni, ám rájövök, hogy ez túl korai, nem szabad így kiszolgáltatnom magam neki, és… mivel nem farkas, így biztos nem érzi ennek a súlyát, hiszen felemelném egy alfanőstény szintjére, olyanéra aki méltó társam lehetne. Így kissé frusztráltan engedem el a tarkóját, és fűzöm össze az ujjainkat, a teste mellett, hogy aztán néhány pillanattal később ernyedten heveredjek el mellette, s a karjaimba vonjam, puha ölelésbe. Zihálok, de már sokkal nyugodtabb vagyok, elégedettebb, és … nem tudom. Néhány érzésemmel még nem igazán vagyok tisztában. De azt tudom,hogy nagyon jó lett volna, ha azon az éjszakán nem válnak el az útjaink, hanem ő is velem tart az én házamba, ha ő lett volna a feleségem. - Anna beag – suttogom halkan. Ami annyit tesz, hogy kicsi Annám, a régi nyelvünkön, sokáig fent vagyok, és csak cirógatom a karját, a testét, ott ahol érem, jólesik hozzá érni, jól esik becsomagolni a testemhez, ahogy hozzám ér, ahogy az domborulatai tökéletesen idomulnak hozzám. Végül engem is elnyom az álom, igen, még ezek ellenére is attól tartok, hogy eltűnne, hogy magamra hagy. Nem érdekelt, hogy tilosban járunk, hogy igazából ki sem béreltük a szobát, csak az itt és most érdekelt, vele.
Kezdőlap
