- Tényleg gyilkosok volnánk, Eleanor? Mind? Oké, legyen igazad a fajtánk sok álnokságot elkövetett, akár az emberek - mondtam elkomolyodva.
Eltettem a cigit, annak ellenére, hogy megengedte, ám azt olyan hangnemben tette, hogy elment a kedvem. Főleg a vérszívó kifejezés sértett, de inkább az foglalkoztatott, hogy a nő keserű szavai mögött mi volt, de hamarosan megtudtam azt is.
Egy vámpírtámadás... Nem ritka jelenség és azokat a vámpírokat, kik ész nélkül mészárolnak le is nézem. Eleanor apját tiszteltem, hisz kevés vámpír védte volna meg a lányt.
- Részvétem! - szólalok meg elkomorodva. - Megértem a gyűlöleted. Az apád okkal félt, bár a bezárás nem a legjobb megoldás. Ez a fajta féltés felér egy megfojtással - nézek az arcára, a tekintetét tallózva.
- Tudod a gyászod és dühöd megérthető. Régen volt egy nő, talán életem egyetlen igaz szerelme. Vámpír létem miatt mindenki öregedett köröttem, csak én nem, akár ez a nő, egy boszorkány volt. Amint elkezdett végesen öregedni felakasztotta magát. Gyűlöltem magam és ezt a pokolfajzatot, ami vagyok, de nem voltam más, mint vámpír. Az emberi életemből minden emlékemet elvették. Egy idő után a haragom szertefoszlott, de a gyász soha nem szűnt. Rengeteg szerettem  halt el, vagy ölték meg miattam. Az apád valószínűleg azért félt, mert csak te vagy neki.
A lány következő haragos megjegyzésén, melyben azt kezdte el pedzegetni, hogy az apja megsütne engem, felnevettem.
- Figyelj, miért kínoznád magad a főztjével? - mondom mosolyogva a nevetés után, hisz még annyit láttam a fejében, hogy az apja nem egy mesterszakács.
Amikor a koromon kezd el merengeni, meg azon, hogy túl öreg lennék hozzá a komor arcomra halvány mosoly kúszik.
- Húsz éves kort már elhagytam biológiailag, egy pillanatot nem öregedtem azóta - válaszolok úgy, hogy nem válaszolok. Ha elmondanám, hogy elmúltam ezer éves elborzadna. - És az ismerkedésből baj nem lehet, az apád nem tesz bennem kárt. Nem harapok. De a gyűlöleteddel csak magadat gyötröd.

314 ●
●●

A lány bemutatkozott, és rájött, hogy a fejébe néztem, valószínűleg a kedves papus is használja ezt a módszert. Rosszul esett, hogy a lány ilyen véleménnyel van a fajtánkról, de főként az, hogy ezt általánosította.
– Azért nem néztem meg, mert a nevedet a te szádból akartam hallani. Amit megnéztem azt azért néztem meg, mert jó tudni, hogy beavatott vagy e a természetfelettibe. Ha egy civil lennél és eléd ugranék megvillantva a vörös szemeim és az agyaraim… – be se fejezem a mondatot, hisz biztos tudja, hogy mit akarok mondani. – És igen, lehet, hogy kicsit paranoiásak vagyunk, de e miatt vagyunk képesek megérni hosszabb kort. Irritáló? Persze, egy fog az ember nyakában minden, csak nem pihe-puha, hidratáló érzés. Egyébként emberi érzéseink vannak. És mielőtt az összes vámpírt elkönyveled ilyennek, vagy olyannak, hadd kérdezzem meg! Sok vámpírral találkoztál már életedben? – teszem hozzá nyugodt és lágy hangon, mikor zsebre raktam a kezem. A zsebem egy furcsa zörrenő hangot hallatott, mire én megörültem, hisz tudtam, hogy mi lehet az, gyufa.
Elővadászom a gyufát és egy cigarettát:
– Nem zavar, ha rágyújtok? – kérdem bociszemekkel, amik, még Nicoletta elmondása szerint, ellenállhatatlanok. Ha nem engedi meg, akkor elteszem a cigit és a gyufát, amennyiben engedélyezi, a cigit meggyújtom és felé nyújtom a dobozt, hátha kér, ha nem kér elpakolok mindent. Ha kér adok neki egy szál cigarettát és még meg is gyújtom neki.
–  Egyébként a véleményed a vámpírokról enyhén sértő és mulatságos egyszerre. Tudod, ahhoz, hogy meg tudj ítélni valakit meg kell ismerned. Volt időm ezt megtanulni – mosolygok rá. Az előítélet a világ pestise, mely mindig javában tombol.

248 ●
●●

Elég sűrűn megfordulok Seattle városában, általában „munka” ügyben ( általában, mivel társtulajdonos vagyok, rábólintok egy-két jó ötletre), de akkor csak szórakozni jöttem.
A szórakozóhely, mely a Red Lips névre hallgatott, mondhatni a város legnépszerűbb helyei közé tartozik, annak ellenére, hogy bent a pia és izzadtságszag nem kicsit terjengett.
Egy idő után, miután rendesen megtáncoltattam egy-két hölgyet, kimentem rágyújtani. A szórakozóhely mögötti sikátorba mentem.
Meglepetésemre nem az üres és sötét sikátorba léptem be, hanem egy nő, vagy mondhatni kislány állt ott a falnak támaszkodva. Olyan tizennyolc körül lehetett, mint nagyjából az épületben mindenki. Még szerencse, hogy koromhoz képest fiatalos vagyok.
– Hali! – szólalok meg, miközben a zsebemből előhúzom a cigarettás dobozom és a tartalmából egy darabot a számba helyezek. Az öngyújtómat vettem a kezembe és meg akartam gyújtani a cigit, de az öngyújtóm még csak nem is szikrázott. – A francba – mondtam, majd az öngyújtómat a közelben lévő kukába dobtam és szomorúan eltettem a cigit.
– Vincent vagyok. Megtudhatom a neved? – kérdezem a lánytól és egy ellenállhatatlan mosolyt festek az arcomra.
Nagyon szeretek az emberek fejében kutakodni, hisz úgy a beszélgetések egyik leghosszabb, s legunalmasabb.
Az fiatal nő fejébe is belekukkantottam, igaz, hogy eléggé fárasztó, kimerítő emlékek közt kutakodni, de egy borzalmasan hasznos képesség. Túlságosan, ahhoz, hogy a használatától megfosszam magam a használatától.
A lány közeli emlékeiből rájöttem, hogy a nevelőapja vámpír és azt, hogy megszökött otthonról. A kutakodásban egy kicsit megfájdult a fejem, hisz a határaimat feszegettem, lassan táplálkoznom kellett.
Az új információkon csak mosolygok, hisz egy zabos vámpírapuska leszidása nem lehet kellemes.

248 ●
●●