Anna & Madox

Háát jó, sikerült összezavarnia teljesen. Hiszen… Tényleg nem értettem, hogy mit keresünk itt. Főleg azután, hogy közölte velem,hogy a segítségemre egyáltalán semmi szüksge, mert egyedül is képes megoldani azokat. Felhorkantottam, és elpillantottam másfele, meglehet, hogy menekülő utat kerestem, de hibáztathat-e valaki ezért a vágyamért, ha nem tudom, hogy mit keresek itt?
Igazából, azt hiszem, örülök, hogy végül megköszönte a fáradozásomat, mert egyébként rohadtul nem szoktam kabátokat lesegíteni senkiről sem, mert az nem az én formám. Ám valahogy éreztem, hogy ennek a mostani mozzanatnak sokkal nagyobb jelentősége lehet, azt hiszem. Amúgy meg, kabátban is simán elücsörögtem volna.
- Két pizzát kérnék, az egyik bolognais, extra paradicsom szósszal, paradicsomossal. –hangsúlyozom – extra bolognaival, és extra-extra sajttal, szinte ne is lássam a szószt, és baromi vastag tésztát szeretnék ehhez, a másik pedig ananászos legyen, azt sem bánom ha egész ananász karikákat raknak rá, egy teljes konzervből, de ne ijesztgessék , mert azt nem szeretem, és erre is extra sajtot, extra sonkával kérek. – még a rendelés kihozatala előtt odatolok egy húszdollárost a pincér lánynak, és reménykedve kacsintok rá, hogy senki sem fog beleköpni a kajámba.
- Ezt mind ti eszitek meg? – áll meg, és lekönyököl az asztalunkhoz, és jól behajol, álljál le, eddig jópofa voltam, mert kajáról volt szó, te pedig késlekedsz annak kihozatalával! Megrándult egy izom a szemem alatt ,és negédesen a nőre mosolyogtam.
- Fogadtunk, most pedig! – hessegető mozdulatokat tettem, mire végre arrébb kotródott a nő.
Az italokat a borravalónak hála már ki is hozták, aztán végre kettesben maradtunk.
- Akkor…bajban leszek, hogy egyedül kell ennem… - vakartam meg a tarkómat, miközben könyökölve támasztottam meg a nyakam oldalát a tenyerembe. – Nem eszel, nem iszol? Ugye ez nem csak valami divatos, röhejes diéta? – vontam fel a szemem kérdőn, miközben belekortyoltam a sörömbe, és elgondolkodva pillantottam végig rajta, mogorva volt, távolságot tartott tőlem.
- Hm…nézd…-összeszorítottam ökölbe a kezem és vettem egy nagy levegőt, ahogy rá pillantottam. – Ha azért viselkedsz így velem, ahogy , megértem. Én csak utálok búcsúzkodni, és…akkor, azon az éjjelen…minden olyan zavaros és még most is. – teszem hozzá halkabban, ha farkassal beszélgetnék, biztos meghallaná, nem tudom ,hogy az ő füle ebből a szempontból mennyire éles. Ezután újabb korty a sörömbe és, torokköszörülve pillantok rá. A következő kérdés viszont meglepett, és kicsit félre is nyeltem. Mondjuk, engem is érdekelt, hogy mit csinált, mert alig tudtam róla valamit, azon kívül, hogy lidérc lett, és hogy valami Anthony vagy nem is tudom,hogy ki volt aki bántalmazta? Vagy uralkodott felette? Ez tényleg érdekel engem is. De csupán csak két kérdésével sikerült felkavarnia.
- Ezért jöttünk ide, hogy meséljek? Ha én is mesélek, akkor te is fogsz magadról? – vonom fel a szemöldökömet és rápillantok, kérdőn, szúrós szemmel. A fiam…mindig is felkavart, a kis rohadt szemét dög, hogy pusztulna bele, a ténybe, hogy a saját apjától fájlalta a boldogságot.

do or do not. there is no try.

Anna & Madox

Nagyon izgatott voltam, hogy találkozhatok vele, sőt! A gyomrom is kicsit összeszorult, szerintem gyomorrontást kaphattam, folyton hányingerem volt, pedig nem vagyok az a túlizgulós fajta, most nem tudtam eldönteni ,hogy mit akarhat tőlem Anna, gondban van? Segítsek neki, vagy…? Nem tudom, hogy mi lehet az oka, hogy ide hívott.
Megáll előttem, és köszön, én ellököm magam a kocsimtól, és megnézem, hogy beriasztottam-e aztán, én is visszaköszönök neki, kissé zavartan ráncolom a homlokomat. Teljesen nyugodt, hétköznapi ruhában van, az arca leginkább kifejezéstelen, az illatán, nem érzem, hogy milyen hangulatban van, olyan… semleges, de most legalább nincs tele fenyő illattal, a múltkor sem volt. Ez most kimondottan tetszik, az is,hogy teljesen bebugyolálta magát, olyan… apró és törékeny nő látszatát kelti, persze…tudom,hogy ez nem így van, nagyon is megtudja védeni magát, bárkivel szemben.
A következő megjegyzésre, meglepve pillantok a bár felé, arra amelyről a telefonban is beszélt, zsebre dugom a kezeimet, és kifújom a levegőmet, majd leengedem a vállaimat, amik a zsebbe nyúlás közben húzódtak fel leginkább. Biccentek, hogy indulhatunk, és oldalvást pillantok rá, miközben irányba fordulok, és a cipőm orrával megböködöm a macskakövet, aztán felveszem az ő tempóját, amint elindultunk. Nagyokat lépek,eleve, de tudom, hogy ha alacsonyabb emberrel találkozom, az mindig lohol utánam.
- Baj van? – bököm ki kíváncsian, ahogy a fejemet felé fordítom. Ezután kiveszem a kezeimet a zsebemből, és magabiztosabban sétálok mellette. Nem csekély magasság és szélesség méretbeli előnyökkel vágok át a rohadt turisták tömegén. Ha meglátnak, de leginkább megérzik a kisugárzásomat, már nem akarnak úton útfélen nekem jönni. Elég volt a tesze-toszaságból, nyugodtabban sétálok most már, elvégre alfa vagyok, a falkában is magabiztosnak kell lennem, még akkor is ,ha bennem dúlnak az érzelmi viharok. Egy percre sem inoghatok meg.  A bárhoz érve, én léptem be elsőként az ajtón. Ismertem ezt a helyet, noha nem voltam itt mindennapi vendég. Ritkán jártam erre, csak ha nagyon el akartam tűnni a falkatagok vagy épp Zen szeme elől, mert tudtam ,hogy egy ilyen helyen keresnének legutoljára.
Helyet foglaltam az első üres helyen, a fal mellett, egy négyes részben, ledobtam magamról a mellényem és a kapucnis felsőm, és elgondolkodva pillantottam Anna felé, végül segítettem neki is levenni a kabátot és felakasztottam mellénk a falra, mindkettőnk cuccait, aztán helyet foglaltam. A bárban kellemes jazz zene szólt, én az étlapot markoltam el azonnal, hogy egy vérfarkas ne legyen állandóan éhes? Képtelenség. Húst, hússal maximum.
- Te kérsz enni? – kérdem tőle, ahogy rávetem a pillantásomat, és aztán újra az étlapra siklik a tekintetem. Pizza! Most ez tűnik a legjobb választásnak. Ráadásul, ott van, hogy ha fél óra alatt megeszem a ház x méteres pizzáját, kikerülök a falra…újra Annára pillantok, nem most kellene megjátszani a hagyományos zaba tréninget. A felszolgáló eközben megérkezett hozzánk.
- Jó estét, milyen italt hozhatok, a hölgynek és az úrnak? – egyikünkről a másikra pillantott a kis szuka, rajtam persze tovább időzött a pillantása, ám ez nem igazán hatott meg, megvártam Anna rendelését, csak aztán fűztem hozzá az én egy pintes Guinessemet, ezután várakozón emeltem a pillantásom Annára, az ajkain el-el időzött a pillantásom, ahogy az arcán is, nem tudtam, hogy mit kéne tennem , vagy mondanom. Ezért csöndben vártam, és hallgattam a következő számot, tetszett, igazából tetszett ez a fajta zenei stílus is. Öröm volt a füleimnek nem metált és rockot vagy tudja franc még miket hallgatni, mert Zen aztán kiokított a sötétebb stílusokból. Szakértő vagyok, mi vagyunk a falkával a támogató szurkolói csapata, akik utaznak vele, fellépésről fellépésre, ha olyat vállal be. Mondja valaki, hogy nem törődök a falkám tagjainak lelki egyensúlyával.

do or do not. there is no try.

Anna & Madox

Hááát jó… tulajdonképpen baromira érdekelt, hogy mit akarhatott tőlem, mert a hotelben nem volt túl rózsás az elválásunk, de ha én sem tudtam, hogy mit kéne tennem? Mennie kellett. Nem fogok könyörögni, nyilván nincs jogom hozzá, mert korábban tisztáztuk, hogy legfeljebb csak vonzódik hozzám, legalábbis ezt szűrtem le a szavaiból, hogy aztán végül egymásnak esve, egy ágyba fekve művelhessünk igazán kedvemre való mocskos dolgokat. Még pár nap elteltével is eszembe jut az –az éjszaka és örömmel emlékezek rá vissza, csak az elválás volt kissé szar, igen. Gyűlöltem volna úgy kimenni onnan, hogy nem történt semmi, ám hallottam a fájdalmat a hangjából, amikor ráütött az ajtómra, és igazából emiatt, elszomorodtam. Bunkó köcsögnek éreztem magam, de… tehetek én róla? Nem vagyok egy szent, és leginkább magamat akartam védeni azzal, hogy…így engedem szétpukkadni a közös buborékunkat. Mert én pukkasztottam ki.
Ráadásul a számát sem tudtam, arra az eshetőségre, hogy ha bocsánatot akarnék tőle kérni, igazából a címét sem tudtam, ahová el tudtam volna menni, bocsánatot kérni. Kezdtem rájönni, hogy azért mégsem bízik meg bennem annyira, hogy…beengedjen az életébe és ez elszomorított.
Ma este a pick-upommal jöttem, ez barna gyöngyház fényezéses. Időnként magam fényezem át a kis szekeret, megérdemli, ahogy az új felniket is, jó-ezt nem tehénszar húzásra használom a határba, igen , arra is van kocsim, nem kell ezen izélni. Meg a városi kocsikázásra is van kocsim, ezen például, a platóján motorokat szoktam szállítani, A-ból B-be. Most is egy saját készítésű gyönyörűség pihent a hátán, letakarva ponyvával, mert a franc se akarja a madarszart vakarni az új fényezésről és a kiwixolt bőrülésről. Kiszálltam a kocsiból, én is kitettem magamért, vadonat új farmer nadrág, kényelmes cipő, és egy fehér póló. Nem fáztam, mert fűt a vérem, szó szerint. Hamarabb érkeztem, mint a megbeszélt időpont, a telefonom a farzsebembe pihent, de nem vettem elő öt percenként, letámaszkodtam a bártól néhány méterre az utcában a kocsim oldalának, és próbáltam rá jönni, hogy mi a fenét akarhat tőlem Anna?! Igen lazára igyekeztem venni a dolgot. A platón pihenő motorért még elugrottam gyorsan a vele való találkozás előtt. Néhány ember megbámult, hogy az éjszakai hűvösben egy szál pólóban ácsorgok, erre nagy nehezen elővettem a kapucnis pulcsi, pufi mellény kombinációt és tovább támogattam a kocsimat, mert tudtam, hogy ha nem dőlnék neki, akkor felborulna….

do or do not. there is no try.