Lassan 4 hónapja, hogy Lissyt elraboltam és a társaságomat élvezi. A kezdeti ellenkezése ez idő alatt sokat változott, látszólag beletörődött a helyzetébe. Már nem kell vele csatákat vívnom, hogy egyen vagy szót fogadjon nekem. A kezdeti makacskodása eltűnt, ahogy egyre több időt töltöttünk együtt. Amikor úgy ítéltem meg, hogy készen áll rá átköltöztettem abba az emeleti szobába, amit eredetileg is szántam számára. Egy szépen berendezett kis szoba volt, franciaággyal és sok-sok könyvvel, hogy legyen mit olvasnia. Természetesen a szoba tartalmazott egy példányt az Üvöltő szelekből, ám erre külön nem kívántam felhívni a figyelmét. Nagyobb lesz az öröme, ha maga talál rá. Az ággyal szemben egy hatalmas ablak volt, amin át az udvarra nyílt kilátás és egy hatalmas fára, ami épp a ház mellett állt. Mivel magasan volt az ablak nem féltem tőle hogy megszökne rajta keresztül, ahhoz nagyon vakmerőnek vagy botornak kellene lennie hogy ilyesmivel próbálkozzon.

Az elmúlt idő alatt volt pár dolog, ami állandósult köztünk. Én mindig türelmesen végig vártam, míg elfogyasztja a reggelijét, ebédjét vagy épp vacsoráját - mikor mit viszek neki - ellenőrizendő hogy tényleg megeszi-e, ő pedig faggatózik cserébe. Szoktam neki mesélni arról, hogy épp mi történik a világban - ne érezze úgy, hogy valamiről lemaradt - ám egyetlen egy téma mindig is tabu volt köztünk. Ez már-már rituálénak is tekinthető, hogy sosem árulom el neki a nevemet próbálkozzon bármivel. Az egyik ilyen alkalommal, amikor épp nem figyelt a napi beszámolóm közben rá is kérdeztem hová kalandozott ennyire el a kisasszony figyelme. Legnagyobb meglepődésemre a tulajdon nevemet említette és a hőn szeretett könyvének történetét mondta el, amit tőlem kapott még évekkel ezelőtt a születésnapjára. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Hála a maszknak nem láthatta rajtam a meglepettségemet.

Viszont beállt közénk a csend, amit Lissy ismételten a faggatózásával kívánt megszüntetni, sikertelenül. Néma maradtam, mint mindig. Azonban ezúttal kitalálta, hogy ha nem vagyok hajlandó elárulni a nevemet hát ő választ nekem egyet. A szemöldököm kíváncsian szaladt fel erre, a gondolatra hogy a Bestiának nevet ad megdobbant a szívem. Pláne, amikor Heathcliff mellett döntött. ~Véletlen volna csupán?~ Nagyon kétlem, bár való igaz találó. Bestia mindkét jellemvonással rendelkezik mely a regény főhősére is igaz: nem csak kegyetlen volt, de megszállottan magának akarta a lányt. Részben ezért is tartunk ott, ahol. Ráhagytam hát, legyen vele boldog. Ha így szólított még hallgattam is rá, mintha csak a nevem volna.

Talán ez volt a vízválasztó, mert ezután Elisabeth készségesebb lett és hajlandó volt beszélgetni. Cserébe kivittem a kertbe sétálni, megkapta a saját szobáját, majd idővel - miután úgy láttam nem fog megszökni - a házban is szabadon mozoghatott megkötés nélkül. Azon szobák, ahová nem akartam hogy bemenjen kulcsra voltak zárva természetesen ám a legtöbbjébe számára is szabad bejárást engedtem. Valamiféle nyugodt légkör kezdett kibontakozni, s mind több időre mertem magára hagyni. Persze a házban a kamerák mindent rögzítettek, minden lépését titkon megfigyeltem. Ám ő erről nem tudott, sem arról a pánik szobáról melyben a monitorokon keresztül követem.

Hogy számítottam-e tőle szökésre? Természetesen. Ám én is felkészültem minden eshetőségre mielőtt elraboltam volna, így erre is volt egy forgatókönyvem. Elvégre okkal hoztam a családi kúriába, ahol közel s távol a madár se jár. Ha meg is próbálkozna szökéssel, csúfos kudarcot fog vallani, mivel nem ismeri a birtokot illetve az azt körülvevő erdőt úgy mint én, természetfeletti érzékek híján kénytelen lesz visszafordulni. Így minden áldott nap a legnagyobb nyugalommal hajtottam álomra a fejemet, hiszen tudtam esélytelen a szökési kísérlete. Amire nem is kellett sokat várnom igazából. Rafinált módon kivárta míg elalszom és csak aztán lépett akcióba, az erdő azonban kifogott rajta. Pontosan úgy, ahogy vártam.

Amikor felébredtem még nem gondoltam semmi rosszra. Csak miután hiába szólítottam a lányt és néztem rá a felvételekre tudatosult bennem az árulása. Bestia őrjöngött, de én ismertem Lissyt; tudtam az ő állóképességével, fizikai korlátaival amúgy sem bírná sokáig, hamar ki fog fáradni. Aztán pedig már csak rá kellett találjak az erdőben. Nem kapkodtam el a "mentőakciót", had essen csak kétségbe. Megérdemli. Az erdő éjszaka elég félelmetes hely egy ilyen törékeny, fiatal lánynak. Azok a furcsa hangok... Kényelmesen megvacsoráztam és csak azután indultam útnak. Mivel négy lábon gyorsabb vagyok mint kettőn csak a nadrágomat tartottam magamnál - pontosabban a pofámban - és teljesen átalakulva, vérfarkas alakot öltve indultam a lányt megkeresni. A szagát már messziről kiszúrtam, infra látásomnak hála pontosan tudtam merre és hol haladt el mielőtt betért volna az erdőbe a tisztásról, melyen a családi kúriám áll.

Fekete bundámat elnyelte az éj sötétje, csak szemeim világítottak a telihold fényénél melyre felvonyítottam megugatva azt. Éppen jó alkalmat választott a kószálásra, így meg tudom mutatni neki teljes valómat. Kétlem, hogy látott már életében hozzám hasonlót. Mi vérfarkasok - az igaziak, nem ezek az utánzat alakváltók - csakis akkor tudunk teljes farkas alakot ölteni, ha feljön a telihold. Még az erdős terület felénél sem jártam, amikor rá találtam. Egy fa alatt pihent, melynek hátát vetette és a zseblámpájával szórakozott miközben csokoládét majszolt. Úgy tűnt egyáltalán nincsen kétségbe esve, mint vártam. ~Na de majd most?!~ Bestia amúgy is rég szórakozott, igazán ránk fér már a dolog; ráadásul szerinte jó büntetés lesz a lánynak a dolog.

A bokrot megmozgattam a farkammal, hogy magamra vonjam vele a lány figyelmét; majd lassan és félelmetesen a magam büszke pompájában kiléptem elé a bokrok jótékony takarásából. Egy közel két méteres marmagasságú, sötétbarnás de talán inkább feketés bundájú óriási farkast láthatott maga előtt egyre közeledni. A morgásom egyelőre még nem erősödött fel annyira, hogy ijesztő méretet öltsön; de a pofám már elnyílva és vicsorba rendeződnek számban a tűhegyes fogak. Lissy láthatja, hogy ezek precíziós pengék, melyek ölésre terveztettek: a húst és inakat széttépni, a csontokat összeroppantani képes fegyverekről van szó, mely könnyedén végezhet vele is, amennyiben legközelebb is ilyen engedetlen lesz. Egyelőre csak rá akarok ijeszteni, aztán úgy terelni hogy míg kergetem az erdőn át arra meneküljön majd előlem, amerre én akarom és a kúriánál kössön végül ki, hálát adva amiért biztos fedél zár el tőle. Oda ugyanis ebben az alakban nem terveztem utána menni, higgye csak hogy odabent biztonságban lehet az ordasoktól vagy épp tőlem. Ezért úgyis visszadugom a cellájába.