Maddox & Arzen

Serial killer? Sweet jesus, no. I'm a sociopath!

Türelmesen kivárom hogy kivigyen innen, mert eszem ágában sincs itt megrohadni és ha nem jött volna még egy napig, akkor ennek a rozoga tákolmánynak csak hűlt helyét találták volna, mert esküszöm szétkaptam volna darabjaira.Igen, tudom hogy beton és acél, de ez nem akadály, nyolcszáz év után? Ne röhögtess már, most komolyan.
Magamban szakadva röhögök Maddox, kedves bátyám pofázmányán, nem tudom mi lelte amikor bejelentette hogy a nevére vesz. Régen nem volt rendes nevem, a Colemant is valahol menet közben szedtem össze, és most hozzáfoltoztuk a Smith-t is, mert jól hangzik, és az öccsének tart a világ. Még, hasonlítunk is ha valaki elég vak hogy ne vegye észre. Persze Madon minden szem megakad, két méter magas szőke izomkolosszus, ezzel szemben én selyemfiúnak látszom mellette, és nem zavar ha ezt hiszik. Az ő bajuk ha utána benyomott arccal zuhannak előre, mert odaütök.
Kisétálok hát, és elrakja a cuccaimat, még a tárcám is lenyúlja a mocsokja, nehogy elszakadjak tőle megint, és mintha csak sakkban tartana toloncol maga előtt a kocsihoz, hogy menjünk végre innen.
- Lássuk be, hiányoznék neked - vigyorodom el, ahogy a kocsiba ragadok, és bekötöm magam. Ennyi év után még az ellenségem is hiányozna, ha lenne, de nincs. Nekem nincs olyan évezreden átívelő tragédiám mint az alfámnak. Kotorászni kezdek, de sehol nem találok cigit, nyilván azt is az aktatáskába rejtette, csodálatos...
Hazaérve a műhely mögött áll meg, és magamra hagy. Remek, kiszállok én is, és már befelé menet elkezdek vetkőzni, mert ha nem is mondta volna, akkor is a fürdés lett volna az első dolog amit csinálok.
- Ezt mondanod sem kell, nekem sincs fából az orrom... - morgok és már az övem csatját fűzöm ki, és az egész ruhakupacot beleejtem a szennyeskosárban és anyaszült meztelen foglalom el a fürdőszobám, ami a kicsi, de hangulatos lakrészemhez tartozik. Mivel nekem senkim nincs igazán, így Maddoxxal élek együtt és szerintem vannak olyanok, akik még elhiszik hogy tényleg az öccse vagyok, vagy a szeretője. Na ezen oltáriakat szoktam röhögni. Elfoglalom magam azzal, hogy emberi külsőt varázsoljak magamnak, és legalább háromszor szappanozom újra magam mire elfogadhatónak ítélem a helyzetet, és a hajam is kétszer mosom meg. Aztán a szőrmentesítés. Utálom a szőrt magamon, mindenütt. Mindenütt!
Egy órával később később frissen, tisztán és illatosan a kedvenc Million parfümöm érzéki és lágy ölelésében jelenek meg újra a konyhában. Kajás vagyok! Szakadt agyonmosott farmert és szürke pólót húztam fel, meg papucsot, mivel már nem terveztem sehová se menni. A hajam még nedves, de nem érdekel. Keresek valami ehetőt ha Mad nem kerül elő addig.
- És még nekem mondja bazdmeg hogy órákig tudok piperészkedni... - sóhajtok fel.

Zen & Madox

Rajtam maradt, rám ragadt, mint egy kis pióca, de tényleg! Tudtam én,hogy ennyi baj lesz vele? Persze,hogy tudtam, sőt! Kerültem is, mint a pestis az igazi ezüst pohárból ívó nemeseket, de ő! Ragadt rám, mint egy rohadt kis pióca, bárhova mentem, mindig belém ütközött. Pedig a kelta istenekre mondom, hogy én kerültem őt! Tudom, hogy a szeme rándulása azt jelentette, hogy épp folytatja a könnyesre röhögést, magasabb fokozatban, a fekete ábrázatom miatt. Hogy rohadnál meg! miattad kellett befestenem magam, mert Mr. Coleman - Smith, nem tudom ,hogy mennyire lehettem éppen berúgva, amikor kipattant ez az ötlet a fejemből, hogy a nevemre vegyem, ebben az évszázadban, évtizedben, vagy bánom is én miben, de… hát így jártam. Még csak az eredeti nevemet sem mondhattam be a zsernyákoknak, az túl gyanús lett volna. A menekítési terv, nem egyszer és nem kétszer csináltam már ilyet, ha telihold után lettünk volna, hagyom bent rohadni még egy kicsit, de tudtam, hogy így a telihold közeledtével mindannyian egyre idegesebbek vagyunk, egyre jobban feszülnek az idegeink, mindenki szeretné ha az állatával rohangászhatni kint a szabadban. A szagom hozzá képest mint egy üdítő erdei fuvallat, virágos mezőkkel meg minden csillámpónis faszsággal, ehhez képest az övé? Mintha onnan , pont onnan mászott volna elő, ahová ez a rohadt kis csillámpóni épp ürít. Úúú, és így fog beülni a bőrülésre, hát mentem beszarok, de komolyan!
Mindegy, az ingóságait a tárcája kivételével az aktatáskába süllyesztettem.
- Feltett szándékom fellógatni, a lábujjaidnál fogva a kohó fölé, napokra. – vetem oda morogva, ahogy betuszkolom a kocsiba, távolról úgy tűnhetünk, mintha én volnék ennek a kis selyemfiúnak a felügyelő tisztje, hát… nem áll távol a feltételezés a jelenlegi helyzettől. Beültem a kocsiba és indítottam, hamarosan a műhely előtt álltunk. Kikaptam az aktatáskát a kocsiból, és őt otthagytam, ki tud szállni magától is. A Műhely mögötti házamba indultam, jobban teszi, ha ő is követ oda, mert nem állok jót magamért, ha nem.
Csak úgy körülleng a feszültség, és mindezt tagadhatatlanul ARzen irányába küldöm, de a szokásomhoz híven, még tartogatom a megfelelő pillanatra. Az aktatáskát leteszem az étkező asztalra, elég hosszú, időnként a kölyökkel rendelkező nőstények megszoktak látogatni, és olyankor kisebb zabálási bulikat rendezünk, olyankor kell a hely.
Felakasztom valahova az egyetlen ünneplőmet, mert ez annak számít, ebbe szoktam temetésekre is menni, meg fontosabb ünnepekre is, már igazán be kéne szereznem valami újat, a ruhatáram nem efféle csilli-villi cuccokból áll. Az órától azonnal megszabadulok, mert feszélyez, hogy vigyázni kell rá, rá nézek és a pillantásomtól összetörik.
A fürdő felé megyek, útközben megszólalok.
- Fürödj meg, mert elokádom magam tőled. A rohadt szarvas tetemnek is jobb szaga van mint neked. – tudom, hogy hallja, bárhol is legyen a házban, én a saját fürdőm felé tartok. Pedánsan és kimérten viselkedem, és ez a lehető legrosszabb, ha Madox túlságosan nyugodt, túl kimért. Onnan csak a halántékán kidudorodó ér lüktetése jelzi, hogy nincs sok hátra a robbanásomig. A házban volt még neki is egy külön lakrésze, csak a miheztartás végett, hogy meglegyen mindkettőnknek a saját területe. Amúgy pedig az utca ezen részében a falkatagok laktak, minél közelebb hozzám, hogy ha probléma lenne, tudjak segíteni.

do or do not. there is no try.

Maddox & Arzen

Serial killer? Sweet jesus, no. I'm a sociopath!

Ahogy haladunk a kihallgató felé, megcsapja orrom az otthonos, ismerős farkasillat, ami csakis az alfáé lehet, hiszen szagolom már fél évezrede, csak tudom kié, és ahogy haladunk elgondolkozom, hogy nekem milyen csodás szagom lehet az ő szempontjából. Nem hagytak lefürdeni, pedig hisztiztem érte eleget, mert érzékeny az orrom, és erre meg pláne, mert sokat tudok piperészkedni, mert a borostát is utálom, és már az is kinőtt a képemen. Nyomorult szőrök ezek.
Maddoxra nézve, elkap az istentelen röhögés, és évszázados gyakorlat kell hozzá, hogy az arcom se rezzenjen, mindössze a szemem sarka rándul meg jelezve hogy erre nem szerződtem, nincs még farsang se... És ez a szőke farok, most épp fekete. Mondjuk, így is sötét szóval... Hehehe. Letelepszem a székre, és türelmes vagyok, igazi kisbárány, ahogy mondani szokás, hogy mihamarabb megszabaduljak a béklyóimtól. Mondjuk már egész megszoktam, de azért még jobb szeretem használni a két szép kis kacsómat.
Néha elgondolkodom, hogy Mad vajon tudta mit vállal be hogy együtt kezdtünk utazgatni, de végül is, hasonlítunk is egymásra, csak vele ellentétben nekem még igazi ellenségem sincs, akire az időm fordíthatnám. Szóval, ez van.
Hagyom hadd pofázzon csak, úgyis kivarázsol innen, és nem kell rá sokat várnom, némi fenyegetőzés után meg is kapjuk a távozási engedélyt, de nem éppen örömteli. Megnyekkenek ahogy grabancon ragad, és még mindig ő a nagyobb és erősebb így gyakorlatilag toloncol maga előtt, esélyem sincs megszabadulni. Kint leveszik a bilincset, és visszakapom az értékeim. alaposan átnézem és a tárcámba téve megtalálom a piercingjeim is. Megnyugodva csapom őket zsebre, és Maddox már tuszkol is tovább. Botladozom előtte ahogy a kocsihoz érünk, és felszusszanok ahogy rám markol, pedig meg akartam lépni!
- Feltett szándékod megfojtani, ugye? - sóhajtok, és elindulok, meg is látom a kocsit és az anyós üléshez leszek navigálva. Paranoia, hogy még be is zárja a kocsit, mintha fél perc alatt eltűnhetnék. Ami azt illeti, el is tudnék, de mire kinyitom a zárat már ő is bent ül. Ajjajj, most jön a kellemetlen része a dolognak.
- Öhm, izé. Köszi hogy kihoztál, megint... - mosolyodom el, de tudom hogy ez még fájni fog. Nagyon fog.

Zen & Madox

Érzem, hogy közeledik, a szagáról megismerem, a háromnapos nem fürdés, plusz alkohol, meg még ki tudja milyen szag terjeng körülötte, csak az a bizonyos évek meg a rutin szlogen ment meg az egésztől, hogy póker arccal ücsörögjek a főnök előtt. Volt a találkozásunk pillanatában, amolyan szkanderozás. Mindig ez van, valahogy az erősebb jellemű férfiak próbálják a közelemben visszaszerezni a tekintéjüket, de nem megy nekik, miután a szemembe néztek, és kezet fogtak velem. Igen, kézropogtatás is volt, de szerintem nem árt ha elmegy valami csontkovás féléhez, hogy visszarakja pár ízületét.
Csak az olyan vájt fülűek, mint én, tudják, hogy Zen most jól szórakozik, jelen esetben rajtam. Meg ismerem már annyira, hogy tudjam, az ártatlan arc mögött épp könnyesre röhögi magát, éppen csak nem hugyozik be. Na igen, ez ő, tipikus Zen, jó igazából nem is Zen a neve, hanem ARzen , de ez már mellékes, nem voltam hajlandó sosem valamiféle vegyület után szólítani, ami ráadásul méreg. Megjegyzem a szülei találó nevet találtak neki, tényleg mérgező volt a jelenléte, nem általános, kirívó, a maga módján kifejező, de azt a művészi mélyésget meg kellett látnia az embernek, nekem sem azonnal sikerül, hanem évtizedek kellettek hozzá, számos verekedés, és közös harc, hogy erre rájöjjek. Miért nem öltem meg azon az éjszakán amikor találkoztunk? Mert éreztem rajta a magány szagát, azt a fajtát ami engem is körüllengett, oka lehetett, hogy a saját útját járja falka nélkül, nekem is megvolt rá az okom. Na de, túlságosan elrévedtem a múltba, hiszen nem könnyű dolog a vérfarkasnak sem, arra emlékezni, hogy miért is fogadta maga mellé ezt a kis csikaszt, hogy mit láthattam benne? Nehéz megmondani, valóban.
- Smith! – simul a hangom a levegőbe, mint egy kedves cirógató kis ostor csapás. Eztán a rendőrfőnökre emelem a pillantásomat.
- Minthogy, bebizonyosodott, hogy ügyfelem ellen semmilyen bizonyítékkal nem tudnak élni, így jogtalanul tartják bent, immár… - hatás szünet , az órámra pillantok, drága, nem a Lumino Carbonra, mert az legalább por, csepp és ütés meg mifaszom álló, nem helyette ilyen kis ügyvédbojtárok gyöngye órát kellett beszereznem…
Valami hibrid Fossil szarság, amit össze lehet kötni telefonnal is, az egyik teches srác ragaszkodott ehhez, mindegy, a rendőrfőnök amikor meglátta az órát a csuklómon, kigúvadt a szeme.
A halántékán végig sikló verejték cseppet figyeltem. Nem vitás, félt mint az európai népek Attilától a huntól. Fasza gyerek volt egyébként, én bírtam.
De megint elkalandoztam, a kis seggdugasz, úgy ült le mellém, mint aki biztos tudatában van annak, hogy kiviszem innen, mert, sajnos ki fogom vinni innen, nem engedhettem meg magamnak, hogy a bétámat, aki mellesleg halhatatlan, börtönbe zárják, ki tujda mennyi időre, hogy aztán havonta egyszer de legalább az első alkalommal biztos, hogy felzabálná az egész sittet. Micsoda lakoma lenne, ember! Megráztam a fejemet egy kicsit, azt lehetne állatámadásnak beállítani, megvadult az egyik őrkutya és slusz pasz, de nem…nincs ilyen szerencsém.
- Nem tudom ,hogy hogyan sikerült ezt elérnie, de úgyis figyelni fogjuk a védencét, pisálni sem mehet el a vécére, anélkül,hogy tudnánk róla meglátja!
- Csak bírósági határozat ellenében veheti górcső alá a védencem életét, amennyiben így kíván tenni, rajta, de mivel mindenféle vádirat és bizonyíték híján vannak, jobb volna elengedni. – kilöktem magam alól a széket, és letenyereltem az asztallapra, a rám szabott ruhában is megfeszültek a csuklyás izmaim és megeresztettem az ügyvédre egy visszafogott mosolyt.
- Mi megyünk, és maguk békén hagynak. – magyaráztam halkan, csak egy pillanatra láthatta felvillanni a szememben az aranysárga színt, tudtam ,hogy nincsnenek itt karmerák, így bátran mertem ehhez a megfélemlítéshez folyamodni, így grabancon ragadva Arzent is, magam előtt tessékeltem ki az ajtó irányába. Ott csak azért álltunk meg, hogy levegyék róla a bilincset, majd tovább kormányoztam a recepció felé. Mitnhogy börtön, előzetes, így is megkellett válnia a cuccaitól, pénztárca, ékszerek stb, így volt esélyem kicserélni a kocsiban majd a fülbevalóit az általam készítettel, és a boszorkány által megbűvölttel, egyszerű behatároló bűbájt tett rá, árnyéka annak a béklyósnak ,amelyet Rea visel. Megvártam, hogy minden ingóságát megkapja Arzen, aztán azokat az aktatáskámba biggyesztve elindultam a kijárat felé. Egyébként a hajam a szokásos szőke helyett most fekete volt, és a szakállam is ilyen színben pompázott, rohadj meg, hogy miattad még festegetnem is kellett magamat, te kis…!
- Arra egyenesen, ott lesz a kocsim! –morrantam Arzenre amint kiléptünk az épületből, újra a tarkóját fogtam, mint aki attól tart, hogy a másik újra eltűnne három napra csak azért mert épp körbe nézett az utcán, hogy merről érkezik épp autó.

do or do not. there is no try.

Maddox & Arzen

Serial killer? Sweet jesus, no. I'm a sociopath!

Ma van a harmadik napja annak, hogy egy meccs után vagy húszan ugrottak rám, miután némi nézeteltérést rendeztem a felbőszült tömeggel, és ezek után ezek a nyomorult fakabátok, még engem mernek előállítani. Sosem fogom megbocsátani annak a nyomorultnak aki beletérdelt a hátamba, hát szabad így bánni egy törékeny fiatalemberrel? Mintha csak valami sátán kölyke lennék, komolyan. Nem is értem miért bilincseltek meg olyan durván, de tény hogy nem adtam nekik okot semmiféle örömre, mert egyrészt meg se szólaltam, ha mégis, akkor is csak pofátlankodtam vagy semmit mondóan elszavaltam a rozmaringos kacsa receptjét. És úgy néztek rám, mint aki az űrből jött. Ezek talán sosem sütöttek még rozmaringos kacsát?!
Na mindegy, már egészen megszoktam a zárkámat, és még ismerős arcot is láttam ami jó volt. Legalább nem untam halálra a fejem, ha épp nem próbáltak kihallgatni. Olyankor csak üldögéltem, és a lelki békémet kerestem és szundikáltam mert azt várhatták hogy én bármit is mondok. Sejtésem szerint az a seggfej már kitalálta hol lehetek és elindult értem. Legalábbis erre következtetek amikor rám szólnak hogy pattanjak mert az ügyvédem látni akar. Faszt akar látni, a fejem akarja letépni a helyéről, de majd ... otthon. Vagy később. Ismerem Maddoxot, tudom hogy nem itt fog balhét rendezni, de nem fogom megúszni sem. Valamivel tuti meg akar majd szivatni, és előre fogom a fejem. A magaviseletem tűrhető, nem problémázom ahogy rám teszik a bilincset, de jobb szeretem ha valami vad vöröske bilincsel meg és egész éjszakás szexmaratont tartunk közben, így semmi poén nincs benne. A kihallgatószoba nem üres, Maddox ül ott és a rendőrfőnök.
- Ügyvéd úr - köszönök udvariasan, angyali mosollyal és aki nem ismer még el is hinné hogy magam vagyok a földre szállt angyal, és a jóság megtestesülése. Figyelem az alfámat a szemeimben a nihil csillan meg és tudom jól mire gondol. Hogy mégis miféle példát mutatok ezzel a kölyköknek, akik engem szemelnek ki példaképnek. Megdöbbentő, de akadnak ilyenek. Magam sem értem miért, mert nem vagyok épp egy szent.
- Nos, mi lesz a sorsom, ügyvéd úr? - kérdezek tovább ártatlanul, ahogy leülök a nekem fenntartott székre. Igen, pofátlan vagyok, és akkor mi van? Szórakoztatónak találom, az alfámat pingvin szerelésben, annyira nem illik hozzá, hogy ha nem lennék ilyen jó a póker arcban, akkor már kitört volna belőlem a röhögés. De erős vagyok. Tartom magam.

Zen & Madox

Már három napja nem jelentkezett. Kezd baromira idegesíteni, vannak néha ilyen kattanásai, hogy eltűnik pár napra, amikor az egyik falkatag megemlíti, hogy egy szőke 195 cm magas srácot fogtak el, miért is? Garázdaság, graffiti,rendbontás, egy egész szurkolói gárda leverése, szinte egyedül. A szinte szót szerintem csak azért biggyesztették oda, mert nem hiszem, hogy maguk is elhitték, hogy ez az ökör, ez az istentelen állat, ez a szadista seggfej, az… képes erre. Pontosan képes rá.
Na már most, nem volt egyszerű kideríteni, hogy hol volt, ha tudtam volna, ha pontosan úgy tudnám, hogy merre találom, akár Annát, akkor meg tudnám keresni, de neeem… Neki mi a faszomért nem adtam bármiféle nyomkövetős cuccot, hm?!
A fogamat csikorgatom, ahogy begurulok a déli napsütésben a fekete camaroval a rendőrséggel párhuzamos utcába, itt még nem süt a nap annyira, a házak beárnyékolnak, amint kilépek a házak közti sikátorból, elnyomom a cigim, ez afféle nyugi dohány, legális. De a gyors anyagcserének hála alig érzek belőle valamit, egyébként is csak pót cselekvés féle. Azóta szoktam rá, hogy tudom,hogy Anna él, és köszöni ,de nem kér belőlem. Egyelőre magam sem tudtam, hogy mit kezdjek a jelenlétével. Meg akartam ölni, ez világos. De mi a faszomért nem tudtam rávenni magam?! Ah, mindegy. Az is mókás, hogy a zsernyákokhoz fű szagúan érkezem, aztán rájövök, hogy csak én érzem, mert a kocsiban nem gyújtunk ám rá, csak idekint, így a menetszél elfújta, ügyes kocadohányos, ügyes. Szóval fogtam a napszemüvegemet, megigazítottam a nyakkendőmet, és megmarkoltam a csinos kis aktatáskámat. A srácok egy közeli kocsiból töröltek minden felvételt arról az esetről, amin Zent lehetne hibáztatni, gyanúsítani a történtekért. Valaki más ezalatt a sérültek orvosi leleteit cseréli ki, csak azon részeket, amelyek szintén arról szólnak, hogy a gyanúsított egy szőke férfi volna. Csoportos verekedés, azt kész.
A recepcióhoz érve megállok és felmutatom a kamarai igazolványomat.
- James Aldbright ügyvéd, a Carlson Jackson ügyvédi irodától. Az ügyfelem képviseletében, Arzen Coleman-Smith ügyében jöttem. A főnökével szeretnék beszélni. – egy terjedelmes lapot szorongattam a kezemben. Vannak ügyvédek is a csapatomban, mert miért ne?! Minden normális épeszű falkának így kellene tennie. Szóval, kérdőn vontam fel az egyik szemöldökömet, miközben levettem a napszemüvegemet, és így látszott a kifejezéstelen pillantásom is. A zsírpaca, mert az volt, akkora úszógumoval rendelkezett, hogy átlépni könnyebb volt mint megkerülni, és ott láttam az inggallérján a porcukor foltot, amit a nagy fánk zabálásban hullajtott oda. Szóval, nyelt egy nagyot húsos tokás nyaka is megremegett, én pedig ácsorogtam tovább.
- Mi lesz? Vagy ezt is beleszámítsam a belsőellenőrzési osztály panasz feljegyzései közé, hogy megmernek váratni?! – hajoltam a fazon képére, mire sietve indult el a főnöke irodájába.
Öt percen belül a kihallgató szobában ücsörögtem, egyedül, velem szemben a szintén feszengő rendőrfőnökkel, aki két másodpercenként vizslatta az óráját.
Ha Zen alszik, akkor nehéz lesz felébreszteni, az biztos. A rohadék kis seggfej, biztos volt benne, hogy úgyis megtaláljuk, de majd adok én neki fejmosást! A klán erejét erre pazarolni, hogy egy seggfej béta, aki időnként úgy dönt, hogy jobb verekedni, inkább a saját szakállára vandálkodik?! Mintsem figyelné, felügyelné a kicsiket?! igen, a kölykök egyre többen voltak, szerencsére születettek, amit nem bántam. Sosem harapunk be olyat aki nem önszántából akar csatlakozni, ez volt az egyik alapelvem. Erre mindenkinek oda kellett figyelnie, ezért vigyáztak többen a kölykökre. Időről időre akadtak a falkán belül kihívóim, de mindegyiket rendre legyőztem, mi az, hogy elakarják venni tőlem a vezetést?! Mindegyik kis tesztoszteron túlfűtött hormon túltengéses kisfiú volt. Tényleg azok voltak, az, hogy meghágták Carment, még nem jelentette azt,hogy jogosultak másra is. Persze voltak olyanok akik szerencsére, a többség, tudták, hogy esélyük sincs ellenem. Nade… a bétám… tűzbe tenném érte a kezem, bárcsak tudna időnként felelősségteljesebben viselkedni, mindegy, végtére is, azok akik őt tartják példaképnek és vandálkodásba, punkkodásba fognak, azokat úgyis ő tartja kordában.

do or do not. there is no try.