A tervem minden lépését tökéletesen kiszámoltam, és természetesen minden ment is a maga rendjén - legalább ezen a vonalon nem volt ezzel gond. Az első és második fázis pontosan úgy történt, ahogyan azt kiszámoltam - természetesen ebben nincs semmi meglepő. Nem véletlen vagyok a világ legnagyobb hatalmának vezetője.
A következő lépés azonban már bizonytalanabb volt, aminek kifejezetten örvendeztem - meglehetősen unalmas tud ugyanis lenni, amikor mindig, minden úgy történik, ahogy én elterveztem. Időnként szükség van az üdítő hatású tényezőre, amit kockázatnak nevezünk.
-Bonjour Gentlemans!- köszöntöttem a belépő fivéreket, majd nagyvonalú mozdulattal intettem nekik, hogy foglaljanak helyet. Angela már kopogott is végig a folyosón azokban a bizonyos tűsarkú cipőkben, amelyek kifejezetten el tudják venni a vámpírjaim eszét, így nem terveztem sokáig marasztalni a feissítőkkel, amik csilingelve táncoltak az ezüsttálcán a kezében. Zene füleimnek.
Kisvártatva be is lépett a nő, és letette elénk a bíborszín nedűtől duzzadó borospoharakat, azonban senkit ne tévesszen meg a szín és a külcsín, a belbecs, aroma és íz egészen más volt. A mi pokoli mannánk. Ahogy kisietett, már semmi sem állhatott a meeting útjába, hiszen hárman maradtunk az urakkal. Celiara nem volt ma szükségem, így kimenő kapott.
-Mint azt jól tudjátok, kifejezetten szeretem a körítéseket, és üdítenek a körmondatok, hiszen rabja vagyok a nyelveknek, különösen a szavaknak- és még inkább a gondolatoknak, de ezt már csak gondolatban tettem hozzá kis monológomhoz.
-Ma azonban kiemelten fontos ügyben hívattalak titeket ide, így ezek nagy részétől eltekintünk, így csak egy rövid beszámolót várok a helyzetről a kastélyban és környékén, azután a tárgyra is térek- vázoltam nekik dióhéjban a találkozónk menetét, majd kényelmesen hátradőltem a míves én munkált antik székben, és kíváncsi tekintettel figyeltem, melyikük fogja kezdeni. Illetve, természetesen, a gondolataikat is.