A friss trágya szaga terjengett a faluban, a reggeli gőz szállt fel belőle, régen még fintorogtam, amikor elhaladtam mellette, de manapság már nem. Megszoktam. Megszoktam, hogy nap-nap után ugyanazt az ételt eszem, megszoktam, hogy a feleségem nem tud főzni, hogy a kocsmában jobb az étel, mint odahaza, vagy bármely házban. Kovácsként szívesen láttak, bárhol, hiszen az állatokat patkoltam, körmöltem, hoztam rendbe beteg jószágokat, olyan falusiaknál, ahol nem volt szívük leölni a lovat, mert a megélhetést jelentette a család számára. Kovács, és lódoktor, vagy mindenes. Szerettem a munkámat, egy idő után csak ez érdekelt, a vevőimtől kaptam visszajelzést, kardokat és szekercéket is készítettem, számos faluból jártak a fegyvereimért. Nőknek kis tőröket, önvédelemre, férfiaknak kardokat, bármit; csak haszna legyen. Aztán ott volt az a lány, a juhász felesége. Bármerre néztem, felbukkant, egy lábikra itt, egy ott, egy kivillanó tarkó, vagy kebel, nap-nap után vágyni kezdtem rá. Mondhatnám, hogy botlás volt, de nem. A feleségemtől elhidegültem, amióta a fiúnk elérte a tizenkét éves kort, mintha kicserélték volna mindkettőt. Próbáltam jó apa lenni, aki a saját mesterségére tanítja a gyerekét, de valami nem stimmelt. Nyár dereka volt, és hallottam, ahogy kisurrannak a házból, azt hittem,hogy bűnös kapcsolat van kettejük között, próbáltam követni őket azon az éjszakán, és ez így ment évekig, minden áldott éjjel. Sosem akadtam a nyomukra. De hajnalra mindig visszatértek. Titkok…

Úgy éreztem, hogy mindenki tud arról, hogy mi folyik a feleségem és a fiam között, persze ez hazugság volt, ám a képzelet igen sokrétű, és élénk ha túlkombinálásról van szó.
A juhász felesége… boka, hamvas keblek, és hosszú barna haj. Annyi nő volt a faluban, aki felkínálta magát nekem, de nekem rajta akadt meg a szemem.
A falu szélén, az erdőben az egyik ilyen magányos éjszaka után estem neki, úgy éreztem, hogy helyesen cselekedtem, jó érzés volt. Hiszen a feleségem ki tudja mióta nem ért már hozzám! mintha beteg lennék! Hogy rohadna meg!
- Eressz! Te szajha! Te havonta egyszer a fiúnkkal hálsz!
- Hogy tehetted ezt?! A juhász felesége!
- Mi közöd van hozzá némber?! Ő legalább meleg, finom, és hangot is ad a vágyának! Te pedig úgy kezelsz , mint egy leprást, hozzám se érsz! Tőle megkapom amit tőled nem!
Fel sem tűnt, hogy rájött, hogy a juhász feleségéről tud. Elvileg nem kellene tudnia, sőt! Arról sem ,hogy lefeküdtem mással.
- Te felém se nézel! Nem is gyakorlod a házastársi kötelességed! Valaha számos gyereket akartál! Most?! Megálltál egynél! Tizenkét éves! Mennyi gyerekünk lehetne már, legalább hat! Igen! Meghágtam és?! Lehet, hogy kilenc hónap múlva lesz egy öccse a fiúnknak, te pedig a Mag Airthech mezejére mondom, jobb ha elhallgatsz, mert ha folytatod azt , amit, megyek a druida törzshöz, és megmondom nekik,hogy téged áldozzanak fel, Lughasand ünnepekor, az isteneinknek!
Ó igen, ebben az időben voltak még ember áldozatok, a szent jó reményében.
Hallottam, hogy a fiúnk elrohan a veszekedés hallatán, majd egy darabig nem is láttam. Veszekedtünk a feleségemmel, végül kibékültünk, dühből meghágtam, még rosszabbul járt mint a juhászné. Nem kíméltem, de mintha ez tetszett is volna neki, többször vadállatias morgás tőrt elő a torkából. Rá se ismertem a feleségemre, mintha egy másik oldalát mutatta volna meg. Ennek ellenére, én a kandallónk előtt hajtottam álomra a fejem. Rá sem bírtam nézni! Valamikor hallottam, hogy a fiúnk is hazatért. jobb is, hogy nem volt itthon!
- Asszony! Fiam! Thadeus!- fulladoztam, félmeztelen voltam, csak a nadrágom volt rajtam, mezitláb botladoztam az ajtóhoz. A feleségem! Hogy rohadna el! Már az ajtóban volt, rám sem hederített. Feldöntöttem a hintaszéket, és a vánkost. Vas, és vér,fém és vér szaga tölti be az orromat az égett szalma és egyéb szagok között.
Alig láttam valamit, csak azt, hogy a feleségem „ippeghogy” a földre rogy.  A hátam mögött megreccsent valami és kissé berogyasztottam, majd tovább indultam, szólni akartam neki, hogy menjen innen, itt veszélyes. De valahogy, teljesen másként nézett ki, nem volt önmaga. megakartam fogni és a vállainál megpenderíteni, hogy tovább haladjon, de…én haladtam át rajta. Csodálkozva fordultam vissza felé és láttam az arcát! Nem volt önmaga, így futásnak eredtem. Útközben a fiam nevét ülvötöztem, a murva, a kavics felsértette a talpam, rekedtre üvöltöttem magam. Meg kell talánom, és biztonságba vinnem.
Mélyen bent voltam már az erdőben, egy druida gyülekezőhely közepén álltam, a hely szélén a fiam, görnyedezett, és öklendezett.
- Ma…mara…maradj ott! Apa!- volt valami a hangjában ami miatt ott maradtam ahol voltam. A közelben számos morgás hangzott fel. Mire az ösztöneim tényleg azt súgták, hogy maradjak egyhelyben, és akkor láttam, hogy miféle szörnyeteggé változik a fiam. Meglepetten, és dühödten ordítottam fel, mire mindegyik farkas újra felmorgott.
- A druidák! A druidák tették ezt veled?! – a fiam kaffogva állt a kör széléhez, és vicsorgott rám, könyörögtem,hogy figyeljen rám, hogy hallgasson meg, hogy térjen észhez, de haszontalan volt. A feleségem halott, a fiamat elvették a druidák. A feleségemet a juhászné ölte meg. Dühösnek kellene lennem rá, de nem éreztem az iránt a nő iránt már semmit. A feleségem iránt. talán még hálás is voltam neki. Nincs itt semmi baj, majd visszamegyek a faluba dolgozni, mintha mi sem történt volna. Vagy… tovább állok. Hacsak a fiam nem akar megölni, amint kiteszem innét a lábam. Egy éjszakát töltöttem itt, hajnalban eltűntek a farkasok. Ekkor döntöttem úgy, hogy a házam felé iramodok, már ami megmaradt belőle. Újabb egy hónap telt el, mire a fiam felől hallottam, megtudtam a falusiaktól, hogy a feleségemet feldarabolta az a lány, a műhelyben aludtam, akár a tanoncéveim alatt. Kezdtem dühös lenni a falu népére is, a fiamra is a feleségemre és az időközben eltűnt juhásznére is.

A fiam hamarosan felkeresett egy alfának mondott személlyel, és felajánlotta a csatlakozás lehetőségét. Éltem vele, mert ezzel láttam, hogy célt érhetek, megtalálhatom azt a démont és revansot vehetek rajta, elvehetek tőle én is mindent, ahogy ő is tőlem. Az életemet, a családomat. A fiam elmesélte, hogy megérezte rajtam ő is az idegen nő szagát és csak segíteni akart az anyjának. Jó ideig magányos farkasként róttam Angliát, különös támadások után kutatva, vándor kovácsként. A fiamtól is eltávolodtam, megharagudtam a feleségemre és a klánjára is. Mindenkit gyűlöltem, egyszerre gondoltam az új adományomra áldásként és átokként is. Évtizedekig üldöztem, mígnem feladtam, és visszatértem a falkához, ahol átváltoztattak. A fiam? Van. A kapcsolatunk? Mint két idegen, úgy viseltetünk egymás iránt. Idővel átvettem az angliali druida falka vezérének a szerepét. Aztán költöztem, Amerikába, amikor hírt hallottam arról, hogy különös támadások áldozatai lettek a tengereken utazó hajósok. Először vámpír támadásokra gondoltam ,de teljesen más volt ez, hasonlított azokra a véres évtizedekre, amikor üldöztem valakit és valamit. Újra feléledt bennem a vadász ösztön.
Sosem múlt el, csak ott lappangott bennem, várva a megfelelő pillanatra. Mint amikor a farkas az őzre vadászik, az a kimerevített kép, amíg a préda a megfelelő szögbe és távolságba kerülve könnyen becserkészhetővé válik. Lemaradtam, mindig lemaradtam mögötte. Engem nem tanított senki, csak ösztönből vadásztam rá, mindig a legjobb fegyvereket készítve. Idővel fegyvermester lettem. A vadnyugaton fegyvereket készítettem. Bármit eltudok készíteni, mert megtanultam. Volt egy falka akiket a távolból figyeltem, ezek környékén feltűnt néha az , akit én kerestem. Kutattam, kerestem, hogy hogyan lehetne megölni más lidérceken kísérleteztem. Végtére is meglehet ölni őket, csak ki kell fárasztani azokat. Egyiket sem volt könnyű legyőzni, hiszen szinte fáradhatatlanok, de a vas, és az ügyesség, meghozta a gyümölcsét. A fiatalabbakat, akik nálam fiatalabbak voltak, könnyebb volt megölni, de mi van egy velem egy időssel? Vagy idősebbel? Lényként végül is hamarabb tapodta nálam a földet.
A nyomodban vagyok, miattad váltam azzá, ami vagyok! Te tetted tönkre a családom! A fiam pedig megszűnt a számomra fiamként létezni, amikor elvette tőlem az egyetlen örömforrásomat a világból. A nyomodba vagyok, egyre közelebb és közelebb, ismerem a stílusod, a módszereid, a titkosított aktákat, amelyek az elillanó árnyról szólnak, aki ilyen-olyan tetteket követett el. Te! Csak egy karnyújtásnyira vagyok tőled!
Egyébként manapság, legális vállalkozásként egy motorépítő és szerelő műhelyt vezetek, többed magammal, farkasokkal, beharapottakkal és néhány születettel is. Ennyi idősen elfelejtik, hogy az embert korábban beharaphatták. Amúgy pedig biztonságot adok a fajtámnak, munkát és megélhetést mindnek. Mi vagyunk a Green Forest klán, számos városban van fülem, és szemem. Tudják, hogy kereslek, s azt is, hogy te az én prédám vagy. Gyűlöllek! Azt is amivé miattad váltam. Én Maddock Smith a druidák isteneire esküzöm, hogy bevégzem a bosszúm, amely századok óta érlelődik. Láttam korokat felemelkedni és elbukni, s bár ez a lekárosítóbb, a modern technika miatt ez tetszik a legjobban. Ott vagy te is ,egy -egy elfeledett képen, egy elsuhanó árnyként, különböző helyeken. Akarom megfogni a torkod és kitépni a szíved a helyéről, hiszen ha elfáradtál, te is olyan esendő vagy, akár a félvérek, elpusztítható!