Az én történetem már az elején sem volt teljesen átlagos. Édesanyám fiatalon tett egy eléggé meggondolatlan lépést. Lefeküdt egy ismeretlen sráccal és egyikőjük sem lehetett túl tapasztalt, mert a védekezés kimaradt. Így jöttem a világra én. A pasast nem nagyon érdekelte, hogy született egy fia. Legalábbis anyukám azt mondta, hogy nem szeretne látni egyikünket sem. Apa nélkül kellett felnőnöm, de az én drága anyukám megpróbálta azt elérni, hogy ne vegyem észre apa hiányát. Bármennyire is igyekezett, nem tudta teljesen pótolni őt, de ezt nem adtam a tudtára. Sokkal jobb kapcsolatunk lett, mint a többi anya-fiú párosnak, de volt bennem egy hatalmas űr. Ezt nem akartam kimutatni a világnak, ezért nem is engedtem túl közel magamhoz az embereket. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak barátaim és hogy nem kedveltek a többiek. Beszédes voltam és állandóan pörögtem, na meg jó humorom volt, szóval nagy sikerem volt az osztályban, de mindenki csak a bolondos oldalam ismerte, amivel eltakartam az ürességet. Sokak szerint olyan voltam, mint egy majom és balszerencsémre nem is nőttem olyan nagyra, ezért megkaptam a kis majom jelzőt, amit amúgy szerettem. Anyu is hamar átvette, szóval lassan már mindenki makinak hívott, de egyesek már Makesz-ra fejlesztették. Bele sem tudtam gondolni, hogy milyen gáz ez, addig a napig...

Hétvége volt és próbáltam kipihenni az iskola okozta fáradalmakat. Egész nap ki se mozdultam az ágyból, de anyum bejött.  
- Maxy, ki tudnád vinni a szemetet? Nekem rengeteg dolgom van, az ebéd még nem áll sehogy sem. Utána besegíthetnél a főzésben is. - annyira szerettem őt és képes lettem volna bármit megtenni érte, ezért az sem zavart, hogy még egy szál boxerben másztam ki a kényelmes ágyikómból. Azért felvettem egy köntöst, de nem kötöttem össze, mert nagyon meleg nyári nap volt, de alsógatyában még sem mehettem ki. Megragadtam a zsákokat és kimentem a ház udvarára, ahol a nagy kuka állt. A szomszédtól csak egy rozoga kerítés választott el és a kerítésnek döntve állt a kuka, ahová kidobtam a szemetet. A szomszéd ház, már hetek óta üres volt, de akkor egy teherautó állt előtte. Mindig is kíváncsi fiú voltam, ezért figyeltem, hogy mi történik. Bútorokat vittek befele, szóval egyből leesett, hogy valaki beköltözött.
- Sz..sz..szia! - szólalt meg egy ismeretlen, de hihetetlenül selymes hang a kerítés túloldaláról, de mégis a közelemből. Meglepődtem és hirtelen fordultam oda, ahol még egy tőlem is alacsonyabb, gyönyörű lány állt, kissé elvörösödött arccal. Ilyen aranyos lányt még sosem láttam előtte. Valószínűleg tőlem jött zavarba, legalábbis másra nem tudtam gondolni és ettől én is elkezdtem vörösödni.
- Szia! Te vagy az új szomszéd? - kérdeztem és összehúztam a köntösöm, mert kezdet kicsit kényelmetlen lenni a helyzet. Ő a kérdésemre csak bólintott. Nagyon kínos volt a helyzet, de annyira cuki volt a lány, hogy nem tudtam otthagyni, csak bámultam őt. Akkor éreztem először életemben, hogy szerelmes vagyok, pedig még csak akkor láttam először őt.
- Makikám, jönnél segíteni? - kiabálta az ajtóból az anyám. A lánytól egy halk nevetést hallottam, amitől az én fejem csak még vörösebb lett és inkább visszasiettem a házba. Azt hittem, hogy a lány kinevetett és már esélyem sem maradt nála. A szívem összetört. Egyszerre voltam csalódott, dühös és szomorú. Amint beléptem az ajtón, az becsukódott mögöttem. A konyha felé vettem az irányt és minden mozdítható tárgy felborult, ahogy elhaladtam mellette. Én ezzel nem is foglalkoztam. Édesanyám már elkezdte a zöldségek pucolását, de mikor én is megérkeztem, a kés kirepült a kezéből és beleállt a plafonba, ahogy a többi éles dolog is a konyhában. Ő meglepődött, de olyan volt, mintha tudta volna, hogy mi történik. Én elkezdtem könnyezni és térdre rogytam, ő meg odarohant hozzám és megölelt.

Ezután jött egy nagyon hosszas beszélgetés. Ő jártas volt a természetfeletti világban, pedig ember volt. Tudta, hogy én egy varázsló vagyok, már kisebb koromban is voltak erre utaló jelek, de azt hitte, hogy csak később fog megmutatkozni jobban az erőm. Sajnos ő nem tudott segíteni benne, de volt egy személy, aki már jártasabb volt.
Kiderült, hogy a szomszéd lány nem kiröhögött és nem égettem le magam a szemében, szóval elkezdtünk egyre többet beszélni egymással. Közben kiderült róla az is, hogy ő is boszorkány és az egész családja az, szóval tudott nekem segíteni megtanulni használni az erőm. Mutatott egy módszert, amivel meglehetett keresni embereket, de nem sok mindenem volt az apámból, csak a saját DNS-em hasonlított az övére és az alapján próbáltuk, de kevés volt hozzá az én erőm.

Már azóta több év is eltelt és rengeteg időt töltöttünk együtt és én ismét beleszerettem. Az az egy gond volt, hogy neki már volt valakije. Nem saját akaratából volt vele, hanem a szülők egyeztek meg, hogy növeljék a boszorkány "klánjukat". Nekem meg ugye nem nagyon voltak rokonjaim, főleg nem varázslók, szóval én nem feleltem volna meg az apjának, ellenben a másik sráccal. De a lány engem jobban kedvelt és én is egyre jobban szerettem őt, ezért nem volt meglepő, hogy elcsattant az első csók köztünk. Életem első csókja volt és még annál is jobb volt, mint amilyennek elképzeltem.

Ezek után azt reméltem, hogy boldogan élünk majd együtt és mi leszünk a legszebb szerelmes pár, de tévednem kellett. Másnap átmentem hozzájuk a megbeszéltek szerint és kisírt szemekkel fogadott életem nagy szerelme.
- Mi a baj? - aggódva közelítettem és meg akartam simogatni a vállát, de ő elhúzódott. Nem mondott semmit, de nem is kellett, mert megjelent a másik srác és átkarolta őt egy gúnyos mosoly kíséretében. Ismét előtört belőlem az az érzés, dühös voltam, meg szomorú és egy kicsit csalódott is. Ilyenkor tört fel belőlem a legnagyobb varázserő. A szobában lévő dolgok közül pár meg is emelkedett. A lány elrohant, de a srác ott maradt és felvette a kesztyűt ellenem. Arra azonban nem számítottam, hogy egy nálam sokkal erősebb ellenféllel állok szemben. Még az első támadásom előtt meglegyintette a kezét felém, amivel egy lökést küldött és nem tudtam a talpamon maradni. Nem kicsit lökött rajtam, hanem kirepített az ajtón és kint a fűben értem földet. Próbáltam gyorsan felkelni a földről, hogy ne tudjon újabb támadást bevinni, mert elindult felém, de még csak az ajtónál járt.
- Azt hittem többet tudsz. - nevetett és én nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy legyőzött. Nem voltam gyakorlott harc terén, de megtettem mindent, amit csak tudtam. Esélyem sem volt ellene, de akkor sem adtam fel. Ő is szerzett néhány sérülést, de én sokkal rosszabb állapotba voltam. A ruhám több helyen is elszakadt, meg elégett és a testem több pontján is lehetett vérző sebet találni.
- Nem végzek veled, sokkal nagyobb fájdalmat okozok. - mormogta felettem állva, mert én nem tudtam felkelni a földről. Elindult és én csak figyelni tudtam őt, ahogy átsétált az én otthonomba. Pár perc múlva egy sikítást hallottam. Az édesanyám sikítását. Már alig bírtam mozogni, de mintha hirtelen bekapcsoltam volna a tartalék energiát és talpra álltam, majd hazarohantam. Sajnos elkéstem, megölte a nőt, akit a világon a legjobban szerettem. Egy világ omlott össze bennem, de nem hagyhattam, hogy elérje a célját. Tovább kellett lépnem, de ehhez szükségem volt valakire. Valakire, akivel még sose találkoztam, de most jött el az ideje...