Sötét, füstös kis kocsma, nehezen talál be az utcai lámpa fénye, és a csillár már olyan mocskos, hogy a fényt is szinte megszűri, tökéletes hely egy olyan ember számára, aki a balhét keresi, vagy információ morzsákat keres, dolgokról, személyekről. Mert ezt csinálom én, figyelek, és ha úgy hozza kedvem, beszállok a játékba és a jóisten sem kegyelmezhet annak, aki az célkeresztembe kerül. Nem, ez nem csak amolyan túlzás, ez a szomorú igazság, mert vámpír vagyok, egy halhatatlan lény, időm mint a tenger, végtelen... ráérek évekig nem moccanni, és ráérek napok alatt megölni valakit, elvenni egy életet, kitörölni a létezést. Ez vagyok én, és élvezem? Élvezem bssza meg! Nos nem tagadom azonban, akad némi gondom az érzésekkel, de annyi éve élek már, hogy egyszerűen megkoptak, és nem hiányoznak, ám... mégis tettetnem kell hogy vannak, és emberként kell viselkednem egy emberi világban. A megfigyelőképességem tehát eléggé fejlett, és leveszem az emberek gesztusait, hogy én is bevethessem.

A zsebembe nyúlok, és előszedek egy kis noteszt, néha firkálok bele dolgokat, emlékeztetőt, vagy csak megjegyzek valamit. Hol is volt? Áh itt van, azt hiszem ez is olyan. "Isa nem szereti a levendulát" Hát van ez így, nekem is viszket az orrom a szagától. Annyira elképesztően émelyítő, a vérnek bezzeg sokkal intenzívebb illata van. Pláne, ha az illető, akihez tartozik még él, és a rettegését is kiélvezhetem, a vágyait, és félelmét a végletekig korbácsolhatom, mielőtt az agya végleg megbomlik. Mert ezt élvezem a legjobban, amikor még kapaszkodik az életébe és küzdeni akar érte. Annyira édes a kétségbeesés, ahogy látom őket, a szemem előtt kifulladni. Egyszerűen néha teljesen elragad az érzés. Persze, nem mindig, ritka eset az, amikor hagyom hogy elsodorjon az érzéseim áradata. Hm? Ez mi? Másik bejegyzés. "J.L.F - washington, 2011, 9mm" Hát végül is, ez is egy dátum, azt hiszem ez egy gyilkosság volt, bár nem emlékszem rá egészen pontosan, de sokat hajtottam ezt a Jefferson nevű embert, mert tudott játszani. Tetszett az élni akarása, de sajnos egy idő után meguntam, és kiirtottam. Még a családfáját is, mert úgy esett jól.

Ezek az apró bejegyzések… elteszem a noteszem, és megforgatom a poharamban a whiskeyt. Szeretem az illatát, hiszen amikor én születtem, kevés minőségi ital volt forgalomban. Na nem mintha akkoriban ez lett volna a legnagyobb gondom, de azért furcsa belegondolni, mások mennyire tartalmasnak találnak 50-70 évet amíg élnek, az enyém már közel 300 éve tart és még mindig nem érzem azt, hogy meguntam volna. Az életet játszani kell, és én szeretem játszani. Csirió!

Rejtett részletek: