There are many who don't wish to sleep for fear of nightmares.
Sadly, there are many who don't wish to wake for the same fear.
Minden összemosódott, kusza foltokban úszott a szemem elé, aztán minden újra lesötétült. Nyugtalan álom és borzalmas, beteg ébrerség között sordródtam megállíthatatlanul, mintha valami ördögi örvény szippantott volna magába. Képtelen voltam teljesen magamhoz térni, amikor úgy éreztem ébren vagyok még akkor is, mintha ólom súly nehezedett volna a bokámra, képtelen voltam megmozdulni vagy egyáltalán kinyitni a szemem. Rettenetes rosszullét kerülgetett a pörgésben, a kivehetetlen pacákból körülöttem csak egy valamit láttam tisztán...
A szemeket... Őrült, elégedett fényben csillogó szempár vizslatott a távolból és hihetetlen sebességgel közeledett felém. Menekülni akartam, sikítani és futni valami biztonságos helyre, de mintha a földhöz szögeztek volna, képtelen voltam megmozdulni. Bénultan álltam a szétfolyó színkavalkád közepén, miközben az őrület tulajdonosa vészesen közeledett, megállíthatatlanul, diadalittasan. Elkeseredetten nyöszörögve próbáltam szabadulni. Aztán elkapott... Az egyik pillanatban még tíz lépésnyire állt tőlem, a következőben már bilincsként szorított magához. Nem akart elengedni, de az álom sem volt hajlandó visszaadni a szabadságom.
Rémálom...A szemeim hirtelen pattantak fel, és felültem. A fájdalom elementális erővel vágott homlokon, csillagokat láttam a fejembe hasító migréntől. A gyér fény rettenetesen bántotta a szemem, mintha az éjszaka közepén pokoli erős reflektorokkal világítottak volna bele. Fekete és fehér pontok táncoltak lecsukott szemhéjam mögött, fájdalmasan felnyögtem, kezem a hajamba túrt és igyekeztem magamhoz térni. A tegnapesti szerelésem volt még rajtam, a farmer kényelmetlenül vágta a derekamat, a melltartó kellemetlenkedve feszült a mellkasomon. Az émelygés és a háborgó gyomrom nem igen tette egyszerűvé a dolgomat. Határozottan pocsékul éreztem magam, mint akin legalább kétszer átment az úthenger oda-vissza. Aztan megint... És megint...Édes istenem, mennyi alkoholt diktálhattak belém, hogy ilyen pokoli másnapos vagyok?
Nyögve húztam fel a melleimhez a térdeimet. Vagyis, csak próbáltam. A terv szerint karjaimmal átölelem a lábaim, és a homlokomat a térdeimen pihentetve próbálom meg leküzdeni a feltörekvő hányingert, de a lábam megakadt, kemény éles tárgy vágott a bokámba és valami vészjóslóan csörömpölt.
- Mi a....? - Azonnal felpattantak a szemeim és valósággal letéptem magamról a takarót. A látványtól a pánik villámsebességgel lepte el a testemet, a szívem kihagyott egy ütemet, elhülve bámiltam a bokámra fonódó bilincset, ami az ágy vasrácsához volt erősítve. Aztán a pulzusom a csillagos égbe szökött, vadul dörömbölt a ritmus az ereimben, hangosan nyögve nyúltam le és rángattam a béklyómat. A balsejtelem alattomos kígyóként kúszott fel a hátamon, az ereimben valósággal lángolt és megfagyott a vér egyazon szent pillanatban. Megdöbbenve néztem fel, fel se tűnt mennyire lüktet a fejem a fénytől, jobban lekötött a teljes összeomlás. A levegő vad zihálással járt ki-be a tüdőmben, fekete pontok táncikáltak a látómezőmben... Nem vagyok hajlandó elájulni, most biztos nem! Gőzöm nem volt róla hol vagyok. Annyi biztos, hogy nem a saját szobámban, nem Garynél és nem is valamelyik más ismerősönél. Egy kopár pincében voltam... Az ágyhoz bilincselve, mellettem egy régi olvasólámpa nyújtott világítást. A környezet jobban megijesztett, mint hogy valósággal az ágynak vagyok szegezve. A szobában nem volt semmi... Az égvilágon semmi...
Nem, nem, nem, nem, NEM!!! Ez csak valami rossz vicc, ez nem velem történik. Gondolkozzunk logikusan, biztosan ez megint Gary vagy valamelyik hülye haverjának a vicce... Leitattak, aztán idehoztak. Biztos azt hiszik vicces.... Ostobaság, Gary sose tenne ilyet velem. Ez túl erős ahoz hogy vicc legyen, de ha ez nem csak egy ízetlen tréfa... Nem, kizárt dolog, hogy ez velem történjen meg! Mit tettem, mit ártottam?
Újra visszahajoltam a bilincshez. Arcomon éreztem, hogy végigperegnek a könnyek, a félelemtől és a fájdalomtól. Mert fájt, ahogy feszegettem a nyavalyás bilincset, de csak véresre dörzsöltem a bokámat és még kétségbeesettem lettem, mint voltam.
- Ó az istenit! - kiálltottam fel és visszahanyatlottam a párnára. Keservesen zokogtam, karomat az arcom elé húztam és próbáltam tompítani a pániktól fűszerezett sírás elcsukló hangjait.
.
Kezdőlap
