Egészen mélyen szívom magamba a levegőt, amíg voltaképpen megközelítem a nő lakását. Általában persze, szokásom szólni is neki, de ez alkalommal valami váratlan esemény keletkezett, amely ellen szinte nem tehettem semmit sem. Mintha maga a sors, ironikusan játszana az életem szabályaival, s minden eddigi jólétet biztosító lapot, a kukába dobott volna. A történések kedvezőtlenül sorakoztak fel előttem, s bár szent meggyőződésem volt, miszerint nyugalomra lelhetek, ám mindez mégsem történt meg. Valahogy úton-útfélen olyan akadályokba botlok, amelyeknek a létezése is fizikai képtelenség, s mégis... most itt tartok. Állok egy helyben, egy ajtóval szemben, és azon töprengek, hogy kopogásra emeljem a kezem. Mi ez, ha nem maga az őrület, avagy netán egy csalfa téveszme?
Magam mellé ejtem a karomat, és még, ha haldokolnék, akkor sem kopognék. Talán, szó szerint bele kellene vernem a fejembe, miszerint a valóságban élek, és nem a képzeleti felvetésekben. Az ujjaimat végül nagy nehézségek árán a kilincsre fonom, majdan lenyomva azt, beljebb nyitnék... mármint ugyebár csak akarnám a dolgot, hiszen zárva az ajtó. Igencsak mély sóhaj szökken fel belőlem, és a düh egyvelegének a keveréke terjeng a testemben. Morgok egy sort magamban, szitkozódván néhány másodperc erejéig, aztán a hajamba túrok feszülten. A szőke hajtincseim hátra kerülnek, de az íriszeimben lévő érzelmek nem semmisülnek. Végül oldalra döntöm a fejemet, s mindenféle gondolkozás nélkül berúgom az ajtót, amely feladóan megadja magát -, kinyílik. Lépéseket teszek beljebb, és mint, aki ezer éve itt él, nos úgy szolgálom ki magamat mérhetetlen mennyiségű itallal, miközben körülbelül egész nap várakozom. Érezhető, hogy a pofátlanságom az egeket súrolja. Kezdve az ajtótól, folytatva az italig. Csodák csodájára -, aminek borzasztó módon örülök -, nos feltehetőleg ma vette ki az éves nyaralási szándékát, ugyanis nem látom még a színét sem, ami igazán nagy szó, hisz' a lakásában vagyok. Az esti órák valamelyik szakaszában, azaz helyesbítve totál részegen, felkelek a kanapéról. Valamerre látok kósza üvegeket, de felfogni őket, nos az már egy másik szakaszhoz tartozó övezet, de muszáj... reggel kinyír. Ez lebeg a szemeim előtt, miként összeszedek mindent, ezzel persze rendet téve. Csak majd ne felejtsen el emlékeztetni rá, miszerint egy egész pincényi itallal jövök neki.
Tántorogva, dülöngélve, négykézláb, avagy éppen csak... feküdve néha olykor-olykor a padlózaton -, de sikeresen megérkezem egyszer csak az ágyig. Nagy szó! Tényleg, tapsot érdemelne az esett, azt hiszem. Felkapaszkodom a peremen, majd minden erőfeszítésemet kihasználva, felhúzom magam, a szemeim le-le ragadnak, viszont bírom a strapát -, Batman személyesen. Igazából, mint valami hulla, nos úgy dőlök el, és kétszer sem kell mondani, hiszen máris szunyókálok.
Persze, hagyjuk meg, hisz' a rend az tényleg sikerült, de az ajtó... a fene vinné el! Úgy kiment a fejemből! Bár a keretben benne maradt, ami azt illeti, ám egyértelműen bezárhatatlanná vált. Én, mint Hulk -, legalábbis az ajtó szemszögéből, nos él ez a helyzetkör.

***

Kora reggel valamikor, amikor még a napsütés is beszökik az ablakokon át, s én még egyáltalán nem vagyok ébren, nos valahol itt járhat a helyzet. Édes álmaim netovábbját élem meg, és szinte csak dől belőlem a pia szag. Mint egy frissen mosott.... - hagyj ne mondjam, kérlek.. -, olyan leszek, ha netán magamhoz térek. Már nem is tudom miket ittam össze... volt whisky-től kezdve, borig bezárólag mindenféle. Ha magamnál volnék, minden bizonyára a vállamat vonogatnám erre, de így... így csak elméleti úton tehettem meg. Fordulok a fehér lepedőn, így a hátamra kerülök, míg a jobb a kezem a párna alá csúszik be. Kissé arrafelé fordítom a fejem, míg a bal kezem a hasamon pihentettem. Milyen eszményi látvány is lehettek... s erre én még csak most gondolok?! Már rég kellett volna! Szőke hajtincseim össze-vissza állnak, s még a szemembe is belelógnak, nehogy szabadon hagyják a látás terepét, bár... alszom, így meg nem igazán foglalkoztat. Szóval, akkor ugyan mindegy! Azt hiszem, jelen esetben még bomba is robbanhatna mellettem, ám arra se kelnék fel, így... ha érkezik se ébredek meg. Úgy látszik, miszerint ő lesz az órám, már, ha van szíve ébresztővé válni.

---