Abszurd. Nonszensz. Morbid. És még sorolhatnám napestig a jelzőket, amikkel illetni tudnám a szituációt, ami a szemem előtt bontakozik ki, s aminek hinni sem akarok. Mintha egy torz, kifordított világban lennék, egy multiverzumban, vagy egy álomban, mert ha ez a valóság, akkor én vagyok az angol királynő! De továbbra is ott állok vele szemben, hallgatom a szavait, de csak félig tudok rájuk fókuszálni. Olyan elméleteken agyalok, amiken máskor hasfájósan nevet az ember, mint például megszállta egy démon,elrabolták az ufók és babráltak az agyával, vagy kergemarhakórt kapott. Bár az első felvetés még nem is tűnik akkora baromságnak, hiszen mindketten vérfarkasok vagyunk, vámpírokra vadászunk, ráadásul boszorkányok és még ki tudja mik élnek a világunkban. Sosem találkoztam még más fajjal, banyákat sem láttam élőben, bár Derick mindig is biztosan állította, hogy léteznek, de talán mégsem. Talán végig egy őrült volt a társam, aki kitalál dolgokat, és egészen idáig türtőztette magát, aztán hirtelen kitör belőle mindaz, amit éveken át titkolt. A személyiségzavaros énje előtör, és talán nem csak engem mészárol le, de rám hasonlító lányokkal fog kefélni, hogy aztán velük is végezzen. Oké, oké... higgadj le, Drina! A szemeim közben üvegesen meredtek előre, a férfire, míg ezen fura gondolatok hosszú másodpercekig pörögtek az agyamban, egy-egy gondolatnál meg-megállva, mintha valóban értelmes dolgokon agyaltam volna, nem holmi eszement őrültségeken. - Fúj, te tényleg képes lettél volna kurvázni, ha én nem vagyok? - csak ennyit vágtam oda undorodó arccal, egymásba font karokkal mellkasom előtt, mintha nem volna lényeges mindaz, amit összehord. Jó, tényleg nem tartottam lényegesnek, mert ez a viselkedés... ezt válaszra sem akartam méltatni. Nem tudott megbántani, mert én is azért maradtam mellette, azért jöttem vissza újra és újra, mert jó kapcsolat volt a miénk. Ágyba bújtunk, amikor jól esett, vállvetve harcoltunk, ha kellett, és mindezt bizalommal tettük, mert volt köztünk egy kapocs, amit ő úgy tűnik tönkre akart tenni. Ennyire zavarta volna, hogy egy másik férfivel töltöttem az időt? Ugyan sosem kérdezte, de más férfiakkal is megosztottam az ágyam, a saját lakásomban természetesen, ám nem titkoltam, nem viselkedtem úgy, mintha nem lennék másokkal is testi kapcsolatban, ha ő épp városon kívül volt. Talán mégsem tudott a dologról, és teljesen az agyára ment az, hogy más is érintett azelőtt, pedig helló, nem tűnök én ártatlan szűzlánynak, aki csak egy férfivel kefél, ezt nem állítottam magamról soha, és más se tenné, elég rám nézni. Attól, mert nem vagyok épelméjű, szükségleteim még vannak. - Ugyan már, fejezd be a hisztit! Rosszabb vagy, mint egy nő... - emeltem égnek a szemeimet, majd újra rámeredtem. - Nem megyek a lakásomba egy ideig, ha ez megfelel. Amúgy is itt töltöm az időm nagy részét, nagy kunszt. Csak állj le, mert ha így folytatod, nem maradok egy perccel se tovább! -morogtam, az utolsó szavakat kissé dühösen vágtam az arcába, de a hangom nem emeltem meg egy kicsit sem, sőt, inkább halkabb volt a megszokottnál. Aztán annyira felmegy bennem a pumpa, hogy egyenesen nekirontok, mellkasom az övének feszül, arcom csaknem súrolja az övét, ahogy a képébe mászok, aranyló pillantással, előbújt fogakkal. Egy másodperc, annyin múlt csak, hogy nem támadtam meg úgy ténylegesen, nem tudom melyikünk sérült volna meg jobban, ha megteszem. Sikerült észnél maradnom, néhány pillanat múlva már három lépéssel arrébb állok, a túlsó irányba, a kijárathoz úgy tízlépésnyire. - Te tudsz rólam mindent. Mindent! Tudod, hogy a saját bátyámmal, a saját véremmel hogyan végeztem, hogy azóta is titkolózok a nővérem előtt, és akárhányszor meglátogatom, úgy teszek, mintha minden rendben lenne. Mintha normális lennék. Mintha lennének érzéseim, pedig hé, ha meglátom a nővéremet, nem érzem azt a kellemes meleget a gyomromban, amit akkor érez az ember, ha a szerettei közelében van. Nem érzek biztonságot, nem érzem az otthont, csak a ragaszkodást, az állati ösztönöket. Egy kibaszott pszichopata vagyok, és ezt most értsd szó szerint. Te azért ölsz vámpírokat, hogy mentsd az embereket. Én azért, hogy ne pont az embereket bántsam. De oké, te elcseszettebb vagy nálam. Most boldog vagy? Baszódj meg, Derek! - vágtam a képébe az utolsó szavakat miközben fogaimat olyannyira összeszorítottam, hogy csikorgó hanggal zárultak össze ajkaim. Hevesen gesztikulálva, ordítva soroltam neki el mindent, amit tudott rólam, és amiről látszólag megfeledkezett. Hogy szarabb élete volt neki? Aláírom. Attól még ő a normálisabb, ő az emberibb, nem én, és ezt úgy látszik sosem értette igazán, még akkor sem, amikor állította, hogy érti. A társam szart se tudott rólam, és ez furcsa mód fájt. Egy furcsa, szorító érzést éreztem a mellkasomban, és esküdni mernék rá, hogy bárki került volna az utamba, darabokra téptem volna ott helyben. Magára hagytam a férfit, nem érdekelt, van-e még mondanivalója, vagy letörölte-e már azt az ocsmány vigyort a képéről, mert ha tovább maradtam volna, a torkának ugrom. Az a furcsa érzés pedig épp eléggé megrémisztett ahhoz, hogy távozzak.

780 szó - ment egy záró tőlem, köszönöm a játékot!  

@

Pedig felbosszantott, nem kicsit, hiába gondolta az ellenkezőjét. Voltak vitáink, nem egyszer az elmúlt évek alatt, kevésbé zűrös veszekedések, és amolyan bútorszaggatós nézeteltérések, amikor bármi a kezünkbe akadt, darabokba végezte, olykor még egymáson is ejtettünk sebeket. De ilyen vitánk talán még sosem volt. Teltek a percek, én pedig még mindig csak értetlenül álltam az események előtt, nem értettem, mi történik, miért viselkedik így, mi ütött belé, amitől így kifordult önmagából. Talán érzései vannak irántam? Mármint... valódi érzések, az ösztönök és vágyakon kívül? Ez most először fordult csak meg a fejemben, eddig nem hittem, hogy megtörténhet. Hasonló volt hozzám, de rá kellett ébrednem, hogy még ő sem olyan, mint én. Ahogy senki más. Elcseszett voltam, talán még pszichopata is, és nem osztozhattam senkivel a nem létező érzéseimben. Léteztek azok, valahol nagyon mélyen, elnyomva bennem, de nem szándékosan nyomtam el őket. Az átváltozásom után történt mindezt, a bátyám halála után, miután vére a kezemhez tapadt, halála pedig az én lelkemen száradt. Előtte sem volt minden fenékig tejfel, sosem éreztem magam jól a bőrömben, valami hiányzott, de a gyilkosság után teljesen megváltoztam, és nem hittem, hogy megint úgy fogok érezni, mint akkor. Derek nem volt halott, mégis egészen másképp néztem rá, mert... újra olyan érzéseket keltett bennem, amit nem akartam érezni, amit azt hittem, már nem is tudok érezni. Dühös voltam, amiért kitaszítottnak éreztem magam, amiért egyáltalán bárminemű érzés váltódott ki belőlem. Rohadtul szerettem volna megetetni vele a töltényt. Csak lenyomni a kibaszott torkán a kibaszott töltényt, miután a szexet említette. Mert hát erre épült a teljes kapcsolatunk! A bizalomra is, de érzésekről sosem volt szó, ő pedig úgy kezeli az egész helyzetet, mintha én lennék a hülye, aki nem érti a kapcsoltunk működését. Aha, szerintem az egyetlen idióta itt ő maga. - Kevesebb figyelmet akarok, oké? - szóltam először nyugodtabban hozzá, aztán a szavak elkezdek hevesen áradni belőlem, mint egy megeredt folyó. - Mert nincs szükségem sem pátyolgatásra, sem gondoskodásra, azt hittem ezt te mindenkinél jobban megérted. Most azonban úgy kezelsz, mint egy cirkuszi szörnyet, csak azért, mert úgy viselkedem, ahogy máskor is? Nem igaz, hogy nem látod, hogy te viselkedsz furcsán. Elrabolt egy vámpír, és most... hirtelen érzéseid vannak irántam? Törődünk egymással, és néha meghallgatjuk egymást, de általában csak kielégítjük egymás vágyait, vagy védjük a másik seggét a csatatéren. Mi. a. franc. változott?! - suttogtam meg-megállva minden egyes szónál, hogy nyomatékosítsam őket, miközben fel tudtam volna robbanni. Csak másodpercekkel elnémulásom után tudatosult bennem, hogy karmaim előbújtak, miközben mindkét kezem a nemrégiben sietősen magamra rángatott dzsekim zsebében volt. Remek. A szakadt kabátot néhány mozdulattal letéptem magamról, és a földre hajítottam. Remegtem az idegességtől, és morgásom csak a dördülő lövés nyomta el. Egészen biztos voltam benne, hogy szemeim aranylóan világítanak, s ezzel egy időben éreztem, hogy fogaim is megnyúlnak. Nagy erőfeszítésembe telt, hogy emberként nézzek ki, elnyomjam a dühöngő farkast, de néhány perc után sikerült. Se fogak, se karmok, sem megváltozott szemszín nem volt többé. Nos, egy ideig. - Na, álljunk meg egy szóra. Ezt a vámpírt nem fogod megijeszteni. Te nem láttad őt. Valami... valami kurvára megváltozott benne. Épp úgy más volt, mint ahogy én, mert hát én sem pszichopatának születtem, ahogy ő sem. De a tekintete... egészen más volt. Szerintem vigyáznunk kellene vele, mert még velünk is képes lenne kibaszni, láttam rajta. - ecseteltem a kezeimmel hadonászva, mert őszintén szólva, a frász kerülgetett Joshtól. Nem féltem tőle, ez egészen más volt. Borsózott a hátam tőle, és minden ösztönöm azt súgta, óvakodjak. A leláncolásra nem reagálok, ahogy arra sem, mi lett volna, ha ő nincs itt. Nem látta reálisan a dolgokat, túlságosan féltett, bár nem értettem, ez mitől másabb, mint máskor. Amíg nem mondtam el neki, hogy vigyázni kéne ezzel a vámpírral, nem tudhatta, hogy mi a helyzet, mégis másképp viselkedett. Talán kimosták az agyát abban a két hétben, amíg távol volt? Kicsit közelebb léptem hozzá, próbáltam megőrizni a hidegvérem, de igazság szerint alig tudtam nyugton maradni. - Semmi jogod nincs ehhez a viselkedéshez, mert nem adtam okot rá, hogy seggfej legyél. Tudom, hogy teljes mértékben nem hasonlítunk egymásra, mivel én még nálad is elbaszottabb vagyok. És világosíts fel, mert nem látom tisztán a helyzetet, nyilván velem van a baj, de nem lehet, hogy az egyik vámpír a fejedbe piszkált valami képességgel? - nevettem fel zavartan, kis keserűség lapult meg a hang mögött, mert rohadtul fáradt voltam, dühös, de annyira nem tudott felbosszantani a férfi, hogy a torkának essek. Pedig ha nem vagyok ilyen kimerült, megtettem volna. - Amúgy meg... kinek a szagát érzed rajtam? De mindegy is. Ha azt akarod, hogy menjek el, elmegyek. - meredtem rá dacosan, és felvettem a kabátot a földről, hogy a karomra terítsem, amíg ő dönt. Csak egy szavába került, és már ott se voltam. Még választási lehetőséget is kapott, pedig ha igazán hű lettem volna önmagamhoz, csak fogom magam, és lelépek, miután a fejéhez vágtam valami nehéz tárgyat.

803 szó -  na, melyikünk a makacsabb?  

@

Kikészített. Az agyamra ment. Meg tudtam volna ölni. Úgy viselkedett, mintha neki bármi oka is lenne hisztisnek lenni, mintha őt rabolták volna el, ami ellen nem tudott tenni semmit. Mintha elvették volna tőle a kedvenc játékát. S mindezt miért? Na, arról gőzöm sincs! Amióta megérkeztem, kergetőzünk a lakásban, ő hol ott van mellettem, hol máshol, egyet pislogok, s már nincs ott, ahol két másodperccel azelőtt. A vadászat annyira kimerítette volna, hogy még nálam is elviselhetetlenebbé változott? Legszívesebben magam mögött hagytam volna, de valahogy le kellett vezetnem a felgyülemlett frusztráltságot, és ahhoz túlságosan fáradt voltam, hogy vámpírokat kergessek, amúgy is csak az az egy rohadék járta fejemben, akit el akartam kapni, és megölni, de tudtam jól, hogy ahhoz ki kell pihennem magam. Nem voltam idióta. Derek viszont úgy viselkedett, de nem akartam vele foglalkozni. Csak elvenni, amit akarok tőle, és továbbállni. Az első fele még sikeresen le is zajlott, a csempének nyomott, kicsit sem finomkodva, behatolt, és hosszú percekig élvezhettem a közelségét. Ezt a fajta intimitást csak ő tudta megadni nekem. Nem ő volt az egyetlen, akivel közösültem, még azután sem, hogy megismertem őt, és volt részem nagyon jó éjszakákban, de vele valahogy más volt. Benne megbíztam, hozzá újra, s újra visszatérhettem, némileg érzelmi támaszom is volt. Már amikor volt hangulatom az alapvető érzelmekkel foglalkozni. Jelenleg nem volt, de ő ezt nem tartotta tiszteletben. Jól ismert már, ha érzelmesebb társra vágyott volna, nem lettem volna most is nála. Valami miatt azonban másképp viselkedett, ő is feszült volt, annak ellenére, hogy zuhanyozott, és evett is, kiélvezte a kényelmet, a jó kaját, a szexet. Ez a három tevékenység után sosem volt ilyen seggfej, most mégis, nagyobb barom, mint én voltam. Otthagyott a fürdőben, én pedig csak álltam ott, teljesen csupaszon, vizesen, és értetlenül bámultam ki az ajtón. Most... mi a fene? Morgolódva vettem magamhoz a zuhanyzóból kilépve egy tiszta törülközőt a szekrényből, megtörölköztem, majd gyorsan visszakapkodtam a ruháim. Először nem akartam Derek után menni, a konyhában állva figyeltem, hogy a szobájából a pincébe masíroz, és azt gondoltam rohadjon meg! Velem ne játszadozzon, ha azt akarja, hogy menjek el, csak szóljon, de ne hagyjon magamra! Végül ez győzött meg, emiatt viharzottam utána, robogtam le a lépcsőn, és álltam meg mögötte, miközben ő a fegyverekkel babrált. - Elmagyaráznád, hogy mi a jó büdös franc problémád van?! - förmedtem rá, de hangon nem emeltem fel, csak dühösen csengett, anélkül, hogy arcom elváltozott volna, vagy körmeim előtörtek volna. Pedig nem sok kellett, hogy elveszítsem a türelmemet. - Magamra hagysz, kétszer! Aztán még ultimátumot is adsz?! - mérgemben egyik kezemmel heves hadonászásba kezdtem, ahogy beszéltem hozzá, jobban mondva, ahogy felelősségre vontam. Ilyet soha nem tennék vele, ha ő nem viselkedne úgy, mint egy igazi pöcs. - Derek, miért viselkedsz így? - kérdeztem kissé lágyabban, bár még mindig csodálkozva, összevont szemöldökkel. Nem érdekelt, hogy éppen lőni készült, ahogy az sem, mi okozza ezt a viselkedést, csak választ akartam kapni.

480 szó -  nem éppen a legjobb  

@

Jelen pillanatban utáltam őt is, és az idióta zuhanyzóját is. Számomra nem volt fontos, hogy különféle fejek segítsenek az ellazulásban, nekem a sima forróvíz is megtette a kellő hatást, ha épp erre volt szükségem. Nem, ő túlságosan ragaszkodott a kényelemhez, ez volt az, ami nagyon különbözött bennünk. Engem ezen emberi dolgok nem érdekeltek, ő meg képtelen volt meglenni a puccos lakása nélkül. Holott, nyilván az erdőben is tudott volna ugyanúgy élni, amit senki sem várt el tőle, de néha... túlságosan is emberi volt, ahhoz képest, hogy arcizma se rezdült általában, és az érzéseket sem vitte túlzásba. De a fürdőszobájával és a konyhájával ki tudott borítani. Mire beértem a fürdőbe, ő már a zuhany alatt állt, holott előtte még a mosógéppel zörgött. Úgy tűnt, nem igazán foglalkozik velem,nem érdekli, mi bajom, vagy az sem, hogy kiütöttem magam a konyha kellős közepén, és a pulton aludtam... öhm, ki tudja mennyi ideig. Aztán mégis rám figyel, mikor megérintem, hirtelen magához ránt, először csak rám függeszti a pillantását, amitől valószínűleg egy átlagos lány térde remegni kezd, de én csak szimplán szépnek találom, és... ennyi. Nem látok túl sokat a dolgok mögé, nem vesztem el az eszem, és dobom el a bugyim elalélva. Derek azonban úgy tűnik eldobja helyettem is, ahogy csókolni kezd. Fáradt vagyok, feszült vagyok, és épp erre van szükségem, ő pedig ezzel pontosan tisztában van, vagy talán csak neki is erre van szüksége. Mert együtt vadászunk, védjük egymás hátsóját, de a magánéletben általában pont leszarjuk, mit érez, vagy mit gondol a másik, hacsak nem a szexről van szó. Mert ahhoz van érzékünk, hogy kiszimatoljuk, a másiknak mikor van kedve hozzá. Na jó, nem túlzottan nehéz, jóformán nincs olyan, hogy ne akarnánk... Ahogy húzta le rólam a pólót, felnevettem. Fáradtan, erőtlenül, de nevettem. Szórakozottság pedig nem igazán hallatszott ki belőle. - Szóval így állunk, mi? - lököm el magamtól annyira, hogy felnézzek arcába, íriszeit fogságban tartsam néhány másodpercre. Arcán morogva hagyom, hogy tovább birizgáljon, mert a testi kapcsolathoz aztán nagyon ért, követi az ösztöneit. Háttérbe szorulnak a fura kényelmi szokásai, a haragja, amit nemrégiben még irántam érzett, mikor beszámoltam neki Joshról. Minden. Csak mi ketten vagyunk, a fürdőben, és a saját felháborodásom, amikor nem képes befogni a száját, és tönkre vág mindent. Legalábbis egy időre. - Ugye tudod, hogy az a lakás jóformán teljesen fölöslegesen, és a nap nagy részében üresen áll ott? Hiszen... ez már a mi bázisunk, nem csak a tiéd. A lakásomról viszont nem mondok le. Hiszen most sem tudtam volna hova menni erre a két hétre, ha nincs az a hely. Tudod, ahelyett, hogy ide, vagy a nővéremhez csaltam volna a piócát, elvonultam egy kis időre. - vágtam oda neki kissé hevesebben, mint terveztem, szemöldökráncolással, távolabb húzódva tőle. Hogy aztán a mondandóm végén újra közelebb álljak hozzá, és hagyjam, hogy megszabadítson a nadrágomtól is. A mosdatáshoz nem igazán fűlött a fogam, így ahogy elkezdte, másodpercek leforgása alatt már tiltakozni is kezdtem. Oké, talán baromira kimerült voltam, zaklatott, és nem önmagam, de ilyesmire nem szorultam. A magam ura voltam akkor is, nem egy pasi szolgája, akivel azt tesz, amit csak akar. Ha ez a kívánsága, látogasson meg egy prostit, ne velem űzze fura játékait. Az egyik csókot megszakítottam, mellkasára helyezett tenyérrel finoman hátrébb toltam, bár minden egyes porcikám azt súgta, hogy ne tegyem. De a szavai túlzottan bosszantottak ahhoz, ahogy a viselkedése is, hogy annyiban hagyjam a dolgot. Miért nem lehet csak simán letudni a szexet, jól érezni magunkat, aztán mindenki mehet a saját dolgára. Ő oda, ahova akar, én meg aludni. Nem, neki akkor kell a legtöbbet beszélnie, mikor nem érdekelnek a baromságai. Túlságosan is kifordultam önmagamból, nyilván, de a feszültséget nem tudtam csak úgy eltüntetni. - Hát akkor valamit jól véss az eszedbe! Te nekem nem parancsolsz. Nem érdekel Josh, vagy bármelyik másik vámpír. Talán szét vagyok csúszva, de annyira nem, hogy a te védelmedre szoruljak. - szűrtem a szavakat összeszorított fogaimon keresztül. Valahol imponáló volt, hogy foglalkozik velem, mert ő volt az egyetlen, aki igazán ismert, de büszkébb voltam annál, hogy ezt engedjem neki. - Jelen pillanatban nem érzelmi támaszra van szükségem. - jelentettem ki határozottan, és kezemet elvéve mellkasáról, közelebb simultam hozzá, ajkaim az ő ajkaira tapadtak, ezzel is jelezvén, hogy ez az, amire igazán szükségem van. Testiségre, semmi másra.

703 szó -  nem éppen a legjobb  

@