Nem tudom leírni azt az örömöt, amit akkor éreztem, mikor végre megláttam az apámat. Annyi mindent akartam neki mondani és annyira akartam már, hogy legyen egy apám. Végre elhittem, hogy valahogy kitölthetem azt az űrt, amit a lelkemben okozott az ő hiánya. Mikor elé álltam, nem tudtam, hogy mit mondjak. Csak egy gyenge köszönés jött ki a számon. Utána rögtön végignéztem rajta. Nem pont olyan volt, mint amit elképzeltem. A haja picit göndörebb és világosabb volt. A borostája nem volt olyan dús és menőn férfias, de elment. Annyira izmos sem volt, mint gondoltam, de csak ő lehetett az apám és szükségem volt rá. A szemem színét sem tőle örököltem. Na meg neki nem olyan aranyos kiskutyás alakja volt, hanem olyan meglepett, bár ezt lehet én okoztam. Azt hittem, hogy kicsit jobban fog örülni nekem, nem pedig ilyen hülye fejjel fogad. Először arra gondoltam, hogy nem is örül nekem, aztán az is eszembe jutott, hogy talán nem ismer meg. Az első mondata bizonyította is az utóbbi állításom.
- Nem, biztos vagyok benne, hogy te vagy az. - nem láttam még sose, de biztos voltam benne, hogy ő az. Más nem lehetett, a sors is azt akarta, hogy ő legyen az első akivel összefutok azon a számomra idegen helyen.
- Még sosem találkoztunk, de csak te lehetsz az. - próbáltam tovább győzködni, nem tudtam hogy kéne bizonyítanom.
- Még 18 éve volt egy közös estéd az anyámmal, de azóta nem is találkoztatok. Állítólag nem akartál gyereket. - próbáltam elmesélni a történetet, hátha eszébe jut és felismer. Az utolsó mondata egyből elrontotta a kedvem. Teljesen lesokkolódtam. Tényleg nem ismert fel vagy talán nem is akart felismerni. Elment mellettem és még pár másodpercig nem fordultam meg. Ökölbe szorítottam a kezem, majd hirtelen megfordultam és a varázserőm segítségével megállítottam. Legalábbis próbáltam megállítani, de már azzal is megelégedtem, ha a kezét sikerült vissza húzni egy kicsit, hogy vissza forduljon felém. Ismét csalódott lettem és kicsit dühös is, ezért tört fel nagyobb mennyiségben az erőm.
- Akkor sem mész el, amíg ezt nem beszéltük meg! - kiáltottam rá. Elhatároztam, hogyha nem akar emlékezni rám, akkor vissza verem a fejébe az emlékeket. Miért mindig az erősebbekket akartam megverni?

clothes || azért szeri van papus  ||  

Még mindig össze voltam törve anya halála miatt. Ő volt az egyetlen személy, aki olyan közel tudott hozzám kerülni. Meg akartam bosszulni a halálát, de még gyenge voltam. Nem csak a varázs erőm nem ért fel hozzá, de lelkileg sem voltam a toppon. Nagy űr volt a szívemben az apám miatt, mert sosem ismertem és most még anya is... Abban reménykedtem, hogyha találkozok azzal a férfival, aki engem nemzett, akkor talán újra visszatér az életkedvem. Meg amúgy is kellett egy nagykorú, mert még én kiskorúnak számítottam és nem élhettem egyedül. Kellet valaki, aki befogad és hivatalosan neki kellett, ezért vezetett az első utam hozzá. Egy nagyobb táskába bepakoltam a legfontosabb cuccaim meg minél több ruhát, aztán el is indultam. Az arcomon még mindig ott virított pár seb, de ez volt a legkisebb problémám. Aurorának köszönhetően sikerült végül használnom a kereső bűbájt és meg is találtam, hogy hol él az apám. A város másik vége volt, szóval összeszedtem minden bátorságom és felszálltam egy buszra. Féltem az első találkozástól. A fejemben mindig úgy képzeltem el, hogy meglátjuk egymást, majd odafutunk egymáshoz és hosszú percekig el sem engedem. Azt gondoltam, hogy szeret és bármit megtett volna értem, de nem tudott valami miatt, de most hogy rátaláltam, együtt élhetünk és bepótoljuk a sok apa-fia beszélgetést, meg programot. Annyira vágytam már egy apára. Meg volt bennem a tökéletes apa képe. Nem csak a belsőleg képzeltem el, hanem külsőleg is volt bennem egy kép. Kicsit olyasmi volt bennem, mintha én lennék pár évvel későbbi kiadásban. Menő, férfias borosta egy mogyoróbarna haj párosítással és hasonló színű szempárral. Kölyökkutya szemekkel, mint amilyen nekem is van, mert úgy éreztem, hogy azzal vette le anyámat a lábáról. Nem nagyon magas, de annál izmosabb, pont mint én. Valakitől örökölnöm kellett ezt a sportos alkatot és úgy gondoltam, hogy ez az ő érdeme. Még erősebbnek és izmosabbnak képzeltem, mint magamat. Egy igazi apafigura élt a fejemben, remek humorral, jó csajozós tanácsokkal és sport mániával. Annyira elkalandoztam, hogy észre se vettem a hatalmas vihart, amibe tartottunk. Már besötétedett és az eső szakadt, de semmi nem állíthatott meg engem. Amint leszálltam, elindultam a címig, amit a bűbájjal derítettem ki. Még messze volt és kezdtem teljesen elázni, mikor elsétáltam egy ismeretlen ember mellett és megéreztem valamit. Amint elhaladt mellettem, gyorsan hátrafordultam. Megéreztem, hogy ő az.
- Apa! - kiáltottam és utána futottam. Valószínűleg nem is figyelt, mert nem tudhatta, hogy neki szólok, ezért befutottam elé és vele szembefordulva álltam meg.
- Szia apa! - nem pont így képzeltem el őt, de hirtelen boldog lettem és csak vigyorogtam.

clothes || remélem kezdésnek megfelel    ||