Anyám és apám egyszerű munkásembernek voltak. Békében, és szeretetben neveltek minket a húgommal és báttyámmal. Legalábbis ezt a látszatot keltették, azaz ha nem is volt mindig minden tökéletes, mi ezt nem éreztük, és azt hiszem, ezért a burokért hálásak lehetünk. Gyakorlatilag a halálukig nem történt velünk semmi megrázó, legalábbis velem, az viszont annál jobban megviselt.
Nem voltam átlagos gyerek sosem, míg a többiek üvöltve rohangásztak, én inkább könyvek társaságában töltöttem az időmet Harryvel, Ronnal és Hermionéval, valamint a neveletlen hercegnővel, Miával, az árvákkal a Balszerencse áradásából, vagy épp Jonas-szal Az emlékek őréből.
Imádtam egyedül játszani, a barbibabákkal órákig magamra lehetett hagyni, csukott ajtók mögött a szobámban.
Ezzel együtt azonban nagyon szerettem a testvéreimmel is játszani, még akkor is, ha mindig úgy éreztem, én vagyok az, aki kilóg közülük a sorból. Drina és Lance mindig is vadak voltak, legalábbis hozzám képest - viszont már csak mi voltunk egymásnak a szüleink halála után. Természetesen az eset hamar felnőtté tett, hiszen mint rangidős lánynak, nekem kellett őket ellátnom, és arra bizony nem lehetett panasz.
A ház csillogott és villogott a tisztaságtól, minden nap friss étel várta őket haza, és széles mosoly.
Persze a tanulmányi eredményeim már nem voltak ilyen kifogástalanok, ott is hagytam ezért az iskolát, amint elértem a nem iskolaköteles kort. A szívem szakadt meg, de a testvéreim nem tudhatták meg, így azt mondtam nekik, van egy párkapcsolatom, ezért mentem el reggelente később, mint ők (valójában nem mentem sehová). Persze feltűnt nekik, hogy sohasem látták a fiút, de kezdetben azt mondtam, szerény és visszahúzódó, majd azt, hogy nem működött.
Az iskola helyett dolgozni mentem, hogy meg tudjunk élni. Na nem ám valami flancos csodatörténetre kell gondolni, vagy épp egy Micsoda nő sztorira - szimplán elmentem a közeli fodrászatba hajat mosni. Iskolai végzettség nélkül, árván két testvérrel nem csengett a telefon megállás nélkül minden helyről, ahová beadtam a CV-met.
Ahogy teltek az évek, Lance is dolgozott, így azért már jobban kijöttünk. Drina azonban egyre jobban elvadult. Természetesen biztosítottam róla, hogy mindig mellette állok, ugyanakkor hiába faggattam, nem avatott be a zűrös ügyeibe. Rettentően aggódtam, és aggódom érte a mai napig, de ma már talán kissé lazábban.
Ugyanis a szüleinket a bátyánk követte, és ő is itt hagyott minket. Bevallom, nekem ez már túl sok volt, ahogy minden bizonnyal Drinának is... ugyanis nem sokkal a halála után rettenetesen összevesztünk, olyannyira, hogy Drina el is költözött.
Életemben először tökéletesen magamra maradtam. Senki nem szorult már a segítségemre és a szolgálatomra, senki - csakis saját magam. Így hát beiratkoztam egy esti iskolába, hogy befejezzem a tanulmányaimat, és a fodrászüzletből is továbbléptem, és egy cukrászdában kezdtem dolgozni. Elkezdtem a saját életemet élni.