Azon kaptam magam, hogy a bejárati ajtó és az ablakok között váltogatom a pillantásom, miközben minden idegszálam csaknem pattanásig feszült. Tudtam, már abban a pillanatban tudtam, hogy a férfi meg fog keresni, mikor kiléptem a házuk ajtaján. Már vártam, mikor bukkan fel, töri rám az ajtót vagy gyújtja rám a házat, hogy kicsaljon és magával ráncigálhasson. A kezem remegett, ahogy letöröltem nedves ronggyal a konyhaasztalt és halkan szitkozódtam az orrom alatt. Nincs az az Isten, hogy egy férfi parancsoljon nekem! Dühömben félrehajítottam a konyhapultra a rongyot és nekidőltem a hűtőnek, ami jól esett, a bőröm csak úgy lángolt, a haragtól és a félelemtől pedig minden porcikám remegett. A hűtőszekrény is belerázkódott, képtelen voltam megnyugodni, csak annyira futotta, hogy újra és újra megakadályoztam az átváltozást, de a remegés nem csillapodott, állandó jelleggel felidegesítettem magam és kezdődött elölről az egész folyamat; káromkodtam, remegni kezdtem, az átváltozás szélére taszítottam magam, mély lélegzeteket vettem, lehiggadtam, káromkodni kezdtem... Újra és újra, megállás nélkül, mígnem a sírás kerülgetett. Szemeim megteltek könnyel és arra gondoltam, mi lesz, ha Edwin hamarabb végez a vásárlással és ilyen állapotban talál rám. Vagy Keith felbukkan és visszarángat a rezervátumba, az öcsém pedig az üres házba tér vissza. A könnyek kiszöktek a szemem sarkából, de mielőtt végigszánkáztak volna az arcomon, letöröltem őket egyetlen mozdulattal és álló helyzetbe küzdöttem magam. Elég, Pearson, szedd össze magad! Behunyt szemmel, a pultnak támaszkodva megpróbálkoztam még egyszer a belégzés-kilégzés dologgal, amit Mira tanított és kitisztítottam az elmém. Először Keith arca férkőzött a gondolataimba, majd Edwin, végül a teljes családom, aztán valami igazán kellemes dologra összpontosítottam; a tappancsaim az erdei talajon, a szél érintése a karamellszínű bundámon. Végre sikerült lehiggadnom, a remegés elmúlt, a szívem sem rendetlenkedett a mellkasomban, de tudtam, hogy ez csak ideiglenes. A nemrég készített kamillateát kiszedtem a mikróból és kortyolgatni kezdtem a pultnál ülve, hogy továbbra is fenntartsam a nyugalmam, de a gondolataim elkalandoztak és borzasztó hiányérzetem támadt. Néhány korty után felpattantam a székről - a tea fel-felcsapódott a bögre oldalán, csak ekkor vettem észre, hogy megint remeg a kezem. Az ajtó felé pillantgattam és egy szempillantás alatt fejben átvettem a lehetőségeim. A hátsó ajtóhoz nem jutok el elég gyorsan, az ablakon való kiugrást nem mertem volna megkockáztatni és ha ki is jutottam volna a házból, esélytelen, hogy időben elmeneküljek. Tudtam, hogy itt van, az ösztöneim előbb megsúgták, mintsem zajt hallottam volna, már csak a várakozás maradt és a következmények.

397 szó ● öltözék ●
●●