Anna & Madox

Egy része sajnálja, hogy itt hagyjuk a helyet, igazából még sosem csináltam ilyet, hogy bárkivel beszélgettem volna a múltamról, és ez jól is esett volna, és ez most igen is jól esett. Máskor mindenkit elküldtem a fenébe, sőt! Kirugdaltam az ágyamból ha szex után még bújást is akart , sőt lelkizni, az a halálom. De a mostani beszélgetés félbeszakadását sajnáltam. Egy pillanatra a pizzára nézve, még a nyál is összefutott a számban. Egy farkas szinte mindig, na jó állandóan a kajálásra gondol a szexen kívül, kaja , szex, falka valahogy így. Meg a bevésődés, a már az is van, szerintem az valahol irracionálisan megnyomja az egészet, és túlontúl nagy hangsúlyt kap, előtérbe kerül, olyannyira, hogy nem volna szabad.
- A vérem – morgom fenyegetőn – de az anyja sosem engedte, hogy a kezeimbe vegyem, vagy örüljek vele, vagy tanítsam – a hangom még fenyegetőbbé válik, miközben beszélek és kissé túl erősen is szorítom meg Anna apró kezét. Elengedem a kezét amikor beérünk a parkba, kissé feszült vagyok ugyanis a témától, a korábbi szavaim járnak a fejemben, és a düh, a megalázottság, hogy a saját fiamat nem nevelhetem úgy, ahogy akarom, felforrassza a vérem. Gyűlölöm azt a nőt aki a feleségem volt egykor.
- Megtagadtam, emberileg is, gyűlölöm és a fenevadam is megtagadta, nem tekinti a kölykének, hiába van olyan szaga mint nekem, semmi köze hozzám. Abban a pillanatban megszűnt létezni a számomra, hogy a bosszújának élt, annak, hogy eltegyen téged láb alól. Az a gyerek, nem a fiam. Egy idegen, és biztos, hogy nem foglak megállítani, hogy megbosszuld az életed, volt valami…valami ösztön ami nem engedte megölni sosem, nem a sajnálat, nem a szánalom, és nem is a vérkötelék, mert tudom, hogy úgy elvertem, úgy nekimentem minden alkalommal amikor találkoztunk, hogy egy normális ember meghalt volna a támadásokba. Vagy csak azért hagytam életben, mert emlékezni akartam arra, hogy az árulás akár családtagtól is jöhet, és az sokkal fájdalmasabb bármi másnál.
Teljesen belelovaltam magam a beszédbe, és fel-alá járkáltam egy pad előtt, a hó is hullott, ám ez sem zavart, én nem fáztam. A járkálásomat Anna merengő hangja zavarta meg, és félrebillentett fejjel pillantottam rá, értetlenül.
- Azzh….egészethhh…az elejéről? – sóhajtottam, szusszantottam a mondatom elején, mint aki felkészül a legrosszabbra. majd leültem a padra , a testmelegem miatt a padra hullott hó réteg azon nyomban elolvadt. Sokáig csak a fejbőrömet vakarásztam.
- Képes vagy…képes vagy arra, hogy kutass az emlékeimben, igaz? Nézd meg, hogy milyen életem volt, így…biztos nem hagyok ki semmit sem. De…nem itt szeretném. Ha nem is hozzám, menjünk egy hotelbe. – keltem fel a padról és a kitárt tenyeremet nyújtottam felé, várakozón. Talán megérti, hogy védtelennek érzem magam akkor, amikor az elmémben van, kiszolgáltatottnak, de tényleg nem szerettem volna egy ilyen kényes művelet közben itt lenni, kint a nyílt terepen vele, úgy hogy ránk támadjanak, megpróbáljanak kizsebelni minket, vagy megölni bármelyikünket.

do or do not. there is no try.

Anna & Madox

A gond ott kezdődhogy én nem úgy színészkedem mint azt az emberek teszik. Nehéz volt megtanulni kontrollálni az érzéseimet, úgy hogy a fajtársaim teljesen össze legyenek zavarodva. Veheted tükör előtt gyakorlásnak, bárminek,bánom is én. De egy biztos. Azt hiszem Annát semmiképp sem volnék képes átverni, főleg nem érzésekben. Elégedetten figyelem amikor megeszi a pizzát, tudom, hogy nincs szüksége rá, de valahogy annyira egyértelmű volt, hogy megkívánta, erre még ebből látszik, hogy van benne még valamennyi emberi.  Ám a következő vallomásomnál meglepődöm, azt hittem ,hogy figyelt a megjegyézeimere korábban is, de ezekszerint nem. Most valóban figyel rám, és meglep a rohama, aggódom érte, de ösztönösen érzem ,hogy a közelségemmel talán meg tudom nyugtatni. Ha ott maradok a közelében, ha vigyázok rá. Csak egy pillanatra távolodik el tőlem, és újult , kétségbeesett , haragos erővel kapszkodik belém, a szavaival is.
- Nem tudom, ezer éve is megvan már, hogy láttam, összecsaptunk, elvertem és elváltak az újtaink, nem érdekelt, hogy él-e vagy hal-e. – magyarázom halkan. Tudom, hogy hallja. Komolyan pillantok rá, nem hazudok. Érezheti az őszinteségemet.
Szerencse, hogy mivel a saját nyelvünkön kezdtem vele beszélni, így csak a pánikrohama hallatszott ,hogy kétségbe van esve, és kiabál, egy fura nyelven, amit senki más nem ért csak én.
- Nem tudom, kedves. – rázom meg a fejem. Fáj, hogy nem tudok enyhíteni a fájdalmán, a haragján, ahogy akkor is képtelen voltam rajta segíteni, úgy most sem tudok, jelenleg. De, vannak kapcsolataim, ha akarnám előkeríthetném. Nem hiszem, hogy nevet változtatott vagy arcot képtelen lenne úgy is. Elég lenne Annának az emlékeim között kutatnia arról ,hogy hogy néz ki , és rajzolhatnánk egy fantom rajzot.
Azzal már el tudnánk indulni valamerre, vannak IT-s srácaim azok az arca alapján rá tudnának keresni, jó volna ha lenne róla kép, de vannak jó rendőrségi fantom rajz kereső programok.
Megszorítom Anna derekát és komolyan, határozottan pillantok rá.
- Segítek neked, bármi lesz is, segíteni fogok neked. – tényleg határozott vagyok, kihalt belőlem az atyai szeretet a fiam iránt, de segíteni akarok Annának békét találni.
Nem rettenek meg az őrülettől a szemében, itt vagyok vele, és ez sokkal nagyobb adomány nekem, hogy ilyesmi miatt aggódjak. Nem érzek semmit aziránt, hogy megölhetjük a fiamat. Korábban talán azért nem voltam képes rá, mert tudtam valahol mélyen, hogy nekem nincs hozzá jogom. Nem az én reszortom leszámolni vele, hanem azé akivel ő számolt le. Akinek tönkre tette az életét, az enyémet is, de elvett egy életet, amihez nem volt joga.
- Akarod, hogy már most neki lássunk? – nem érdekelt már a kaja, elég jattot raktam le már így is a plusz pizzákért. Kérdőn néztem rá, és a kezem az övébe csúsztattam, csak a kabátjainkért indultam vele vissza, menet közben a csuklója belső felét simogattam a hüvelykujjammal, és leemelem a kabátjainkat és kérdőn pillantottam Annára, hogy merre tovább. Vége ennek a kérdezősködésnek azt hiszem, nem is tudom,hogy mi is volt ez a találka tulajdonképpen. Randi? Zen jól ki is röhögött és azt mondta, hogy szerinte ez az, és milyen ciki, hogy ő hív el engem, nem pedig én őt. De haladás, hogy már legalább egy órája itt vagyunk, és nem estünk egymásnak testileg, és megpróbáltunk beszélgetni.

do or do not. there is no try.

Anna & Madox

Megmosolyogtat, ahogy szemez a pizzával, meg velem, és halkan fel is nevetek, majd felé nyújtok egy szeletet, hátha beleharap, még a harapó mozdulatot is imitálom, hátha jobban segít neki abban, hogy bekapjon egy falatot belőle. Hiszen, látom, hogy megkívánta, hiába lidérc úgy tűnik, hogy vannak dolgok, amik még őt is érdekelhetik.
Ha sikerrel jártam, mosolyogva helyezkedtem vissza az ülésre és őt figyetlem, ahogyan rág, ha pedig nem , akkor csak simán ettem tovább egy könnyed vállrándítás kíséretében, én aztán nem fogok erőltetni semmit, mert tudom ,hogy annak nincs jó vége, főleg ha kajáról van szó.
Kevésbé akaratos, hm? Ezt örömmel hallottam, bizony jól esett a bizonyíték, hogy valamit jól csináltam.  Sosem próbáltam meg kapcsolatban élni bárkivel is, így most jól esnek a bátorító szavak, hogy mit, hogyan kellene csinálnom. Úgy érzem, hogy egyenlő félnek tekint és ez kicsit furcsa , ám de meleg érzéssel tölt el. Nem akar letesztelni mint a fajtámbéli nőstények. Nem akar megpróbálni fölém kerekedni, ő csak magát adja, és ez tetszik.
- Igyekezni fogok, megpróbálni, nem mondom, hogy könnyű lesz, mert szembe megy az alap természetemmel ,vagy már rég volt olyan nő aki miatt érdemesnek éreztem efféle dolgokkal kísérletezni. Tudom,hogy újabban nagyon ki lehet borítani, de… kérlek légy velem türelemmel. – pillantok rá reménykedve, ám miután beszéltem neki a fiamról, csak a csend köszön vissza, úgy érzem, hogy hülye kis romantikus egy szavas kérésem sem talált el hozzá, ezért kezdem magam egyre kényelmetlenebbül érezni, mert… alap esetben nem érdekelne, hogy bárkinek is hiányoztam, de ő Anna, ő teljesen más tészta, más kategória.
A válaszával egyet tudok érteni, én is hol vágytam rá, hol pedig átkoztam őt. Hiszen miatta kezdtem lidérceket vadászni. Kemény lecke volt a velük való harc.
A következő pillanatban pedig mellbe vág a feszültsége, a jókedvem hamarosan el is párolog, érzem az asztal és a föld rezdüléseiből, hogy a lábai idegesen rángnak az asztal alatt, majd beleharap a kezébe, érzem a vér szagát, és lelassulva, aggodalmasan nyelem le a számban tartott falatot. Félrebillentett fejjel nézem, azt hiszem sokkot kapott! Nem szabadott volna ezt elmondanom neki! Nem így, nem itt! Én! Hülye vagyok! Amint felkelt, megiramodtam utána én is, ha hagyta magát, akkor átöleltem hátulról, még futtábban felmartam egy szalvétát, hogy a kezeimet meg töröljem , és a szakállamat, azt most valahol el is hagytam.
- Cssss! Leannain! Balach, na fàg mi an seo. Bidh a h-uile rud ceart gu leòr! Fuasgail e! Cùm sìos sìos! – halkan súgom a fülébe, hátulról ölelve őt, miközben az ölelésemmel igyekszem megnyugtatni, a tenyeremet a kis görcsös kezeibe csúsztatom, és próbálom a görcsöt kimasszírozni belőle.
- Vegyél egy nagy levegőt, jó? Beszííív….kifúúúj! – imitálom én is a légzést, ennek meg kell nyugtatnia. – Anna, hallasz?! Válaszolj kedvesem, kérlek! – aggodalmas morgás hagyta el a torkomat, kétségbeesetten szerettem volna rajta segíteni, de sosem volt még dolgom pánikrohamos nővel. Mi a farkasok általában eléggé kiegyensúlyozottak vagyunk. Általában, a reneszánsz és az ókori mű ájulgatások semmik voltak Anna mostani problémájához képest, éreztem, hogy nem direkt csinálja, hanem, tényleg előtört belőle a pánik.


*Kicsim! Kicsim,ne hagyj itt! Minden rendben lesz! Megoldjuk! Nyugodj meg kérlek!

do or do not. there is no try.

Anna & Madox

Őt figyelem, miközben beszél. Alig tudom leemelni róla a pillantásomat, a dús ajkát, a szép szemöldökének az ívét és a barna haját, semmit sem változott. Talán ez a baj, hogy ezért ragaszkodom hozzá, mert remélem ,hogy minden olyan mint régen, holott tudom, hogy rengeteg idő telt el, sok minden megváltozott, még bennem is.
- Megnéztelek volna idősebb asszonyként is, pár évvel idősebbként – morgom rekedt hangon, merengve. Akkor csak még nagyobb kísértés lett volna a számomra, és csak még jobban elmerültünk volna a fertőben. Szemétség!
Már-már sértetten ráncolom a homlokomat, amikor megszólal, hogy mennyire probléma a domináns viselkedésem, baj, hogy a válaszott páromat magam mellett akarom tudni, nap minden percében, és órájában, és másodpercében?
- Már megbocsáss, de én tényleg csak a névjegykártyámat akartam ott hagyni, nem számítottam arra, hogy az lesz belőle ami. Megjegyzem, nem ellenkeztél, hanem úgy emlékszem, és hallottam, hogy élvezted, minden pillanatát. – dörmögöm frusztráltan. Ezt idáig értem, ha vele vagyok toljam vissza a négy fal közé a dominanciámat, hát… megpróbálhatom, megnézhetjük, hogy hogyan fog működni. Madox a nyugi fiú? Ó egek!
- Megpróbálhatom – mondom neki őszintén, tényleg meg fogom próbálni, ha ezt kéri, ha ezt szeretné, akkor tudomásul vesszük a farkasommal ,egyékbént is az a szőrös dög szeretne mindig a kedvébe járni…
Szomorúan pillantok magam elé, amikor Anna befejezi a történetét, pedig mennyire jó lett volna, ha visszajön. Én… lettem volna akkora barom,hogy visszafogadjam. Akartam volna őt, még úgy is, hogy nem tudtam akkor, hogy mivé változott.
- A fiam után rohantam, csak… megakartam állítani. – suttogtam halkan, és szomorúan. – és igen, megijedtem tőled is, egy két kezes pallost forgattál, egy olyan picike nő létére mint te magad. – jó, nekem a két kezes pallos akkor sem volt probléma, ha egy kézzel fogom, mert kovácsként megedződtem. De, azért rémisztő tud lenni, hogy egy olyan apró teremtés fúriává változva épp a valaha szeretett nődet kaszabolja.
A kérdése hallatán megráztam a fejem, és vártam egy kicsit, mert éreztem, hogy közeledik a pizza, az egyik legalábbis. magam mellé húztma a szalvétás dobozt, aztán felvágtam szeletekre a pizzát és mosolyogva haraptam bele az első falatba, hallottam a kérdését, de éhgyomorral a múltról beszélni! Lehetetlenség!
Aztán tele szájjal szusszantottam és megráztam a fejem.
- Nem, sosem voltam az. A feleségem és a gyerekem volt az. Ő csak részben, de amikor elérte azt a kort, és át tudott változni, annak számított. Csak én lógtam ki a sorból. Titkolták is előlem rendesen. Amikor elcsábultam végül, és az erdőben megtörtént köztünk az egyesülésünk, már az idejét sem tudom, hogy mikor voltam együtt vele. Fél év? Egy év? Te pedig…esküszöm próbáltam ellenállni, hisz mégis csak házas voltam. De… ahogy rám néztél, és mindegy,...- kicsit elkanyarodtam az eredeti kérdéstől. Egy újabb falatot kezdek el bepusztítani, ahhoz képest, hogy farkas vagyok, igazán kultúráltan eszem a pizzát is kézzel, semmi sem maszatos, a kelleténél jobban.
- Sokáig a műhelyben éltem, és végül a fiam visszatért hozzám, csak azért, hogy megpróbálja helyre hozni köztünk a dolgokat. Bevallotta, hogy ő volt aki megölt, én elhordtam mindennek, kitagadtam, megtagadtam, ha képes lettem volna rá, megölöm, de hiába ütlegeltem, farkas volt, és végül csak nevetett rajtam. – szorulnak ökölbe a kezeim. – Aztán… nem tudom, hogy mikor és hogyan történt, de fát gyűjtöttem az erdőben, rám esteledett, és elindultam a műhely felé. Útközben találkoztam a fiam vezérével és a fiammal, közölte a fiam, hogy átváltoztat, így próbálva meg jóvátenni a bűneit, én először nem akartam, ám a vezére valamit látott bennem, vagy nem is tudom. Ez eléggé zavaros, végül megtámadtak, nem tudom ,hogy a fiam volt, vagy a vezére, de túléltem. Onnantól kezdve vagyok ami vagyok. A farkassá válásom körüli időszak kicsit homályos. – rántottam meg a vállam egy könnyednek szánt mozdulat kíséretében.
- Hiányoztam neked? – megköszörültem a torkomat, és újra rá pillantottam, hangosabban ismételtem meg a kérdést – Hiányoztam?

do or do not. there is no try.

Anna & Madox

Elfeledkezem, mert egyáltalán nem érzem halottnak, látom őt, érzem őt, látom, hogy érez és gondolkodik, ettől miért kellene halottnak lennie? Szokatlan igen, hogy nem eszik, de el tudom foglalni. Két 32 cm-es pizza pedig nem a világ vége, legalábbis a számomra. Amikor megkapja az italát, meglepetten veszem tudomásul,hogy fintorog. Szaglászok, és érzem, hogy nincs is vodka a narancsába. Dühösen pillantok a hostess irányába, és magamhoz intem.
- Hozz vodka narancsot, fele-fele arányban, kettőt! – utálom az ilyen embereket. Lehet, hogy nem néz ,ki annyi idősnek, de én sosem fogom gyereknek tekinteni. Mert ő nem gyerek, hanem nő igazából, jó pár száz évvel rájuk ver, de ezt nem kell tudniuk, ettől kitörné a frász őket.
Aztán…kiforgatja a szavaimat, hát nem veszed észre,hogy bocsánatot kértem a taplóságomért? Megdörzsöltem a szemöldökeimet két ujjal és fújtatva dőltem hátrább, összefontam a kezeimet a mellkasomon és elgondolkodva pillantottam a banda irányába, majd visszatévedt a tekintetem Annára.
Ha pedig nem akartam elbúcsúzni , akkor mi van? Nekem egyáltalán nem megy ez a járósdi. Sosem érdekelt!
- Annak fel kell mennie, és jammelnie kell a többiekkel, ének, gitár, bármi… - vonom fel kérdőn és kihívón a tekintetemet, és ha beleegyezett, akkor el is vigyorodom.
- Először is, nem értem, hogy mi a bajod a telhetetlenséggel, nem tudok betelni veled, olyan nagy gond ez? Nem loholok a nyakadban,csak annyit akarok, hogy velem legyél. – motyogtam halkan.  –vagy olyasmi. Szar…ez a farkasos cucc. –vicsorogtam magam elé pillantva.
Kihozták a kért két vodka-narancsot, és mindkettőt odatoltam Anna felé. Az ivós játék felesleges volna ebben az estben, nekem rengeteget kellett volna innom, hogy fejre álljak, ő pedig ezek szerint nem tud berúgni.
Ezek szerint, én kezdek, egy ideig csendben maradok, próbálom összeszedni a gondolataimat, végül lassan, halkan megszólalok.
- A fiam után szaladtam, egy druida kegyhely közepére vezetett, szemtanúja voltam az átváltozásának. Csak a kegyhely mágiájának köszönhettem, hogy nem haltam meg, a falkája körbe vett, hajnal tájt végre eltudtam szökni az erdőből, és szemügyre vehettem a házam romjait. Kibaszottul egyedül voltam, hónapokig a műhelyben laktam, vissza se akartam menni a saját házamba. A feleségem temetésén sem vettem részt. A fiam pedig inkább a falkájával maradt. – megköszörültem a torkomat és szomorúan hunyorogtam Annára.
- Most  te jössz, hova tűntél, miután elintézted a házam? Eszedbe se jutott, hogy én is bent halhatok? – hoppá, ez két kérdés, de ő is kettőt intézett hozzám az elején, talán megbocsátható, nem?

do or do not. there is no try.