Poison After Bite

Bevezetõ
Poison After Bite
Sötét köpenyek libbennek, hatalmas tappancsnyomok tarkítják az erdő talaját, vértelen áldozatok fölé démonok hajolnak. Valahol másutt a csillagtalan, hűvös éjszakában farkasvonyítás hallatszik, kövér hold fénye tör át a sötét felhőkön keresztül. A földtől néhány méterre alaktalan lény lebeg, várva a megfelelő pillanatra, hogy a kiszemelt áldozatára vesse magát, miközben egy halandó álmát épp egy hasonló lény őrzi.
Az oldal kitalált világra épül, az egész csupán fikció, nagyrészt a legendákat vettünk alapul. Akad néhány sorozatból, filmből merített ötlet is, de saját elemekkel is tarkítottunk megújult világunkat. A Poison after bite a természetfeletti világnak ad otthont - fajok harcait, testvériségek felemelkedését, halandók átlagos életét, de akár falkák hierarchiáját is nyomon követheted. Vagy inkább a részese lennél mindennek? Gyere, csatlakozz bátran hozzánk, ahol összesen nyolc faj közül válogathatsz, de akadnak egyéb csoportok, kovenek, falkák, akik lehet, hogy éppen rád várnak. Hogy mi a teendőd? Önmagadnak lenni. Vagy kevésbé. A döntés egyedül a tiéd!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
beszélgess bátran
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok
Starbucks

Szer. Júl. 18, 2018 6:08 pm

Kikötő és dokkok

Kedd Jún. 19, 2018 10:56 pm

Thousand Years

Kedd Jún. 19, 2018 9:52 pm

Földszint

Hétf. Jún. 18, 2018 9:23 pm

Silhouette FRPG

Vas. Jún. 17, 2018 10:40 pm

Nova Nightingale

Hétf. Jún. 11, 2018 5:44 pm

I.N.F.E.C.T.E.D.

írta: Vendég
Szomb. Jún. 02, 2018 1:35 pm

Elkészültem!

Vas. Május 27, 2018 10:36 pm

Chicagoba be- és kivezető út

Pént. Ápr. 13, 2018 2:37 pm

Csocsó és biliárd terem

Szomb. Ápr. 07, 2018 5:19 pm

Néptelen sikátorok

írta: Josh Taylor
Szomb. Ápr. 07, 2018 3:02 pm

Heart of Europe

írta: Vendég
Szer. Ápr. 04, 2018 7:27 pm

Statisztika
mennyi?!
Fajok Hölgyek ♀ Urak ♂
Vámpírok 9 13
Boszorkányok 5 3
Vérfarkasok 5 9
Hibridek 1 1
Félvérek 1 0
Lidércek 3 1
Banshee-k 2 0
Emberek 7 5
Összesen 34 31
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (16 fő) Szomb. Okt. 14, 2017 9:24 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Néptelen sikátorok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Néptelen sikátorok   Szomb. Ápr. 07, 2018 3:02 pm

Felnevettem.
- Igen, igazad van, kurvára megváltoztam. És te is. - Némi hatásszünet... - Vagy nem is... te nem... te pont ekkora cafka voltál már anno is, nem változtál semmit - mondtam, államat simogatva, mintha baromira töprengenék az általam mondottakon, hogy biztosan jól gondolom-e. De én tudtam, hogy igen, jól gondolom, az meg, hogy ő ezzel egyet ért-e, vagy sem, nos... szarok rá, marha magasról, nem is érdekel, meg nem is számít, hiszen nem változtat semmin a véleménye.
- Céljaim? - kérdeztem vissza egy idő után, mintha nem értettem volna a kérdést. - Hát... hogy is mondjam... levásárolom az évek alatt felhalmozott kuponjaimat. - Direkt nem adtam neki egyenes választ. Ezzel is bosszantom, tudtam jól, és már ezért is kapásból megérte. Ennyire kíváncsi? Jó. Akkor szórakozzunk kicsit azzal a fene kíváncsi személyével, hadd rágja az oldalát, még mielőtt én kezdeném rágni... az oldalát... vagy mást, mindegy, csak neki rossz legyen.
Összeszűkült pupillákkal, de olyan tipikusan szemétkedős mosollyal a pofámon bámultam vissza rá, ahogy nekemnyomult, miután az első és második sokkból sikerült kimásznia a kis ordasnak. Élvezettel hallgattam, nagyon nehéz volt nem elröhögni magam újra.
- Oké, hát... khm... - próbáltam visszanyelni a feltörni vágyó nevetést, s úgy megszólalni. - Hát... tudod, "bár én sem vagyok túl régóta az, ami, több tapasztalatom van harc terén, és pontosan tudom, mit és hogyan kell ahhoz csinálnom, hogy végezzek veled. Mert nem egy fajtádbeli mocskot takarítottam már el a föld színéről. Ó, és nem, nem azért, hogy megtisztítsam tőletek a világot, bár undorító a fajtád... de ez vagyok én. Vér tapad a kezemhez, mert szükségem van erre, s ha kell, te leszel a következő áldozatom. Az egyetlen ok, amiért még élsz, hogy..." elszórakoztass unalmas óráimban, mint például most is - daráltam el, bár jórészt visszamondtam, amit ő mondott nekem, de nem is véletlenül, mert pont így éreztem én is, meg persze... az utánozás fix. hogy idegesíti majd. Komolyan, mintha a fejemben járt volna... khm... vagy épp fordítva? Nem baj, jót nevettem magamban is.
- Áhh, szóval ha most elmennék meglátogatni Victoriát, azt mondod, esélyem sem volna bejutni a mocskosul emberi kis életébe? Tényleg? Biztos ez? Ajtót sem nyitna nekem, mi? Feltéve persze, hogy fárasztanám magam a csöngővel, és nem csak simán... beinvitálnám saját magamat hozzá. És ha netán így is volna... komolyan azt gondolod, hogy meg tudná védeni magát akkora szörnyszülöttektől, mint mi? Jaj, ne már... ilyen fokú hülyeséget még tőled sem vártam, drágám - prüszköltem az el-elfojtani vágyott nevetéstől. Annyira cuki... egyem meg... ja, nem, fúj, azt azért mégse! De a tesókáját még talán... végülis... mit is vesztenék? Semmit.
- Hogy undormány? Kis virágom, néztél te már tükörbe? Egy büdös, bolhás kis négylábú kutya akar engem kioktatni, hogy ki az undormány? Te fikázod az én fajtámat? Hahh! Különben is, nagy a szád ahhoz képest, hogy ez itt mind a te hibád! - mutattam végig magamon színpadiasan, csak hogy rájöhessen, mire is utalok. A kis... van képe, nem is gyengén... beleugatni a másik faji hovatartozásába... a kiskutya... van képe leugatni az ember vámpírját... hihetetlen!
Hagytam, hadd mondja végig, olyan édesen igyekezett, hogy nagykutyának tűnhessen, szóval békésen hümmögve végighallgattam, és igyekeztem kihúzni, hogy csak a végén ásítsak egy nagyot, mikor már befogta, a kis szikrázó szemű.
- Jó, jó, jó - legyintettem, mikor csend lett, és unottan forgatva meg szemeimet, lenézően pislogva rá, sóhajtva biccentettem egyet feléje, és kezeim széttárva folytattam. - Na, akkor ha jól értem, csak az foglalkoztat téged, hogy miért járok utánad, és hogy ne egyem meg a szeretteidet? - foglaltam össze a nagy lényeget, amit én leszűrtem a kis tündérke nyüszíköléséből. - Ez érdekel? Hát lássuk... Miért vadászok rád? - megvontam könnyedén a vállam. Pillantásom a sötét égboltra emeltem, és egy élvezettel telt sóhajjal végül úgy döntöttem, válaszolok. - Mert egy beteg állat vagyok, azért. Ezt teszi az emberrel, a... változás - mondtam lassan, élvezettel, kiélvezve a mámorító gondolatot, hogy mindamellett, mennyire mások vagyunk, mégis állatira hasonlítunk. Ő is egy állat, meg én is. Ő is utál engem, meg én is őt. Mind a ketten boldogan ölnénk meg a másikat... A különbség csak annyi, hogy... én meg is fogom ezt tenni, hisz amit én érzek, az igazi. Gyűlölöm a büdös kis farkast... de ő... ő egész más. Tudom. Hallottam, láttam tőle épp elég jelet erre a kicsi buksijában. Remekül el tudja játszani az érzéketlen kislányt, a kemény farkast, de... valójában mind a ketten tudjuk jól, hogy ez csak gyávaság. Ez mind, amit mutat. Valójában gyáva nyúl, nem is farkas... És valójában nagyon is vannak érzelmei. Legjobban épp magától, saját magától fél. És attól, amire képes. Gyáva féreg... és boldogan fogom megölni! Majd. Ha meguntam a játékot vele. Most még túl jó nézni, ahogy kínlódik, gyötrődik, ahogy üldözni próbál, miközben azt hiszi a nyomomban van, pedig mérföldekkel le van maradva tőlem. Azt hiszi előttem jár egy lépéssel, pedig kettővel mögöttem van. Ő is, és a kis pincsikutyája is, akit nem tudom eldönteni minek is tart, háziállatnak vagy tenyészállatnak... mondjuk nem is értem, honnét van bármelyikhez is gusztusa, de ő tudja.
- A kis kutyusod és Victoria pedig... hát ők addig vannak biztonságban, míg... - elnevettem magam -, miket is beszélek, nincsenek abban! Nem érdekel a rinyálásod, hogy megölsz, ha hozzájuk érek, ugyan már! Már meghaltam! Hulla vagyok! Egy kibebaszott vámpír vagyok, mit akarsz még velem tenni, he?! Ne szórakozzunk egymással, ugyan... - Jó, ez szóvicc volt, naná, hogy szórakozom vele, és abba se akarom hagyni! De annyira jó volt szórakozni, és olyanokat mondani, amiken tudom, hogy kiakad, még ha nem is mutatja majd ki. Tudom, hogy idegesítem, és ki akar csinálni, tépni, szaggatni, kínozni... de kit érdekel? Hajrá! Szeretném én látni, mit tud a kicsike! Hisz jól tudom, hogy semmit! És ha mégis tud valamicskét, ja, persze... de na, komolyan azt gondolja, hogy tudna velem olyat tenni, amit még nem éltem át? Vagy ami rosszabb az eddigieknél? Vagy amitől ordítanék neki? Jaj már... ne... kérem... ennyire nem becsülhet le. Vagy magát értékeli ilyen túlzottan nagyra? Pfff... szegényke, majd csak pofára esik egyszer.



Josh Taylor


Én jót akartam, és jó voltam.
A nyomorúság faragott belőlem démont.


avatar
Vámpír
₰ Play by :
Alexander Koch
₰ Reagok száma :
3
₰ Foglalkozás :
Főleg Drinával foglalkozom.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Néptelen sikátorok   Pént. Feb. 23, 2018 4:48 pm




Josh && Drina


Nem akartam itt lenni,nem akartam vele beszélgetni, még a közelében sem lenni, de hajtott a kíváncsiság. Az a fajta morbid kíváncsiság, mint amikor valami szörnyű dolgot lát az ember, például balesetet, s még véletlenül sem fordítja el a fejét, jóllehet minden egyes porcikája azt kiáltja, hogy ne nézzen oda. Ez pont egy ilyen helyzet volt, mert a hátam közepére sem kívántam ezt a kicseszett vámpírt, mégsem mentem el. S a torkának sem ugrottam, pedig már hetek óta álmodozok róla, hogyan fogom átharapni a torkát, miként szabdalom fel a késeimmel apró darabokra, vagy vetem a tűzre és járok körülötte idétlen körtáncot. Mégsem estem rögtön neki, beszélgetésbe elegyedtem vele, s vártam, hátha kiderül valami érdekes információ, amit egészen addig a pillanatig nem sikerült kiderítenem. Például, hogy miért lett hirtelen céltábla a homlokom kellős közepén, vagy mikor döntött úgy, hogy a rögeszméje leszek... Mindez vajon a vámpírléttel kezdődött, vagy már azelőtt is célja volt, hogy megkeressen és üldözzön a szerelmével, vagy bármi is a célja. Én inkább arra gondoltam, hasonló gondolatai lehetnek, mint nekem őróla, de valamiért ő sem teszi azt, amit az esze diktál, hiszen ő sem ölt meg engem, pedig nyilvánvalóan meg akarta tenni. - Megváltoztál. - jelentettem ki a nyilvánvalót, amire nem pont abban a pillanatban jöttem rá. Ezzel már mindketten tisztában voltunk. - És én is, szóval fogalmam sincs mik a céljaid, vagy mi jár a fejedben. Nem szeretnél esetleg...hm, nem is tudom, felvilágosítani?! - förmedtem rá, mert a Derekkel való furcsa beszélgetés óta még mindig nem tértem magamhoz, s nem volt kedvem az ostoba, Jokerféle viccekhez. Nem akartam játszadozni, sem egy "főgonosz" társaságát élvezni. Csak véget vetni ennek az elmebeteg játéknak, s visszatérni ahhoz, amihez annyira jól értek: mogorvának lenni és vámpírokra vadászni. A két kedvenc időtöltésemhez.
Aztán teljesen eltorzult az arckifejezésem, amint kiejtette a száján a következő szavakat, kérdésekbe foglalva, amiktől végigfutott rajtam a hideg, és őszintén szólva egyszerre jött rám a frász, és lettem olyan szinten dühös, hogy alig bírtam visszafogni magam. Sok volt ez nekem. Derek viselkedése, aztán ez? A mocsokláda még a magánéletemet sem tisztelte, s ezek szerint mégis sikerült odavezetnem a búvóhelyre, bár megesküdtem Dereknek, hogy nem vagyok ennyire ostoba, valamint, hogy ne aggódjon emiatt. Mégis ostoba voltam, egy bolond, öntelt alak, aki azt gondolta mindent kézben tart, erre megjelenik Josh a múltból, és a képembe röhög. Csak álltam ott ledermedve, amíg ő csak mondta, és mondta, egészen közel merészkedve hozzám, de nem tettem semmit, nem szóltam semmit. Lefagytam, talán még kisebb sokkot is kaptam, mert akkor sem mozdultam, mikor hozzám ért. Eltelt még két, nagyon hosszúnak tűnő másodperc, mire mindent felfogtam, s akkor robbant a bomba. Határozott léptekkel indultam meg a férfi irányába, nem kaptam utána, sőt, az sem érdekelt, ha hirtelen máshol termett. Ha volt rá esélyem, egyenesen a sötét szemeibe néztem, ameddig csak engedte, és fenyegető morgás hagyta el a számat. - Na idefigyelj. Ahogy látom, nem lehetsz túl idős vámpír, s bár én sem vagyok túl régóta az, ami, több tapasztalatom van harc terén, és pontosan tudom, mit és hogyan kell ahhoz csinálnom, hogy végezzek veled. Mert nem egy fajtádbeli mocskot takarítottam már el a föld színéről. Ó, és nem, nem azért, hogy megtisztítsam tőletek a világot, bár undorító a fajtád... de ez vagyok én. Vér tapad a kezemhez, mert szükségem van erre, s ha kell, te leszel a következő áldozatom. Az egyetlen ok, amiért még élsz, hogy magyarázatot adj néhány dologra, szóval húzd csak az időt nyugodtan, amit választ kapok, a nyomorult életednek vége, erről kezeskedem! - egyáltalán nem emeltem fel a hangom, bár fogaimat végig összeszorítottam, sziszegve hadartam el minden egyes szót, undorral és megvetéssel vegyítve mindezt, mert ki nem állhattam, hogy egy piócával állok szemben, s még nem végeztem vele. Gyűlöltem, de mégiscsak egy zaklatóról volt szó, egy fiatal, ámbár veszélyes vámpírról, aki talán nincs egyedül. Imádtam volna ha abban a pillanatban, ott a sikátor sötétjében kettészelhettem volna a testét, de ostobaság lett volna, és nagyon veszélyes, főleg Victoriára nézve, ha nem faggatom ki. Dereknek ebben nagyon is igaza volt, veszélyben volt mindenki, akit szeretek, s ez egyetlen személyre volt leszűkíthető, mégpedig a nővéremre. Emiatt alig tudtam visszafogni magam, minden erőmre szükségem volt, hogy ne robbanjak fel a tehetetlenségtől, mert legszívesebben falba vertem volna a fejem, hogy elmúljon ez az érzés. Próbáltam még csak el sem képzelni, mit tennék ezzel a féreggel, mert higgadt fejjel kellett gondolkodnom. Állkapcsom megfeszült, kezeim ökölbe szorultak, de legalább nem törtem a semmitérő életére. - Oké, felfogtam. Élvezed, hogy a te kezedben az irányítás. Csak ne szálljon a fejedbe a hatalom és a dicsőség. Kár lenne érted. - mímeltem aggódást, összeráncolt homlokkal, miközben a bennem lakozó farkas majd megőrült, hogy kitörhessen belőlem, pedig még csak telihold sem volt. - Victoria biztos kitörő örömmel fogadna téged. Végtére is, ki ne örülne egy gusztustalan, ocsmány vámpírnak a saját otthonában? A férgeket mindenki imádja! - kicsattanó jókedvvel, hatalmas vigyorral a képemen vágtam arcába a szavakat, aggódásom teljesen elrejtve, bár szemeim őrült csillogása némileg elárulhatta, hogy egyáltalán nem vagyok beszámítható állapotban. A nővérem említése miatt viszketett a bőröm, hogy leválthassam, ujjaim bizseregtek, hogy előbújtathassák karmaimat, ínyem sajgott a vágytól, hogy élesebb, erősebb fogakat villanthasson, de nagy meglepetésemre egyik sem történt meg. Büszke lettem volna magamra, ha nem kerül annyi erőfeszítésembe különféle nemlétező érzést erőszakolni magamra. Nem tudtam mit felelni a szavaira. Olyan volt, mint egy diliházból szabadult őrült, de nem sikerült rájönnöm, hogy vajon az emlékeim csalnak, amiket jól elrejtettem agyam egyik zugába az emberségemmel együtt, s mindig ilyen volt, vagy ez is csak valami kedves kis extra, ami később alakult ki, mondjuk átváltozása után. Nem érdekelt. Elegem volt. Belőle. A világból. Derekből. Magamból. Betelt a pohár, és fogalmam sem volt, hogy mitől szakadt el a cérna, de frusztrált voltam, ideges, feszült, és olyan dühös, mint első átváltozásomkor. Az erős érzelmeket sosem kezeltem jól, hiszen jó pár éve csak halvány érzések ébredtek bennem, s azok is ösztönösen, állatiasan törek a felszínre, egyáltalán nem voltam emberi teremtés régóta. - Fúj, kérlek, ezt most hagyd abba! Nem akarom, hogy a bennem lévő kaja összecsókolózzon a betonnal. Semmi ilyesmire nem gondoltam, de örülök, hogy te se. Viszont azért kurvára kíváncsi lennék, mi a francot akarsz tőlem. Utálod a farkasokat, és gondolom ez alól én sem vagyok kivétel, viszont nem akarsz végezni velem. Te is egy olyan pióca vagy, aki játszik az áldozataival, megpróbálja őket az őrületbe kergetni, ugye? Csak szólok, hogy nálam próbálkozhatsz, de ha figyeltél, tudnod kell, hogy nem sok érzés szorult belém, és az agyamban valami egészen másképp működik, mint kéne. Szóval a mocskos kis trükkjeidet ne pazarold rám. - Túl sok szó hagyta el a számat, de csak és kizárólag azért, mert reméltem, hogy mihamarabb letudjuk ezt az abszurd társalgást. - Nem vagyok kíváncsi a baromságaidra, Josh! - pördültem meg, hogy szembenézhessek vele, és annyira, de annyira szerettem volna bemosni neki egyik, annál jobban csak azt élveztem volna, ha a fogaimmal téphetem apró kis cafatokra. - Dereket nem tudnád megölni, ezt be kell látnod, Victoria pedig nem állna szóba egy olyan undormánnyal, mint te. Ha pedig mégis utána eredsz, évekig foglak darabokra tépni, megkínozni, újra összerakni, s folytatni elölről az egészet, addig, amíg nem fog örökkön-örökké a te ordításod visszahangzani a fejemben. Szóval higgadj le, mondd el mit akarsz tőlem, és hagyjuk egymást békén. Kivéve ha eleged van az öröklétből és halálra vágysz. - a harag ott csillogott a szememben, de hangom nyugodt volt, csöndes, de annál határozottabb. Vissza tudtam fogni magam, mert tudtam, hogy még rengeteg információt kell kihúznom belőle, s ha idegbajosan nekirontok, ő csak a képembe röhög, és nem mond semmit. Ismertem őt is, meg az összes többi hozzáhasonló csúszómászót épp eléggé ahhoz, hogy tudjam, mit kell tennem. Bár pokolian nehéz volt, s alig hittem, hogy képes vagyok rá.

1277 szó |  
✖️ made by Bonbon✖️

avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
shelley hennig
₰ Reagok száma :
18
₰ Keresem :
nope
₰ Foglalkozás :
vadász/fegyverkereskedő

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Néptelen sikátorok   Szer. Dec. 20, 2017 8:17 pm

Halkan felnevettem védekező mozdulatán. Mintha prédára leső szörnyektől tartana. Pedig fölösleges. Mintha esélye volna kivédeni, ha bárkit is rá akarnék uszítani. Vagy... mintha esélye volna ellenem... HA le akarnám dönteni a formás kis lábairól, már rég megtettem volna, míg a "nyomomban járt". Nincs itt más, csak mi, és ha azt hiszi, hogy bármiként is túljárhat az eszemen... hát... téved.
- Hogy én? - kérdeztem, olyan ártatlan hangon, fejem kissé előre döntve, szívemre tett kezemmel, mintha ártatlanságom maximális tudatában és mélységes döbbenettel hallanám most a szavait. De hát ebből ugye egy szó sem igaz. Csak jól mulatok a színjátékon. - Hogy én mit akarok tőled? Bocsáss meg, drágám, de én ostoba abban a hitben voltam, hogy épp te voltál az, aki engem keres. Azért is vezettelek ide. Gondoltam, talán itt végre elmeséled, miért keresel engem e sötét estén - kacsintottam rá, és egy "kedves" mosollyal vonogattam meg a vállam, mintha nem is érdekelne a válasz. Mondjuk, végülis... úgyis tudom, miért van itt.
Játékosan lehorgasztottam a fejem, míg beszélt, mintha csak szégyellném magam, de aztán újra ugyanazzal a mosollyal folytattam.
- Ha ennyire ellenedre vagyok a jelenlétemmel, miért is mondtad a kis barátodnak hogy a tiéd vagyok? Hogy ne vadásszon rám, mert te akarsz engem elkapni? Mitől lettem neked ilyen fontos, én, a pióca, hm? Talán csak nem attól, hogy egy kicsit megpiszkáltalak a múltkor? - vonogattam meg a szemöldököm, majd felnevettem, szárazon, hidegen. Mohó vágy villant szememben, miként felrémlett bennem becses vére látványa, és az érzés, bár újra láthatnám. - Ilyen sürgős netán meghalnod? Én jól szórakozom, te nem? Hisz épp ezért játszom veled, és nem egy emberrel, mert ha... - ellöktem magam a konténertől, és közelebb sétáltam hozzá. Olyan közel, hogy érezze a leheletem az arcán. Kezem finoman végigsiklott lehelet lágyan a combján, és vigyorogva hajoltam hozzá még egy picit közelebb, hogy így suttogjam az arcába. - Ha a gyors halálodra vágynék, már rég halott volnál, te büdös kis korcs. De nem - ujjaim finoman, szemtelen játékossággal csíptek a combjába, hogy aztán lendületből hátralépjek, még mielőtt bármit is tehetne ellenem, majd újra több lépésnyi távolságból mondtam a magamét.
- Nem akarom, hogy máris meghalj, drága. Élvezem a játékot. Szeretem nézni, ahogy alszol. Szeretem nézni, hogy Derekkel veszekszel... vagy épp nem veszekszel. Szeretem nézni... minden mozdulatod. ÉS... szeretem a gondolatot, hogy ÉN döntöm el, mikor lesz egyik vagy éppen másik mozdulatod az utolsó életed során. Nekem egyelőre jó így. Szóval... van valami kifogásod a dolog ellen? - néztem szemeibe, mintha csak most először merülne fel bennem életem során, hogy talán létezik olyan személy e világon, aki nem szereti, ha követik.
- Kár. De ez a te bajod - legyintettem, mintha ki is tárgyaltuk volna a leskelődési kérdést. - Különben is, én a helyedben inkább örülnék, hogy ezt veled játszom, és nem pedig a testvéreddel. Pedig... lehet, hogy át kéne gondolnom, hisz vele biztosan "zamatosabb" volna elköltenem az estéimet... - töprengtem el színpadiasan, mintha csak akár fel is merülhetne, hogy őhelyette bárki mást szívassak. De ezt neki nem kell tudnia. Hadd aggódjon, hogy meglátogatom a kedves testvérét is, és játszom vele is egy kicsit. Ő talán még kevésbé is volna elutasító. Főleg, ha a húgocskája élete a tét. De ez még akár Drinánál is beválhat... Áhh, de inkább mégsem, fúj... - gondoltam magamban.
- Hm... hm... - mély, lassú lélegzetet vettem, majd lassan, nagyon lassan kifújtam. Néhány percig ráérősen, de nagyon alaposan megszemléltem az arcát. Azután, mikor már biztos lehettem benne, hogy komolyan beszél, végül csak kitört belőlem már a nevetés is. Sőt, inkább volt az hahota, nem is csak egyszerű nevetés. Zengett tőlem a sikátor, de csak nem tudtam visszafojtani perceken át.
- Tudod, szokták mondani, hogy az ember nem hal bele egy kis kedvességbe, igaz? Hát de. Belehalhat. Könnyedén. Nekem például simán sikerült összehozni, úgy cirka... ööö... öt másodpercnyi kedvességgel. Nem akarod ezt te is kipróbálni? - kérdeztem, mikor végül le tudtam higgadni. Ha azt képzeli, hogy eddig az engedélyére vártam, vagy a fenyegetésétől majd megrettenek és elmegyek a városból, akkor nagyon téved. Miatta vagyok itt. És nem megyek sehova, sőt, tőle egész pontosan maximum pár méternyire szakadok csak el, míg dobog a szíve, és... míg élvezem a játékot. Ha megunom, megölöm, és majd akkor megyek csak el innét. Vagy maradok, és folytatom a játékot Derekkel, végülis őt is élmény lehetne baszogatni. Mivel nagyobb a pofája, mint Drinának, extra nagy élmény volna elrabolni és alaposan megkínozni, hogy ne csak a Hold láttán támadjon vonyíthatnékja.
- És ugyan... miért is érdekelne, hogy gondolsz-e rám, vagy sem? - ez esetben őszinte volt az értetlenkedésem. Tényleg nem volt ötletem, ugyan mi a fenéért is érdekelne engem, hogy vajon gondol-e még néha rám ez a lotyó? Aztán egyszer csak hirtelen megvilágosodtam. - Jaaa, hogy azt hiszed, hogy azért követlek, mert érzek irántad valamit? És azért játszom veled, mert kíváncsi vagyok rád? Tündérkém, nagyon rossz lóra tettél, ha kiskutyára vágysz, ajánlom figyelmedbe Derek babát, ő biztos boldogan csahol a lábaid előtt, ha szépen megkéred, de nálam ez teljesen másról szól - magyaráztam, megnyugtatónak szánt hangon... vagy... valami olyasmin. Mondjuk, kit érdekel nyugodt-e... nekem jó úgy is, ha idegbeteg. Sőt! Úgy a legjobb.
- Nem értem, miért nem tetszik neked a társaságunk? Mi sokkal barátságosabban bánunk veled, mint a kis pincsikutyád. Ezen a kellemes estén, ugyan mi jobb dolgod lehetne, mint ez, hm? Talán jobban élveznéd, ha Derekkel kefélnél a zuhany alatt? Vagy ha Victoriával valami csajos... és emberi hülyeséggel múlatnátok az időt? Ugyan... - lassan körbesétáltam körülötte, és menet közben végigsimítottam a derekán, csak hogy ingereljem. Vártam, mikor kap a torkom után. Hátulról hozzá hajoltam, és a fülébe suttogtam. - Hisz egy magadfajta szörnyhöz sokkal jobban passzolnak a szörnyű programok, nem igaz? Hát miért nem lepődök meg, hogy számodra szörnyűbb elfoglaltság itt lenni velem, mint ha épp meg kéne játszanod magad, hogy nem vagy szörny, ellenben a testvéreddel, vagy épp játszhatnád a közömböst Derek iránt, miközben majd' megdöglesz a félelemtől, hogy hányféle módon veszíthetnéd el őt is... - Mély levegő, és gyorsan váltok hangnemet, sejtelmesről vidámra. - Gondoltál már rá, hogy hányféleképpen tudnám megölni őket? Csak pusztán azért, mert... úgy hozza a kedvem, vagy... mert szívesen megnézném, hogy hogyan éreznél ezek miatt? - húzódtam el tőle mosolyogva, és hátrálva léptem újra eléje, hogy lássam az arcát. Vártam. Készen arra, hogy fegyvert ránt, vagy csak simán puszta kezével esik nekem. Vártam. Nagyon vártam!



Josh Taylor


Én jót akartam, és jó voltam.
A nyomorúság faragott belőlem démont.


avatar
Vámpír
₰ Play by :
Alexander Koch
₰ Reagok száma :
3
₰ Foglalkozás :
Főleg Drinával foglalkozom.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Néptelen sikátorok   Kedd Dec. 19, 2017 6:37 pm




Josh & Drina




Kissé gyanús volt a szituáció, egészen idáig nem találtam rá, aztán egyszer csak hopp, hirtelen ott terem a semmiből egy nyom. Direkt hagyta nekem, tudta, hogy követni fogom, de ha csapdának is szánta nem érdekel. Nem hívom fel Dereket, ahhoz túl büszke vagyok, és különben is, ez az én ügyem, én fogok véget vetni ennek. Egyszer s mindenkorra. Határozott léptekkel közelítem meg a sikátort, de előtte állok meg, okosan, nem közelítem meg a vámpírt, s nem megyek be a szűk utcácskába. Eszem ágában nincs beszorítani magam a szűk falak közé egy undormánnyal. Ahogy kiejti a nevemet, egyszerre szeretném megsüketíteni magam, és kitépni a vámpír nyelvét, hogy soha többet ne tudjon megszólalni. Ott állt a sötétben, csupán halványan tudtam kivenni az alakját, majd mikor kilépett a fényre... ugyanúgy festett, mint évekkel ezelőtt, de a tekintete egészen más volt, pont olyan, mint nagyjából két héttel ezelőtt. Ő már nem az a srác volt, akit ismertem, de én sem voltam ugyanaz a lány, mindketten megváltoztunk, de amíg a farkas a génjeimben volt, addig őt valami szörnyeteg fertőzte meg. Egy pillanatra támadóállásba helyezkedve néztem körbe, csak azután engedtem el magam újra, hogy nyugtáztam, nincs itt rajtunk kívül más. Akkor mégis kiről beszél? Mi ez a többesszám? Ám neki nem említettem, csak összevont szemöldökkel meredtem rá, és kezdett megfogalmazódni bennem valami róla. Valami,amire már a fogva tartásom közben is gondoltam, e végül elvetettem... most újra azon kezdtem töprengeni, őrült-e a fickó. Nem csak vámpír, egy undorító förmedvény, de még az elméje is sérült volna? - Mit akarsz tőlem, Josh? - kérdeztem felsóhajtva, hiszen azért a kíváncsiság engem is hajtott, s nagyon érdekelt, hirtelen miért szegődött a nyomomba. - Megölhettél volna legutóbb, mégsem tetted. Szóval, mi a nagy terved? Az idegeimre mész a bujkálással, meg az üldözésemmel? Hát rossz embert választottál, barátom. - köptem felé az utolsó szót, és nem sokon múlt, hogy közelebb lépjek hozzá, és szó szerint is leköpjem. Undorodtam tőle, a megjelenése, a tekintete... az egész játék, amit velem űzött gusztustalan volt, felfordult tőle a gyomrom. Nem érdekelt, nem fűztek hozzá érzelmek, az emlékek pedig mit sem jelentettek nekem, amik róla szóltak. A régi életemből csak Victoria érdekelt, a nővérem, senki más, és semmi más. - Két héttel ezelőtt is megmondtam, hogy nem vagyok már ugyanaz, mint régen, és esküszöm, hogy végezni fogok veled. Nem fogok hezitálni, mint te, de túl sok erőfeszítést se akarok beléd ölni. Szóval ez az utolsó lehetőséged, hogy lelépj. Kopj le rólam, hagyd el a várost, és megígérem, hogy nem gondolok rád soha többet. - Nem, ez nem kegyelem volt, de belefáradtam a játszadozásba. Hetekig keresem, miután elrabol, aztán felbukkan, és úgy próbál csevegni velem, mint egy kedves ismerősével. Még jó, hogy nem az időjárásról kérdezett, mert abban az esetben biztos a torkának ugrok mérgemben. Mégis okosabb ötletnek tűnt, ha elengedem, minthogy végzek vele, mert ő tudott rólam dolgokat, amit mások nem. Tudott Victoriáról, és borzasztóan aggódtam, mi történik, ha megölöm. Valaki mást küld a nővérem után? Az a többesszám még mindig zavart. Nem kockáztathattam, de ha nem lesz más lehetőségem, azonnal végzek vele, s utánam a vízözön. - Akkor volna szép estém, ha nem veled kellene eltöltenem. - forgattam a szemeimet, és kész voltam rá, hogy előhúzzam a fegyveremet a nadrágomból. A kabátujjamban, a csizmámban, de még a combomra erősítve is karókat, fegyvereket, és késeket rejtettem. Ezek nélkül sosem mentem el otthonról, egy fegyver mindig volt nálam, ha nem több, mint jelen esetben.

566 szó -  are you ready?

@


avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
shelley hennig
₰ Reagok száma :
18
₰ Keresem :
nope
₰ Foglalkozás :
vadász/fegyverkereskedő

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Néptelen sikátorok   Csüt. Dec. 07, 2017 8:18 pm

(Josh és Drina)

Van egy nagy előnye annak, ha az ember vámpírja követ valakit. Sokféle módon lehet csinálni. De a legszórakoztatóbb verziója ennek kétségtelenül az, ha idegesítőek vagyunk. Mert... ha az ember idegesítő, két kimenetel valószínű. Az egyik, hogy az, akit követünk, bepánikol, és menekülni kezd. Ilyenkor lehet üldözni. Ami vérpezsdítő. De én a másikat személy szerint sokkal jobban élvezem. Mikor a személy, akit követünk, olyan erős jellem, mint Ő... akkor a személy nem megtörik, hanem inkább kitör... vagy feltör, mint a talajvíz, vagy a láva a vulkánból. És ez a vulkán már forrt. Egy ideje. Azóta... hogy utoljára látott, láttam, és... fogjuk rá, hogy beszéltünk. Nem tudom kiverni a fejemből... Sokszor csábított a gondolat, hogy éjjel bemenjek, és... megérintsem... vagy megöljem... de őszintén szólva, sokkal vadítóbb érzés volt, hogy az ablakból lestem, és ahogy szuggeráltam, tudtam... éreztem, hogy tudja, ott vagyok. Minden alkalommal, mikor megfordult, vagy felkapta a fejét valamire, tudtam hogy tudja. De sosem láthatott. Így mégsem. És ez rendkívül izgalmas volt. Mikor álltam az épület előtt, és figyeltem... de mielőtt megláthatott volna, eltűntem. Csak annyi ideig voltam "szem előtt", hogy megérezzen, vagy legalábbis azt, hogy valaki van ott a közelben. A szagunkat tán sosem érezhette. Csak a jelenlétet... talán. De ez is csak az ösztönein múlik. Vajon mikor kezdi el az ember érezni, hogy figyelik? Mikor érzi meg a kósza, lélekbeli érintést a bőrén? Mikor érzi meg, ahogy valaki arra gondol, folyamatosan, újra és újra, hogy megérinti őt? Hogy egy kéz a nyakára siklik, és... tesz valamit. De hogy mit? Az rejtély. Azt a pillanat adná meg... mindig csak az érintésig jutok el. És szívem szerint néha megkérdezném, érezte-e... hisz valahol az a cél... vagy valami efféle...
De a mai éjjel más. Ma, nem ácsorgok, nem. Ma ő sem tétlenkedik. Ma mozgásban van. És érzem... minket keres. Nem tudja, hogy mindig ott vagyok mögötte... Ez pedig megmosolyogtat. Élvezem. Mert ő keres engem.
Nem siettem el a dolgot. Hagytam, hadd menjen a saját orra után. Hisz oly rég várom már, hogy a nyomomra bukkanjon. De ahogy egyre kihaltabb lett a környék, végül megszántam, és a sötétben elhintettem a nyomaim, eléje vágva. Direkt hagytam ott a szagom, hogy kövessen, és örömmel láttam, éreztem, hogy így is tesz. Úgy jött utánam, mint a macska akinek az orra előtt húzzák a fonalat. Pontosan addig vezettem, amíg én akartam, mígnem végül megkaptam, amire vágytam. Ő, én, egyedül. Nincs itt senki, csak mi. És a sötétségből az lesett rá, akit várt... vagy talán mégsem?
- Drina - suttogtam a sötétből. Teljesen fekete öltözékemmel tökéletesen beleolvadtam a mocskos, és teljesen sötét sikátorba. Nem látott, de hallott engem. Vártam, élveztem, mint keres a szemével. Kiélveztem, csak azután léptem előre, hogy sápadt arcomra vetődhessen némi fény, és ezáltal végül meglelhessen.
- Tudtuk, hogy meg fogsz találni - mosolyodtam el. Nem, nekem fel sem tűnt, mikor elmém néha átkacsintott a "másik oldalra", és tudva, ráeszmélve, hogy nem vagyok egyedül, többesszámban utaltam magamra. Elmém egyik fele felfogta, ezért is a megfogalmazás, ám közben mégsem. Mintha nem is lett volna a nyelvbotlás. Persze, ez nem volt baj, mert általában akikkel beszéltem, azok vagy nem éltek addig, hogy zavarja őket, vagy nem váltottak ki belőlem olyan erős ingereket, hogy alkalmuk lehessen a... másikhoz is.
- Szép esténk van, nem igaz? - kérdeztem, egyszerű, csevegő hangon, és előrébb lépve lazán nekitámaszkodtam egy konténer falának. Kíváncsi voltam, nekemugrik-e. - Örülök, hogy itt vagy. Így kettesben sokkal kellemesebb, nem? - mosolyogtam lazán, mintha csak egy kellemes parkban, s nem is egy koszos sikátorban állnánk. Mintha udvariassági- vagy épp baráti látogatás volna ez csupán. De hát, ki tudja mi sül még ki belőle... ez függ tőlem és tőle is. De kétségtelenül jobban tetszik így, hogy nem kell félnem attól, hogy valaki megzavar bennünket.



Josh Taylor


Én jót akartam, és jó voltam.
A nyomorúság faragott belőlem démont.


avatar
Vámpír
₰ Play by :
Alexander Koch
₰ Reagok száma :
3
₰ Foglalkozás :
Főleg Drinával foglalkozom.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Néptelen sikátorok   Szer. Dec. 06, 2017 1:28 am




Josh & Drina




Az utóbbi hetekben a megszokottnál is nagyobb seggfej voltam, még Dereket is kikészítettem, bár az ő reakciója se volt épp normális, ha engem kérdeztek. Kergetőztünk a lakásban, mint az óvodások, no de, ez a téma egészen más. A vámpír ugyanis lenyomozhatatlannak tűnt, már kezdtem Derek javaslatán gondolkodni, na nem levédetni Vic lakását, az túl feltűnő lett volna, de egy boszorkány talán képes lett volna lenyomozni ezt a förmedvényt. A gond csak annyi volt, hogy nem ismertem egy banyát sem, sőt, a létezésükről tudtam, még soha, egyetleneggyel sem találkoztam. És amúgy sem akartam Derektől szívességet kérni,  vagy egyáltalán a közelében lenni, zavart, hogy annyira sebezhetőnek tart, és aggódik, ami egészen idáig nem volt túlságosan jellemző rá. Következő este ahelyett, hogy megvártam volna, hogy hazaérjen a vadászatról, amire már csak azért sem akartam elmenni, hogy ne is lássam - pedig jól esett volna néhány segget szétrúgni -, helyette inkább nekivágtam a külvárosnak, hátha ezúttal nyomra, avagy szagra lelek. Gyalog tettem meg az utat, jobban szerettem így közlekedni, mint motoron, a járgány ezúttal is a lakásom alatti garázsban gubbasztott egymaga. Megvolt annak is a varázsa, egyszerű volt vele a közlekedés, igazán megkönnyítette a helyzetem, de a farkas géneknek köszönhetően a séta sem volt túlságosan megerőltető, ráadásul ha nyomra akadtam, nem kellett leszállnom a motorról, s ebben az esetben nem volt elég, ha kilőttem egy karót, vagy a vámpír mellkasába dobtam. Magyarázatra vártam, valamire, hogy mégis mi a picsának liheg a nyakamban gyermekkori legjobb barátom, aki mára semmit sem jelent számomra? Ráadásul, miért évekkel később bukkan fel? De a legfontosabb, miért nem hagy békén? Ha régi önmagam lettem volna, nem akartam volna bántani, vagy nem kívántam volna a halálát, de így egészen más volt. Azt akartam, hogy lekopjon rólam, így, vagy úgy, de ne kövessen, ne próbáljon elrabolni, megkínozni, megölni. Ha kellett, én magam téptem ki a szívét puszta kézzel a mellkasából, vagy ha úgy hozza ki a lépés, szaggatom apró kis darabokra bundás fenevadként. Annak örültem volna a leginkább, imádtam farkas alakban lenni, ölni pláne, de igencsak csekély lehetőségem volt rá.
Késő este volt, besötétedett már, nem sok ember járt errefelé, aki nem otthon ütötte el az időt, vagy a munkából haladt hazafelé, a belvárosban volt, nem itt, a kihalt utcákat járta, ahogy én tettem. De még milyen jó, hogy megtettem! Néhány órás séta után orromba szökött egy ismerősnek vélt szag, meg mertem volna esküdni rá, hogy a zaklatóm rothadó bűze csapta meg az orrom. Persze, a vámpírok halottak voltak, de nem olyan értelemben, mint a földben poshadó tetemek. Emberibbek voltak, mint azt az ember képzelné, ha vámpírokra gondol, ámbár nem tudtam úgy gondolni a szagukra, mint jó illatra. Számomra bűz volt, hiszen undorító férgekről beszéltünk. Nem, félreértés ne essék, alapjáraton nem volt problémám a vámpírokkal, illetve hát... inkább mindenkivel problémám volt ezen a bolygón, nem csak a vámpírokkal. Néhány utcán még átvágtam, a szag pedig egyre csak erősödött, igazán közelről éreztem, tudtam, itt van valahol, a megérzéseim, és az orrom is mind azt súgták. Az egyik sikátor mellett haladtam el, amikor is a nyom felerősödött, hátra fordultam, tettem néhány lépést, és a sötét, szűk kis utcácskába pillantottam be, a legrosszabbra számítva: Josh Taylorra.

520 szó -  are you ready?

@


avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
shelley hennig
₰ Reagok száma :
18
₰ Keresem :
nope
₰ Foglalkozás :
vadász/fegyverkereskedő

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Néptelen sikátorok   Szer. Nov. 29, 2017 11:53 am

Szabad játéktér.

avatar
Méregkeverő
₰ Reagok száma :
521

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://poisonfrpg.hungarianforum.com
TémanyitásTárgy: Re: Néptelen sikátorok   Pént. Okt. 20, 2017 3:04 pm



when the huntress has a bad night

Maverick & Sarah

Különösen hideg októberi este volt, a leheletem sűrű fehér ködként gomolygott a számból, miközben két sikátor kereszteződésénél álltam és próbáltam elcsendesíteni a légzésemet és az érzékeimre hagyatkozni. A szokásostól eltérően, ma esete egyedül róttam a város utcáit szörnyetegekre vadászva. Patrick-nek sok dolga volt. Jól benne hagyott a szarban. Megint... Ez teljesen érthető, hiszen elég elfoglalt ember.... De ez nem fontos, nem hagyhatom, hogy elkalandozzanak a gondolataim vadászat közben, főleg akkor nem amikor forró nyomon járok. A pisztoly markolata megnyugtató súly volt a kezemben, mutatóujjam rettenetesen viszketett a ravaszon, hogy mellen lőjjek végre egy vérszívót. Órák óta jártam a rohadék nyomában, de az utolsó pillanatban mindig kicsúszott a kezeim közül, ami nem emelt a hangulatomon. Arról nem is beszélve, hogy mindjárt befagy a seggem. Halkan szitkozódva dugtam zsebre a szabad kezemet, hátha ott visszatér belé egy kis élet, miközben összehúzott szemekkel pásztáztam a sötétet valami nyom után. Szőke copfom meglibbent a hűs szélben, libabőr szaladt végig a hátamon.
Jobbra... Megvagy, te szarházi!
Gondolkodás nélkül eredtem futásnak a kiválasztott irányba, valahonnan távolról éreztem azt a jól ismert bizsergést, ami eddig sosem vezetett még félre, valamiért egyszerűen csak tudtam, mikor van közelemben egy vámpír. Minden elhagyott utcával csak jobban zsongott a bőröm, ezeknek a teremtményeknek a puszta létezése is kiakasztotta az érzékeimet, már önmagában ez is elég motivációt nyújt a vadászatra. Viszont... Viszont az este, amikor majdnem meghaltam...
Az emlék fájdalmasan mar az elmémbe, de kíméletlenül elfojtom, kegyetlen rúgással dugom vissza oda, ahonnan jött. Túl vagyok rajta, végeztem azzal az élettel. Még mindig fáj. Minél messzebb futok, légzésem annál inkább szaggatottá válik, a tüdőm fájdalmasan ég, de igyekszem nem törődni vele, még nem értem el a célomat.
Óráknak tűnő percekig bírom az iramot, miután észreveszem, hogy elmúlt a bizsergés. Szitkozódva fékezek le egy viszonylag jól kivilágított sikátorban. Idegesen zihálva nézek körbe, próbálom újra felvenni az üldözés fonalát, elcsendesíteni a szívemet és a légzésem, hogy jobban tudjak koncentrálni, de nem sikerül. Nem, nem, NEM! Hányszor mondjam, édes lányom, ez nem elég jó!!! - apám ordítása késként vág át a gondolataim között. Nyugodt vagyok... Nyu... A kurva életbe, kit akarok áltatni... Agyamat elöntö a vörös köd és belerúgok a mellettem húzódó falba.
- A kurva életbe! - szakad fel belőlem, egy halom más, válogatott szitokkal együtt, miközben mérgesen visszadugom a combomra erősített tokba a pisztolyt. - Hogy az isten verje meg, azt az átkozott, semmirekellő, vérszívót.... A büdös francba...

394 ; a beígért kezdő szállítva, uram ^^





Cut me down But it's you who has further to fall Raise your voice, sticks and stones may break my bones I'm talking loud not saying much I'm bulletproof nothing to lose Fire away, fire away



avatar
Vadász
₰ Play by :
Rosamund Pike
₰ Reagok száma :
5
₰ Keresem :
# Seattle-i Testvériség tagjai
₰ Foglalkozás :
Mr Darvy személyi asszisztense

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Néptelen sikátorok   Szomb. Okt. 14, 2017 4:31 pm

***

avatar
Méregkeverő
₰ Reagok száma :
521

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://poisonfrpg.hungarianforum.com
TémanyitásTárgy: Re: Néptelen sikátorok   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Néptelen sikátorok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Utcák / Sikátorok
» Mystic Falls sikátorai
» Aligátorok kódexe
» Old but Gold Antiques - Darren Cain régiség boltja és háza
» Haditechnika

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Poison After Bite :: Városaink :: Seattle :: Külváros-
^
ˇ