Poison After Bite

Bevezetõ
Poison After Bite
Sötét köpenyek libbennek, hatalmas tappancsnyomok tarkítják az erdő talaját, vértelen áldozatok fölé démonok hajolnak. Valahol másutt a csillagtalan, hűvös éjszakában farkasvonyítás hallatszik, kövér hold fénye tör át a sötét felhőkön keresztül. A földtől néhány méterre alaktalan lény lebeg, várva a megfelelő pillanatra, hogy a kiszemelt áldozatára vesse magát, miközben egy halandó álmát épp egy hasonló lény őrzi.
Az oldal kitalált világra épül, az egész csupán fikció, nagyrészt a legendákat vettünk alapul. Akad néhány sorozatból, filmből merített ötlet is, de saját elemekkel is tarkítottunk megújult világunkat. A Poison after bite a természetfeletti világnak ad otthont - fajok harcait, testvériségek felemelkedését, halandók átlagos életét, de akár falkák hierarchiáját is nyomon követheted. Vagy inkább a részese lennél mindennek? Gyere, csatlakozz bátran hozzánk, ahol összesen nyolc faj közül válogathatsz, de akadnak egyéb csoportok, kovenek, falkák, akik lehet, hogy éppen rád várnak. Hogy mi a teendőd? Önmagadnak lenni. Vagy kevésbé. A döntés egyedül a tiéd!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
beszélgess bátran
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok
World of Witchers

írta: Vendég
Hétf. Szept. 10, 2018 9:15 pm

Behind the Mask ~ A karakter hirdető fórum

Kedd Szept. 04, 2018 11:37 pm

Starbucks

Szomb. Aug. 25, 2018 7:30 pm

2018. augusztus

Hétf. Aug. 13, 2018 1:38 pm

Társalgó

Csüt. Aug. 09, 2018 6:46 pm

Konyha és étkező

Szomb. Aug. 04, 2018 5:09 pm

Fontos közlemények

Csüt. Aug. 02, 2018 5:16 pm

Maverick Tér

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:24 am

Golden Bowl Étterem

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:22 am

J.J. Foley's Bar & Grill

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:11 am

Irish pub

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:08 am

Kikötő és dokkok

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:07 am

Statisztika
mennyi?!
Fajok Hölgyek ♀ Urak ♂
Vámpírok 9 13
Boszorkányok 5 3
Vérfarkasok 5 9
Hibridek 1 1
Félvérek 1 0
Lidércek 3 1
Banshee-k 2 0
Emberek 7 5
Összesen 34 31
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (27 fő) Kedd Júl. 31, 2018 6:36 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Starbucks

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Starbucks   Csüt. Ápr. 19, 2018 9:53 pm



Leah & Caleb

Kissé elvarázsoltan éreztem magamat, mert bár eddig nem voltam benne biztos, látni akarnám Leah-t, most hogy itt volt, hogy kézzelfoghatóvá vált, úgy éreztem a legnagyobb kívánságom vált valóra. Csak az járt a fejemben, hogy lehettem akkora seggfej, hogy nem kerestem, hogy nem beszéltem vele, mióta kicsaptak. Igazi idióta voltam. És kezdtem félni, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el, amikor eltávolodtam tőle.
– Nem látszik. Csak úgy ragyogsz – bókoltam tovább, teljesen őszintén. Az jutott eszembe, nyilván van valami pasija, aki miatt ilyen kivirult, és ez kissé elkeserített. Ez a nő tökéletes volt, és újra látni, nem is tudom, felért minden vágyamhoz, még akkor is, ha netán már nincs esélyem nála. De pusztuljak meg, ha úgy megyek innen el, hogy ezt az egészet nem tisztázom ki vele. Úgy éreztem, kell nekem Leah. Még akkor is, ha ugyanazt a kis hülyét látja bennem, akivel anno elkezdett kavarni a gimnázium szertárában. Pedig már nem voltam kanos kiskamasz, az élet úgy hozta, hogy tényleg felnőttem.
Mosolyogva bólintottam, amikor azt mondta, örül, hogy befejeztem a sulit. Mindig is nagy reményeket fűzött hozzám, szerintem sokkal nagyobbakat, mint értelme volt, de már nem akartam vitába szállni vele ezen, mint régen. Akkoriban, mikor kikezdtem vele, mint a történelem tanárommal, mindenáron be akartam bizonyítani neki, hogy én vagyok a kemény csávó. Lassanként persze beláttam, hogy Leah-t nem ezzel lehet igazán levenni a lábáról, de azért mindig próbálkoztam.
– Ugye nincs semmi gáz? – kérdeztem a kissé zavaros beszámolója miatt rá, aztán kapcsoltam, hogy lehet egyáltalán nem akarja megosztani velem, még ha van is. Végül is jó pár éve nem találkoztunk. – Már ha nem vagyok túl indiszkrét – fűztem hozzá, egy félmosollyal, jelezve, hogy nem kíváncsiskodni akartam, inkább csak aggódtam érte egy kicsit.
Azt hiszem, a kifakadásom némiképp meglephette, ami igazából nem olyan nagy csoda, mivel saját magamat is sikerült vele meglepnem. Nem számítottam rá, hogy a szavak csak úgy, kitódulnak a számon, mégis megtörtént. Az ujjaim elengedték a mobilomat, ahogyan megéreztem a finom, meleg érintését a bőrömön. A szavai mintha távolabbról jutottak volna el hozzám, legalábbis egészen addig, míg el nem érkezett a mondandójában ahhoz a részhez, ami a korkülönbségről szól, és kicsit úgy érzem magamat, mint tizenöt évesen, amikor győzködtem, hogy mindez nem számít, és tényleg nem számított. Most aztán meg pláne nem, bár tudom, ő sosem ezt gondolta.
– Remélem tudod, és emlékszel, engem sosem érdekelt a korod, az csak egy vacak szám – kaptam el most én a kezét, gyengéden, mégis határozottan tartva, úgy mint annyiszor, mikor a találkánkról inkább le akart lépni, mert félt, hogy lebukunk. – És nem tudom, ennyi idő után egyáltalán még kíváncsi vagy e rám, vagy sem, de én… én szeretném… – szerettem volna én sok mindent, például befejezni a mondatot, és azt is hogy ne szólaljon meg az a nyomorult telefon. Láttam a kijelzőn a lány nevét, akivel randim lett volna ma, és egészen mostanáig eszembe sem jutott, hogy bármi dolgom lenne, azon kívül hogy Leah-vel legyek. – Ne haragudj, ezt el kell intéznem – jegyeztem meg a nőnek az asztalnál, aztán felkaptam a készüléket az asztalról, de a rövid beszélgetés végig félszemmel Őt néztem: – Szia! Bocsi, közbejött valami nagyon fontos, ezért nem hívtalak… Igen, vagyis nem, biztosan nem érek oda… Nem, nem így terveztem… de nem várhat most… Figyelj, mennem kell és… –
A lány a vonal másik végén nem engedte, hogy befejezzem, rám vágta a kagylót és nem is tudtam hibáztatni érte. Azonban most semmivel nem lehetett volna elvonszolni innen.
– Ne haragudj, elfeledkeztem egy találkozóról – fordultam ismét Leah felé. Aztán nagy levegőt vettem: – Nem tudom, hol szakított félbe a telefon, de muszáj valamit megkérdeznem: van valakid? – úgy éreztem, egy örökkévalóság lesz, amíg válaszolni fog, és biztos voltam benne, hogy időközben még legalább öt évet öregedni is fogok.


what about us?


avatar
Ember
₰ Play by :
cameron monaghan
₰ Reagok száma :
9

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Starbucks   Szomb. Ápr. 07, 2018 5:07 pm

Zavarba hozott, talán kicsit még el is pirulhattam, amikor azt mondta, én is hiányoztam neki. Hirtelen buta kis fruskának éreztem magam, ahogy rám pillantott. Annyira... egek, olyan jól néz ki... annyira helyes, és... egészen el tudtam volna veszni az izmai figyelésében, ha elengedtem volna magam ezzel kapcsolatban. Nagyon nehéz volt féken tartani az érzéseim, a vágyaim... a gondolataim. Pedig muszáj voltam megtenni ezt, érte, értem, és a kislányomért, mindhármunk érdekében...
Viszont ő is... a pillantása... ahogy rám nézett, egyszerűen már attól is zavarba kellett volna jönnöm... ha nem lettem volna már eleve abban. Ha belegondoltam, régen mennyire kellett folyton vigyáznunk, hányszor kellett rászólnom feltűnésmentesen az órákon... mindig úgy féltem, hogy a homlokunkra van írva, mi jár a fejünkben... Talán így is volt, és csak az ég adta csoda volt, hogy nem jöttek rá a körülöttünk levők, mi is van... vagyis volt... közöttünk.
- Jaj... nem... ugyan, elengedtem magam mostanában - ráztam a fejem sietve, amikor megdicsért. Mindig is jó érzéke volt hozzá, hogy mikor már eleve zavarba hozott, még egy "kegyelemdöféssel" mindig telibe talált, amivel levett a lábamról... Most is így éreztem... még ha tudtam is, nem igaz, amit mond, hisz a szülés előtt és után egyáltalán nem figyeltem rá, hogyan festek, csak az volt a fontos, hogy a kicsikémnek jó legyen, nem mozogtam, nem edzettem, ha nem számítjuk azt a mozgást, amit ő kivált az emberből, illetve, azt és akkor ettem, amit otthon találtam, és amikor időm (vagyis ő) engedte. Ha ez azt jelentette, hogy sütit éjjel háromkor, akkor azt és akkor. De azért mégis, jólesett amit Caleb mondott, kedves volt tőle.
- Klassz, az jó, örülök neki, hogy ezt hallom - mosolyogtam rá zavartan, de tényleg örültem, hogy befejezte az iskolát. Így is rossz volt, de ha azt hallottam volna, hogy abbahagyta az egész tanulást, az még jobban elszomorítana, és jó adag bűntudatot is éreznék miatta. Így is, de akkor főleg... Mindig olyan okosnak találtam, sajnáltam, hogy ő ezt nem látja úgy magában, mint ahogy én mindig is láttam benne.
Bólogattam, egyetértőn hümmögtem. Fiatal még, jól teszi, és érett gondolkodásra vall, hogy spórol a keresetéből. Ez igazán büszkévé tett, jó érzéssel töltött el, hogy ilyen érettnek látom...
- Igen, igen, még mindig. Vagyis most épp egy kis... szabadságot vettem ki, egy időre, tudod, családi dolgok... de majd visszamegyek, csak most elég sok a... szóval, most épp egy kis pihenőt tartok, de nem végleg - válaszoltam, némileg talán hadarva, mert eléggé zavarba jöttem, nem készülvén fel erre a helyzetre... meg arra sem, hogyan magyarázzam el a szülési szabadságot, úgy, hogy nem mondom meg, hogy szültem egy gyereket... ez így nagyon nehéz... és persze rossz is volt előtte titkolózni, de elmondani is féltem... Ahh, ez olyan nehéz...
Aztán hirtelen nekem szegezte... istenkém... annyira meglepett, amiket mondott.
- Caleb, én... én... - félénken, kicsit talán félve is nyúltam oda, és fogtam meg a kezeit, melyek eddig a mobiljával voltak elfoglalva. Esküszöm, bizsergett a tenyerem, ahogy hozzáértem, tényleg... - Én kerestelek utána... szerettem volna beszélni veled, de eltűntél, és... nem tudtam, nem-e azért, mert engem hibáztatsz, vagy csak... már elég volt, ami volt... Nagyon sajnáltam, hogy úgy ért véget, ahogy, bár... tudom, egyébként sem szabadott volna, gyönge voltam, és én csak... De nagyon bántott, hogy egy szó nélkül... hogy nem tudtam elmondani, mennyire sajnálom... Bárcsak többet tehettem volna, hogy ne kelljen elhagynod az iskolát... - magyarázkodtam, elveszve igéző szemeiben, melyek elbűvölték a szívem...
Bárcsak kérhetném, hogy kezdjük újra, de félek, annyira nehéz... nem tehetem meg, nem lehet... pedig érzékeim azt súgják, s szavai is arról árulkodnak nekem, ő is érez még... irántam... valamit... bármi is volt az tulajdonképpen, ami közöttünk volt, az még mindig meglenni látszik...
Mégis muszáj voltam kimondani, nem tehettem meg vele...
- Nagyon... hiányoztál, tényleg, és... nem is tudom mi volt, ami közöttünk volt, de... tudnod kell, nem játszottam veled, tényleg, fontos voltál nekem, és... - visszahúztam kezeim, szemeim lesütöttem, nem tudtam nézni őt, miközben beszéltem -, de nem változtathatok azon, amin akkor sem tudtam... tíz évvel vagyok nálad idősebb, a tanárod voltam, és... az életem... most... nagyon zavaros, nem olyan, mint egy magadfajta fiatalé. Nem terhelhetlek az életem velejáróival, és... azt hiszem, mindkettőnknek az volt a legjobb, ami történhetett velünk, hogy vége lett... még ha bánom is, hogy úgy... - szomorúan ingattam fejem, minden szó tüske volt a szívembe, de muszáj voltam kimondani. Nem szabadott, hogy azt gondolja... vagy hogy nekem eszembe jusson... nem lehet...

avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
Julia Jones
₰ Reagok száma :
8
₰ Foglalkozás :
Tanár

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Starbucks   Kedd Márc. 27, 2018 11:30 pm



Leah & Caleb

Hosszú percek kellett mire felfogtam, hogy nem álmodom, tényleg a valóságban vagyok és Leah ott van, szinte karnyújtásnyira tőlem. A viszontlátás teljesen elfeledtette velem a kételyeimet ezzel a nővel kapcsolatban, és hirtelen elszégyelltem magamat, hogy olyan hülye voltam, miatta rúgtak ki anno a gimiből. Biztosan nem. Biztosan nem, mert még látom a szemében azt, amit akkor, valami mélyet, amiről sosem akart beszélni és azt hiszem én sem igazán akartam feszegetni, mert akkor ki kellett volna mondanunk dolgokat hangosan. Az pedig végzetesnek tűnt ránk nézve. Ránk? Egyáltalán még van olyan, hogy „ránk”? Ő vajon gondolt rám azóta? Vagy talált valakit, akinél nem probléma a kor?
– Jó ég, nagyon rég… – mondtam egy félmosollyal, miközben egymással szemben álltunk, ahogy felállt az asztalától. Késztetést éreztem, hogy megöleljem, hogy magamhoz húzzam, szorosan, hogy újra magamba szívhassam a bőre és a haja illatát, aztán még sem tettem. Nem tudtam, mit gondolna, ha megtenném, és nem akartam, hogy rosszul vegye ki magát a dolog. Így aztán csak hallgattam, amíg kissé talán bizonytalanul ő is hebegett valamiféle választ, és elfogadtam, hogy hellyel kínált az asztalánál. Abban a percben mindent elfelejtettem, mert semmi nem számított annyira, mint Ő. Főleg miután azt hallottam, hogy hiányoztam neki.
– Te… Te is hiányoztál nekem – nem bírtam megállni, hogy ne úgy pillantsak rá, hogy ne bámuljam és ne tegyek úgy, mint aki nincs megveszve érte, még ennyi idő után is. – Csodásan nézel ki – nyögtem végül ki, és bíztam benne, hogy nem veszi rossz néven. Ültem mellette, alig tizenöt centire, ami egészen felfoghatatlannak tűnt, hiszen néhány órája éppen felejteni próbáltam a vele kapcsolatos múltamat. Jesszus, mekkora egy idióta vagyok, miért nem próbáltam meg felkeresni. Ahogy ott ültem, képtelen voltam felfogni, miért nem próbálkoztam.
– Jól, minden oké. Befejeztem a sulit máshol, azóta pedig dolgozom. Anyáméktól még nem tudtam elköltözni, de legalább tudok spórolni így – megvontam a vállamat. Nem igazán tudtam mit mondhatnék, mert nem ilyesmiről akartam beszélgetni vele, sokkal inkább érdekelt, most mi van kettőnk között.
– És még mindig a gimiben tanítasz? – kérdeztem, miközben kissé szégyenlősen lesütöttem a szememet és kezeim között a mobilomat forgattam, csak hogy valamit piszkálhassak. Aztán hirtelen felindulásból, át sem gondolva azt mondta: – Figyelj, Leah, én… én sajnálom, hogy nem kerestelek. Kellett volna. De nem tudtam, hogy te… hogy mit gondolsz, és azt hittem talán jobb lesz így, de most rájöttem, hogy rohadtul elcsesztem. Nem tudom, talán… talán… – nem tudtam hogy mondhatnám el, hogy folytatni akarom vagy újrakezdeni, bánom is én minek nevezzük, csak hadd csókolhassam meg újra. És aztán még egyszer és még egyszer.


what about us?


avatar
Ember
₰ Play by :
cameron monaghan
₰ Reagok száma :
9

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Starbucks   Csüt. Márc. 01, 2018 10:06 pm

Felpillantott a telefonjából, amint kimondtam a nevét, és mikor felém fordult, már biztos voltam benne, ő az. Caleb. Életem egyik leges-legmerészebb húzásának másik szereplője... Egy ex-tanítványom, és... tulajdonképpen a szeretőm is volt... igen, bár semmi "jóvátehetetlent" nem tettünk, annyi eszem volt, nem akartam börtönbe menni, de... mit szépítsem, így is hagytam, hogy elcsavarja a fejemet ez a fiú... vagyis, azóta már férfi. Felnőtt, mióta nem láttam. Azóta, hogy kirúgták az iskolából a stiklijei miatt, és már nem tudtam megvédeni, azóta, hogy eltűnt szó nélkül az életemből. Igen, azóta felnőtt.
Megfordult akkoriban a fejemben, hogy talán engem hibáztatott, amiért kirúgták, pedig Isten látja lelkemet, nem volt benne szerepem, mármint, azon kívül nem, hogy próbáltam megakadályozni. De nem volt már mit tenni. Többször is bevetettem minden erőm és hatalmam hogy megvédjem a kicsapatástól, a megrovástól, de a végén már nem tudtam kimosni a bajból, nem hagyták... Viszont hiába szerettem volna később beszélni vele erről, elmondani, mennyire sajnálom, hogy el kell hagynia az iskolát, de... már nem találtam őt, és hiába próbáltam felvenni vele a kapcsolatot, mintha elnyelte volna a föld. Azóta nem láttam, nem hallottam felőle... És tessék, most, ennyi idő múltán egyszer csak megjelenik, itt van... és már a puszta látványától is hevesebben vert a szívem, ohh...
- Szia! Istenem, olyan régen... - álltam fel az asztalomtól, és tettem egy tétova lépést feléje. Hirtelen nagyon szerettem volna a viszontlátás örömétől megölelni, de haboztam, nem tudtam hogyan venné ki magát, vagy mit reagálna rá, hisz azt sem tudom, miért tűnt el tulajdonképpen az életemből, mert hisz... én azt nem akartam... Ha már vége kellett lennie a kapcsolatunknak, legalább ne így alakult volna...
- Én... én jól, jól vagyok. Nem zavarsz, dehogy, úgy örülök, hogy összefutottunk, már... - intettem neki, hogy üljön le ő is, és én is ismét elfoglaltam a helyemet. Nagyon-nagyon zavarban voltam. Csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben -, már olyan régen nem láttalak. Hiányoztál - csúszott ki a számon. Kimondtam, mielőtt átgondoltam volna, mit is beszélek. Hiszen már anno is hatalmas rizikó volt, hogy úgy néztem rá, ahogy, és bár már nem tanítom, de az ég szerelmére, még mindig ugyanolyan borzasztóan nagy a korkülönbség kettőnk között... nem szabad, nem nézhetek rá úgy, mint egy rég látott páromra, nem lehet! Ráadásul már nem is csak rólam van szó, nem vagyok egyedül, ott a kislányom is, akire gondolnom kell, és persze Caleb is... egek, nem, lehetetlen, hisz nekem gyerekem van, ő pedig hozzám is túl fiatal és ahhoz is, hogy a nyakába sózzak egy ilyen helyzetet... És ő ember is ráadásul, nem az ő gondja, s nem is tehetem azzá, ami az én életemben most zajlik... farkasok, vámpírok, családi dráma, nem... nem... ehhez nem lehet köze, túl sok mindez. Tartanom kell magam, nem gyöngülhetek el már a puszta látványától is...
- És te? Hogy vagy? Mi van veled? - kérdeztem, közben idegesen babrálva a hajammal, a ruhám szegélyével, és az újságommal az asztalon. Nem akartam rögtön faggatózni, de nagyon furdalt a kíváncsiság, vajon hogy megy a sora? Mi lett vele, miután eltűnt...

avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
Julia Jones
₰ Reagok száma :
8
₰ Foglalkozás :
Tanár

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Starbucks   Hétf. Feb. 26, 2018 8:44 pm



Leah & Caleb

Az elmúlt években nem sok mindennel törődtem. Anya és Christer segítettek abban, hogy befejezzem a sulit, hogy aztán elkezdhessek dolgozni, de tudtam mennyire mérgesek, amiért elcsesztem az egyetemi ösztöndíj lehetőségét. Számukra minden ok nélkül. Persze, ha tudták volna az igazságot arról, miért történt mindez, valószínűleg sokkal jobban ki lettek volna akadva, mint egyébként. Így hallgattam Leah-ről. Valójában az elmúlt kicsivel több mint két évben folyton ő járt a fejemben, a Nő, de senkinek sem beszélhettem róla. A középsuliban azért nem, mert nem voltam barátaim, a régiek közül pedig csak néhánnyal tartottam a kapcsolatot és nem akartam, hogy esetleg valamelyik pletykásnak eljárjon a szája. A családomnak értelemszerűen azért nem, mert mindenkinek jobb volt, ha csak én ismerem a saját életem minden mocskos kis titkát. Végül is elég szarul jöttem ki ebből az egészből, és fogalmam sem volt arról, hogy kit kéne okolnom mindezért. Leah-t esetleg, mert lehetséges, hogy kirúgatott, hogy mentse a csinos kis hátsóját? Vagy saját magamat, mert igazán visszafoghattam volna magamat, hiszen mégis csak a történelem tanárommal kezdtem ki? Vagy simán az univerzumot, mert úgy döntöttek, valahol valami magasabb erő, hogy nem kéne együtt lenne egy majdnem tíz évvel idősebb nővel? Nem is tudom… Mindenesetre igyekeztem ezt az egészet félretenni minden nap, amikor dolgozni mentem. Mégis… ez az egész rohadt nehéz volt így, mert így is folyton ott kavargott a gondolataim között minden.
Ma szabadnapom volt, így úgy döntöttem elintézem az ügyes-bajom dolgaim egy részét, amit a munkaidőben képtelenség lett volna. Illetve randim is volt megbeszélve aznapra, néhány órával későbbre, mert úgy gondoltam, ha máshogy nem, talán egy lány képes egy rövid időre feledtetni minden bajomat. Aztán majd alakulnak a dolgok. Beugrottam a bankba, majd utána úgy döntöttem meglátogatom a közeli Starbucksot is, egy hosszúkávéért, hogy aztán folytathassam a kis utamat Seattle-ben. Persze arra, ami ekkor várt a kávézóban nem számíthattam, és meg is döbbentett.
Ahogy beléptem az üvegajtón, miközben egy üzenetet írtam a mobilomon, éreztem, hogy valaki tekintete rám tapad, majd egy ismerős hang a nevemet is kiejtette, én pedig rögtön felismertem azt a hangot, még az emberek nyüzsgése mellett is. Ahogy odafordultam, megláttam Leah-t újsággal a kezében és engem nézett. Egy pillanatra elakadt a szavam és csak álltam ott bambán a bejárattól pár lépésre. Eszembe jutott, hogy kirohanok innen, nem túl felnőttesen, aztán mégis úgy döntöttem ezt nem teszem.
– Leah! – hirtelen nem is tudtam mit mondhatnék, minden egyszerre akart kijönni a számon. Miközben közelebb lépdeltem az asztalához, azon gondolkodtam, milyen jól néz ki, és hogy mennyire nem változott semmit sem, míg nem láttam. Ugyanolyan dögös volt, mint akkor, mikor utoljára megcsókoltam a szertárban.
– Hogy vagy? Amúgy zavarok? Mert ha igen, akkor… – össze-vissza hebegtem. Nem találtam a szavakat, amiket ki akartam mondani, annyira felpörögtem, hogy itt volt előttem és akár meg is érinthetem. Nem is tudtam befejezni a mondatot, mert nem akartam, hogy elküldjön. Annyi idő után végre esély volt tisztázni mindent.

what about us?


avatar
Ember
₰ Play by :
cameron monaghan
₰ Reagok száma :
9

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Starbucks   Pént. Feb. 23, 2018 3:10 pm

(Leah és Caleb)



Történetesen, állíthatom, hogy az életem korántsem egyszerű történet. Azt bizton állíthatom, szerencse, hogy nem vagyok egy történelmi személyiség, mert ha erről az egészről kéne tanulniuk a gyerekeknek az iskolában, hát, sokan csődöt mondanának benne, még nekem is nehéz, pedig én magam élem meg. Vámpírok, vérfarkasok, kitaszítottság, fajok közötti ellenszenv, családi drámák, átverések, és persze ott van a szülőség is, mint nehézség. Egyik sem könnyű esti mese.
De igyekszem. Meenáért mindenképpen igyekszem. A kislányom a mindenem, és már az a három hét is, amit eddig vele tölthettem, biztosított afelől, hogy megéri. Őérte mindent és bármit vállalni, megéri. Imádom őt, és minden percet, amit vele tölthetek. Mégis, azért hálás vagyok apának, hogy ma délelőtt vállalta rá a felügyeletet, hogy én kiszabaduljak kicsit a lakásból. És nem csak azért, mert az embernek könnyebb az ügyes-bajos dolgait úgy intézni, ha nincs lefoglalva mind a két keze és szeme, de azért is, mert cirka három hete nem alszom, és levegőt is csak akkor veszek, ha már biztos, hogy Meena alszik, ugyanis ha nem alszik, én meg levegőt veszek, az biztos, hogy ő azonnal szükségét látja, hogy megkaparintsa a teljes figyelmemet magának. Igen, újabb közhelynek tűnhet, de igaz, a babákba valami természetfeletti érzékelő van táplálva, ez egészen bizonyos, egy olyan érzékelő, ami azonnal beriaszt, ha anyu ül, eszik, iszik, wc-re megy, alszik, vagy levegőt próbál venni. Azonnal. És mindig. Éjjel, nappal, reggel, este, télen, nyáron, mindig és mindenkor. Szóval... hálás vagyok apának, hogy ma kicsit átvette Meenát, így ma az én drágaságom kénytelen beérni pár órán át csak a nagypapival, míg én eljöttem otthonról. Remélem jól bírják majd, mind a ketten... Egyelőre kitartanak, mert ha nem így volna, apa már telefonált volna, hogy menjek gyorsan haza. Ez mindenesetre biztató.
Tehát, voltam a suliban, a bankban, a postán, a boltban, és még itt-ott, most pedig, hogy nagyjából végeztem a dolgommal, gondoltam, hogy ha már úgysem engednek otthon aludni, ugyebár, akkor legalább annyi könnyítést hadd élvezzek, hogy illúziókeltő módon magamba tölthessek valami kávészerűnek álcázott italt, ami legalább azt a hatást kelti a szervezetemben, hogy nem vagyok fáradt. Hátha átverhetem kicsit a testemet. Illetve, mellé szántam még magamnak egy sütit is, azt már csak az élvezet miatt, hadd legyen teljes a lazítás. Így üldögéltem egy asztalnál, az egyik ablak mellett, egy kis távolságra csak az ajtótól, egy újságba kissé belefeledkezve, mikor nem is tudom igazából minek a hatására, de felpillantottam. Az ajtó éppen nyílt, és belépett rajta egy alak, gyanúsan ismerős, vörös üstökkel...
- Caleb? - Ahogy kicsúszott a számon a neve, máris tudtam, ő az. Bár már jó ideje nem találkoztunk, mégis... most úgy éreztem, mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára besétált a tantermembe...

avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
Julia Jones
₰ Reagok száma :
8
₰ Foglalkozás :
Tanár

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Starbucks   Szomb. Okt. 14, 2017 4:07 pm

***

avatar
Méregkeverő
₰ Reagok száma :
562

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://poisonfrpg.hungarianforum.com
TémanyitásTárgy: Re: Starbucks   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Starbucks

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Poison After Bite :: Városaink :: Seattle :: Belváros-
^
ˇ