Poison After Bite

A FÓRUM BEZÁRTA KAPUIT!
Bevezetõ
Poison After Bite
Sötét köpenyek libbennek, hatalmas tappancsnyomok tarkítják az erdő talaját, vértelen áldozatok fölé démonok hajolnak. Valahol másutt a csillagtalan, hűvös éjszakában farkasvonyítás hallatszik, kövér hold fénye tör át a sötét felhőkön keresztül. A földtől néhány méterre alaktalan lény lebeg, várva a megfelelő pillanatra, hogy a kiszemelt áldozatára vesse magát, miközben egy halandó álmát épp egy hasonló lény őrzi.
Az oldal kitalált világra épül, az egész csupán fikció, nagyrészt a legendákat vettünk alapul. Akad néhány sorozatból, filmből merített ötlet is, de saját elemekkel is tarkítottunk megújult világunkat. A Poison after bite a természetfeletti világnak ad otthont - fajok harcait, testvériségek felemelkedését, halandók átlagos életét, de akár falkák hierarchiáját is nyomon követheted. Vagy inkább a részese lennél mindennek? Gyere, csatlakozz bátran hozzánk, ahol összesen nyolc faj közül válogathatsz, de akadnak egyéb csoportok, kovenek, falkák, akik lehet, hogy éppen rád várnak. Hogy mi a teendőd? Önmagadnak lenni. Vagy kevésbé. A döntés egyedül a tiéd!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
beszélgess bátran
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok
World of Witchers

írta: Vendég
Hétf. Szept. 10, 2018 9:15 pm

Behind the Mask ~ A karakter hirdető fórum

Kedd Szept. 04, 2018 11:37 pm

Starbucks

Szomb. Aug. 25, 2018 7:30 pm

2018. augusztus

Hétf. Aug. 13, 2018 1:38 pm

Társalgó

Csüt. Aug. 09, 2018 6:46 pm

Konyha és étkező

Szomb. Aug. 04, 2018 5:09 pm

Fontos közlemények

Csüt. Aug. 02, 2018 5:16 pm

Maverick Tér

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:24 am

Golden Bowl Étterem

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:22 am

J.J. Foley's Bar & Grill

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:11 am

Irish pub

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:08 am

Kikötő és dokkok

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:07 am

Statisztika
mennyi?!
Fajok Hölgyek ♀ Urak ♂
Vámpírok 9 13
Boszorkányok 5 3
Vérfarkasok 5 9
Hibridek 1 1
Félvérek 1 0
Lidércek 3 1
Banshee-k 2 0
Emberek 7 5
Összesen 34 31
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (27 fő) Kedd Júl. 31, 2018 6:36 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Black Rose Pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   Csüt. Dec. 07, 2017 4:15 pm




Skyler & Derick

Nem akartam felelni a kérdésre. Egyrészt azért, mert valahol igaza volt Skylernek, másrészt pedig nem úgysem értette, miként,hogyan működik ez a képesség. Nekem pedig nem volt semmi kedvem ahhoz, hogy taglaljam, azért, mert ott van az a bizonyos vonzódás, még valódi érzelmek is megbújhatnak a másik félben. De miért magyaráznám egy olyan személynek, aki az érzelmek, és a szerelem ellen van? Plusz, tényleg nem akartam erről beszélni. Nem vele, nem itt, nem most. Sőt, senkivel, sehol, semmikor. Ha tudta is, hogy hazudok, az sem számított. Valamit bizonyára sejtett, nem voltam olyan jó a titkok megtartásában, különösen akkor nem, ha egy közeli barátról volt szó - az egyetlenről -, aki elég idős volt ahhoz, hogy átlásson rajtam. És bárki máson is. Csak a fejemet ráztam, nem szólaltam meg, nem volt hozzáfűznivalóm ehhez a témához, le akartam zárni. - Ezzel én is hasonlóan vagyok, Sky. - feleltem összevont szemöldökkel, homlok ráncolva. Igazán szánalmasak voltunk, de nem túl egyszerű a vámpírok élete. Halandókkal jobb, ha nem kezdünk, a legtöbb hozzánk hasonlót pedig szeretjük minél messzebb tudni magunktól. A legtöbb vámpír magányos farkas, nem mindenki tartozik klánokba, én például képtelen lettem volna másokhoz igazodni,valaki parancsait követni, vagy csak úgy egyáltalán mások társaságában lenni a nap legtöbb részében. Ez nem volt nekem való, ahogy a vámpírnőnek sem. Szerettem a társaságát élvezni, mert annak ellenére, hogy néha borzasztóan pesszimista tudott lenni, tapasztalt volt, s nem egyszer látott már el tanácsokkal az évek során. Olyan volt, mintha már több évszázada ismertem volna, nem pedig évek teltek el azóta, hogy először találkoztunk. - Tudom, hogy igazad van. - grimaszoltam, s ezzel egy időben vállat is vontam. - Azonban én még fiatal vagyok ahhoz, hogy egyáltalán ne tekintsek vissza. Bár hozzá kell tennem, hogy nincs hova visszatekinteni, mert... nem tudok sok mindent egykori életemről. - feleltem magamhoz képest egész tömören. Nem igazán tudtam, mi mást mondhatnék, hogyan magyarázhatnám el, hogy mit is érzek pontosan. Hogy valójában nem akarok ember lenni, mert nem tudom, milyen embernek lenni, de valami hiányzik. Valami, amit Laura mellett érzek, amit ő biztosítani tud nekem. De ő csak egy ember, vámpír képességgel, aki idővel megöregszik, és meghal. Én pedig újra egyedül maradok ebben a nyomorúságos világban. Mert magamfajtává nem tenném. Ahogy Skyler hozzám ért, azonnal tudtam, hogy kár tagadnom, tudja, látja, érzi, hogy valami, valaki a hatalmába kerített, ettől függetlenül nem ismertem be. Szerettem volna, egy részem mindent el akartam mondani neki, de nem tehettem. Meg kellett óvnom a lányt, aki elrabolta halottnak hitt szívemet. - Senkivel. Ez csak... egy lány, aki nem akar leszállni rólam. Nem igazán érti, mit takar az egy éjszakás kaland fogalma. - forgattam meg szemeimet, és nagyon örültem, hogy a nőnek eszébe se jutott erőszakkal elvenni tőlem a készüléket. Féltem, hogy ha sokáig marad a városban, előbb-utóbb ki fog bukni az igazság. - Figyelj, nagyon örülök, hogy itt vagy, és remélem egy darabig még maradsz is, de nekem most el kell mennem. Van ez a vámpír, akitől rengeteg infót szoktam kapni másokról. Valójában hozzá tartottam, mikor beléd botlottam, és azóta... nos, elszaladt az idő. De! A számom megvan, holnap ha még itt leszel, mindenképp hívj fel, rendben? - néztem mélyen a szemeibe, mindezt szemrebbenés nélkül elhadartam neki, tulajdonképpen nem is hazudtam. Valóban volt egy fickó, akivel időnként összefutottam, aki a városba érkező vámpírokat figyelte, a természetfeletti populációt. Akár elhitte, akár rájött, hogy csak el akarok szabadulni, sarkon fordultam, s ahogy elhaladtam mellette, búcsúzóul megérintettem a karját. Időre volt szükségem, hogy kiszellőztessem a fejem, jó pár italt legurítsak a torkomon, és egyedül legyek. Másra sem vágytam, mint begubózni a lakásomba, és ki se mozdulni holnapig.

In the end you always go back to the people
that were there in the beginning

594 szó ❀ köszönöm a játékot, várom a folytatást! zene: bloodstreamkredit




your mind is a
M A G N E T

avatar
Vámpír
₰ Play by :
ian somerhalder
₰ Reagok száma :
13
₰ Keresem :
i got the girl


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   Csüt. Nov. 23, 2017 1:58 am




to my friend


Did you miss me?


Felnevettem Derick naivitásán, ahogy felé fordultam. Hagytam, hogy végigmondja, ajkaim pedig végig hamiskás mosolyra görbültek.
- Áltatod magad, Derick. Mi értelme annak, ha távolról szeret? Már ha szeret. Szeretne, az a lány, aki „nem létezik”. – Idézőjelet mutattam az ujjaimmal, miközben a szemeimet forgattam. Igyekezett elhitetni velem, hogy nincs semmiféle nő, ámde jobban ismertem annál, minthogy minden szavát elhiggyem. Átláttam rajta és tulajdonképpen bosszantott, hogy felbukkant az életében valaki. Nos, nem azért, mert túlontúl féltékeny lettem volna arra a nőre, hanem mert… aggódtam Rickért. A képessége mellett valóban nehéz volt ez a szerelem dolog és ez a pasi így is sokat szenvedett már, nem volt szüksége újabb csalódásra és fájdalomra. Épp ezért… annak a szóban forgó nőnek halottnak kellett volna lennie. Méghozzá minél hamarabb, annál jobb. Azonban láttam, éreztem a fájdalmát a hangjában. Nem tetszett, hogy már most ennyire kötődik hozzá. A kérdéseire bólintottam egy aprót.
- Talán nem hiszed el nekem, de igenis fontos vagy és tényleg nem hagynálak el. Azaz mindig visszatérnék, hogy újra megismerhess… jobban mondva, összeismerkedjünk. – Vontam vállat. – Talán gyerekes hozzáállás. Azonban te vagy az egyetlen dolog, amit fel tudok mutatni a silány kis életemben, tehát… - Elharaptam a mondat végét. Nem volt kenyerem az érzelgős beszéd és amúgy is, nem azt szajkózom folyamatosan, hogy megvagyok egyedül?! De. És ez így is volt, azonban Rick mindig is különleges volt a számomra és erre időnként magamat, na meg őt is emlékeztettem erre.
A további válaszára sóhajtottam egy aprót, miközben a mellkasára pillantottam, amit megveregetett. Újból éreztem a hangjában a fájdalmat. Zavart és nem is kicsit. Merengve bámultam rá néhány pillanatig, majd valahova a földre, bárhová, csak nem rá. Gondolkodtam.
- Mit számít, mi volt a múltban, Rick? – Ránéztem végül. – Aki a múltban él, az meghal. A láthatatlan karok csak visszarántanak a múlt sötétjébe, aminek… igazából semmi értelme. A jelen az, ami itt van. Ne számítson, milyen volt emberként. Vámpír vagy, Rick. Fogadd el végre és élj együtt ezzel. Hiába hiányzik valami, ami elveszett, ha nincs többé. Nem fordíthatod vissza, nincs semmiféle gyógyír arra, amivé váltál. – Magyaráztam neki, itt-ott a saját érzéseimet is belevegyítve. A múlt nem akart engem sem elengedni és ezért, épp ezért folyton visszakúsztak a gondolataimba a Wyattel töltött évek. Vagy épp az utolsó találkozásunk. Az utolsó momentum… ahogyan odalököm a La Morténak. Nem, nem akarom újra felidézni magam előtt, mégis folyton ezt látom.
Mérgesen fordultam el tőle, majd kezdtem beszélni tovább arról a „nem létező” lányról. Komolyan gondoltam a szavaimat, de sejtettem, hogy ezzel már nem hatok Derickre. Szerelmes lett. Látszott rajta és bár tagadta, de tudtam. És azt is tudtam, hogy a vesztébe rohan ezzel. Szabadkozni kezdett, miszerint nem kell senkivel sem beszélnem, hisz nincs senki, akivel megtehetném. Megfogtam a vállát, megszorítottam gyengéden, majd mosolyra húzódtak az ajkaim.
- Hát persze. – Végül elengedtem és elléptem tőle. Szándékomban állt utána járni a nőnek, de nem akartam tovább feszegetni a témát, hisz a férfi nem akart egy szót sem beszélni róla.
- Amúgy, kivel sms-ezgetsz? – Kérdeztem félvállasan, de meg sem vártam a választ, elhúzódtam tőle. A csendbe burkolóztam, ahogy tovább indultam, magam előtt figyelve az utat, hallgatva a lépteim koppanását a földön.

516 szó; T_T




I know all
your reasons
to keep me
from seeing




avatar
Vámpír
₰ Play by :
✘ Miss Nina Dobrev
₰ Reagok száma :
16
₰ Foglalkozás :
✘ Menekülés és túlélés

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   Vas. Okt. 22, 2017 9:14 pm




Skyler & Derick

Sosem beszélt nekem a szerelemről, illetve mindig csak azt szajkózta, mennyire nincs értelme, ostobaság, az érzelmek túl vannak értékelve, s még sorolhatnám. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg így gondolja, mert az évek alatt kiveszett belőle minden érzelem, vagy csak történt valami a múltban, ami örökre megváltoztatta ő. Erről sosem beszélt nekem, nem ismertem túlzottan a magánéletét, mégis őt éreztem a legközelebb magamhoz. Ő volt a legjobb barátom, még ha néha gyűlöltem is, vagy ha önző, és számító dög volt, egy igazi boszorkány. Attól még törődött velem, én is vele, csak... néha furcsán fejeztük ki magunkat. Amikor azt mondta, sosem kaphatom meg, felé kaptam a fejem, hirtelen, és még meg is álltam, szinte ledermedtem. Pokolian fájtak a szavai, de legbelül tudtam, hogy igaza van. Mégis dühös voltam, először csalódottan néztem rá, majd haraggal átitatott pillantást intéztem felé. - Ugye tudod, hogy nem így működik a képességem? Ha nincs a közelemben az adott nő, nincs rá hatással a mágnes. Akkor tiszta fejjel gondolkodhat. Na. Gondolkodhatna. Mert ugye, mit számít olyankor mit gondolnak? Sosem kapom meg. - ismételtem el a szavait, és elfordulva tőle, tovább sétáltam a kihalt, sötét úton. Üresnek éreztem magam belül, érzéketlennek, de egy különös, égető érzés mégis ott pislákolt valahol. Fájt, kellemetlen volt, de valós, legalább, ha mást nem is, fájdalmat éreztem. Egy keveset. És borzalmas volt, de igyekeztem elnyomni magamban. Nincs értelme emésztenem magam, úgyse tehetek semmit a képességem ellen, ami teljesen hasztalan volt, értelmetlen, és kínzó. Csak a baj volt vele, púp a hátamon, kolonc a nyakamban, és még további szavakkal is illethetném ezt a vackot. Gyűlöltem, de jelenleg Skylert és saját magamat is. Laurát azonban képtelen voltam, még így is, hogy ő kevert ebbe a kalamajkába. Miatta voltam magam alatt, mert olyan érzéseket keltett bennem, amilyeneket még soha nem éreztem. - Szóval tőlem nem szakadnál el még így se? Semmi pénzért? - cukkoltam, de a hangom még mindig komor volt, ahogy a pillantásom is, a mosolyt az arcomon nem éreztem valódinak. Nyilván azért, mert csak az erőlködésem szüleménye volt, egy délibáb, amit bár látsz, és azt hiszed, hogy ott van, közelebb érve rájössz, hogy nem valódi. Csak egy olcsó trükk, egy átverés, az elméd torz játéka. Skyler tényleg egy túlélő volt, ezen nem csodálkoztam, bár a szavain kicsit meglepődtem. Valószínűleg tényleg ő az egyetlen, aki nem hagyna el, még akkor is, ha néha nehéz beismernie, ugyanakkor... én se akartam nélküle élni. Ritkán láttam, de erre szükségem volt, őrá szükségem volt, bár néha tényleg a hátam közepére se kívánnám, máskor viszont élveztem a társaságát. Kellett. - Hát, talán tinédzser koromban nem adtam ki magamból az érzéseim, ezért most nyafogok. Nem emlékszem, milyen voltam régen, halandóként ami elég furcsa, de csak nagy körvonalakban rémlenek az emlékek. Nem tudom milyen volt embernek lenni, hogy milyen most embernek lenni, és ez hiányzik. Fogalmam sincs, mi hiányzik, de érzem, hogy valami... valami nem oké itt bent. - veregettem meg tenyeremmel a mellkasom, összeszorított szájjal, kissé ingerülten. A vámpírnő gondolkodása most egyáltalán nem volt ínyemre, máskor még elviseltem, de jelenlegi állapotomban csak bosszantott. Kedveltem a társaságát, de szerettem volna Laurával lenni inkább. Megszállottan vigyázni kívántam rá, és roppant mód zavart, hogy nem tehettem meg. Szélsőséges viselkedésemen Sky egy kicsit meglepődött, de aztán újra megragadott, és viszonozta az arca puszit. Amennyire Laurával akartam tölteni az időm, annyira volt szükségem Skylerre is, aki igazán meg tudta érteni a problémám, még ha nem is értett egyet, segítség volt. Miközben a nem létező lányról beszélt, a telefon rezegni kezdett a farzsebemben. Néhány gyors lépést tettem az ellenkező irányba, mint amerre tartottunk, és gyorsan megnéztem az üzenetet. Laurától jött, egy nem fogadott hívás, de ahogy megpillantottam az üzenetet, a telefont gyorsan visszasüllyesztettem ezúttal a kabátom cipzáros zsebébe. Idegesen néztem a nőre, de próbáltam úgy tenni, mintha semmiség lenne, ami nehéz volt. Rettegtem, hogy megtudja az igazat. - Nézd, Sky. Senkivel sem kell beszélgetned. Csak velem, rendben? És én mondom neked, nincs senki. Hiszen honnan a fenéből tudhatnám mit éreznek a nők a közelemben, ugye? - kérdésem kissé ingerültebben hangzott el, mint szerettem volna, már-már gúnyosan, de nem tehettem ellene semmit. Teljesen össze voltam zavarodva. Egyik pillanatban még imádtam Skylert, aztán ez gyűlöletbe csapott át. Egy kész idegroncs voltam, egy csődtömeg.

In the end you always go back to the people
that were there in the beginning

692 szó ❀ háthelló zene: bloodstreamkredit


avatar
Vámpír
₰ Play by :
ian somerhalder
₰ Reagok száma :
13
₰ Keresem :
i got the girl


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   Vas. Okt. 15, 2017 4:40 pm






To: Derick


My dear old friend... Did you miss me?

A szemeimet forgattam. Úgy nyafogott, mint egy kislány és ez valahol nagyon is bosszantott. Az istenért, Rick, hány éves is vagy? Kedvem lett volna az arcába kiabálni a kérdést, de végül nem tettem.
- Miért vágysz ennyire görcsösen a szerelemre? Azt sosem kaphatod meg. És nem azért, mert ennyire pesszimista vagyok. – Morrantam. – A képességed hátránya, mint már mondtam az, hogy bárkivel is jössz össze, nem tudhatod, mennyire tiszták az érzései. Másrészt… nem gondolod, hogy a szerelem egy felesleges dolog? Mert szerintem az. – Legszívesebben megszabadultam volna minden érzéstől, ami Wyatthez kötött. Félrepillantottam, majd a további felvetésekre újra ránéztem. Elmosolyodtam és oldalra döntöttem a fejem.
- Rick. Túlélő vagyok. Valószínűleg eleinte zavarna, hogy mindig mindenki elfelejt, de igenis előnyt tudnék kovácsolni a helyzetből. Mert ez vagyok én. Feltalálom magam és túlélek bármit, ami az utamat övezi. Ha egyedül lennék, az sem lenne probléma. Ha te elfelejtenél? Ám legyen. Attól én még itt lennék és talán időről-időre mindig megismerkednénk mi ketten. – Rákacsintottam játékosan. Tényleg pozitívan tudtam szemlélni a világot, de ez több, mint 400 év után annyira nem meglepő. Nem hittem, hogy van bármi, amit ne élnék túl…
A negatív aura csak úgy áradt belőle, a pesszimizmus pedig a szavaiból. Nos, úgy hiszem, a Sors azért akarta, hogy megismerkedjünk mi ketten, hogy őt kirángassam ebből a letargiából. Mert ki más segített volna rajta, ha nem én?!
- Az üresség érzésén könnyen lehet segíteni. Rick, egy picit, próbálj meg másképp gondolkozni! Az, amit most csinálsz… egyenlő az önsanyargatással. Drámázol, mint egy tinédzser. Akármi is történik, melletted lennék, hogy ne veszítsd el a fejed. Habár biztos vagyok benne, hogy ezt nem hiszed el… - Pedig nem szándékoztam elkövetni újra azt a hibát, amit egykor. Elég volt egyszer ott hagyni valakit és kizárni az életemből. Most miatta szívok és miatta vannak álmatlan éjszakáim. Rick csak egy barát, de legalább olyan fontos nekem, mint Wyatt volt egykor.
Rick megérintette az arcom, amin kicsit meglepődtem. A puszira pedig tágra nyíltak a szemeim. Régóta nem csinált már ilyesmit és pont ezért volt annyira furcsa. De aztán elmosolyodtam. Elkaptam a vállát és visszafordítottam magam felé. Mielőtt bármit mondhatott volna, én is leheltem egy puszit az arcára.
- Ha nincs love story, akkor nem lennél ennyire kibukva, édes. Ennyire már ismerlek. Ha megtudom, ki az a csaj… meg fogom látogatni és el fogok vele beszélgetni, abban biztos lehetsz. – Néztem rá komolyan és elléptem tőle, majd hátat fordítottam neki. – Az a lány, aki persze „nem létezik”… biztos, hogy csak a képességed miatt van veled. Nem akarom, hogy szenvedj miatta. El kell őt engedned. – Visszafordultam felé és komolyan néztem rá, amolyan ellentmondást nem tűrően. Ritkán viselkedtem önzetlen módon, de Rick tényleg közel állt hozzám és eleget szenvedett már az elmúlt időszakban… nem kellett még egy idegesítő ribi is a képbe, aki elcsavarja a fejét. Eldöntöttem magamban, hogy a szóban forgó lány hamarosan eggyé válik a földdel.




From: Skyler Montbrai


473 szó ❀ Running Up That Hillkredit




I know all
your reasons
to keep me
from seeing




avatar
Vámpír
₰ Play by :
✘ Miss Nina Dobrev
₰ Reagok száma :
16
₰ Foglalkozás :
✘ Menekülés és túlélés

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   Vas. Okt. 15, 2017 4:40 pm




Skyler & Derick

Amióta megláttam Skylert és szóba elegyedtünk, egyszer-kétszer megfordult a fejemben, hogy ha mi ketten úgy igazán egymásra találunk romantikus értelemben véve, vajon Laura nagyobb biztonságban lenne? S hogy ez csak saját magam megnyugtatására szolgált, vagy sem, nem tudtam, de úgy gondoltam, hogy ha nem találkozik velem, a képessége felemésztette volna rövid időn belül. Hiszen nem randizhatott, még ha esélye sem volt a boldogságra vagy a szerelemre egy emberfeletti billoggal, amitől nem tudott megszabadulni. Szüksége volt rám - szerettem ezt hinni, az pedig nem volt kérdés, hogy nekem is rá. Ahogy a legjobb barátomra - néha elég nevetséges volt így neveznem őt - is szükségem volt. Amíg nem érkezett meg, nem is sejtettem, hogy pont őrá lenne szükségem. Néha téényleg csak púpnak éreztem a hátamon, egy koloncnak, amitől az évek alatt nem tudtam megszabadulni, de akármilyen borzalmas természete is volt, ő értett meg egyedül. Rá támaszkodhattam, még ha csak egy évben egyszer is, de többé-kevésbé ott volt nekem, amikor szükségem volt rá. Ezért azt hiszem mindig is hálás leszek neki. S ezt hangosan valószínűleg soha nem ismerném be, hacsak nem tart izzó fáklyát a fejemhez. De talán még akkor sem. Válaszára csak vállat vontam egy amolyan „tudtam én” arckifejezéssel fűszerezve. Azért még én sem húznék ujjat vele. - Játszhatjuk ezt a játékot, Sky. De ha nem akarsz megkínozni, akkor azt hiszem a válaszom továbbra sem fog változni. Csak tudod, elegem van. Tíz éve vagyok vámpír, de emberként már középkorúnak számítok. Soha nem lesz normális kapcsolatom. - nevettem fel keserűen, lemondóan. Még Laurával sem, jegyeztem meg magamban. Ő ember, én vámpír vagyok. Nem lenne pofám olyanná tenni, mint amilyen én vagyok, pláne nem ezzel a kicseszett adottsággal. Eleinte imádtam, de azóta annyi minden változott. Eltelt tíz év és talán kezdett benőni a fejem lágya. Nem vágytam arra, hogy minden éjjel másik nő legyen az ágyamban, akik csupán a kinézetem és a képességem miatt akartak velem lenni. Nem én voltam a megfelelő ember számukra, csupán egy hatalmas hiba. - Neked nem kötelező használni a képességed. De mi lenne, ha automatikus lenne? Ha mindenki, akivel találkozol, elfelejt, mert kitörlődsz az emlékeiből? Csupán egy szellem volnál, egy magányos kísértet. Valami ilyesmit érzek én is. - sóhajtottam, de magamra erőltettem egy gyenge mosolyt, mert képtelen voltam tovább keseregni. Nem akartam elrontani a találkozást, de vele egyszerű volt beszélni, néha meg sem kellett erőltetnem magam. Persze mindent nem árulhattam el neki, bármennyire is szerettem volna.
Nem csak Lora és a titka miatt, de a biztonsága miatt is. Az igazat megvallva féltettem Skylertől, ahogy a többi vámpírtól is. Egy pillanatra, vagy talán hosszabb időre elmerengtem a szavain. Aztán megráztam a fejem. - Nem hiszem, hogy képes lennék erre. Csodálatos lenne, ha nem lennék gyáva és meg mernélek kérni, hogy módosítsd a memóriámat. Ha tehetném, nem gondolnék erre és nem éreznék, de… ha ezt megtennéd… ismerem magam. Tudom, hogy akkor is érezném ezt az ürességet. Szóval meg kell tanulnom élni vele, azt hiszem. És közben megpróbálni nem elveszíteni a fejem. - vigyorogtam, mert nagyon egyszerű lett volna átadni magam a kísértésnek, a vér hívó szavának. Embereket ölni bűntudat nélkül, csak a vérnek élni, tényleg nem törődni az érzelmekkel, de én nem ilyen voltam. Nem akartam ilyen lenni, így hát nem adtam meg magam a kísértésnek.
A fogócska hamar véget ért, miután Skyler utolért és magához rántott. Szerettem volna, ha egyszerűbb lenne az élet. Megkaphattam volna őt is, de azt hiszem nem ez volt megírva nekünk. Régen úgy hittem, hogy mi alakítjuk a sorsunkat, de aztán ráébredtem, hogy nem irányíthatunk mindent. Van, amit nem mi döntünk el. Az érzések is ilyenek, nem irányíthatjuk őket, pedig ha lehetne… az én választásom Skyler lenne. Ahogy azt mondta „hozzám tartozol”, megpróbáltam felidézni az érzést, milyen volt vele lenni. Kinyúltam felé, végigsimítottam az arcát aztán ahol a kezem érintette, megpusziltam. Csak a barátom volt, mert nem működne köztünk a dolog, de jó érzés volt kacérkodni vele. Ilyenkor elfelejtettem, hogy nekem sosem lesz olyan szerelmi kapcsolatom, ahol ilyen viszonyt ápolhatok a lánnyal, akiért odáig vagyok. Nem tart majd legjobb barátjának, mert az első adandó alkalommal meg fogom bántani akaratlanul. Felsóhajtottam, és hátat fordítottam neki. - Nincs szó semmiféle love storyról, erről biztosíthatlak. Mégis ki a fene akarna tőlem bármit is? Általában szitokszavakat vágnak a fejemhez, néha kezük ügyébe akadó tárgyakat is, de szerelemmel senki sem dobálózik. Ismersz. - beszéd közben visszafordultam felé, sötét szemeim szinte izzottak a haragtól. Nem tudtam letagadni, mennyire dühös vagyok saját magamra és az egész világra. Pedig megpróbáltam, de mégis hogy titkolhatnék el ilyen erős érzelmeket előle? Skyler annak ellenére is fogta a karomat, hogy oda-vissza fordultam, én pedig lenéztem a kezeinkre, de nem szóltam többet. Nem árulhattam el neki, és úgy éreztem beleőrülök, ha magamban kell tartanom.

In the end you always go back to the people
that were there in the beginning


háthelló :nááá: ❀ zene: bloodstreamkredit


avatar
Vámpír
₰ Play by :
ian somerhalder
₰ Reagok száma :
13
₰ Keresem :
i got the girl


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   Vas. Okt. 15, 2017 4:39 pm






To: Derick


My dear old friend... Did you miss me?

- Nos, nincs kizárva. – Reagáltam a megjegyzésére, a továbbiakra meg hunyorogva, gyanakvón méregettem. Továbbra sem hittem neki. Nem tudtam, mivel kapcsolatos, amit titkol, de zavart, hogy nem osztja meg velem. Méghozzá nem is kicsit. Talán pont azért, mert ritkán látom és ilyenkor, ha megejtem az éves találkozót, hirtelen mindenről tudni akarok. Tudni akarom, mi történt vele, milyen az élete, hogyan birkózik meg a vámpírléttel… egyes egyedül. Mert hát gyanítottam, hogy társat nemigen talált magának. Az is lehet, hogy nem is keresett. A kérdése és a kétségbeesett arca rázott vissza a valóságba.
- A-a. – A mutatóujjammal is intettem. – Nem, mert még mindig nem tudok semmit arról, mi folyik itt. Na, Rick, ne legyél gyáva, bökd ki, mi bánt. – Megejtettem egy félmosolyt felé, remélve, hogy végre beszélni fog. Sóhajtottam egy aprót, közben persze tovább haladtunk a városhatár felé.
A szavakra először nyitottam a szám és rávágtam volna, hogy még szép, hogy rólam beszélt, de a további szavai kicsit „meghatottak”. Mármint az a része, hogy a legjobb barátjának tart. Meglehet, nekem is csak ő volt, de nem hittem, hogy pont ő fog nyíltan dobálózni ilyen kifejezésekkel, mint „legjobb barát”. Ami a képességére tett megjegyzést illette, elvigyorodtam.
- Nekem jól jönne. Bár, a vonzerőmmel még így is képes vagyok minden pasit az ujjam köré csavarni. – Jegyeztem meg önbizalommal telve, majd összehúztam a szemeimet. Ez a kérdés… nem volt mit gondolkoznom rajta.
- Rick, az hatalmas szívás lesz neked. Még ha bele is szeretsz valakibe, mégis honnan tudnád, hogy ő miért van veled? Azért, mert tényleg szeret vagy csak épp a képességed vonzza őt hozzád? Azt ajánlom, dobd sutba az érzelmeket és a szerelmeket, mert semmi értelme. – Mondtam ezt én, aki ki tudja hány éve odavoltam valakiért, aki talán már nem is létezik. Szemforgattam, ekkor érkezett a kérdés, így egy fél pillanatra megütköztem. Hát, izé, majd pont neki vallom be, hogy igen? Nem. Bár ő is elég őszinte volt velem, így gondolkozóba estem.
- Talán igen, talán nem. Talán most is épp azon vagyok, hogy… - És elharaptam a mondat végét. Nem. Miért kellett volna nekem őszintének lennem, mikor ő rohadtul nem volt az velem? Titkolózott. Morzsákat hintett el, azokkal szúrta ki a szemem, de végeredményben a sötétben tapogatóztam.
- Tényleg túlzottan emberi vagy. Segítsek kiölni belőled a maradék emberséged? – Fordultam be elé és a mellkasára tettem a kezem, így néztem fel rá, majd az ajakira, végül újra fel rá. Egészen közel hajoltam.
- Ne törődj már másokkal, Rick. Komolyan. Ők törődnek veled? Hát lefogadom, hogy nem. Csak én. Már amikor engeded. – Vontam fel a szemöldököm, majd hátrébb léptem tőle. – Nem osztozok. Levadászom őket, ha a közeledbe jönnek. – Kacsintottam. Hogy ez mennyire volt vicc tőlem vagy mennyire sem, valószínűleg Rick is meg tudta állapítani. Én komolyan gondoltam mindig mindent, amit mondtam.
A viccelődésére sóhajtottam és kissé tanácstalanul bámultam rá. Most tényleg szerelmes lett és megette a lányt, vagy csak ezzel tereli valami másról a figyelmem? Nem tudtam hova tenni és máris menekülőre fogta.
- Hé! – Kiáltottam utána, majd futásnak eredtem és igyekeztem beérni. – Ennyivel nem rázol le! – Morogtam szinte panaszosan, de valahol élveztem is ezt a fogócskát Rickel, így hamar mosolyra görbültek az ajkaim. Ahogy beértem, a karja után nyúltam, megragadtam és magamhoz rántottam.
- Előlem úgysem szöksz meg, hisz nem adtam rá engedélyt. Tudod, hogy hozzám tartozol. – Bizonyos értelemben, persze. – Hagyjuk későbbre a vacsorát, most információkra szomjazom. De előre szólok, ha tényleg valami love storyról van szó, az a csaj halott. Felesleges érzelmeket táplálnod olyanok iránt, akikről nem tudod biztosra, hogy viszont szeretnek. Érted? – Kicsit Wyattet juttatta eszembe az, amit mondtam. Volt egy időszak, amikor nem tudtam eldönteni, mi is van köztünk. Főleg abban az időben nem, amikor módosítottam az emlékeit. Azt hiszem, valami mást is sikerült módosítanom, olyat, amit nem lett volna szabad. Az arcom kissé gondterheltté vált, de alig néhány röpke pillanatra csak, majd vonásaim újra megkeményedtek. Rick karját azonban nem eresztettem és közelebb is léptem hozzá, így vártam, mit is felel, reagál.




From: Skyler Montbrai


651 szó ❀ Running Up That Hillkredit




I know all
your reasons
to keep me
from seeing




avatar
Vámpír
₰ Play by :
✘ Miss Nina Dobrev
₰ Reagok száma :
16
₰ Foglalkozás :
✘ Menekülés és túlélés

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   Vas. Okt. 15, 2017 4:38 pm




Skyler & Derick

Nevetnem kellett, de csak vigyorba görbültek ajkaim és a fejemet ingattam. - Ha nem lennénk barátok, nem mernék ilyet mondani. Félnék, hogy letéped a fejem és a faladra tűzöd. - Na jó, ennyire kegyetlennek azért nem ismertem, de szerettem húzni az agyát, viccelődni vele, ő volt az egyetlen akivel ezt megtehettem, és ez baromi jó érzés volt. De az elmélyült beszélgetés még vele sem ment olyan könnyen, vagy sok alkohol kellett hozzá, vagy sok idő, ámbár megesett már hogy megnyíltam neki. Ami azt illeti, én kevesebbet tudtam róla, mint ő rólam, de ez nem túlzottan zavart, nem akartam erőszakkal kihúzni belőle a múltjai részleteit, vagy a jelenjében vájkálni, elárulta amit el akart árulni, a többi nem számított. Megvoltunk így is, még ha évente csak egyszer is láttuk egymást. Ő viszont érdeklődőbb volt nálam, ami kicsit, vagy... talán nagyon is aggasztott. Nem akartam neki Lauráról beszélni, ami azt illeti, az összes vámpírt távol akartam tartani tőle. Olyan ártatlan volt... és megvolt a saját nyűgje. Nem kellett hogy a nyakában vámpírok lihegjenek a vére vagy a képessége miatt. Meg akartam óvni, s ha már magamtól képtelen voltam, legalább a többitől muszáj volt távol tartanom. - Ugyan, ne nézz már így rám! Mégis mi a francot titkolhatnék előled? Én nem vagyok olyan vagány vámpír, mint te. Nem vándorlok, el sem hagyom ezt a várost, és nekem elhiheted, épp azért vagyok itt, mert unalmas. Egy átlagos város, mindenféle természetfeletti szar nélkül. Nagyrészt, legalábbis. - vontam vállat és direkt nem néztem lefelé, vagy másfelé, mert nem akartam magamra vonni a figyelmét. Persze, nem voltam valami remek hazudozó, de vámpírként pontosan ismertem az árulkodó jeleket. Szerencsém volt, hogy a szívem már nem vert, különben elárult volna nagyon hamar. - Nos, megtudtad. Most már... szóval tudod, elmész? - néztem rá egy pillanatig kétségbeesetten, aztán egy széles vigyorba fordult át arckifejezésem. Felnevettem és reméltem, hogy nem nyír ki a megjegyzésemért. Szerettem én, vele lenni is elég klassz volt, de most... most tényleg nem akartam sokáig itt tudni. Persze úgy sem akartam elengedni hogy nem töltöttünk együtt egy kis időt, és nagyon, de nagyon szerettem volna mindent elmesélni neki, de nem tehettem. Lora érdekeit szolgálta ez is, nem lehettem önző és önthettem ki a szívem-lelkem neki, ha az ő életéről volt szó. - Jaj, Sky... komolyan azt hitted, hogy rólad beszélek? Hm, igaz, néha meg tudod keseríteni az ember életét, meg a frászt hozni rám, ha megjelensz. Te te vagy a legjobb barátom. Valójában az egyetlen, szóval szavad sem lehet. De azok a lányok, vagy bármelyik nő aki ebben a városban él... szóval állandóan rettegek, hogy belebotlok olyanba, aki nem kötődik másik férfihoz. Gyűlölöm ezt a szar képességet. Nem akarsz cserélni? - Szokás szerint elvicceltem a kitörésem végét. Egyáltalán nem szerettem panaszkodni, de néha egyszerűen nem bírtam tovább. - Haha. Pedig azt tényleg ki tudom használni. Nem mintha túlzottan örülnék neki. Mi lesz akkor, ha beleszeretek valakibe? - tettem fel a kérdést ezúttal komolyan. Azt már nem tettem hozzá inkább, hogy valószínűleg már megtörtént és belehabarodtam valakibe... egy emberbe. Eszem megáll! Belegondolni is rossz volt, mi minden sülhet el balul, inkább megpróbáltam nem belemerülni a lehetőségekbe. - Te voltál már szerelmes, Skyler? - fogalmam nincs, honnan jött a kérdés, de muszáj volt megkérdeznem, legfeljebb nem válaszol rá. Kíváncsi voltam és nagyon be voltam szarva a saját érzéseimtől, megnyugtatott volna, ha azt mondja igen, ő is keresztülment már mindezen. Persze fogalma sem volt, velem mi történik, de mégis... Figyelemelterelésre volt szükségem és valakire, aki megért. Ebben Sky jó volt. - Sajnálom, én... túlzottan emberi vagyok. - megnyaltam az ajkaimat és próbáltam nem nagyon kiakadni azon, amit az imént mondott. Vicces. Még hogy vicces! Nem értettem vele egyet. - Idővel talán én is így látom majd az embereket. De egyelőre csak szomorú, hogy én jó eséllyel sosem halok meg, ők pedig hullanak, mint a legyek. Ez engem kicsit kiborít. - felsóhajtottam és igyekeztem kevésbé hangulatromboló lenni. De mégis kivel kellett volna ilyenekről beszélnem, Laurával? Persze, halálra rémíteni a hülye, negatív, depressziós gondolataimmal. Arra volt szüksége, semmi másra, mikor most tudta meg hogy mi vagyok és hogy rajtam kívül még mennyi vámpír rohangál odakint, emberekre leselkedve és vadászva. - Ha nem bánod hogy osztoznod kell rajtam a világ összes olyan nőjével, aki nem kötődik senkihez... - Utáltam az egészet, tényleg. Nagyon. Nem akartam arra gondolni, mi lesz ha Lora szembesül mindezzel, de sajnos túl gyakran jutott eszembe, szinte minden egyes nap. - Na, remek. - torpantam meg a járda közepén és a szemeimet forgattam kitárt karokkal, amik végül nagyot csattantak a lábaimon, ahogy nagy erővel leengedtem őket. - Igen, Sky. Találkoztam egy csodálatos lánnyal, szerintem bele is szerettem, de... sajnos megettem. - Mutattam rá a tényre, mennyire szerencsétlen az életem. És hogy mennyi esélyem van a boldogságra. - Versenyezzünk a városhatárig és akkor talán beszélhetsz velem komolyabban. De előbb együnk, éhen halok! - azzal futásnak eredtem, ha követett, ha nem, nem álltam meg. Ezzel is próbáltam húzni az időt, egy rövid ideig így nem kellett a hazugságokkal foglalkoznom.

In the end you always go back to the people
that were there in the beginning


háthelló :nááá: ❀ zene: bloodstreamkredit


avatar
Vámpír
₰ Play by :
ian somerhalder
₰ Reagok száma :
13
₰ Keresem :
i got the girl


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   Vas. Okt. 15, 2017 4:16 pm






To: Derick


My dear old friend... Did you miss me?

- Ha nem lennénk barátok, komolyan megsértődnék ezen a megjegyzésen. – Vontam vállat a szavaira, miszerint én csak egy önző vámpírnő vagyok, aki csak magával törődik. Végül is így volt, de egy pici részlet felett átsiklott. Vele igenis törődtem, még akkor is, ha nem is úgy, ahogyan azt ő szerette volna. Néha felbukkantam az életében, hogy megtudjam, jól van és amennnyiben így volt, tovább is álltam. Fiatal vámpír volt, aki közel 10 év után sem tudta elfogadni, mi is valójában. Azt hiszem, a lelkiismeretemet próbáltam nyugtatni azzal, hogy figyeltem rá. Noha nekem nem is volt olyan. Maximum jó mélyen eltemetve bennem. Néha eszembe jutott Aaron. Vele kellett volna annyira törődnöm, mint most Derickkel. Ehelyett az életemet mentve odalöktem az olaszok elé. Bizonyos értelemben nem bántam ezt a lépésem, hisz még élek és senki sem kaphat el. Skyler Montbrai nem adja könnyen magát, emberek! És vámpírok. Senkinek. Soha. Szóval, igen, törődtem Rickkel. Nem voltam annyira rossz, mint azt ő… gondolta. De nem akartam felnyitni a szemét. Még ha a barátságunk nem is túl őszinte a részéről, mégis úgy éreztem, így jó. Hogy néha eljöhetek hozzá. Lesz, ami lesz alapon.
- Rosszul hazudsz, Rick. – Vontam vállat a szavaira, azonban egy kicsit fel is függesztettem a témát. Az egész éjszaka előttünk volt még, hogy kifaggassam őt. Akár akarta, akár nem, tudtam, mire feljön a nap, mindent el fog mondani anélkül, hogy nekem ki kéne kényszerítenem belőle. A laza stílusára felvontam a szemöldököm, majd hunyorogni kezdtem és így vizslattam. Valamit titkol. Tényleg titkol.
- Hogy meddig…? Ameddig meg nem tudom, amit akarok. – Kacsintottam rá. Nem akartam mindent az orrára kötni, de amúgy konkrétan nem tudtam, meddig akarok itt lenni. Jobb nem feltűnést kelteni és hamar továbbállni. Ez volt az életfilozófiám.
A további maszlagra sóhajtottam egy aprót és szemforgattam. Kötődés, mi? Meg még mit nem. A vége azért enyhén szólva rosszul esett. Szóval én csak egy olyan személy vagyok, aki belerondít a napjába.
- Csak hogy emlékeztesselek, te jöttél ide hozzám és nem én mentem utánad. Ha így nézzük, te rondítottál bele az é napomba. – Reagáltam le a szavait, a továbbiakra meg elmosolyodtam és megbiccentettem a fejem.
- Mindig akad egy-két vacsorának való ostoba… - Vontam vállat, majd összehúztam a szemeimet. – Nem élhetsz örökké félelemben, Rick. El kell fogadnod magad. Élvezd azt, aki vagy. Legyőzhetetlen vagy! Senki sem gázolhat át rajtad. Ki kellene használnod az adottságaid. Bár nem pont a csaj-mágnes képességedre gondoltam. – Újból rántottam egyet a vállamon.
- Nem, nem borzalmas. Inkább… hogy is fogalmazzak? Vicces. Szörnyen vicces, ahogy megöregednek és meghalnak az emberek. Én meg gyönyörű és fiatal vagyok. Örökéletű. Ehhez semmi sem fogható, Derick. És ez az, amit meg kellene végre értened. Nem átokként felfogni azt, ami vagy. Hanem áldásként.
Ahogy fizetett helyettem, elvigyorodtam, majd kihúztam a pubból.
- Milyen kis udvarias fiúka lettél. Régen is ilyen voltál? A végén még magamnak akarlak majd, ha tovább folytatod ezt a lehengerlő stílust. – Kint elengedtem és elindultam az utcán a szimpatikusabb irányba. A városhatár felé vettem az irányt, ahol az elhagyatottabb helyek voltak.
- Nos, Rick. Most már igazán mesélhetnél. Tudom, hogy titkolózol. És ha nem akarod, hogy máshogy szedjem ki belőled, akkor önként elárulod. Becsajoztál? – Tettem fel a kérdést, ami először eszembe jutott. Aligha lehetne más a pakliban: egy lányt biztos, hogy féltene tőlem és nem is hiába. Valamiért úgy éreztem, csak nekem van jogom eldönteni, ki lehet Rickkel. Miért? Mert egykor volt köztünk egy, s más. Még ha nem is volt túl komoly. De az igazi ok talán az volt, hogy tudtam, elveszíthetem azzal, ha valaki máshoz túlságosan is közel kerül. Ezt azonban még magamban sem tudtam bevallani és neki meg, ha tisztában is lettem volna ezekkel az érzésekkel, akkor sem mondtam volna el. Nem szerettem volna, ha másképp tekint rám, mint jelenleg. Ahogy mellette lépkedtem az utcán, a szemem sarkából ránéztem. A farmerem zsebébe csúsztattam a hüvelykujjaim és oldalra biccentettem a fejem, kíváncsi, érdeklődő arccal figyelve őt.




From: Skyler Montbrai


645 szó ❀ Running Up That Hillkredit




I know all
your reasons
to keep me
from seeing




avatar
Vámpír
₰ Play by :
✘ Miss Nina Dobrev
₰ Reagok száma :
16
₰ Foglalkozás :
✘ Menekülés és túlélés

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   Vas. Okt. 15, 2017 4:10 pm




Skyler & Derick

Természetesen azonnal az ellenkezőjét mondta annak, mint amit én, de ezt már megszoktam tőle. Nem voltunk egyformák soha és a legtöbb dologban még csak egyet sem értettünk, de ez így volt rendjén. Nem azért értettük meg egymást olyan jól, mert hasonlóak voltunk, de mégis volt bennünk valami közös, valami, ami összekötött minket. Részemről nagyban közrejátszott a tény, hogy rá nem hatott a képességem, így lényegében az egyetlen női barátom volt, vagy ha pontosítani akarok, az egyetlen személy ezen a földön, akit barátomnak nevezhettem. Minden szörnyűsége, minden rossz szokása ellenére az egy évtized alatt ő került hozzám a legközelebb, benne bíztam meg a legjobban. - Csak a szokásos. Hogy egy önző vámpírnő vagy, aki az egész világon csak magával törődik. - böktem oldalba a könyökömmel. - Meg persze az, hogy mennyire szeretlek. - nevettem fel és ráemeltem sötét pillantásom. Akár le is tagadhattam volna, mennyire hiányzott, de képtelen voltam rá. Igaz, örültem volna ha nem épp most bukkan fel, viszont ez ellen nem tehettem semmit. Ha az orrára kötném mindezt, még inkább gyanakvóvá válna, pedig neki sosem tudtam valami jól hazudni. Nem is túl sűrűn próbáltam meg, mivelhogy átlátott rajtam, mint a szitán, de ez most más volt. Nem csak rólam volt szó, Laura egy törékeny, emberi lény volt, akinek így is épp elég veszély és borzalom van az életében. - Nem tudom miről beszélsz. Miért akarnék bármit is titkolni előled? Különben sem történik ebben a városban semmi érdekes, te is jól tudod. - vetettem oda lazán, csak úgy félvállról, meg is lepődtem magamon, de valószínűleg túl jól hoztam a formát és ez fog gyanússá válni. Nem fogja bevenni... - Hát azt nehezen hiszem el, hogy veled nem történt semmi. De van időnk, gondolom. Meddig tervezel itt lenni? - a kérdést igyekeztem nagyon elrejteni, mintha csak úgy eszembe jutott volna, hogy meddig marad. Pedig nagyon is kíváncsi voltam rá és nagyon reméltem hogy ezúttal néhány napnál tovább nem marad. Kínos lett volna a titkolózás és így is necces volt, hogy nem marad titok az a bizonyos titok. - Addig jó, amíg kacérkodnak. Legalább úgy érzik, kötődnek valakihez és nem rondítanak bele a napomba. - morogtam magam elé és a másik irányba néztem, ahol kiláttam az ablakon. Félve néztem arra, hátha egy elhaladó nő miatt aktiválódik az ominózus kapcsoló, de egyelőre teljes nyugalom volt. - Sky... - sóhajtottam fel, de nem tudtam nemet mondani neki. Mégiscsak idejött a városba meglátogatni! - Talán várni kellene az estére. Vagy keressünk valami idiótát távol a belvárostól? - kérdeztem rá oldalra biccentett fejjel, választási lehetőséget ajánlottam neki, döntsön ő, elvégre ő a vendég. A tasakos vért inkább meg sem említettem neki, tudtam hogy a frisset jobban szereti, míg a másiktól inkább undorodik. Egyet kellett értenem vele, de ha a szükség megkívánta, én nem voltam finnyás. - Ó, ugyan már.. - nevettem fel a megjegyzésén a lányokról, de nem reagáltam le jobban. Persze, valahol mindannyian bosszankodtunk a halandók ostoba szokásaikon, de titkon sokan szerettünk volna a bőrükbe bújni, az ő életüket ölni egy szörnyeteg élete helyett. Én biztosan. - Talán igazad van. De képtelen vagyok elfogadni magam. Ha élem az életem tovább, talán van némi esélyem erre, de ha a sötétben bujkálok és csak a vérnek élek... az nem az én világom lenne, Skyler. - újabb sóhaj szakadt ki belőlem, ez sokkal melankolikusabb volt az előzőnél. Laura közelében épp ezért szerettem lenni, emberibbnek éreztem magam, nem éreztem magam egy vérengző fenevadnak, de olykor épp hogy az ő közelében voltam szörnyeteg. Furcsa volt ez a kettősség, a nőnek meg se tudtam volna magyarázni, mit érzek a lány közelében a vonzáson kívül. Még én magam sem értettem. - Néha tényleg nem értem hogy bírjátok ti, öreg vámpírok. Most őszintén. Nem borzalmas érzés látni, ahogy mindenki változik, mi meg... nem? Én szerintem halálra fogom unni magam, mire elérem a százat, te pedig már a negyedik évszázadon is túl vagy! - méltatlankodtam és meghökkenésem kicsit sem rejtettem véka alá. Tényleg nem értettem. Én még csak tíz esztendeje voltam vámpír és még mindig nem láttam a szépségét a dolognak. - Igen, azt sejtettem. - mutattam az üres pohárra, aminek tartalmát nemrég gurította le a torkán, majd felnéztem a szemeibe. Az enyémek még mindig ébenfeketék voltak, ellenben az övéivel.
Nem reagáltam, amikor felém nyújtotta a kezét, csak meredtem rá bambán, míg nem felhúzott szó nélkül és lényegében maga után vonszolt egészen a kijáratig, ahol aztán utunkat állták. Nos, igen... meglepődhettem volna, de egyáltalán nem volt furcsa, hogy kész lett volna fizetés nélkül távozni. Az viszont kicsit meghökkentett, hogy nem vette el a szerencsétlen emlékeit, vagy módosította azokat. Különös egy képesség volt az övé. - Rendben, én állom. Légy a vendégem... - morogtam az orrom alatt és a tárcámba nyúltam, hogy kivegyek egy bankót, amit a férfi kezébe csúsztattam. - A visszajárót tartsa meg! - azzal kitártam az ajtót és intettem a nőnek, hogy menjen csak előre.

In the end you always go back to the people
that were there in the beginning


háthelló :nááá: ❀ zene: bloodstreamkredit


avatar
Vámpír
₰ Play by :
ian somerhalder
₰ Reagok száma :
13
₰ Keresem :
i got the girl


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   Vas. Okt. 15, 2017 3:50 pm






To: Derick


My dear old friend... Did you miss me?

Hunyorogva néztem rá, de nem tudtam annyira komolyan venni a csipkelődését.
- Nos, ebben az esetben biztos, hogy a keleti szél hozott. Csak hogy ellent mondjak neked, Mr. Mindentudó. – Böktem oldalba egy sóhajjal, majd a pokolra tett megjegyzésére felnevettem.
- Néha nem tudom elképzelni, mi jár abban az okos fejedben velem kapcsolatban. – Mivel az italt nem fogadta el, így inkább én ittam ki belőle a maradékot, majd félretolva az üres poharat teljesen felé fordultam.
- Ó, hogy tereled a szót arról, veled mi történt. Van valami titkod, igaz? Amit semmiképpen nem akarsz az orromra kötni. Tudod, hogy előbb-utóbb rájövök, mi az. És sokkal rosszabb, ha nem önként mondod el. – Vontam vállat. Ezúttal nem mosolyogtam, tényleg nem szerettem, amikor titkolózott. A csipkelődés, az évődés rendben volt, abban én is partner voltam. Ez volt a kapcsolatunk alapja, mondhatni. Az üres poharam oldalát kezdtem kocogtatni a körmömmel.
- Jártam erre-arra. Megismertem néhány embert, megöltem néhányukat, meg efféle dolgok. A szokásos. – Nem akartam jobban belemenni a témába, meg igazság szerint… nem is lett volna mit mesélni. Az életem tulajdonképpen egész unalmas volt és némi kaland, szórakozás reményében jöttem ide. Meg ugye a régi barátom miatt, akit konkrétan faképnél hagytam.
- Ha már épp ebédelni indultál, veled tartok. Unom már ezt a pubot. Az emberek borzalmasan idegesítőek. Például az a csapat lánybanda már nagyon az idegeimen táncol. – Böktem el a fejemmel az említett csapatra, akik még mindig, megállás nélkül a másik asztalnál levő fiúkat bámulták és kacarásztak.
- Komolyan, nincs életük, hogy ezt csinálják? Nincs jobb dolguk? – Méltatlankodtam, de valahol mélyen talán irigykedtem is rájuk. Olyan gondtalannak tűntek, ahogy nevetgéltek és együtt szórakoztak. Sóhajtottam, majd a szemem sarkából Rickre néztem.
- Sosem fogsz tudni elvegyülni, Derick. És ezt te is nagyon jól tudod… csak épp nem mered magadnak bevallani, mert félsz. Félsz attól, ami vagy. – Teljesen ránéztem, végigmértem, a megjegyzésére meg elvigyorodtam. – Minden lány örülne, ha közel 500 évesen így nézne ki, mint én. Ó, és persze, ha egyáltalán élnének addig.
Egy vállvonás után körbenéztem, majd felálltam és Ricknek nyújtottam a kezem.
- Enni indultál, ugye? Mint mondtam, csatlakozom. Bár én nem rég ettem, de egy-két „falat” nem árthat. – Ha nem nyújtotta magától a kezét, akkor én fogtam meg és felhúztam, majd elindultam vele kifelé a pubból. Az, hogy „elfelejtettem” fizetni, annyira nem érdekelt. De a pincér utánunk szólt, sőt, az egyik fickó az utunkat állta az ajtóban. Kedvem lett volna a vérét venni és itt hagyni meghalni, de túl sok szemtanú lett volna. Inkább szúrós tekintettel ránéztem Rickre.
- Lennél oly kedves fizetni? Én otthon hagytam a pénztárcámat… - Ekkor már rámosolyogtam kedvesen, bájosan, amolyan „ne mondhatsz nemet”féle mosollyal. A fickó türelmetlenül hablatyolt valamit, amire én fél pillanat figyelmet sem szántam.



From: Skyler Montbrai





I know all
your reasons
to keep me
from seeing




avatar
Vámpír
₰ Play by :
✘ Miss Nina Dobrev
₰ Reagok száma :
16
₰ Foglalkozás :
✘ Menekülés és túlélés

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Black Rose Pub   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Black Rose Pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Szépségverseny [Event]
» Black Iron Castle
» White Rose [KÖZÖSSÉGI CÉH]
» Part 14 / 1
» Képek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Poison After Bite :: Városaink :: Seattle :: Belváros-
^
ˇ