Poison After Bite

Bevezetõ
Poison After Bite
Sötét köpenyek libbennek, hatalmas tappancsnyomok tarkítják az erdő talaját, vértelen áldozatok fölé démonok hajolnak. Valahol másutt a csillagtalan, hűvös éjszakában farkasvonyítás hallatszik, kövér hold fénye tör át a sötét felhőkön keresztül. A földtől néhány méterre alaktalan lény lebeg, várva a megfelelő pillanatra, hogy a kiszemelt áldozatára vesse magát, miközben egy halandó álmát épp egy hasonló lény őrzi.
Az oldal kitalált világra épül, az egész csupán fikció, nagyrészt a legendákat vettünk alapul. Akad néhány sorozatból, filmből merített ötlet is, de saját elemekkel is tarkítottunk megújult világunkat. A Poison after bite a természetfeletti világnak ad otthont - fajok harcait, testvériségek felemelkedését, halandók átlagos életét, de akár falkák hierarchiáját is nyomon követheted. Vagy inkább a részese lennél mindennek? Gyere, csatlakozz bátran hozzánk, ahol összesen nyolc faj közül válogathatsz, de akadnak egyéb csoportok, kovenek, falkák, akik lehet, hogy éppen rád várnak. Hogy mi a teendőd? Önmagadnak lenni. Vagy kevésbé. A döntés egyedül a tiéd!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
beszélgess bátran
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok
2018. augusztus

Hétf. Aug. 13, 2018 1:38 pm

Társalgó

Csüt. Aug. 09, 2018 6:46 pm

Starbucks

Vas. Aug. 05, 2018 6:00 pm

Konyha és étkező

Szomb. Aug. 04, 2018 5:09 pm

Fontos közlemények

Csüt. Aug. 02, 2018 5:16 pm

Maverick Tér

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:24 am

Golden Bowl Étterem

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:22 am

J.J. Foley's Bar & Grill

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:11 am

Irish pub

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:08 am

Kikötő és dokkok

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:07 am

Fan Pier Park

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:06 am

Harbor Sétány

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:05 am

Statisztika
mennyi?!
Fajok Hölgyek ♀ Urak ♂
Vámpírok 9 13
Boszorkányok 5 3
Vérfarkasok 5 9
Hibridek 1 1
Félvérek 1 0
Lidércek 3 1
Banshee-k 2 0
Emberek 7 5
Összesen 34 31
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (27 fő) Kedd Júl. 31, 2018 6:36 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Drina Lowness

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Drina Lowness   Szomb. Okt. 14, 2017 1:02 am


Drina Lowness

"This is usually my favorite moment - the kill. The moment before the kill. The kill itself. The moment right after."



Becenév

D'

Titulus

Better you die than I

Születési hely, dátum

Seattle, 1991. 03. 22.

Faj

vérfarkas

Átváltozás

2010 augusztusa

Képesség

Érzéketlenség. De tényleg. Az érzelmek számomra illogikusak.

Család

Lance: Néhai bátyám, kivel saját kezűleg végeztem. Nem vagyok rá büszke, de azt se mondhatom, hogy kifejezetten gyűlölném magam a tettem miatt. Elképzelhető, hogy Victoria miatt érzek csöppnyi bűntudatod, hogy csak amiatt marcangolja bensőm egy sötét érzés, amit igazán semmihez sem tudok hasonlítani. Talán gyászolom a seggfej, minden tekintetben ostoba és dühítő testvérem? Nincs így. Ám mégis, ha eszembe jutnak azok a pillanatok, mikor jól megvoltunk hárman, mint az igazi, szerető testvérek, megfordul a fejemben, hogy talán "kinőtte" volna idetépő szokásait. A múlton rágódni azonban teljességgel fölösleges. Tettem, amit tettem, ő pedig már a föld alatt rohad, és sosem jön vissza.
Victoria: Ő az, aki tartja bennem a lelket. Talán szó szerint. Hozzá kötődöm úgy, ahogy nem volna szabad. Ő nem része a vérrel beborított világomnak, és ha rajtam múlik, nem is lesz az soha. Próbálom óvni attól a sötét lelkű szörnyetegtől, akivé váltam, mégsem tudok elszakadni tőle teljes egészében. Rettegek, mi válna belőlem, ha őt is eltaszítanám magamtól. Eltűnne egykori énem, elsüppedne a sötétben, és soha nem látnám viszont? Nem maradna bennem semmi emberi, pont olyanná válnék, mint a vér és lélektelen élőhalottak, akik a célpontjaim.
Derek: Hasonló elmezavarral rendelkező, kegyetlen lény, aki felesküdött a vámpírok ellen. Ő ismeri egyedül a sötétebbik felem, azt az énem, ami ugyanúgy rejtve marad, mint a hold, mikor előbújik a nap. Mondhatni társak vagyunk, ámbár egyáltalán nem meglepő fordulat, ha olykor egymás ágyában kötünk ki. Az élet apró örömei.

Play by

Shelley Hennig




Ez az én történetem...

Hideg hasított a bőrömbe, hiába dolgozott oly keményen testem abnormális hőmérséklete, hogy melegen tartson, mégis reszkettem, egész testem rázkódott, a végtagjaimba görcsös fájdalom mart. Sötétség vett körül, szinte magába szippantott, elnyelt, és lehettem akár az északi sarkon egy kis zugban, nem tudtam volna megállapítani. A ruhám cafatokban lógott rajtam, a jéghideg beton élesen bőrömnek nyomódott, horzsolások keletkeztek rajtam, s mire egy begyógyult, még kettőt sikerült szereznem. Az egyetlen, ami elkerült, a félelem volt, helyette mélyről gyökerező dühöt éreztem, elrablóm iránti sötét gyűlöletet, talán csak ez tartott volna életben, ha farkasom nem küzd olyan nagyon az életünkért. Az eszméltemet még így is rengetegszer elveszítettem, az időérzékem teljesen megszűnt létezni, a napszakokat sem tudtam betájolni, így akár ugyanúgy lehetett reggel, odakint ragyogó, vakító napsütéssel, vagy éjszaka, számtalan csillaggal az égen, sötétséggel körbeölelve. Mikor legutóbb magamhoz tértem, nem volt olyan porcikám ami ne fájt volna, s mikor próbáltam karommal a homlokomra száradt vért letörölni, hatalmas reccsenéssel ugrott vissza a helyére a kicsavarodott végtag. Egy erőtlen, gyenge ordítás rázta meg a testem, könnyek szöktek a szemembe, a sós cseppek kirepedezett ajkaimra folytak, s mikor összetalálkoztak, sósavként marták azokat. Nem tudtam felemelni a fejem, hiába próbálkoztam, s eközben figyeltem fel a bordámat döfködő kínra. Fájt, mindenem fájt, de leginkább az bántott, hogy nem tehetek ellene semmit. Hiába vagyok erős, hiába küzdöttem már meg számtalan piócával, ilyen mocskosul lehetetlen helyzetbe még soha nem kerültem. Halvány fényre lettem figyelmes, és mire rájöttem, hogy a nehéz vasajtó nyílt ki, a vámpír már előttem állt. Nem láttam az arcát, csupán fekete bakancsa került a látókörömbe, de tudtam, hogy vámpír. Annak kellett lennie. És az is volt. Mielőtt leguggolt volna mellém, megrepedt bordámba rúgott erőteljesen, így annak esélye sem volt beforrnia, azonban a mozdulat közben az édes, gyomorforgató aroma az orrlyukaimba szökött, és már nem kellett találgatnom. Tudtam, hogy egy vámpírral van dolgom. Az egyetlen kegyetlen kérdés már csak az volt, miért rugdosta ki belőlem a szart, és miért kínzott meg. Az illat nem volt ismerős, bizonyára összecsapásunk sose volt, és nem néztem az arcára most sem, hogy arca csak néhány centire volt az enyémtől. Hányni tudtam volna már a gondolattól, hogy ilyen közel van az arca hozzám, szemem azonban csukva volt, szemhéjaimat szorosan lezártam, csupán csak nehézkes levegővételeim adhatták a tudomására, hogy még élek, még létezem. Többé-kevésbé.. Próbáltam hangját kiszorítani a fejemből, de annyi erőm se volt, hogy kezeimet füleimre tapasszam, a szavak pedig egy idő után szabad utat kaptak az elmémhez. Bár ne történt volna meg. - Hiába küzdesz ellenem. Tudod, mi lesz a vége a játéknak! - A hang furcsán ismerős volt, bár nem tudtam hova tenni. Olyan volt, mint amikor próbálsz emlékezni egy színész nevére, de az csak éppen a tudatod peremén billeg. Dühített, hogy nem tudom, kivel van dolgom, de nem akartam ránézni. Helyette éppen csak annyira emeltem meg a fejem, hogy a cipőjére tudjak köpni. A morgásból ítélve nem tetszett neki a megnyilvánulásom, de utána nevetést hallottam, egész testet rázó nevetést, amiből düh és keserűség egyvelegét hallottam ki. Egyáltalán nem volt vidám, inkább sötét, humortalan hang, ami belemászik az ember fejébe, és ott kering, csak kering, egészen addig, míg nem hallasz egy szebb nevetést, ami kiűzi onnan. - Egyáltalán nem könnyíted meg a helyzetem, Drina! - szinte köpte a szavakat, képletesen, nem úgy, ahogy korábban én, de könnyű volt elképzelni, hogy közben a méreg szétterjed a szájában, készen arra, hogy fogait belém mélyessze, és megfertőzze eddig még tiszta farkasvérem. Honnan tudja a nevemet? Erre már kénytelen voltam felé nézni, odakaptam a fejem, a szívem pedig akaratlanul is hevesebben vert, talán csak a felismeréstől, mert egyáltalán nem érintett meg, hogy kit látok. - Josh.. - jelentettem ki felvont szemöldökkel, habár még ez az aprócska mozdulat is mérhetetlen fájdalommal járt, csontig hatoló forróság száguldott végig rajtam, mintha égő piszkavassal szurkálták volna végig testemet. - Ha nem volnál egy bűzös vérszívó, még élvezném is a perverz kis játékodat! De így.. azt kell mondjam csalódtam benned. Hol vannak a láncok? Jól van ez így, hogy szabadon mozoghatok a cellámban? - Határozottan gúnyos hangot ütöttem meg, ugyanakkor benne volt az hevesség is, amit még sérülten sem tudtam elhagyni. Képtelen lettem volna esedezni az életemért egy vámpírnak, merthogy nem láttam benne azt a férfit, akinek egykor felkínáltam volna a szívemet, s éppenséggel bármit megtehetett volna vele. Átnyújthatta volna darabokban is, de mielőtt ő megtette, én törtem össze az övét. - Hallgass! Ne tégy úgy, mintha nem lepne meg, hogy mi vagyok. Hát egyáltalán nem érdekel?! - Ostorként csattant a hangja, villámként csapott le közénk, de ahelyett, hogy akár megrezzentem, vagy bármi jelét adtam volna a félelemnek... csak nem éreztem semmit. Felnevettem, és nem számított a fájdalom, hogy ezernyi láthatatlan kés döfködte a testemet több oldalról, és hogy felszisszentem, a falnak támaszkodva felültem, és egyenesen a skarlát íriszekbe bámultam. - Talán inkább nem téged zavar, hogy farkas vagyok és vámpírokat ölök? Hát nem érted? Nem érzek semmit! Az a Drina, akit ismertél, halott. - Ezúttal én voltam a soros, hogy sötét, humortalan nevetést hallassak, szemeim égnek emeltem, a repedezett mennyezetre, és egyetlen irgalmas pillanatig arra gondoltam, bárcsak ránk szakadna. Csakhogy nem végezne egyikünkkel sem, további sérülésekre pedig nem vágytam, az átváltozás már így sem jöhetett volna össze, vagy ha pedig mégis, a maradék energiám is elpazarolnám. Nem tudnám megtámadni őt, holott szívesebben láttam volna holtan, üres tekintettel, ezer darabban, mint élve, előttem guggolva, arca néhány centire az enyémtől. Nem akartam ezt, bűzös szagát, s a hideget érezni, ami belőle áramlott egyenesen felém. Ő nem tartozott azok közé, akikkel szívesen lettem volna egy fedél alatt, bezárva. Egyenesen undorodtam a gondolattól, hogy még egy másodpercet eltöltsek vele, a kis fogaskerekek folyamatosan pörögtek, próbáltak valamiféle megoldást vetíteni elém, de tudtam, hogy innen nincs menekvés. Mégsem adhattam fel, Vicre gondoltam, aki valószínűleg már lerágta mindkét karját, amiért nem bukkantam fel nála egy héttel ezelőtt.
Sajnálom, Victoria!
.....

Szemhéjaim ólmosan nehéznek bizonyultak ahhoz, hogy láthassak bármit is, de ahhoz nem kellett szemeim kinyitnom, hogy érezzek. És nem éreztem semmit. A fájdalom elmúlt, helyét zsibbadás vette át, az a fajta, ami nehézzé teszi a testrészeid, mintha azok nem is hozzád tartoznának. Ujjaimmal a begyógyult bordához nyúltam, és lassan kifújtam a levegőt. Nem fájt a lélegzetvétel, még mozdulni is bírtam, de amint arrébb kecmeregtem, valami nedveset, szúrósat éreztem a hátamon, s mielőtt még kitapintottam volna a mély, vágott sebet, rögtön tudtam, hogy ez ébresztett fel, de a fájdalom mégsem ért utol. Nevetni akartam, ordítani, küzdeni, bármelyiket, amíg csak erővel bírom, kiadni magamból valamiképp a feszültséget, de ekkor meghallottam a csöndes lélegzetvételeket. Josh. - Begyógyulnak a sebeim, ugye tudod? Ha végezni akarsz velem... - megvontam a vállam, és ismét nyugtáztam magamban, hogy nem érzek fájdalmat. - Más módszerhez kell folyamodnod. Kitépni a szívemet a mellkasomból, leszakítani a fejem, valami drasztikusat. - Lassan nyitottam ki a szemeim, miközben az ismerős, mégis roppant idegen arc került a látóterembe, és most először az jutott eszembe, hogy talán valamiféle csodára vár. Hogy kiűzheti belőlem a szőrös bestiát, megváltoztathat, visszapörgetheti az időt egészen addig a pillanatig, mikor még kész lettem volna minden tekintetben az övé lenni. A keserű igazság pedig az volt, hogy nem tud semmit sem tenni, s mikor erre ő is rájön, végezni fog velem. A sors kibaszott kegyes húzása. Míg én óvatosan a falhoz csúsztam, hogy ismételten nekivethessem a hátam, ő sem hezitált, a szemben lévő vaskos téglasornak dőlve a földre csúszott, vörösen rikító szemei eközben engem pásztáztak, egy pillanatra sem hunyta le a szemét, nem pislogott. Valójában egyetlen árva mozdulatot sem tett, s ha nem hallottam volna a halk neszezést, ahogy szükségtelenül oxigént juttat a tüdejébe és nem láttam volna mellkasát enyhén emelkedni és süllyedni, azt hittem volna, hogy halott. - Mit akarsz? Egyáltalán miért habozol, Josh? Nem az vagyok, akinek hiszel. Már régen nem. Azt hittem, ez elég nyilvánvaló, de ezek szerint... - Egyetlen másodpercre hallgattam, hogy némi hatásszünetet tartsak, s végül azt mondjam: nem mindenkinek. De ő mintha meg sem hallotta volna, félbeszakítva engem belekezdett a saját kérdéssorába, amire én egyáltalán nem akartam válaszolni. - Mi a legjobb benne? A farkaslétben. Tudni akarom! - A szavak kissé erőszakosan, követelőzően hagyták el a száját, viszont most én voltam a soros, hogy figyelmen kívül hagyjam. Nyugodt maradtam, enyhe mosoly játszott ajkaimon, és biztos voltam benne, hogy ez dühíti. Így hát folytattam, belementem a kis eszement játékomba, és nem állt szándékomban komoly választ adni neki. - Hát, tudod... a testem mondhatni megállt. Mint az idő, ennek következtében gyermeket sem hordhatok a szívem alatt. - Továbbra is fenn tartottam a számára dühítő, lágy mosolyt, s mikor nem válaszolt, csak értetlenül meredt rám, felnevettem. Vidámabb hang volt, mint amit eddig bármelyikünk is hallatott, mégis kiérződött belőle az a sötétség, az az üresség, ami akkor öntött el, ha csak rá pillantottam. - Nem menstruálok, Josh. Ez a legjobb az egészben! - A képébe vihogtam, ezzel gyakorlatilag kijelentve, hogy nem veszem komolyan a kis lelkizését, amibe bele akar kezdeni, ugyanakkor meg akartam ismertetni vele ezt a szarkasztikus énem, aki nem tartja magában a szavait, legyen szó akár a magánéletéről, vagy intimebb témákról. Nekem ez nem jelent semmit, ugyanúgy beszélhettem volna neki a napi kosztomról, mint a havi vérzésemről. Látszott rajta, hogy már ő sem vágyik a beszélgetésre, és ezért hálás voltam. A semmiből termett előttem, az egyik pillanatban még a falnál ücsörgött, a következőben fölém tornyosult, éles, dobhártyát szaggató hangon morgott fel, s ha nem találkoztam volna az évek során megannyi vámpírral, bizonyára meglepett volna. Csak bámultam rá, nem vettem a fáradtságot, hogy megmoccanjak, és ezzel talán csak még inkább felhergeltem, mert a következő másodpercben már arra eszméltem, hogy a torkomnál fogva a falhoz szegez, másik kezével kezeimet a fejem fölé szorítja, és vicsorog rám.
Hirtelen nem tudtam, mitévő legyek, kezdtem aggódni magamért, s nem az aggasztott, hogy meghalok. Nem akartam a mérgével a véremben meghalni. Nem akartam, hogy bármely vámpírhoz közöm legyen, ha már magam mögött hagyom ezt a mocskosul fertőzött világot. Közelebb hajolt hozzám, fogai csaknem a nyakamat súrolták, s mikor már egy morgás kezdett előtörni belőlem, állkapcsa összecsattant, s ahogy elhátrált, mellkasából előbugyogó nevetés rázta egész testét. Dühösen fújtattam, s ezúttal nem a cipőjét céloztam meg, egyenesen az arcába köptem. Amire azonban nem számítottam, hogy itt hagy, amit olyan hihetetlen gyorsasággal tett meg, hogy a földre zuhantam, és éreztem, amint a csuklóm újból kicsavarodik.
Mikor magamhoz tértem, észrevételeztem néhány dolgot, s éppenséggel egyiknek sem örültem. Az első, amire felfigyeltem, hogy a falnál állok, végtagjaim vas pántokkal és láncokkal a falhoz erősítve. A második a csuklómba nyilalló fájdalom volt, amitől nem tudtam szabadulni, most még helyre sem tehettem a kificamodott testrészt. A harmadik pedig, hogy megfogadta a tanácsom, ehhez a tetthez pedig a dühe vezette. Nem hittem volna, hogy komolyan veszi, de nekem már mindegy volt. Néhány perc múlva, mikor már teljes egészében magamhoz tértem, megéreztem azt a gyomorforgató, hasogató fájdalmat, ami magamhoz térített. A bőröm alól jövő fájdalmat először nem tudtam hová tenni, míg meg nem pillantottam a hasamat. Ahol a szakadt ruhából kilátszott, fel volt hasítva, alatta pedig valamiféle pengék bújtak meg. Élesen beszívtam összezárt fogaim között a levegőt, nem adhattam meg neki az örömet, hogy hallja a sikolyom, vagy a kelleténél jobban a tudtára hozzam, miféle kínokat is élek át. - Tetszik az ötlet? Ez, ellenben a láncokkal, a saját fejemből pattant ki. A bőröd alá ékelt, s a húsodba vájt pengéktől nem tudsz gyógyulni. - Vigyorgott eszelősen, és bár minden erőmmel azon voltam, hogy ne adjak ki semmiféle hangot, fájdalommal átitatva felnyögtem, és belenéztem a vöröslő íriszekbe. Az utálaton kívül semmi mást nem olvashatott ki a tekintetemből, de tudtam, ahhoz, hogy ezt tudja, nem kellett rám néznie. A cella az én haragomtól volt forró, s egyszerre jéghideg az érzelemmentességtől. Nem láttam már azt a férfit, akit egykor ismertem, ő egy idegen volt a számomra, aki egy ismerős arcot viselt. A gondolataim elnyeltek, a következő pillanatban megszűntem létezni, a sötétség magába szippantott, és csak órák múlva tértem magamhoz. Míg ki voltam ütve, különböző emlékek szöktek a tudatomba, Lance feltartott kezekkel hátrál előlem, miközben saját testem reszket egy újfajta érzéstől, Victoria duzzogva tárja ki előttem az ajtót, míg én bocsánatkérő mosolyt küldök felé, Derek, amint hatalmas testével belepi az enyémet, s végül egy pillanat, mikor Josh ajkai az enyémeket súrolják..
Mikor az öntudatlanság kilökött a valóságba, a dühöm erősebb volt mindennél, amit addig valaha is éreztem. Már nem éreztem gyengének magam. A láncokat addig cibáltam, míg meg nem adták magukat, a vaspántok pedig fokozatosan adták meg magukat a farkasnak, akivé válni készültem. Az átváltozás azonban akadályozták a pengék a bőröm alatt, amiket a lehető legóvatosabban távolítottam el szakadozott, törött körmeimmel, és bár borzalmas kínokat éltem át, a fájdalom végigfutott egész testemen, csontjaimig hatolt, a megkönnyebbülés annál édesebb volt. Ahogy a bosszú is... Mire a vámpír megérkezett, a "ketrecem" ajtaját nyitva találta, benne pedig a megtört, sebzett lány helyett egy vicsorgó fenevaddal kellett szembenéznie. Nem tudtam volna legyűrni, de elég volt neki rontanom, a meglepettségtől nem reagálta le a támadást. Hagyott elfutni, de tudtam, még nem végeztünk...


avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
shelley hennig
₰ Reagok száma :
18
₰ Keresem :
nope
₰ Foglalkozás :
vadász/fegyverkereskedő

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Drina Lowness   Szomb. Okt. 14, 2017 9:59 pm


Gratulálunk, elfogadva

Drina Lowness

Nos itt vagyunk, új az oldal, új a világ, minden új, leszámítva a tényt, hogy milyen csodálatos és hibátlan karaterlapot tudsz összehozni! Meg sem lep, milyen jól öszetett karaktert teremtettél, először is mert tudom milyen jól írsz, másodszor is, mert már találkoztam Drinával! Imádom azt a sötétséget ami ebben a nőszemélyben bújkál és alig várom hogy ezt még jobban kibontakoztasd a játéktéren!
Nem is nagyon szeretném húzni az idődet, örömmel eresztelek a játszótérre! Sipirc <3




she is beauty, she is grace

she will punch you in the face


avatar
Ember
₰ Play by :
Deborah Ann Woll
₰ Reagok száma :
4
₰ Keresem :
Rhys La Morte
végzet - kiképzőmester - vonzódás

La Morte Suicide Squad
személyzet - különleges képességek - munkatársak

₰ Foglalkozás :
La Morte recepciós

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Drina Lowness

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Poison After Bite :: Karaktereink :: Tagjaink :: Vérfarkasok-
^
ˇ