Poison After Bite

Bevezetõ
Poison After Bite
Sötét köpenyek libbennek, hatalmas tappancsnyomok tarkítják az erdő talaját, vértelen áldozatok fölé démonok hajolnak. Valahol másutt a csillagtalan, hűvös éjszakában farkasvonyítás hallatszik, kövér hold fénye tör át a sötét felhőkön keresztül. A földtől néhány méterre alaktalan lény lebeg, várva a megfelelő pillanatra, hogy a kiszemelt áldozatára vesse magát, miközben egy halandó álmát épp egy hasonló lény őrzi.
Az oldal kitalált világra épül, az egész csupán fikció, nagyrészt a legendákat vettünk alapul. Akad néhány sorozatból, filmből merített ötlet is, de saját elemekkel is tarkítottunk megújult világunkat. A Poison after bite a természetfeletti világnak ad otthont - fajok harcait, testvériségek felemelkedését, halandók átlagos életét, de akár falkák hierarchiáját is nyomon követheted. Vagy inkább a részese lennél mindennek? Gyere, csatlakozz bátran hozzánk, ahol összesen nyolc faj közül válogathatsz, de akadnak egyéb csoportok, kovenek, falkák, akik lehet, hogy éppen rád várnak. Hogy mi a teendőd? Önmagadnak lenni. Vagy kevésbé. A döntés egyedül a tiéd!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
beszélgess bátran
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok
Kikötő és dokkok

Kedd Jún. 19, 2018 10:56 pm

Thousand Years

Kedd Jún. 19, 2018 9:52 pm

Földszint

Hétf. Jún. 18, 2018 9:23 pm

Silhouette FRPG

Vas. Jún. 17, 2018 10:40 pm

Nova Nightingale

Hétf. Jún. 11, 2018 5:44 pm

I.N.F.E.C.T.E.D.

írta: Vendég
Szomb. Jún. 02, 2018 1:35 pm

Elkészültem!

Vas. Május 27, 2018 10:36 pm

Starbucks

Vas. Május 20, 2018 5:03 pm

Chicagoba be- és kivezető út

Pént. Ápr. 13, 2018 2:37 pm

Csocsó és biliárd terem

Szomb. Ápr. 07, 2018 5:19 pm

Néptelen sikátorok

írta: Josh Taylor
Szomb. Ápr. 07, 2018 3:02 pm

Heart of Europe

írta: Vendég
Szer. Ápr. 04, 2018 7:27 pm

Statisztika
mennyi?!
Fajok Hölgyek ♀ Urak ♂
Vámpírok 9 13
Boszorkányok 5 3
Vérfarkasok 5 9
Hibridek 1 1
Félvérek 1 0
Lidércek 3 1
Banshee-k 2 0
Emberek 7 5
Összesen 34 31
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (16 fő) Szomb. Okt. 14, 2017 9:24 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Arzen Coleman-Smith

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Arzen Coleman-Smith   Szomb. Nov. 11, 2017 2:30 pm


Arzen Coleman-Smith

Nem vagyok szociopata, csak elég okos, hogy úgy gondolkodjak.



Becenév

Zen, Zane.... Szöszi

Titulus

-

Születési hely, dátum

1192 októbere talán 13-dika lehetett,( legalábbis én október 13-án ünneplem) már nem tudom hol.

Faj

Vérfarkas

Átváltozás

Csiribí, csirbá bumm! Itt vagyok! Nem tudom mikor volt, fejszámolásban sosem jeleskedtem, de valahol huszonöt és harminc között voltam amikor megtámadtak, és mindenki meglepetésére nem döglöttem bele, hanem túléltem. Na persze, öröm mert egy bundással osztozom a testemen. Fogalmam sincs ki az, aki megtámadott, mert elment mint aki jól végezte dolgát, csak éppen... elfelejtettem belehalni a sérüléseimbe. Ez van, gyakran okozok csalódást az embereknek.

Képesség

Különleges képességem, hogy bárhol el tudok aludni szinte. Még nyitott szemmel is! A szarkazmusommal pedig még egy szentet is kihozok a sodrából. Na meg bele tudok tenyerelni a legkínosabb témákba, és akaratlanul is eltalálok néha dolgokat. Ez csak úgy megtörténik néha, semmi trükk, eskü.

Család

Egyszer voltak, most már nem vannak. Még emberként éltem volt két húgom és egy bátyám, de egyikért sem voltam oda különösebben. Persze, szerettem őket valamelyest, de olyan igazi testvéri szeretve imádat sosem volt. Talán bennem volt a hiba, nem tudom. Hamar elvesztettem a szüleim, és a bátyám nevelt fel úgymond, mégsem szerettem sokkal jobban ezért, de akkoriban talán érthető volt. Az emberek olyan gyorsan haltak meg, mint ahogy ma valaki levegőt vesz. Egyedül én nem házasodtam meg a családomból, a húgaim is férjez mentek. Én a fekete bárány voltam. Aztán farkas lettem. Hehehe. A falka is egyfajta család volt, de nem sokáig. Sokáig voltam egyedül, aztán hol ide csapódtam hol oda. Maddox mellett nem is tudom mikor kötöttem ki, de már évszázadok óta őt boldogítom. Lassan fél évezrede megyek az agyára. Ő a "bátyám". Meg az alfám. Meg nem tudom, még biztos kitalálhatnék valamit.

Play by

Jamie Campbell Bower




Ez az én történetem...

- Nincs kedvem erről beszélni oké? Fogalmam sincs mi a fenét keresek itt, bár legjobb sejtésem szerint ez egy nagyon rossz tréfa az én drága barátom jóvoltából - nézek körül az orvosi rendelőben ami bár irodának van álcázva igazából átható doki szag uralkodik benne. A hófehér kanapé élesen ellentétes a ráhalmozott krémszínű kispárnákkal, és most ezen a förmedvényen foglalok éppen helyet, félig ülő, félig fekvő helyzetben. Nevetséges! A velem szemben ülő férfi is az, aki tudálékos kis szemüvegével az orrán mered rám, ahogy a bakancsos lábam is a bútorán pihen. Nem fogom levenni amíg rám nem szól, a körülményeimhez képest belaktam a kanapét, és most az enyém, épp csak nem hu*zom korbe, mint ahogy egy kutyaféle tenné, mert hát ez lennék én. Kicsit nagyra nőtt és vad blöki, több mint nyolcszáz éve. Ember, ennyi évvel a hátam mögött, komolyan most lenne szükségem egy ilyen agyturkászra? Ki. Van. Zárva.
- De most komolyan, mit akar hallani? Hogy szar kölyökkorom volt, vertek a szüleim és elnyomott voltam? Vagy hogy egy tök más században születtem és sodródtam idáig? Úgyse hinné el, bármit is mondanék, és nekem nincs időm becuccolni abba a sárga kócerájba - morgolódok ahogy kinyújtózom és kényelembe helyezve magam várom, hogy leteljes a kihallgatásra hasonlító rendelésre szánt két óra hossza. Persze, próbálkozik szóra bírni, de mindhiába. Elmerengek a múlton és azon hogy honnan jutottam ide, ahol most tartok.

Nyolcszáz évvel ezelőtt, még nem volt annyira pontos a naptár hogy számontartsuk mikor születtem, de én kineveztem erre egy dátumot, és azóta akkor tartom a születésnapomat. Annyi bizonyos hogy egy kis család második fiaként születtem, és engem még két lány követett később. Az életem tök átlagos volt, játszottam odakint, verekedtem, versengtem később befogtak dolgozni is, állatokra vigyázni, hozni vinni dolgokat. Nem valami drámai, és nem is túl izgalmas, de csak később derült ki hogy anyám valamit elcseszett velem, mert amikor kicsi voltam leejtett. Szerinte utána nem voltam olyan mint addig. Nem értettem mire gondolt, és erre csak akkor jöttem rá amikor felnőtt szemmel láttam a világot. Voltak dolgok, amik nem voltak nekem logikusak, és ezek többnyire az érzések voltak, és néha nem értettem hogy miért történik ez vagy az. Én nem éreztem ilyesmit, engem nem gátolt az, ami a legtöbb korombelit. Emiatt egyszerre voltam náluk erősebb és gyengébb is. A társadalom peremén találtam magam, mert nem úgy működtem mint mások. Menet közben még a szüleim is elhaltak, de olyan mély gyászt nem éreztem. Szomorú voltam, és fájt de utólag belegondolva nem annyira, mint kellett volna, és nem szenvedtem úgy mint a testvéreim. Ők lassan családot alapítottak és nekem is ezt kellett volna tennem, de egyszerűen nem akartam és nem volt olyan lány aki erre sarkallt volna. Nem házasodtam meg, hanem egyedül éltem tovább, és egyedül haltam meg. Legalábbis azt hittem hogy meghaltam, mert a falut rablók támadták meg. Semmi szokatlan nem volt ebben sem, tudtuk hogy a közelben garázdálkodnak és a szomszédos falukat is feldúlták már, ebben nem volt semmi személyes, egyszerűen ez jött, ez esett az útjukba hát itt randalíroztak. A többi férfivel együtt én is szembeszálltam velük, és egy lándzsát forgattam. Nem voltam rendkívüli harcos, de egész sokáig kitartottam a túlerő ellen, amikor valahonnan a semmiből egy hatalmas farkas tepert maga alá. Oldalba szúrtam de elharapta a vállam és onnantól már csak a fájdalom lángolt bennem. Próbáltam megszabadulni tőle de rám feküdt, mintha tetszett volna neki a kíntól eltorzult arcom.
- Ronda egy dög volt... - sóhajtok fel félhangosan, észre sem véve és kinyújtózkodom. Persze a mitugrász próbál ebbe kapaszkodni hogy hol jártak a gondolataim. Bő nyolcszáz évvel előrébb a korban barátom. A farkas nem ölt meg, csak majdnem. Felépültem a sebesülésből, de éreztem hogy már nem vagyok olyan mint voltam. Még annyira se mentem el normálisnak, mint eddig. A vágyaim mintha kissé elferdültek volna, és vonzani kezdett a húsé s vér. Eleinte nem tudtam mi ez, de végül rájöttem. Nem voltam én ostoba fiú, megtanultam olvasni és írni is. Akkoriban ez még luxus volt, de nem mondtam meg senkinek, és így sok mindent tudtam. Szerettem tudni dolgokat, és ez kapóra is jött mert az akkor is elbűvölő stílusom miatt igen kevesen álltak velem szóba, hát valahogy biztosítanom kellett magamnak a helyet, és hogy az élet részese lehessek. Akkoriban ez így ment, és ez azóta sem változott semmit. Ha helyet akarok a világban, ki kell vívnom, el kell vennem, meg kell szereznem, mert az ölembe hullani nem fog. Én küzdöttem, és farkasként is éltem a faluban a teliholdas éjszakákra messzire eltűnve. A farkas bennem legalább olyan bajkeverő és erőszakos volt mint amilyen szarkasztikus és nemtörődöm én, így azt hiszem remekül sikerült kijönnünk, és megtanultam uralni a fenevadat és részlegesen is át tudok alakulni. Az erőm immár nem csak az eszemben rejlett, és hamarosan ott hagytam a falut hogy a helyi uraság várába költözzek, mint intéző. Már nem érdekeltek a testvéreim, az életem új fordulatot vett és nekem tetszett hogy végre lehetettem valaki. Figyeltek rám, és senkit nem érdekelt hogy senkim sincs, és hogy néha a stílusom több mint idegborzoló. Akkoriban sem volt ám mindenki engedelmes üresfejű szolgáló, én meg aztán pláne. Szerettem élni, hogy ne szerettem volna, és sokat tanultam a várban. Megtanultam tettetni, azokat az érzéseket amik nekem nem voltak, mert megtanultam hogy emiatt hátrányba kerülhetek, azt meg nem akartam.
- Érzések... kellemetlen eset - sóhajtok, hiszen a mai orvostudomány úgy diagnosztizált hogy szocipata hajlamokat hordozok, de tünetmentes vagyok, mert nem állok neki mindenkit megölni. Oh pedig ha tudnák...

Nem volt könnyű visszafogni magam, de viszonylagos békességben éltem még pár évet mielőtt elért a háború és a várunkat megtámadták. A kastély javarésze meghalt, a maradék fogságba esett. Mivel jobb erőben voltam mint a többiek, én megszöktem, és mindenkit hátrahagytam, mert nem szerettem őket, és nem értettem hogy pusztán bajtársiasságból miért kellett volna értük bármit is kockáztatnom. Farkas voltam, farkastörvényekkel de falka nélkül, és erre később ébredtem rá. Megértettem azt is hogy milyen egy jó vezető. Érdekes, belegondolni hogy innen indultam, és most... falkám van, alfám és társaim. Kölykök akiket meg kell védeni, és akikért meg is tenném amit lehet. Nos, ezt nem olyan sokkal késpbb kezdtem megtanulni.
- Az az ákozott kurafi... Maddox...- átkozódom még mindig ha Maddoxra gondolok. Nem tudom pontosan felidézni mikor találkoztam vele, csak az tudom hogy a találkozásaink valami folytán rendszeresek lettek. Azt hiszem farkasként láttam meg először, és rondán összeverekdtünk. Nem harc volt az, hanem kétszemélyes háború ami aznap éjjel kezdetét vette. Maddox istentelenül elvert, de nem ölt meg valamiért. Életben hagyott, és napokig lábadoztam mire befoltoztam magam. Kóbor zsoldosként éltem akkoriban, és azért harcoltam, aki többet fizetett érte. Azt hiszem ezt szerettem a legjobban, mert felcsaptam lovagnak is később. A harc és fegyverek mindig vonzottak, de már lassan hatvan éves voltam, és még mindig huszonötnek látszottam. Nem tudtam miért van ez, de gátlástalanul kihasználtam, hiszen mindenki abból gazdálkodjon ami van neki. Nekem ez jutott ki, és azt hiszem akkoriban sem festettem olyan szörnyen. Mondjuk erre sosem volt panaszom, elégedett voltam mindig magammal és bár izomzatot nem sokat szedtem fel, megedződtem a nehéz lovagi páncélok alatt és a tornák rendszeres vendége és nyertese lettem ha részt vettem. Több alkalommal is megütköztem Maddox-al, hol a tornán, hol ott ahol senki nem látott minket. Nem tudom mit látott bennem, már ha látott valamit, mert komoly kárt nem tett bennem csak a büszkeségemben és az önbecsülésemnek estek rosszul a fogai és karmai. Volt hogy nem is harcoltunk csak egy csehóban találkoztunk és órákon át vitatkoztunk és szidtuk egymást, vagy éppen valami mást. Észre se vettem szinte, de lassan már vártam hogy találkozzunk, és egyszer még közösen is harcoltunk valaki ellen. Szerelmi háromszögbe kerültünk, mert meghódítottam pár csinos lányt akik kicsit is tetszettek. Már nem vártam tüzet, lángokat vágyakat, egyszerűen csak elvettem amit akartam, bár nem panaszkodtak.
- Ahh, gyönyörű középkori asszonyok - sóhajtok fel. Olyan könnyűvérűek voltak, és a férjeik olyan tétovák és tesze-toszák, nem volt kihívás velük párbajozni egy-egy nő becsületéért. Mégis belekényszerültünk párszor. Aztán... aztán egyszer csak nem volt tovább, és együtt mentünk tovább. Ő nem kért, én nem mondtam és mégis együtt utaztunk és évekkel később bátyj és öccs lettünk. Éltünk nemesemberként is, éltünk zsoldosokként és mesteremberekként. Ő kovács volt, én ezermester, és bármit meg tudtam tanulni. Azt hiszem ez is egyik jó képességeim közé tartozik, de valahogy Maddoxxal is kijött, hogy sokszor nem értettem mit miért tesz. Nem volt logikus, nem a józanság diktálta a tetteit, és ezeket megfigyelve lassan megértettem azt is hogy én sosem voltam ilyen. Kínosan bele tudtam mindig tenyerelni abba, amiről nem akart beszélni, és vert el párszor csak úgy indulatból mert feltéptem a régi sebeit. Lassacskán mégis megértettem és az ő indulatainak szárnyán repítettem magam egy ideig, mert nekem nem volt célom. Ismertem a bosszút, és volt is valaki akiért magam is messzire mentem. Egyetlen lányt szerettem, egy igazi boszorkány volt, és esküszöm néha magam is megijedtem tőle. Farkasvolt, és engem szemelt ki párjául, és hajlottam is volna rá, de vadászni kezdtek rá, mert szertelen volt. Megölték őt, és még élt mikor rátaláltam. Az ő halála... olyan érzéseket keltett fel bennem, amikről eddig nem tudtam hogy vannak. Szemeim a farkas szemeibe fordultak, és engem elöntött egy tűz, egyfajta vágy. Vért és halált akartam. A vadászok vérét. Maddox megértette ezt, és azt hiszem meglepődött hogy ennyi év után végre érezni lát engem. Talán azt hitte hogy bennem nincs ilyesmi, fogalmam sincs. Mégis segített felkutatni őket, és megölni.
- Darina... - így hívták őt, aki lehetett volna a nőstényem ha nem ölik meg idő előtt. Mindenesetre elég volt, és utána nem jött senki, aki betölthette volna az űrt, amit hagyott. Az élet ment tovább és Maddox falkát kezdett építeni és nem volt kérdés ki a második. Már én voltam. Maddox már nem volt idegen, és lassan ő vált a családommá, olyan volt mint én, a farkasa érezte az enyémet és így összecsiszolódtunk. Megismertük egymást, és előszeretettel űztem - és űzök a mai napig - sportot abból, hogy az agyára menjek. Sok sok harcot vívtunk meg együtt, és egymásnak vetett háttal egymásban bízva senki másban.
- Most meg? Itt vagyunk... - sóhajtok fel, hiszen egy szerelőműhelyet üzemeletet, ahol aktív dolgozó vagyok én is. Tulajdonképpen rohadt gazdagság, de nem érdekel a pénz, abból mindig volt elég, és most is lehet ha akarom és ha kell. A változás az hogy már nem akarom elhagyni a kicsinyeket. Megtanultam hogy védeni és tanítani kell őket, és nem egy kölyköt neveltem már fel, még ha inkább magam nézek is ki annak. A falka tudja milyen vagyok. Elalszom állva is ha olyanom van, és simán egy labilis seggfejnek nevezem az alfát, de a hitem az törhetetlen, és aki megpróbált minket összeugrasztani hat lábbal a föld alatt próbálkozik tovább. Együtt élünk, de a saját életünket is. Én példának okáért éneklek is ha olyanom van és egy kis koncertet rittyentek magam köré, és mesteri szakács vagyok. Legalább hat kurzust jártam végig, és imádok enni. Meg se látszik rajtam, és nem vagyok hatvan kiló se, mégis... érezhető hogy belém nem éri meg belémkötni. A farkaserő körülvesz és elriaszt másokat.

- Na, ennyi elég legyen, digansztizálja hogy totál becsavarodtam és kész - pillantok szürkéskék lélektelen szemeimmel a dokira. Ma még egészen nyugodt és jókedvem volt, és nem Maddox vállán utaztam, mert ezt bazdmeg nem növi ki hogy cipeljen mert éppen megteheti. Szerinte kétszer olyan magas vagyok mint amilyen széles, és már beletörődtem hogy puszta testvéri szeretetből néha csak úgy felkap és visz. Felkelek a kanapéról, és elégedetten pillantom meg a bakancsom koszos nyomát a fehérségen. Felállok, lesimítom a fekete nadrágom, és megigazítom az ingem is ahogy a hajamba is beletúrok. Most éppen közepesen rövid és kényelmes, praktikus. Minden jól áll, nem aggódom hát ezért. Kisétálok a rendelőből, és rágyújtok egy cigire. Ajkaimon már alattomos mosoly.
- Maddox, Maddox.... ezt még megbánod, jobb ha tudod - sóhajtok fel, mert az oda vissza szivatás szerves része maradt a kapcsolatunknak és lassan ötszáz esztendeje nem unjuk meg.


avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
Jamie Campbell Bower
₰ Reagok száma :
15

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Arzen Coleman-Smith   Pént. Nov. 17, 2017 4:56 pm


Gratulálunk, elfogadva

Arzen Coleman-Smith

Igazán érdekes előtörténettel örvendeztettél meg minket, annyi szent! Nagyon tetszett, ahogy felépítetted a karaktert, megragadva kicsit ez a szociopata-pszichopata szálat... vagány, érdekes, s még számtalan jelzőt rá tudnék aggatni a karakterre, akár napestig sorolhatnám, de nem rabolom az idődet Wink Az avatar alany nagyon illik a jelleméhez, az előtörténetből pedig nagyjából minden kiderült erről a különös névre hallgató "fiatalemberről". Kíváncsian várom, hogyan alakul majd az élete a továbbiakban, bizonyára figyelemmel fogom követni Smile A foglalásokról ne feledkezz meg, aztán nyomás a játéktér! Very Happy




your mind is a
M A G N E T

avatar
Vámpír
₰ Play by :
ian somerhalder
₰ Reagok száma :
12
₰ Keresem :
i got the girl


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Arzen Coleman-Smith

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Anette Smith
» Klaus Mikaelson

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Poison After Bite :: Karaktereink :: Tagjaink :: Vérfarkasok-
^
ˇ