Poison After Bite

Bevezetõ
Poison After Bite
Sötét köpenyek libbennek, hatalmas tappancsnyomok tarkítják az erdő talaját, vértelen áldozatok fölé démonok hajolnak. Valahol másutt a csillagtalan, hűvös éjszakában farkasvonyítás hallatszik, kövér hold fénye tör át a sötét felhőkön keresztül. A földtől néhány méterre alaktalan lény lebeg, várva a megfelelő pillanatra, hogy a kiszemelt áldozatára vesse magát, miközben egy halandó álmát épp egy hasonló lény őrzi.
Az oldal kitalált világra épül, az egész csupán fikció, nagyrészt a legendákat vettünk alapul. Akad néhány sorozatból, filmből merített ötlet is, de saját elemekkel is tarkítottunk megújult világunkat. A Poison after bite a természetfeletti világnak ad otthont - fajok harcait, testvériségek felemelkedését, halandók átlagos életét, de akár falkák hierarchiáját is nyomon követheted. Vagy inkább a részese lennél mindennek? Gyere, csatlakozz bátran hozzánk, ahol összesen nyolc faj közül válogathatsz, de akadnak egyéb csoportok, kovenek, falkák, akik lehet, hogy éppen rád várnak. Hogy mi a teendőd? Önmagadnak lenni. Vagy kevésbé. A döntés egyedül a tiéd!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
beszélgess bátran
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok
Kikötő és dokkok

Kedd Jún. 19, 2018 10:56 pm

Thousand Years

Kedd Jún. 19, 2018 9:52 pm

Földszint

Hétf. Jún. 18, 2018 9:23 pm

Silhouette FRPG

Vas. Jún. 17, 2018 10:40 pm

Nova Nightingale

Hétf. Jún. 11, 2018 5:44 pm

I.N.F.E.C.T.E.D.

írta: Vendég
Szomb. Jún. 02, 2018 1:35 pm

Elkészültem!

Vas. Május 27, 2018 10:36 pm

Starbucks

Vas. Május 20, 2018 5:03 pm

Chicagoba be- és kivezető út

Pént. Ápr. 13, 2018 2:37 pm

Csocsó és biliárd terem

Szomb. Ápr. 07, 2018 5:19 pm

Néptelen sikátorok

írta: Josh Taylor
Szomb. Ápr. 07, 2018 3:02 pm

Heart of Europe

írta: Vendég
Szer. Ápr. 04, 2018 7:27 pm

Statisztika
mennyi?!
Fajok Hölgyek ♀ Urak ♂
Vámpírok 9 13
Boszorkányok 5 3
Vérfarkasok 5 9
Hibridek 1 1
Félvérek 1 0
Lidércek 3 1
Banshee-k 2 0
Emberek 7 5
Összesen 34 31
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (16 fő) Szomb. Okt. 14, 2017 9:24 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Leah Liwet Lithidos

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Leah Liwet Lithidos   Pént. Nov. 10, 2017 9:51 pm


Leah Liwet Lithidos

Ha úgy érzed szürke és egyhangú a világ, fogj egy ceruzát és alkoss csodát.



Becenév

Nem tudok róla, hogy lenne.

Titulus

Anya

Születési hely, dátum

Louisiana állam, New Orleans, 1986. szeptember 1.

Faj

Vérfarkas

Átváltozás

15 éves múltam, mikor először átalakultam.

Képesség

Az átlagosnál talán kicsivel gyorsabb vagyok és csendesebb, de ez nem "szuperképesség", csak edzés eredménye.

Család

Tulajdonképpen az apámon és a lányomon kívül senkim sincs. Értük tűzbe mennék. A falkám kitaszított, a jelek szerint a sohasem látott nővérem meg akar öletni, és akkor még a többiről nem is tudok. De majd talán egy nap...

Play by

Julia Jones




Ez az én történetem...

Lehet, hogy feltűnnék neked az utcán, de az is lehet, hogy nem. Fényes, fekete hajú, és barna szemű nő vagyok, 177cm magas, farkasalakban alacsony példány ugyan, de a falka leggyorsabbja. Bundám fényes és fekete színű. A sötét éjszakában aligha vennél észre engem.
Emberként és farkasként is, vehetjük úgy, hogy szép vagyok. Nincsenek túl nagy gondjaim önmagam külső megítélésével, tudom, hogy szép a hajam, a szemem, az arcom, s a bőröm is hibátlan, rézszínű, és selymes, plusz szép az alakom. A farkassá válásom előtt sem voltam az a gyönge kislány, megvédtem magam, ha kellett, de az első átváltozásom óta határozottan sokat változtam ezen a téren. A farkasságból egyenesen következett az erő, az edzettség, ami emberileg is megmutatkozott, erősebb, izmosabb lettem, mint voltam. Végülis, ez nem is volt rossz pont, egy kis izom nem árt, legalább rögtön tudhatja bárki, hogy nem ajánlott packázni velem, mert a szívem szeretetéhes, de ha kihoznak a sodromból, vagy kiprovokálják, akkor biza odacsapok, és nem ám lányos pofonokat osztok, "farkasok közt nevelkedtem", úgyhogy reszkessen aki bánt engem és alábecsül, mert nemigen felejtek, és tudom hová kell ütni vagy rúgni, hogy az ellenfelem a farkát behúzva oldjon kereket...!
*
A legfontosabb, amit tudni kell rólam, hogy a nevem Leah, vérfarkas vagyok, és édesanya. És ez nem fontossági sorrend.
*
New Orleans városában születtem, egy mexikói bevándorló ember és egy törzsgyökeres amerikai vérfarkas egyetlen gyermekeként. Vagyis, én mindig is ezt hittem. Valójában nem vagyok egyke, mint azt tizennyolc évesen megtudtam, van egy féltestvérem, akit anyám még azelőtt szült, hogy átszökött volna Amerikába, de amikor átjött, őt hátrahagyta a nagyszüleinknél, akik aztán fel is nevelték a nővérem. Amennyire tudom, ők nem tudnak semmit, sem rólam, sem apámról, sem anyámról, aki tizennyolc éves koromban halt meg rákban. Halála előtt mondta el nekem és apámnak, hogy mit hagyott hátra, mikor eljött hazulról, de kért bennünket, hogy ne keressük fel őket. Nem mondta ugyan ki, hogy szégyell bennünket, ő úgy fogalmazott, nem akarja, hogy az egykori családja tudomást szerezzen erről az új... és nem éppen átlagos családjáról. Persze, ezt minden normális ember úgy értelmezné, hogy szégyellt bennünket, de... halottról vagy jót, vagy semmit. Megígértük, hogy nem keressük fel őket, és meg is tartottuk a szavunkat.
Anya halála után költöztünk apával Seattle-be, hogy új életet kezdjünk, és egy itteni falkához csatlakozzunk, bár én nem sokat voltam otthon, hiszen akkorra már egyetemista voltam, de azért minden szabadidőmet igyekeztem úgy beosztani, hogy tevékeny és felelős tagja lehessek a falkámnak. Ez rendben is volt. Semmi nem akadályozott. A falka rendkívül befogadó volt, jó szívvel fogadtak minket, és soha nem éreztették, hogy kívülállók volnánk.
Az egyetem elvégzése után elköltöztem, be a belvárosba, kivettem egy szép kis lakást, és egy középiskolában kezdtem el történelmet tanítani. Persze, nem volt mindig zökkenőmentes, hogy összeegyeztessem az átlagos életem a farkasléttel... de próbáltam mindig minden szerepben helytállni, és felelősen teljesíteni a feladataimat.
Csak egyvalamivel nem számoltam. Nevezetesen ez a bizonyos "valami" volt James William Bonny. Vagyis, hát, Will, ahogy én megismertem.
Egy este a kolléganőim rávettek, hogy menjünk el együtt mulatni. Nem vagyok és soha nem is voltam az a buliba járós típus, sosem szerettem eljárni. Otthon a barátokkal és a családdal egy tábortűz, vagy iszogatás a kandalló mellett jó barátokkal, az igen, de egy kezemen meg tudtam volna számolni, hányszor jártam szórakozóhelyen, vagy bárban.
Ám ezt az egy alkalmat biztosan sosem fogom elfelejteni...
Az egész úgy kezdődött, hogy táncoltunk. Nem tudnám megmondani, mikor éreztem meg először a figyelő szempárt magamon. De egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy férfi keze simul a derekamra, és megfordulva... egy igéző szempár ejtett rabul. Táncolni kezdtem vele. És valami megfogott benne... Nem is tudnám megmondani, mi volt az. Talán azok a szemek? Rettenetesen beszédes szemei voltak, amik szinte lyukat égettek a bensőmbe, s néhány perc tánc után is már úgy éreztem, mintha a tekintetén át elmesélte volna nekem a teljes élettörténetét, úgy, hogy egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, és tulajdonképpen... valójában az ég-világon semmit sem tudtam meg róla... de abban a semmiben mégis minden benne volt.
Az este végén nem kellett sokat győzködnie, hogy vele töltsem az éjszaka maradékát. Gondoltam, hogy egyszer élünk, ugyan mi bajom lehetne belőle? A többiek is biztattak, hogy jó pasi, menjek el vele, mert remek fogás, és érezhetően megvan közöttünk a kémia. Kár volna kihagyni. Hallgattam rájuk, és elmentem a férfival a lakására. És hát, mondhatnám, hogy nem volt jó, de ugyan, kit is akarnék hülyíteni? Eszméletlen éjszaka volt. A pasas minden szempontból kifogástalan volt, még életemben nem volt ilyen jó éjszakám.
A baj reggel jött. Mikor én felébredtem, ő még aludt. Gondoltam, hogy iszom valamit, így kiosontam a konyhába, és benéztem a hűtőbe. De ott nem narancslevet találtam, hanem valami egészen mást. Ekkor jöttem rá, hogy ő nyilvánvalóan egészen más típusú reggelit szeret fogyasztani, mint én. Ezután első gondolatom az volt, hogy megölöm... Dühös voltam, amiért eltitkolta előlem, hogy vámpír. Igazán dühített, és tulajdonképpen színtiszta árulásnak éltem meg a dolgot. Este még azt hittem, hogy ez valami több... és reggel aztán egy bomba erejével robbant bennem a felismerés, hogy az illető, akivel elég erősen összemelegedtem az éjjel, kicsit sem az a személy, akinek hittem.
Végül persze nem bántottam. Kitűztem egy cetlit a hűtőjére, hogy "Jó étvágyat a reggeli "kávédhoz!", aztán szedtem a cuccom, és leléptem.
Jó, persze, nem arra nevelt apám, hogy gyilkoljam párosával a vámpírokat, ő sem volt erőszakos fajta, farkassága ellenére, és én sem kerestem direkt a harcot más fajok tagjaival, így a vámpírokkal sem, de azért tüske volt a talpamban, hogy egy vámpír ilyen simán átejtett, és nem ismertem fel. Ezért szívesen bosszút álltam volna rajta, de azzal egy az egyben elárultam volna apám minden egykori tanítását. És ezt nem szerettem volna megtenni.
Ezért hagytam inkább csak ott. Gondoltam, hogy megpróbálom ezt a részletet elfelejteni, és úgy emlékezni az estére, hogy volt egy szenvedélyes egyéjszakás kalandom, és kész. Ennyi. Soha többet nem gondolok rá, és többet nem hagyom magam elcsábítani ilyen könnyen. Ennyiben akartam hagyni...
Akartam...
Csak hát a vér... igen, a vér szava mást ítélt. Meg a "sors". Meg a végzet, meg... meg a tudom is én mi még. Az élet.
Ugyanis hamarosan jött egy pici... gond. Nevezetesen az, hogy megtudtam, az az egy éjszaka súlyos következményekkel járt. Teherbe estem. És ez bizony elég nagy teher lett a nyakamban. Hisz egy vámpír ivadéka növekedett bennem...
Először nem is tűnt fel. Igaz, hogy az étvágyam egyre nagyobb lett, és néha még a megszokottnál is hajlamosabb lettem a dühkitörésekre, agresszivitásra, de ezek megszokottak voltak a telihold közeledtével, szóval fel sem vettem a dolgot. De aztán elmúlt a telihold... és egy nap arra kaptam fel a fejem, hogy egy kollégám megvágta az ujját a tanári szobában, én pedig megkívántam a csillogó, vörös folyadékot, mely lecsordult az ujján, és a szőnyegre csöppent... Szinte rögtön el is fogott a hányinger, még a gondolatra is, és hazaszaladtam. Vagyis, a falkámhoz. Egy idősebb, női tagtól, Eleanortól kértem segítséget, aki már a kezdetektől fogva mindig a szívén viselte a sorsom, és jó kapcsolatot ápoltunk, illetve, régebben esküdni mertem volna rá, hogy van valami közte meg az apám között is, de aztán soha senki nem erősítette ezt meg nekem, így nem is kérdeztem rá, nem is jártam utána, elég volt annyi, hogy jóban volt velem és apával. Ezért most is hozzá mentem tanácsért, mi bajom lehet. Talán nevetséges, de magamtól fel sem merült az igazságnak még csak a gyanúja sem...
Neki persze egyértelmű volt, mikor elsoroltam a panaszaimat, és utána még válaszoltam néhány kérdésére is. Rögtön megkérdezte, nem-e volt nemi kapcsolatom mostanában valakivel. Elpirultam, de válaszoltam, hogy de, volt egy alkalmi partnerem egyszer nemrég... és ezután kaptam sokkot. Ekkor jutott ugyanis eszembe, hogy igen, alkalmi volt, és jó fogás, csak sajnos vámpír... én pedig terhes vagyok.
Eleanor legalább egy órán át győzködött, mire bevallottam neki, hogy az alkalmi lovagom nemhogy nem ember, de ráadásul vámpír volt. Ezután nehéz lett volna megmondani, ki akadt ki jobban, ő vagy én. De szerintem ő. Nekem akkor még az volt a legnagyobb bajom, hogy terhes vagyok. Nem az, hogy kitől... vagyis mitől. Akkor még nem értettem, miért kezdett el azonnal győzködni, hogy rögtön szólni kell a falkánk többi tagjának. De mikor végül összehívtuk a csapatot, és megvallottam nekik a helyzetet, nyilvánvalóvá vált mire ment ki a játék...
A falkám nem fogadta jól a hírt. Konkrétan... a vezetőnk, Joffry egy igen "egyszerű" választás elé állított, legalábbis ő így nevezte. Azt mondta, vagy elvetetem a kicsit, vagy én hagyom el a falkát. Mondanom sem kell talán, hogy ez volt a második sokk aznap. Persze, én sem ugráltam a helyzetért, sem azért, hogy terhes vagyok, sem azért, hogy egymagam vagyok a "problémára", de nem az volt a lista élén, hogy vámpír az apja... Nekik viszont ez volt az egyetlen gond a listájukon. Ott helyben döntenem kellett, addig nem eresztettek el, míg nem választottam. Meg is szenvedtem a kérdést... Nem terveztem még, hogy szülővé váljak, az meg fel sem merült, hogy vámpírtól essek teherbe... de az ég szerelmére, egy már élő lényről volt szó, egy... létező valakiről... szívveréssel, érzésekkel... és mindez az én véremként... És mégis azt mondták, vagy ő megy, vagy mind a ketten.
De néhány gyötrelmesen kínzó perc után, végignéztem a falkámon... mindükön egyesével, aztán egy megvetőnek szánt utolsó pillantással belenézve a vezetőnk szemébe, végül hátat fordítottam nekik, és elsétáltam. Emelt fővel. Persze, rémült voltam, dühös, csalódott, magányos... de egy dologban biztos voltam, ez pedig az volt, hogy... az én gyerekemhez senki egyetlen ujjal sem nyúlhat, mert ha mégis, az illetőnek akkortól több szeme lesz, mint foga.
*
Másnap - miután átbőgtem magányomban az éjszakát -, meglepetés ért azonban. Mégpedig apám személyében. Ő nem volt jelen az előző napi gyűlésen, de mikor meghallotta tőlük, mi a helyzet velem, és mit léptem, mikor választás elé állítottak, ő nem habozott, és úgy otthagyta őket, mint a pinty. Végtelenül meghatott ezzel. Mégsem maradtam teljesen magamra. Persze, ő is kiakadt rajta, hogy lesz egy kis hibrid a családunkban, de... életem legmeghatározóbb pillanata volt, mikor mégis csak annyit mondott végül, hogy nem számít, hisz mégis csak az ő unokájáról van szó, és őt nem az apa érdekli, hanem én.
A következő hónapok persze kemények voltak. Nem egyszerű kitaszított farkasként, egy hibrid magzattal az ember méhében, de... átvészeltük. Én, és a pici is. És az első néhány, emésztgetéssel töltött hét után, tudtam már örülni is neki. Az én gyerekem. Apja ugyan nem lesz, mert nem tudtam magam rávenni, hogy felkutassam az illető vámpírt... Annyihoz volt erőm, hogy elfogadjam a gyerekem, de hogy együtt neveljem egy vámpírral... na nem! Különben is, valahogy az volt az érzésem, jobb ez így...
Szóval egyedül voltam. Vagyis, persze, apa mellettem állt, de mégis csak egyedül álltam a szülőség előtt. Viszont nem bántam. Úgy véltem, épp elég szeretet él a szívemben, ahhoz, hogy a gyermekem megkapja tőlem azt a mennyiséget, amit más gyerekek kettő szülőtől kapnak.
És ebben csak még biztosabb lettem, amikor a világra jött, és legelőször a karomban tarthattam a kislányomat, Meenát. Akkor jöttem rá, hogy az életem mindaddig soha nem volt teljes, ÉN nem voltam teljes, egész ember. Soha. Míg nem néztem a szemébe a lányomnak, csak egy fél ember voltam. Akkor, ahogy a gyönyörű, kék szemeibe néztem, rájöttem, hogy életemben nem szerettem még úgy senkit, mint őt. Elmondhatatlan boldogságot éreztem.
Ez pedig azóta sem változott semmit. Immáron három hete vagyok büszke édesanyja az én kis hibridemnek. A lakás a feje tetején áll. Három hete élő kísérleti nyúlként támasztom alá a feltevést, hogy a szülők alvás nélkül is képesek életben maradni. Tudom már, hogy a hibrid babáknak emberi szívverésük van, de nekik is kell vér a tápláléklistájukra. Talán ezt volt a legnehezebb lenyelnem... a vér kérdését... De megbirkóztunk vele, együtt. Az eddig együtt töltött időnk alatt még nem láttam őt sem kis farkasként, sem vámpírfogakkal (bár ez nyilván azért van, mert foga sincs, ugyebár), de nem is tudom, kell-e ilyenekre számítanom. Nem ismerek hibrideket, vámpírokat eddig nem mertem keresni, hogy megkérdezzem, a farkasok meg ugye eleve kilőtték magukat, akiket ismertem. Apát kérdeztem, de ő se volt sokkal tájékozottabb a hibridekről, mint én, csak azt tudta, hogy a fénytől őket is óvni kell, bár hosszabb ideig bírják, mint a rendes vámpírok, de így is jobb ésszerű keretek közt tartani ezt, hogy ne okozzak kellemetlenséget a kicsinek. Persze, ez az átlagos, emberi babákra is igaz volna, úgyhogy ezzel nem is volt eddig gondunk. De nem tudom, vajon ő is csak kamaszként változik-e majd farkassá, ha egyáltalán átváltozik, s vajon a telihold ugyanúgy hat majd rá, mint rám? És vajon halandó, vagy halhatatlan, ember, vámpír, vagy vérfarkas módjára kell elképzelnem jövendő életét? Kérdések tucatjai sorakoztak kezdetektől fogva a fejemben, de csak az idő adhatott választ többségükre... Addig is azonban... nem számított, és nem is számít semmi, csak hogy bármi jöjjön is, együtt megoldjuk. Bármire képes volnék, hogy a gyermekem jólétét és boldogságát biztosítsam. Akármire.
*
És itt következik életemnek ama részlete, hogy miért is gyűlöltem meg a vámpírokat. Mert ugye, az egy dolog, hogy volt egy egyéjszakás kalandom egyel, aki elfelejtette közölni, hogy mi is ő igazából, így mikor eme kalandból adódóan kiderült, hogy gyermekem lesz, akkor az is kiderült, hogy a kicsi egy félig vámpír, félig vérfarkas hibrid lesz. És ezt még meg is emésztettem. Mindkét tényt, lenyeltem, elfogadtam. Ahogy azt is, hogy egyedülálló anya leszek, mert nem szeretném közölni ezzel a bizonyos vámpírral, hogy lett tőle egy gyermekem.
De aztán jött a feketeleves.
Egyik nap, éppen a gyerekorvostól tartottam hazafelé a lányommal, amikor merő véletlenségből pont kibe botlottunk az utcán? Úgy bizony, ABBA a bizonyos vámpírba. Persze beszédbe elegyedett velem, és már épp szabadkozott volna, hogy miért is nem mondta, hogy mi ő, amikor valószínűleg sikerült utánaszámolnia, hogy milyen korúnak is becsülheti úgy ránézésre a kislányom, és plusz ahhoz a terhesség ideje, amiből épp kijön az a körül-belüli időpont, mikor mi együtt voltunk. Szóval rákérdezett, kié a gyerek. Én pedig első meglepetésemben azt találtam felelni, hogy bizony az övé. És már az első percben látszott, hogy úgymond, leverte a víz. Kiakadt, de akkor még nem sejtettem, mennyire... Kérte, hogy beszéljünk erről valami nyugisabb helyen. Furcsa volt ugyan, de abban a percben egyszerűen elhatalmasodtak rajtam az anyai érzések, s megesett rajta a szívem, így engedtem, hogy feljöjjön a lakásomra.
Rossz ötlet volt.
Még két perce sem volt ott, alig csuktam be az ajtót mögötte, és tettem be Meenát a bölcsőjébe a nappaliban. Épp eszembe jutott, hogy hellyel kínáljam, mikor nekem rontott. Alig fordultam meg, máris a falnak nyomott, és kijelentette, hogy most pedig megöl engem és a gyereket is. Na, itt ment fel bennem a pumpa. Szerencsémre a részleges átváltozásra való képességem elegendő erőt és képességet adott, ahhoz, hogy megvédjem magunkat. Persze, én sem úsztam meg sebek nélkül, de mikor végre belemélyeszthettem a fogaimat, végül sikerült annyira megsebeznem és legyengítenem, hogy eltakarodjon az otthonomból.
Még aznap elköltöztünk, és azóta még akkor is nyitva van a szemem, ha alszok. Nem megyünk a kicsivel egyedül sehová, ha nem muszáj, és sötétedés után egyáltalán nem megyünk el, hacsak nem élet-halál kérdése. Elvileg nem találhat meg, álnéven bérelek lakást a város túlsó felén, de... az ördög nem alszik. Egyelőre elsődleges célom a lányom védelme, viszont az biztos, hogy ha még egyszer meglátom azt a mocsok disznót... nem veszek rá mérget, hogy minden végtagja meglesz még, amikor távozik... HA egyáltalán hagyom még távozni!
És még csak nem is ő jelenti az egyetlen problémámat... ugyanis, miután megsebeztem álnok támadómat, és ő menekülőre fogta, végszóként azt morogta oda nekem búcsúzásképpen, hogy a nővérem üdvözletét küldi...
Már csak azt nem tudom, mi köze ehhez a pasashoz a nővéremnek? Honnét tudnak ők egymásról, és honnan tudnak ők rólam?! És mi a fene folyik itt?!



avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
Julia Jones
₰ Reagok száma :
6
₰ Foglalkozás :
Tanár

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Leah Liwet Lithidos   Szomb. Nov. 11, 2017 10:58 am


Gratulálunk, elfogadva

Leah Liwet Lithidos

Már akkor tetszett a leányzó története, mikor először hallottam róla, rögtön megfogott, hiszen mégiscsak egy édesanyáról szól, aki feltétel nélkül elfogadja a gyermekét. Ez most sem volt másképp, ugyanúgy magával ragadott a sztori, mint első alkalommal, a kis módosítások miatt pedig csak még jobban megszerettem a történeted   Fantasztikus, amit azért a pici lányért teszel, le a kalappal előtted! Az életed nem lehet így egyszerű, kitaszított farkasként, de amennyi erőt látok benned, hiszem, hogy megbirkózol vele, s legalább édesapád ott van melletted. Remélem azért nem hiszel minden vámpír velejéig romlottnak, én szeretem azt gondolni, hogy vannak kivételek(remélhetőleg én is közéjük tartozom), bár személyemmel jobb, ha nem találkozol, mielőtt még egyszer ugyanolyan élményben lesz részed, mint a pici apjával... akaratlanul is 




your mind is a
M A G N E T

avatar
Vámpír
₰ Play by :
ian somerhalder
₰ Reagok száma :
12
₰ Keresem :
i got the girl


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Leah Liwet Lithidos

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Poison After Bite :: Karaktereink :: Tagjaink :: Vérfarkasok-
^
ˇ