Poison After Bite

A FÓRUM BEZÁRTA KAPUIT!
Bevezetõ
Poison After Bite
Sötét köpenyek libbennek, hatalmas tappancsnyomok tarkítják az erdő talaját, vértelen áldozatok fölé démonok hajolnak. Valahol másutt a csillagtalan, hűvös éjszakában farkasvonyítás hallatszik, kövér hold fénye tör át a sötét felhőkön keresztül. A földtől néhány méterre alaktalan lény lebeg, várva a megfelelő pillanatra, hogy a kiszemelt áldozatára vesse magát, miközben egy halandó álmát épp egy hasonló lény őrzi.
Az oldal kitalált világra épül, az egész csupán fikció, nagyrészt a legendákat vettünk alapul. Akad néhány sorozatból, filmből merített ötlet is, de saját elemekkel is tarkítottunk megújult világunkat. A Poison after bite a természetfeletti világnak ad otthont - fajok harcait, testvériségek felemelkedését, halandók átlagos életét, de akár falkák hierarchiáját is nyomon követheted. Vagy inkább a részese lennél mindennek? Gyere, csatlakozz bátran hozzánk, ahol összesen nyolc faj közül válogathatsz, de akadnak egyéb csoportok, kovenek, falkák, akik lehet, hogy éppen rád várnak. Hogy mi a teendőd? Önmagadnak lenni. Vagy kevésbé. A döntés egyedül a tiéd!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
beszélgess bátran
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok
World of Witchers

írta: Vendég
Hétf. Szept. 10, 2018 9:15 pm

Behind the Mask ~ A karakter hirdető fórum

Kedd Szept. 04, 2018 11:37 pm

Starbucks

Szomb. Aug. 25, 2018 7:30 pm

2018. augusztus

Hétf. Aug. 13, 2018 1:38 pm

Társalgó

Csüt. Aug. 09, 2018 6:46 pm

Konyha és étkező

Szomb. Aug. 04, 2018 5:09 pm

Fontos közlemények

Csüt. Aug. 02, 2018 5:16 pm

Maverick Tér

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:24 am

Golden Bowl Étterem

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:22 am

J.J. Foley's Bar & Grill

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:11 am

Irish pub

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:08 am

Kikötő és dokkok

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:07 am

Statisztika
mennyi?!
Fajok Hölgyek ♀ Urak ♂
Vámpírok 9 13
Boszorkányok 5 3
Vérfarkasok 5 9
Hibridek 1 1
Félvérek 1 0
Lidércek 3 1
Banshee-k 2 0
Emberek 7 5
Összesen 34 31
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (27 fő) Kedd Júl. 31, 2018 6:36 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Azriel Sokoloff

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Azriel Sokoloff   Vas. Okt. 29, 2017 11:22 pm


Azriel Sokoloff

Nice try hurting my feelings but little did you know I haven’t had feelings since 1922.



Becenév

Azriel

Titulus

shadow broker

Születési hely, dátum

1918, 11, 28, Berlin

Faj

boszorkány

Átváltozás

nincs

Képesség

-Delilah ingerlése, a remek énekhangommal, amit főleg Tom Jones nagysikerű számának dalolásában kamatoztatok.

Család

Szülein, húgom, feleségem és lányom meghalt, így róluk nem is mondanék sokat. De van egy lidérc leányzó, akit pesztrálok. Ő annak számít?

Play by

Tom Hiddleston




Ez az én történetem...


- My, my, my Delilah- énekeltem teli torokból, borgőzös orcákkal. Semmi különösebb oka nem volt, pusztán a részeg kötekedés élvezete ahogy belepiszkálhatok Delilah nyugalmába. Nem is tudom mi volt a kiváltó ok, de ez volt a legelső alkalom amikor az emlékeim mélyére nyúlt, és előhozta a sorból az egyik legrémesebbet. Nem hiszem hogy szándékos lett volna, de véletlenlennek azért elég kemény, hiszen rengeteg van, még válogathat is, aprók, kevésbé fontosak, de akadnak lélekformálók és szörnyűek, amiket elég volt egyszer átélni.
Vállamba ismét belemart a bőröv, ujjaim közül kifordult a borosüveg, és én a padlóra rogytam.

Apám utálta a boszorkányokat. Ha nem lett volna olyan gyáva, és gyűlölete ambícióval párosul, merem állítani, hogy vadászként folytatta volna életpályáját. De ő amolyan hobbi rasszistaként megelégedett azzal, hogy minket büntet. Nem volt alkoholista. Nem volt munkanélküli sem. Ez volt benne a legfélelmetesebb. A külvilág számára egy összeszedett, kedves ember. Nekünk otthon- maga a rémálom. Egyedül a félelmére tudom visszavezetni ezt a fokú undort amivel felénk fordult. Édesanyánk szeretete volt az egyetlen ami visszatartotta attól, hogy álmunkban meggyilkoljon minket a húgommal. Persze ő is kapott eleget. De neki megbocsáltotta, mert szerette. Biztos volt abban, hogy amíg gyerekek vagyunk, pár pofonnal ki lehet verni belőlünk ezt a beteges aberrációt. Nem tűrte, hogy használjuk, vagy gyakoroljuk a hatalmunkat. Ha meglátta…csatt!
Delilah pont egy ilyen alkalmat kapott el. Összezárt szemekkel tűrtem a fájdalmat. Édesanyám ziláltan rontott be a szobába, ahol félmeztelenül a fal felé fordulva, háttal apámnak tűröm a verést. Kizavart, ők egymásnak estek…a többi emlék elhomályosul, és én az utcán állva meredek a lángokba, amik szép lassan felemésztik a lakásunkat. Hallom édesanyám és a húgom sikolyait, ahogy a tűz martalékává lesznek, és a pokolból apám arca mered rám, szánakozva, szigorúan.


- Menj vissza a szobádba. – hörgöm a padlót bámulva, ahogy az asztalba kapaszkodva igyekszek talpra segíteni magam. – Ne kelljen még egyszer mondanom! – csattantam fel, mire végre ténylegesen megmozdul. Ingujjammal törlöm le a homlokomról a hideg verítéket, minden ízemben reszketek. Olyan régen történ ez már, szinte elfelejtettem. Sikerült feldolgoznom, és átlépnem rajta. Ő mégis felszaggatta a sebeket.

Később jöttem rá, hogy milyen remekül ért hozzá. Milyen biztos kézzel választja ki hosszú életem buktatói közül azokat, amik bizonyos értelemben tönkretettek. Hatással van rám a hatalma, de tudom, hogy főleg azért van így, mert bizonyos tragédiákat máig nem sikerült kihevernem, és azzal, hogy újra átélem őket... csak még kevésbé tudok felülemelkedni az élményen.
Azonban valahogy mégis…örülök, hogy a legszebbekre nem fordít figyelmet. Nem mocskolja be, és mérgezi meg önmagával. Óh, Delilah, ha tudnád… egyszer érj hozzájuk…

- Légy a feleségem. – fordulok felé, hirtelen. Se gyűrű, se romantikus vacsora, se jövőkép, se egzisztencia. Csak az őszi ködbe burkolt Párizs a tanúja a szedett-vetett leánykérésemnek, ám őt ez mégsem zavarja. Ragyogva igent mond, és a nyakamba ugrik. Lesz pár kellemetlen beszélgetésem az apjával, de nem bánom. Ha szegények leszünk is, mint a templom egere, még az sem zavarna. Csak ő legyen az enyém.

- Why, why, why Delilah. – dúdolom pimasz vigyorral fel sem pillantva az ölemben pihenő könyvből. Az ostoba kérdéseivel és az állandó akadéskododásával képes olyan mértékben felbosszantani, hogy még az esetleges következményekre sem gondolva belefogok a nótába. Szakállas húzás, de a hatása így is mindig megvan. Eleinte volt csak gyakori, hogy találomra választotta ki a legjobban rikító sötét emlékeimet, talán nem is volt még akkor teljesen tudatában milyen eseményhez nyúl. Amatőr hiba, a lelkem trillázik, hiszen első kézből tapasztalom a tehetségét amivel másokból kényszerít ki információt, másfelől pedig szenvedek a hozzá-nem értése miatt.

- Mennünk kell! –rontok a házba ziláltan. – Csomagolj, ébreszd fel a gyereket és gyerünk! – csapom fel a villanyt. A szekrény mélyéről előrántom a bőröndöt, és válogatás nélkül szórom bele azt ami éppen a kezembe akad. Ruhanemű, pár könyv, papírok. És ő nem kérdez. Kipattan az ágyból, és öltözteti Emily-t.
Már indulásra készen állunk, amikor egy vérfagyasztó kacaj üti meg a fülemet. Dermedten hátrafordulok. Egy horda vámpír várt az utcán, semmi jót nem ígérve. – Kérlek…- nyögtem elhallóan.
- Azelőtt kellett volna gondolkodnod, hogy meglopod a főnököt. – mosolyodott rám negédesen. – Mondcsak megérte az a csecsebecse a családod életét, boszorkánymester?
- Kérlek…- könyörögtem, rimánkodtam, végtelennek tűnő percekig. Nem érdekelt a vámpírok elégedett, gúnyos kacaja. Ígértem, hízelegtem, kész lettem volna a lelkemet is eladni, de persze hiába.

Karjaimban szorítom a feleségem és a lányom megcsapolt, szoborrá merevedett holttestét. Gyakorlatilag elvette az eszemet a fájdalom, és remélem nem kell magyaráznom miért, de ezt az esetet sokkal tovább tartott feldolgozni, mint az előzőt.

Azon a ködös novemberi estén ismét gyarapodott a kamra, ahonnan Delilah emlékeket csenve, ideig- óriáig megnyomoríthat.
Ismét a jelenben vagyok. A vérem fortyog az indulattól, de viszonylag csöntesen parancsolom ki Delilah-t a házból. Menjen amerre lát, most nem érdekel. Csak egyedül akarok lenni. Amikor nem hallgat a szóra, a karját megragadva ráncigálom el az ajtóig, és lököm ki az utcára. Nem vagyok egy gavallér, ez tény. De még egy percet időz, nem jutok el a mosdóig, hogy kiadjam a vacsorámat magamból.
Hátamat a hűvös csempének vetve meredek fel a plafonra. Szervezetem levegőért kapkod. Ezt az emléket is sikerült elásnom, de Delilah megint megtalála, és ideget szúrt. Idáig összesen kétszer sikerült kibillentenie a viszonylagos nyugalmamból. A többi élmény nem olyan ami ennyire megvisel, de tény, hogy azokat sem szívesen idézem fel.

Menjünk vissza kicsit az időben. Huszonhét évet pontosan. A családom már húsz éve halott, és azóta dolgoztam vadászoknak- gyilkoltam vámpírt, és vérfarkas falkákat írtottam ki (nyilván nem egyedül), és miután a vadász-szezon lecsengett, olykor a vámpír, olykor a farkas bagázsnak intéztem ezt-azt. Üzleti ügyeket, piti tolvajlásokat, és az évek alatt szépen megszedtem magam. Voltak kapcsolataim, de szívesen töltöttem egyedül az időmet. A végére annyira rákaptam a magány zamatára, hogy szinte el is felejtettem milyen közösségben létezni, három mondatnál többet váltani másokkal, nem felületes kapcsolatokat kiépíteni. Az agyamra ment. Az empátia mint olyan régi ismerős, halványuló emlék. Az üzlet és az életben maradás éltet. A szüleim és a feleségem halála tönkretett volna, ha hagyom magam, de úgy döntöttem: fenébe az egésszel. Az élet nem elég rövid, hogy a gyász felemésszen. Hosszú és fájdalmas halál lenne.
Szokás szerint, mély magányban bandukoltam keresztül a város sötét utcáin. Mindig talál valami érdekeset az ember, ha alaposan körülnéz. Kóbor farkasokat, önkontrollt vesztett vámpírokat…csupa olyan, akiken kiélhetem az elfolytott agressziót és a frusztrációt amit a saját hibáim okoztak.
De a mostani “kincs”… egy éppen haldokló és egy születő lidérc. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy egyszerűen csak otthagyom, sorsára. Végül sóhajtva fordultam vissza, és nyaláboltam fel a testet.
Jó sok időbe telt, mire magához tért, és én komolyan elhatároztam, hogy kedves leszek. Megértő, és együttérző. Bevezetem egy új világba, cserébe talán sikerül megszabadulnom az árnyaktól, amik üldöznek. Ez félig meddig sikerült is. Azonban nem tudom eldönteni, hogy az állandó bosszúság megéri-e az áldozatot. Megéri, hiszen bizonyos mértékig élvezem a csipkelődést és a hatalmi harcokat, hogy nem vagyok egyedül, mégis… hogy lehet valaki ennyire irritáló?  
Aztán teltek az évek. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy egyszerű lesz megtörni az akaratát- ő is arra pályázik, hogy az enyémet igázza le, de ehhez hamarabb kellett volna születnie. És nem embernek. Kegyetlenség tudom, de szemrebbenés nélkül visszaélek az erőmmel, és amikor felismertem, hogy a kisasszony nem annyira működik együtt, mint ahogy én azt szeretném, átokkal pecsételtem meg a kapcsolatunkat.
Kérdezhetnéd: miért jó ez nekem? Miért vigyázok egy szerencsétlen, erőszakos halált halt kis lélekre? Annyira félek a magánytól, hogy még ezt a macerát is bevállalom?
Tévedés. Delilah és a képessége új kapukat nyitott meg előttem. Hallottál már az információ kereskedelemről? Vámpírokról, farkasokról, vadászokról, különleges egyéb lényekről szerzett információimat bocsáltom áruba az éppen érdekelt félnek. Delilah módszere tökéletes erre a célra, és ezt ki is használom maradéktalanul. Bizonyos mértékű szabadságot nyilván biztosítok neki, és az első szárnypróbálgatásainál is elnézőbb voltam, amikor kicsikarta belőlem azokat az emlékeket, de mára már teljesen uralja a képességét. Nem tűröm, hogy visszaéljen vele, és azt sem hagyom, hogy a fejébe szálljon. Nem fogom vissza magam, ha felbosszant, nem vagyunk emberek: miért viselkedjünk úgy egymással? Meg kellett tanulnia, hogy ha ő visszaélhet a képességeivel, én miért ne tehetném? Ha gyerekkoromban nem tartott vissza se az édesanyám se a húgom attól, hogy rájuk gyújtsam a házat, akkor miért éppen Delilah lelkének kegyelmezzek? Tudom, hogy fáj. De a bosszúnak, amit megkapott, száz év rabszolgaság az ára.

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Azriel Sokoloff   Hétf. Okt. 30, 2017 10:30 am


Gratulálunk, elfogadva

Azriel Sokoloff

Örülök, hogy úkabb boszorkánnyal bővül a csapatunk, és ráadásul nem is akármilyennel!
Te és Delilah, bocsánat Ev nem semmi párost alkottok, élvezet lesz olvasni az évődéseiteket, meg ahogy konkrétan illetve képletesen átharapjátok egymás torkát! Szépen felépítetted a karaktert, kerek egész történetet kaptam és alig várom, hogy lássam hogy boldogultok egymással a lidérc kisasszonnyal. A helyedben én felkötném a gatyám, de az írásodat olvasva nem féltelek ám annyira!
Nincs is más hátra, elengednélek, hogy megkeserítsétek a kis rabszolgáddal egymás életét! Csak aztán figyeljetek oda, hogy ne romboljatok le egész városokat a folyamat közben! Wink
Nyomás foglalózni, aztán kezdődhet a játék!  

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
 

Azriel Sokoloff

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Poison After Bite :: Karaktereink :: Tagjaink :: Boszorkányok-
^
ˇ