Poison After Bite

Bevezetõ
Poison After Bite
Sötét köpenyek libbennek, hatalmas tappancsnyomok tarkítják az erdő talaját, vértelen áldozatok fölé démonok hajolnak. Valahol másutt a csillagtalan, hűvös éjszakában farkasvonyítás hallatszik, kövér hold fénye tör át a sötét felhőkön keresztül. A földtől néhány méterre alaktalan lény lebeg, várva a megfelelő pillanatra, hogy a kiszemelt áldozatára vesse magát, miközben egy halandó álmát épp egy hasonló lény őrzi.
Az oldal kitalált világra épül, az egész csupán fikció, nagyrészt a legendákat vettünk alapul. Akad néhány sorozatból, filmből merített ötlet is, de saját elemekkel is tarkítottunk megújult világunkat. A Poison after bite a természetfeletti világnak ad otthont - fajok harcait, testvériségek felemelkedését, halandók átlagos életét, de akár falkák hierarchiáját is nyomon követheted. Vagy inkább a részese lennél mindennek? Gyere, csatlakozz bátran hozzánk, ahol összesen nyolc faj közül válogathatsz, de akadnak egyéb csoportok, kovenek, falkák, akik lehet, hogy éppen rád várnak. Hogy mi a teendőd? Önmagadnak lenni. Vagy kevésbé. A döntés egyedül a tiéd!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
beszélgess bátran
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok
Starbucks

Today at 10:16 pm

Chicagoba be- és kivezető út

Pént. Ápr. 13, 2018 2:37 pm

Csocsó és biliárd terem

Szomb. Ápr. 07, 2018 5:19 pm

Néptelen sikátorok

írta: Josh Taylor
Szomb. Ápr. 07, 2018 3:02 pm

Heart of Europe

írta: Vendég
Szer. Ápr. 04, 2018 7:27 pm

Kikötő és dokkok

Hétf. Ápr. 02, 2018 2:53 pm

Black Star Pub

Hétf. Ápr. 02, 2018 1:47 am

Konyha és étkező

Hétf. Ápr. 02, 2018 12:22 am

Földszint

Vas. Ápr. 01, 2018 11:08 pm

Társalgó

Szer. Márc. 28, 2018 11:02 pm

Red Pirate Pub

írta: Poisoner
Szomb. Márc. 24, 2018 2:35 pm

Sedrick La Morte szobája

írta: Poisoner
Szomb. Márc. 24, 2018 2:34 pm

Statisztika
mennyi?!
Fajok Hölgyek ♀ Urak ♂
Vámpírok 9 13
Boszorkányok 5 3
Vérfarkasok 5 9
Hibridek 1 1
Félvérek 1 0
Lidércek 3 1
Banshee-k 2 0
Emberek 7 5
Összesen 34 31
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (16 fő) Szomb. Okt. 14, 2017 9:24 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Szomb. Nov. 11, 2017 5:47 pm

Szabad játéktér!

avatar
Méregkeverő
₰ Reagok száma :
521

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://poisonfrpg.hungarianforum.com
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Pént. Okt. 27, 2017 12:57 am


Edwin & Haven



Nem tudok mit kezdeni az öcsémmel. Megértem a reakcióját a távollétemre, valamint a különös, és hirtelen felbukkanásomra, de nem ezt vártam tőle. Azt hittem örülni fog, nem pedig kérdésekkel bombázni, csakhogy már nem kisfiú, felnőtt lett belőle is, nem fog kérdés nélkül a nyakamba borulni. Ezért is Keith-t okoltam, pedig a farkassá válásom egyáltalán nem az ő hibája volt. Miráé ellenben... tudtam, hogy már ő is a családunk része valamilyen szinten, vagy legalábbis az életem része, de még mindig nehezemre esett elfogadni, hogy gyógyszerekkel tömött, s elhitette velem, hogy őrült vagyok. Még szerencse, hogy nem dugott egy diliházba. - Persze, ha valami nem úgy van, ahogy te akarod, akkor rögtön utálod, mi? - forgattam a szemeimet, de a hangom lágyan csengett, hiszen imádtam őt, de néha meg tudtam volna fojtani. Most, már farkasként pedig még harciasabb voltam, mint előtte, s tényleg bármit megtettem volna érte, de ilyenkor nehéz volt türtőztetnem magam. Egy szem, vagy fog, esetleg karomvillantás pedig elég kínos lett volna, és megmagyarázhatatlan. Egy pillanatra elgondolkodtam, vajon menőnek, vagy borzalmasnak találna a valódi formámban? Mert ez voltam én, egy vérfarkas. Valahol rettegtem tőle, hogy szörnyetegnek fog tartani, ha kiderül, de attól is, hogy ő maga változik azzá. Öröklődik mindenképpen? Vagy csak véletlenszerűen bukkan fel az utódok génjeiben? Keith és Mira sem tudták a választ rá, vagy ha mégis, voltak olyan rohadékok, hogy ne árulják el. Kinéztem belőlük, mert bármennyire is a szívemhez nőtt Mira az első pár hétben, amint kibújt a szög a zsákból, gyűlölni kezdtem, méghozzá teljes szívemből. - Ez egy kicsit... személyes, jól van? Meg fogod tudni, csak adj nekem időt. Kérlek! - tettem még hozzá halkan, könyörgő szemekkel, hátha beválik a kiskutya tekintet. Vagy kis farkas. Aztán a pillantásom úgy keményedik meg, ahogy Ed apát említi, az apukámat, akit mindennél jobban imádtam, aki talán ugyanúgy át tudott alakulni, mint én, és aki tényleg meg lenne botránkozva a viselkedésem miatt. Hogy engem egy férfi irányít? Dühömben az ajkamba kell harapnom, hogy ne szökjenek könnyek a szemembe. Annyira szeretném, ha Edwin nem veszekedne velem, ha Keith inkább eltűnne, és nem keresne tovább, vagy ha behúzhatnék neki egyet aztán lépne le, a drágalátos húgával együtt. Dugják fel maguknak a gyógyszereket, és éljenek kettecskén a mocsárban! Egy darabig még őrlődöm, mielőtt szóra nyitnám a számat, próbálok nyugodtságot erőltetni magamra, de sosem voltam valami jó hazudozó. Inkább kimondtam, amit éreztem, ámbár tudtam azt is, mikor kell befogni a számat. És ez egy ilyen pillanat volt, valamit viszont mégis kellett mondanom. - Talán nem jól ítélem meg a pasit, na és? Szükségem volt rá, ő segített nekem, még akkor is, ha néha egy seggfej tud lenni. Emiatt nem ítélhetsz el, az apa kártyát pedig inkább ne játszd ki. - bele tudtam volna lendülni, de nem folytattam, lenyeltem a keserű pirulát, néhány mély lélegzetvétel után pedig sikerült annyira lehiggadnom, hogy a filmmel foglalkozzak, amihez egyáltalán nem volt kedvem, ugyanakkor az öcsémet sem akartam megbántani. Már épp javasolni akartam neki, hogy egye fene, húzza be a függönyt, legfeljebb majd rémálmaim lesznek - bár azok így is, úgy is lesznek, elég csak arra gondolnom, hogy az átkozott Keith Joseph Kenward felbukkan az ajtóm előtt -, mikor megszólalt a csengő. Ed már rohant is, hogy nyitja, ami részben jó volt, mert nem kívánkozott ki belőlem több szó, amiből nem lett vita, másrészt kicsit bosszantott is, hogy megzavarnak minket. Aztán Edwin "kis barátnője" besétált az ajtón, rögtön magyarázni kezdett, majd a tekintete rám talált, és zavarában azt se tudta, hogy fusson, vagy szaladjon, legalábbis én a helyében biztos így reagáltam volna. Láttam a meghökkenést az arcán egy pillanatra, nem számított arra, hogy itt leszek. Üdv a klubban, csajszi! Edwin sem, ahogy én magam sem számítottam rá. - Ó, dehogy, maradj csak, Lynne! Az öcsémnek igaza van, nem zavarsz, miattam ne menj el, kérlek! Sőt, én felmegyek a szobába, és kicsit ledőlök, korán keltem, hogy meglepjem Edet. - vigyorogtam, és trükkösen kihúztam magam a filmnézés alól, s még kettesben is hagytam őket. Az a szunya pedig tényleg rám fért.


662 szó ● köszönöm a játékot!
●●





train like a beast
look like a beauty

avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
chloe bennet
₰ Reagok száma :
19
₰ Keresem :
₰ Foglalkozás :
festő

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Pént. Okt. 20, 2017 1:42 am

Örülnöm kéne, hogy most itt van, csak valahogy máshogy képzeltem az élmény beszámolót. Belőle nem fogok semmit se kiszedni, ezért is bíztam benne mindig is, és bármit elmondtam neki anyáék sosem tudták meg.
- Utálom a meglepetéseket! - Rántom meg a vállaimat, amit részben nem igaz, mert imádom a meglepetéseket, csak most pontosan tudom, hogy nem ajándékot kapok, hanem valami ki fog derülni. Sóhajtok egyet, mert valóban nincs más választásom, hiába feszegetem, ráadásul úgy néz rám, aminek nem tudok ellen állni, ezért is rántom el a tekintetem.
- Eddig is bíztam benned, csak nem értem, miért nem lehet elmondanod... - Elhúzom a számat, de inkább nem kérdezősködök, mert sokkal jobban lefoglal az, hogy azzal a bunkóval akar lenni.
- Bárcsak apa itt lenne... Helyre tenné az elképzelésed róla... - Duzzogok és morgok, kegyetlen gyűlöletet érzek a férfi iránt, pedig nem is ismerem, de azt tudom, hogy el akarja venni tőlem a nővéremet, én pedig félek az egyedül maradástól, hiába vagyok már nagykorú, nem tudom még őt elengedni. Talán még az is közre játszik, hogy fiatalon veszítettem el a szüleimet.
Amúgy tudom, hogy nem volt fair felhozni aput, de ő rá legalább hallgatott Haven, még akkor is ha vitatkoztak. Bánt az egész, mert tudom, hogy valamit titkol előttem és ez egyáltalán nem ér fel azzal, hogy én is titkolózok.
Szerintem pár percig ott is vagyunk egymás társaságában csöndben, mert én egyáltalán nem tudok már ehhez mit szólni, mert ha akar, akkor csak elmegy, ahogy eddig is tette. Egyre jobban felbosszant, hogy Andrea-t hozza fel.
- Csak nehogy velem történjen valami... - Idegesen kezdek morogni és ezzel ultimátumot is adva neki. Nem szerettem sosem, hogyha választásra kényszerítem, de Andrea idősebb nálam, neki meg kéne oldania a saját életét. Nekem is szükségem van a nővéremre, és ő az én családom. Régen bezzeg pont fordítva volt, hogy mindig le akartam őt rázni, mikor ott volt a nyomomban. De az idők változnak. Most egyre jobban idegesít, hogy inkább engem hagyna magamra.
- Úgy tartjuk a kapcsolatot mint eddig? 5 percet se tudunk végig telefonálni anélkül, hogy ne szakadna meg 6-szor... - Fújtatok, mert eddig sem tudtunk normálisan beszélni, és nem hiszem, hogy itt a városi kapcsolódással volt probléma. Több hónapról beszél, amikből biztos vagyok, hogy évek lesznek, aztán a látogatások is ritkulnak, végül nem fog többet jönni. Én pedig ettől félek nagyon. Hogy lenyugodjak, nagyon is jól jön a filmezési ötlet, így kimegyek a konyhába popcornt csinálni, addig is tudok pár pohár vizet is lehúzok. Tudom, hogy le kéne magam nyugtatnom és örülnöm kéne, hogy most itt van, de mégsem megy. Ha kihagytuk volna ezt a beszélgetést, lehet máshogy alakult volna az este.
Amint készen van a popcorn, már megyek is vissza, kicsit higgadtabb fejjel. Kíváncsi vagyok a filmre, de pontos választ nem kapok, de nem is baj, majd kiderül.
- De világos van! - Húzom el a számat, de mégis a fenekemen maradok és nem teszek semmit. Legalább ezen ne veszekedjünk. Amint elindítom, fejemet a vállára hajtom, a közelebbi kezemet pedig a combján pihentetem. Valahogy kukoricát nincs kedvem enni, ezért csak az ölemben tartom, egészen addig, amíg nem kopogtatnak. Fogalmam sincs ki az, de megállítom a filmet.
- Nyitom. - Teszem az asztalra a kukoricás tálat és kimegyek a bejárati ajtóhoz. Amikor kinyitom, teljesen el akad a lélegzetem, mert Lynne-t látom meg. El is felejtettem, hogy általában minden percet együtt töltünk. Már épp nyitnám a számat is, mikor a megszokásokhoz híven becsörtet, folyamatos beszéd közben.
- Szia, el se tudod képzelni, hogy mi történt velem... Oh.. Szia. - Amint beér a nappali ajtajába, már el is hallgat és köszön a nővéremnek. Látom rajta, hogy teljesen meglepte, hogy Haven itt van, valahogy az én arcom is így nézhetett ki, mikor megláttam őt korábban. Viszont egyből Lynne mellett állok, a szívem a torkomban dobog és teljesen elfeledkezek arról, hogy a nővérem itt van, és épp filmezni készültünk.
- Nem tudtam, hogy nem egyedül vagy! Akkor én nem is zavarnék, majd később beszélünk. - Fordul is felém és már épp lépne az ajtó felé, mikor elé lépek, ezzel is elállva az útját. Fogalmam sincs, hogy mi ez a reakció tőlem, de teljesen megzavarodok a közelében.
- Ne! Nem zavarsz! - Még rémülten fel is szólalok a lépésemmel egyben, majd a nővéremre pillantok. - Mármint mi csak filmezni készültünk. - Köszörülöm meg a torkom és legszívesebben megmondanám, hogy csatlakozzon, de fogalmam sincs, hogy Haven mit szólna hozzá. Annyira furcsa ez a kialakult helyzet, én pedig nem bírom levenni a tekintetem Lynne-ről.

avatar
Ember
₰ Play by :
Dylan O'Brien
₰ Reagok száma :
15
₰ Foglalkozás :
Bajkeverő egyetemista

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Pént. Okt. 20, 2017 1:42 am


Edwin & Haven



Az egész beszélgetés borzasztóan nehéz volt az öcsémmel. Borzasztóan nehéz volt nem elmondani neki minden titkom, de részben igazat adtam Keithnek. Edwin nagyobb biztonságban volt, amíg nem tudott a titokról. Tudtam, hogy örülne neki és klassznak tartaná, de túlzottan féltem, hogy aztán felteszi a nagy kérdést: ő miért nem olyan, mint én? Rettegtem, hogy vámpírokat kezd hajkurászni, csak hogy aktiválja a gént, ami talán ott sincs benne. De jó lett volna figyelmeztetni, hogy ez akár vele is megtörténhet, valamint megosztani vele minden apróságot. Utáltam, hogy nem lehettem vele őszinte, ez felemésztett és szinte tönkretett, de egyelőre így volt a legjobb. Talán majd… ha már jobban megértettem, mit jelent farkasnak lenni, tapasztaltabb lettem és kész arra, hogy újra egy fedél alatt lakjak vele, elárulhatom. De amíg képtelen vagyok megvédeni őt a veszélytől, addig titokban kellett tartanom. Tényleg, tényleg szörnyű volt mindkettőnknek, de még nem volt itt az ideje az igazságnak. - Igen, van. De ha feszegeted a témát, azzal lerombolod a hangulatot. Illetve… én rombolnám le azzal, hogy nem felelek. Hidd el, jó okom van rá. - feleltem a valószínűleg szónoki kérdésére. - Ha ez megnyugtat, gondolj úgy erre, mint egy meglepetésre. Mert ne gondolj rosszra, csak az életem egy kicsit… megváltozott. És minden vágyam, hogy eláruljam, de még nem lehet. Úgyhogy megtennéd, hogy megbízol bennem és türelmes leszel velem? - kérleltem, s igyekeztem a legbájosabb pillantásom elővenni. Régen mindig bevált, elég volt szépen néznem rá és a szüleimre. Borzasztóan sajnáltam, hogy már csak rajta tudom gyakorolni ezt a pillantást, s valószínűleg nem is volt akkora hatással rá, mint régen, amikor azért haragudott rám, mert a barátnőimmel találkoztam ahelyett, hogy vele töltöttem volna a napot. Ez egészen más volt, titkolóztam előtte és ő pontosan tudta. - Edwin, kérlek! - sóhajtottam és próbáltam a szemébe nézni, már ha hagyta - Én nem vagyok olyan szőrös szívű, mint ő. - félig elmosolyodtam az elszólásomon. - Ráadásul az én szüleim csak néhány éve haltak meg. Keith talán már nem is emlékszik rájuk. Hidd el, én sem kedvelem túlzottan, de átlátok rajta, és tudom milyen valójában. Ez pedig vonzz hozzá, hiába is tagadnám. - vallottam be, mert nem igazán hagyott nekem más lehetőséget. Utáltam még a gondolatát is, hogy vonzódom a farkashoz. De ez volt az igazság, s ez méghozzá nem is egyszerű vonzalom volt. Bevésődés. Gyűlöltem, ahogy a jóleső, bizsergető, meleg érzést is a bensőmben, amit akkor éreztem, mikor rá gondoltam. Néha a forróság a haragtól öntött el és a gyűlölettől, de amikor nem volt a közvetlen közelemben, éreztem ezt a másik, kellemesebb érzést is. Ami dühített, nagyon-nagyon, de tényleg nem tagadhattam volna le. Pedig szerettem volna megtenni, mégis képtelen voltam rá. - Tényleg sajnálom. - Csak ennyit bírtam kinyögni, túlságosan szégyelltem magam. Elegem is volt nagyon, mert én nem akartam őt bántani, s borzasztóan zavart, hogy nem mesélhettem el neki, mi történt velem. Másképp tekintene a helyzetre, ha tudná, hogy csak az ő védelme érdekében mentem el. Egyáltalán nem voltam stabil állapotban, és még most sem szabadott volna ide jönnöm. Nem lehettem biztos abban, hogy nem bántom őt. Jobban mondva… Keith nem volt biztos benne. Én tudtam, hogy őt soha, de soha nem tudnám bántani, de hiába magyaráztam neki. Egy vita közepette egyszer majdnem ordassá alakultam, azután többé meg se akart hallgatni engem. Nem tudta felfogni, hogy ő az egyetlen személy, aki képes ilyen szinten felbosszantani. Szó szerint kihozza belőlem az állatot.
Utáltam, hogy Edwin elfordítja a fejét, akárhányszor az elmenetelről volt szó, mert ezzel is csak bántottam őt. Ő lenne az utolsó ember, akit bántanék, sőt, tényleg képtelen lennék erre. És megértettem őt, mert engem is zavart volna, ha titkolózik előttem, de ez a titok egészen más volt, mint amikre ő gondolhatott. Nem értette, ezért szerettem volna elmagyarázni, de nem tudtam. Nem tehettem. Sejtettem, hogy a korábbi meglepetésről való szövegem nem győzte meg, ezért eszembe ötlött valami, amiről abban a pillanatban tudtam, hogy helytelen, ahogy megformálódott az ötlet. - Ed… nem akartam erről beszélni, mert ez nem az én dolgom… de Andrea nagyon nehéz időszakon megy keresztül. Nem hagyhatom magára. Orvosra lenne szüksége, de mivel nem hajlandó bemenni a kórházba, vele kell maradnom. Mira doktornő, ő szokta látogatni, így ismertem meg őt és a bátyját. Viszont ez nem elég, a családjával nem tartja a kapcsolatot, s ha magára hagyom… ha valami történne vele, az az én lelkemen száradna. - Ettől a hazugságtól csak még rosszabbul éreztem magam, de meg kellett nyugtatnom. Valamit mondanom kellett neki, hogy ejtse a témát és jobb nem jutott az eszembe. - Szóval, ha itt is hagylak, az nem tart örökké. Csak amíg jobban lesz. Néhány hónapot még kibírsz nélkülem? Természetesen tartjuk a kapcsolatot és néha egy-egy napra hazajövök. - ajánlottam neki, és nagyon szerettem volna, ha belemegy. Lehetett bizonytalan ezzel kapcsolatban, hihette, hogy nem vagyok teljesen őszinte, de ez nem volt probléma, hiszen említettem neki hogy az én életem is más fordulatot vett a rezervátumban. De talán ez a hazugság leköti annyi időre, amíg elárulhatom neki az igazat. A filmhez nem volt túl sok kedvem, kicsit elszoktam a televíziótól, ami ugyan a Kenward házban is volt, de sosem jutottam el odáig, hogy elé telepedjek. Viszont az öcsémmel még filmet is szívesen néztem, bármit, ami eltereli a figyelmem, s így legalább együtt töltöttünk egy kis időt. Amíg ő elment kukoricát pattogtatni, én feltúrtam a DVD-ket. Az összes vígjátékot és romantikus filmet félretettem, így néhány horrorfilm maradt csak a szőnyegen. Találomra megragadtam az egyiket és miután visszapakoltam takaros kis kupacba a lemezeket, a választott filmmel együtt visszaültem a kanapéra. - Nem tudom, valami ijesztőt. Azért a függönyöket ne húzzuk be, jó? - nevettem. Épp elég horror volt az életemben, nem volt szükségem arra, hogy nem létező szörnyektől, vagy szellemektől rettegjek. Sőt, mi több, a szellemekben akár hihettem is volna, miután én egy bundás bestiává tudtam alakulni.


957  szó ●
●●





train like a beast
look like a beauty

avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
chloe bennet
₰ Reagok száma :
19
₰ Keresem :
₰ Foglalkozás :
festő

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Pént. Okt. 20, 2017 1:39 am

Őszintén szólva nem tudok megnyugodni bármennyire is szeretném. Tudom, hogy a nővérem agyára megyek, de megőrjít, hogy nem tudok semmit. Főleg úgy, hogy csak ő maradt nekem.
Még mindig nem értem, hogy miért mondja ezt és már épp nyitnám a számat is, hogy megformázzam a következő kérdésem, mikor folytatja, így csendben végig hallgatom. Csak sóhajtva rántom meg a vállaimat és el is húzom a számat.
- Van más választásom? - Inkább költői kérdés volt, mint valódi, hisz tudom, hogyha nem akar róla beszélni, akkor nem fog. Engem pedig ez bánt, hogy végre itthon van és nem mondja el, hogy mi történt vele. Pedig érzem, hogy valami nincs rendben, mert nem így szokott viselkedni. Az extrémebb gondolatoknál is extrémebbek jutottak eszembe, de inkább próbálom magam lenyugtatni és nem ilyenekre gondolni. De ez nem megy, ahogy Keith-t védi. Csak felmordulok, hogy azt az embert védi velem szemben. Nem bírom elviselni, hogy valaki közel kerüljön a nővéremhez, talán a szüleink elvesztése miatt, ki tudja.
- Na és? Te is csak rólam gondoskodtál és mégsem lettél vadállat. - Morgom dühösen és szerintem csak annyi, hogy szerelmes belé. Pont úgy, ahogy én Lynne-be, bár a mi kapcsolatunk nem említhető az övékkel egy lapon. Pont a felindultság miatt sikerült szerintem elszólnom magam vele kapcsolatban, de kit is akarnék átverni, ha már mindenkinek feltűnt. Ahogy rám néz egyből elkapom a tekintetem, mert ez azt jelenti lebuktam. Vajon Lynne-nek is feltűnt már? Nem tudok sokáig ezen gondolkozni, mert az oldalról jövő szavak hanghordozásából, már biztos vagyok benne, hogy a nővérem tudja.
- Persze. - Csak ennyit dünnyögök arra, hogy érti. Vajon mióta tudja? Csak nem az elejétől, bár voltak féltékeny kirohanásaim, mikor Lynne összejött mással, de csak nem voltak egyértelműek. Túlságosan is belemerülök ebbe, és így nem is hallom meg, amit mond. Talán pont ez miatt lesz köztünk egy pár percnyi csend, amit észre sem veszek.
- Pedig, ahogy beszélsz, hogy visszamész, nem úgy hangzik, mintha rövid távra terveznél... És mivel én nem akarok menni... - Hiába kezdem a mondatomat úgy, hogy belenézek a szemeibe, már befejezni nem tudom anélkül, hogy el ne fordítsam a fejem. Mert nekem eddig nagyon úgy hangzott, mintha hosszabb távra esetleg örökre tervezne La Push-ban. Túlságosan furcsán viselkedik és tényleg nem értem, hogy hova tűnt a nővérem, akit eddig ismertem. Pont ezért megyek oda hozzá és megölelem, mert látom rajta, hogy ideges, bár nem értem miért. Eddig sosem voltak egymás előtt titkaink. Épp ezért jobbnak láttam, hogyha feldobom a filmezést. Az mindig le szokott nyugtatni.
- Azt hiszem van popcorn is. Megnézem, addig válassz filmet. - Mosolygok rá és el is tűnök a konyhában, hogy felkutassam a szekrényeket. Nagyon is úgy emlékszem, hogy még egy zacskónak kell lennie. Amint megtalálom már teszem is be a mikróba, hogy elkészüljön. Csak pár perc és már a kezemben a tállal együtt megyek vissza a nővéremhez.
- Mit választottál? - Huppanok le mellé, ölembe téve a tálat, felkészülve a filmezésre.

avatar
Ember
₰ Play by :
Dylan O'Brien
₰ Reagok száma :
15
₰ Foglalkozás :
Bajkeverő egyetemista

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Pént. Okt. 20, 2017 1:38 am


Edwin & Haven



Néha túl soknak éreztem mindazt, amit ez a ház nyújtott nekem. Emlékeket, melyeket nem törölhettem ki a fejemből, érzelmeket, melyeket legszívesebben kitéptem volna magamból a szívemmel együtt. Nagyon sajnáltam az öcsémet és teljes mértékben megértettem, miért borult ki ennyire, de ő nem értett engem. Talán a régi énem sem értett volna engem, sőt, egészen biztos, de... már más voltam. Nem akartam más lenni, egyáltalán nem kívántam más életet magamnak, de farkaslány lett belőlem, akár akartam, akár nem. És ez mindent megváltoztatott, még a nézeteimet is, az egykor otthonomnak nevezett házat pedig szerettem volna elkerülni. Nem tettem még túl magam a szüleim elvesztésén, s azokon a nehézségeken, amiket Edwinnel együtt kellett megélnünk, az üres ház nyomasztott, s ennek tetejébe még inkább felfordult az életem, amit már nem bírtam elviselni. Az egy dolog, hogy átváltoztam, de Keith... vele nem tudtam dűlőre jutni. Gyűlöltem és közben másra sem tudtam gondolni, csak rá. Idegesen a hajamba túrtam amikor Edwin faggatózni kezdett. Majdnem felnevettem a kérdésén, de sikeresen megfékeztem magam és megpróbáltam biztatóan rámosolyogni, nem sok sikerrel. - Nem, megnyugodhatsz, nem fenyegetett meg senki. De tényleg nincs sok választásom, ebbe beletrafáltál. - sóhajtottam fel és nagyon szerettem volna elfordulni, de egyenesen a szemébe néztem. - Bízol bennem? El fogom árulni mi történt amíg nem voltam itt, mindent elmesélek, de nem most. - bizakodva néztem rá, reméltem hogy nem feszegeti tovább. Azonban ismertem őt és tudtam, hogy nem lesz ilyen könnyű dolgom. Egy próbát azért megért. Tényleg képtelen lettem volna most ebbe belemenni. - Valóban. És nem hiszem el hogy ezt mondom, de van jóság Keith-ben. Nem egy rossz ember, csak már régóta nem törődött senkivel a húgán kívül. Rajta kívül nincs senkije. - Persze, Haven, védd csak a szörnyeteget! Képmutatónak éreztem magam, idiótának és... nem, bele sem mertem gondolni miféle érzéseket táplálhatok a férfi iránt, ha megvédem az öcsémmel szemben. Nem rossz ember ő, á, dehogy, csak éppen erőszakos, akaratos és még ölni is képes lenne azért, hogy a rezervátumban tartson, mint valami foglyot. De alapjáraton nem rossz ember. Megint a nevetés kerülgetett, ezúttal még ki is csúszott egy halk kuncogás a számon. A tenyerembe temettem az arcom, majd nyúzottan hátravetettem a fejem a kanapén ülve. Nem akartam arra gondolni, vajon Edwin mit hihet rólam, megbolondultam La Pushban? Ingattam a fejem a saját hülyeségemen, aztán az öcsémre pislantottam és abban bíztam, nem hív hozzám orvost, mert én aztán soha a büdös életben nem viselkedtem még ennyire furcsán.
Miután néhány perc múlva kicsit összeszedtem magam, csitult a nevetésem és megkomolyodtam, Edwin szavain rágódtam néhány pillanatig. Túl védekező volt a hangja, barna szemei pedig alig észrevehetően meglágyultak, ahogy kiejtette a lány nevét a száján. Más nem vette volna észre a jeleket, de én ismertem az öcsémet, ráadásul csodálatos érzékeket örököltem anyutól, mindig jelzett a radarom ha valaki gyengéd érzelmeket táplált más iránt. Épp ezért volt félelmetes, hogy saját magamon is tapasztaltam... valamit. Igyekeztem elterelni a figyelmem a saját nem létező szerelmi életemről, s helyette Edwinre koncentrálni. Mellette egyszerűbb volt minden. - Oké, éértem. - nyújtottam el a szót és felvont szemöldökkel néztem rá, majd elfordultam tőle. Direkt nem rejtettem véka alá, hogy tudom, amit tudok, a hangsúlyból levehette ő is, de nem erőltettem. Beszél róla, ha akar, de ha nem... hát, én tudok várni. - Örülök, hogy volt melletted egy barát, amíg... tudod. - Amíg én távol voltam. De ezt nem teszem hozzá hangosan, nem akarom feszegetni a távollétem okát, inkább ejteni akarom a témát. Nyilván esélytelen, de ha tehetem, még nem avatom be a titokba. Mert hogy előbb-utóbb kénytelen leszek neki mindenről beszámolni, az tuti biztos. Keith nem ismeri úgy Edwint, ahogyan én. Ha ő valamit a fejébe vesz... a végére fog járni, és jobb ha tőlem tudja meg, mintha magától jönne rá. Épp ezért nem is lepődtem meg azon, amiket a fejemhez vágott. Én elhagyni őt? Persze, baromság, de megértem az álláspontját. Nem lehet szépíteni, magára hagytam, s ezt addig nem fogja megérteni, amíg el nem árulom neki az okát. A káromkodáson már meg sem hökkenek. Egyikünk sem volt soha túl mocskos szájú, a szüleink sem, de változásokon megyünk keresztül. Ha én rászoktam a trágár beszédre, ő miért ne tehetné ugyanezt? Az oka neki is épp úgy megvan rá, mint nekem. - Edwin, drágám... ugye tudod, hogy soha nem lennék képes ilyesmire? Azért mert magadra hagytalak egy kis időre, nem jelenti azt hogy hosszabb időre is megtenném. Mert jól mondod, te vagy a családom. - miközben beszéltem, közelebb csúsztam hozzá, egyik kezemet a térdére fektettem és végig barna tekintetét kutattam az enyémmel. Ebben legalább teljes mértékben őszinte lehettem vele. Mert a titkokból már borzasztóan elegem volt, ahogy a távolságból is, ami közénk ékelődött ez alatt a rövid idő alatt.
Felkeltem a kanapéról és kissé idegesen járkáltam ide-oda a konyha és a nappali között. De amikor Edwin odasétált hozzám és megölelt, egy pillanatra elfelejtettem minden gondom, minden bajom, csak a köztünk lévő szoros, testvéri köteléket éreztem és az öcsém ismerős illatát, ami megnyugtatott. Mikor végül elengedett, újra lehuppantam a kanapéra és mosolyogva bólintottam. - Amit csak szeretnél, öcsi!


832 szó ●
●●




avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
chloe bennet
₰ Reagok száma :
19
₰ Keresem :
₰ Foglalkozás :
festő

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Pént. Okt. 20, 2017 1:35 am

Hihetetlen, de valahogy nem tudom megérteni, hogy miért kellett neki így lelépnie. Annyira hihetetlen a számomra még mindig és az is, hogy itt állunk és veszekszünk. Nem akarok erre a témára visszatérni, egyszerűen vele szeretnék lenni, úgy ahogy régen is tettük. Számítani akarok a nővéremre és nem azon kattogni, hogy mikor hívnak fel valami rossz hírrel. Hirtelen kezd el kikerekedni a szemem, ahogy említést tesz a próbálkozásáról.
- Ezt most úgy mondod, mintha nem rajtad múlna... Megfenyegetett valaki? - Nézek rá gyanúsan, mert valami nem stimmel vele, érzem. Nem bírok leállni, főleg hogy most minden megfordult az agyamban, hogy miért is fogalmazott így. Viszont, ahogy egyre tovább haladunk a beszélgetésünkben, úgy jutok előrébb a gondolataimban, hogy mégis ki az, aki korlátozhatja. Egyből felmerül egy olyan név, amit sosem akartam a nővérem szájából hallani. Sóhajtok egyet és ezzel próbálom magam lenyugtatni, de legszívesebben felrobbannék. Méghogy érzések. Mindjárt elhányom magam.
- Te sokkal jobbat érdemelsz. - Halkulok el, mintegy már beletörődve, elvégre nem szólhatok bele az életébe. Ilyenkor úgy örülnék, ha anyuék élnének, ők biztos, hogy lebeszélnék a nővérem erről a srácról. Viszont, egyre jobban rájuk gondolok és ebből is jön az, hogy olyan csúszik ki majdnem a számon, amit megbántam volna. Szerencsére még időben be tudtam fejezni a gondolataim. Az sem nyugtat meg, hogy mit mond, mert nekem is szükségem van rá és nem csak Andreának. Annyira nem tudom elhinni, hogy inkább ott van, csak azért, hogy az emlékei elől meneküljön. El is ment a kedvem ettől a beszélgetéstől, mert azt hittem, hogy ha hazajön, akkor minden olyan lesz, mint régen. Erre kiderül, hogy vissza akar menni és gyakorlatilag azért jött haza, hogy rávegyen, menjek én is. Nem is nézek rá és nem is válaszolok, inkább elengedem a fülem mellett. Ezért is leszek szótlan, de ahogy rákérdez Lynne-re, összeráncolom a homlokomat és úgy emelem rá a tekintetemet.
- Persze, hogy azok vagyunk. Legjobb barátok vagyunk és ez nem fog változni. - Fogalmam sincs, hogyan sikerült a szemébe néznem, hiszen így egyből lebukok. Persze, gondolom a nővérem azért csak észrevette, hogy szerelmes vagyok Lynne-be. Mégis csak a testvérem és én sem tudom ezt jól leplezni, főleg ha a közelemben van. Ezért is szekálnak a barátaink ezzel. Nem is veszem észre, hogy mennyire is mondtam ezt a tényt sajnálva. Persze, hogy bánom, hogy nem jöttünk még össze, de ez nem rajtam múlik. Annyira elgondolkozok ezen, hogy hirtelen kezdek kiakadni megint és ezáltal káromkodni is kezdek. El is fordítom róla a fejem, mert nagyon is bánom, hogy így érez.
- A családod vagyok, akit most készülsz elhagyni. - Duzzogok még mindig, tudom, hogy nem fair ezeket a fejéhez vágnom, de nem akarom, hogy elmenjen. Vele akarok maradni itt. Odamegyek hozzá és megölelem.
- Nekem is hiányoztál! - Úgy ölelem, mint aki fél attól, hogy felébred és megszakad az álma. Még egy darabig így maradok, jó most beszívni az illatát. Persze, ha el akar engedni, akkor nem akadályozom, de pár percig biztos, hogy ölelem. Elvégre pár hónapot kell bepótolnunk.
- Nézünk filmet? - Távolodok el tőle, hogy legalább valami közös programunk legyen, amit mindketten élvezünk. Ez attól függ, hogy benne van-e vagy sem. De reménykedek az előbbiben.

avatar
Ember
₰ Play by :
Dylan O'Brien
₰ Reagok száma :
15
₰ Foglalkozás :
Bajkeverő egyetemista

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Pént. Okt. 20, 2017 1:34 am


Edwin & Haven



Még mindig borzalmas bűntudat mardosott, mert az öcsém nem tudott túllépni azon, hogy magára hagytam, én hiába próbáltam elfeledni. De ha tudná... ha tudná, hogy mindezt az ő biztonsága érdekében tettem, talán megértené. Jelen pillanatban gyűlöltem a falka szabályait, még csak a része sem voltam, mégis be kellett tartanom. Kicsit féltem, hogy valamiféle alfaként hatott rám Keith és ezért nem árultam el, de valójában én nem akartam ilyenformán belerondítani Ed életébe. Nem tudhattam hogyan reagál minderre, őrültnek néz-e, vagy sem, nem kockáztathattam, pedig szívesen megtettem volna. De ha őrültnek nézne, még inkább szenvednénk mindketten, ezért hallgattam. Engedtem, hadd duzzogjon, remélve hogy előbb-utóbb abbahagyja. És inkább előbb. - Még visszatérünk erre, oké? Megpróbálok itt maradni veled. - ennél többet nem mondtam, nem is kérleltem, hogy ejtsük a témát, mert csak még inkább felzaklattam volna. Viszont nem is ígértem semmit, nem tehettem, mikor attól rettegtem hogy a férfi bármelyik pillanatban felbukkanhat és akár a hajamnál fogva is visszacibálhat a rezervátumig. Mert belőle még ezt is kinéztem volna, bizony. De meglepő, vagy nem, magáról Keithről nehezebb volt beszélni, mintha a farkaslétet kellett volna megmagyaráznom neki és beismernem, hogy miféle szörnyeteggé váltam. Nem tudom egyáltalán ez a pár szócska hogy csúszott ki a számon, mert minden egyes betűnél úgy éreztem, mintha tüzes piszkavasat dugnának le a torkomon, a szavak égették a torkomat. - Nem jöttem össze senkivel, Edwin. És ráéreztél, ő tényleg nem egy kedves fazon, sőt, jobban nem is különbözhetne a normálistól és nem is illik hozzám. De nem tagadhatom le az... érzéseim iránta. - nagyot nyeltem, nehéz volt finoman válaszolni neki de nem voltam sem agresszív, sem támadó, csak kicsit fáradt. Tényleg érzésekről van itt szó vagy csak szimplán egyetlen érzésről, a vonzalomról? Nem tudtam a választ még erre a kicseszett kérdésre se és kezdett nagyon dühíteni a fennálló helyzet. Gyűlöltem az egészet a férfivel együtt, aki egyelőre csak megnehezítette a dolgom és megkeserítette az éltemet. Azt kívántam Mirával bár lett volna időnk harcleckéket is venni, akkor talán kicsit elláthattam volna a bátyja baját. Már nagyon szívesen szétrúgtam volna a seggét, de akár azt is szívesen megnéztem volna, hogy a húga teszi vele ugyanezt. Sőt, bárkit körbeugráltam volna tapsikolva örömömben, ha jól helybenhagyja azt a seggfejet. Ugyanakkor a halálát egyáltalán nem kívántam, mert kötődtem hozzá és valószínűleg egyetlen ütést vagy rúgást sem tudnék rámérni éppen ezen ok miatt. Kibaszott bevésődés! - Úristen Edwin, sajnálom! Én... nem is gondoltam ebbe bele. De tudnod kell, nem akartalak bántani, ilyen szándékom nem volt. Csak Andreának akartam segíteni és azt hiszem tudat alatt nekem is időre volt szükségem. - szörnyű volt hallani, mennyire aggódott és félt miattam, de ezt a békát is le kellett nyelnem, mert ez még mindig jobb volt mintha fizikailag ártottam volna neki. Nem bírnék soha többet tükörbe nézni, sőt, együtt élni sem azzal a tudattal, hogy bántottam azt a személyt akit a legjobban szeretek ezen az elcseszett világon. - Lynne és te... tudod. Még mindig barátok vagytok? - kérdeztem ártatlanul, rá sem nézve, csak óvatosan rásandítva. Nagyon kíváncsi voltam hogyan is áll a kapcsolatuk, titkon féltettem is őt. Na nem attól hogy kárt tesz benne egy lány, hanem hogy megbántja és összetöri a szívét, vagy esetleg beleviszi valami rosszba az én drága öcsémet. Olyan jó gyerek volt mindig is, természetesen nem akartam hogy egy lány miatt változzon meg. Épp ezért kaptam kisebb sokkot a káromkodás hallatán, a szívem hevesen kezdett verni a mellkasomban, a testhőm meg mintha még magasabbra szökött volna a fájdalomtól és haragtól, amit hirtelen érezni kezdtem. Haragudtam Josephre, majd' megszakadt a szívem Edwin miatt és közben a saját nyomorúságom is próbáltam leküzdeni. Csak úgy kapkodtam a levegőt hogy megőrizzem a józan eszem és ne változzak szőrös bestiává a házban, ami túl kicsinek tűnt egy akkora farkashoz. Könnyes szemekkel pillantottam a testvéremre. - Kérlek, Edwin, viselkedj! - kérleltem alig hallhatóan, szinte suttogva és közben átkaroltam saját testem a karjaimmal, mielőtt még darabokra hullok. - Persze hogy az emlékektől nem akarok szabadulni. De ettől a háztól igen. Nem kényszeríthetlek semmire és megígérhetem hogy nem adjuk el, ha te úgy akarod, soha nem válunk meg tőle. Viszont kérlek érts meg engem is. Én így érzek. Nekem sokszor teher itt álomra hajtani a fejem és itt ébredni. Ettől függetlenül ez az otthonom és te vagy a családom. - halkultam el a mondat végére újra és lehajtottam a fejem, nem bírtam a szemeibe nézni, ami annyira anyuéra emlékeztetett. - Rendben, itt maradunk. Csak nyugodj meg, rendben? Nem akartalak felzaklatni, nem ezért jöttem haza. Hiányoztál, öcsi! - suttogtam magam elé, aztán végre felpillantottam és belenéztem azokba a meleg, barna szemekbe. Megnyugvással töltött el, de még mindig erősen öleltem magamat és még mindig sajgott a mellkasom. Nem erre számítottam mikor beléptem az ajtón.


777 szó ●
●●




avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
chloe bennet
₰ Reagok száma :
19
₰ Keresem :
₰ Foglalkozás :
festő

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Pént. Okt. 20, 2017 1:28 am

Olyan rossz érzésem van, mintha nem lenne őszinte velem, hogy inkább csak le akarna állítani a kérdéseimmel, de nem is mond igazat. Kezdek teljesen összezavarodni.
- Akkor ne menj el! - Nyomatékosítva megnyomom egy kicsit a tagadószót, hátha ezzel is rá tudom venni arra, hogy itt maradjon. Alig bírtam ki ezt a pár hónapot is nélküle, főleg úgy, hogy el se tudtam érni, amikor meg igen, alig hallottam valamit is. Nekem ez így nem "élet". Szükségem van rá és amióta a szüleink meghaltak még jobban. Csak tudnám, hogy mi történt vele, hogy ezt nem érzi. Kíváncsian várom a magyarázatát, vagy legalábbis valamit. Gondoltam, hogy egyszer el kell szakadnom tőle és a saját életemet élni, de azt hiszem erre még képtelen lennék. Hiába vagyok 19, szülők nélkül pláne megrekedtem.
- Keith és te? Igen? Összejöttetek? Nem hiszem el, hogy nem találtál volna egy normálisabb srácot... Gondolom akkor fontosabb ő neked, mint én... - Duzzogok magamban és inkább elmennék futni, hogy levezessem a feszültséget vagy nem is tudom. Féltékeny lennék? Talán. De csak azért, mert mással foglalkozik és nem velem, hogy engem a háttérbe szorít, hogy ezzel a Keith-el legyen... Még a neve is gusztustalan...
- Csodálkozol? Eltűntél pár hónapra! Szerinted nem rettegtem minden nap, hogy nehogy kapjak egy olyan üzenetet, mint... - Annyira felidegesítettem magam, hogy elég hihetetlen még számomra is, hogy bele tudtam harapni a nyelvembe.
Nem akartam szembesíteni azzal, hogy anyuék is csak úgy elmentek és haza már nem érkeztek meg. El is fordítom inkább a fejemet, nekem elég nehéz még mindig feldolgozni pedig már évek teltek el azóta. Csak akkor nézek rá megint, mikor felőlem érdeklődik, ugyan mit csináltam.
- Lynne-nel szórakoztunk. - Rántom meg a vállaimat, valahogy nem vagyok túl bőbeszédű fogalmam sincs miért. Talán az előbbi mondatait próbálom még "kiheverni". Én akkor sem akarok innen elmenni, utálom a változást. Azt akarom, hogy olyan legyen mint régen.
- Meghaltak! Ezen nem tudsz változtatni, ha elköltözöl sem... Szerinted én nem várom, hogy felhívjon apu és leb@sszon, hogy már megint hol vagyok? Engem ide kötnek az emlékek és sajnálom, ha te szabadulni akarsz tőlük... Én nem... - Kezdem úgy érezni, hogy veszítek ebben a "harcban". Nem akarom, hogy elmenjen, de szerintem attól, hogy egy kietlen vidéken, ahol pár ház van, nem változtat semmin. Én igazából nem is értem, hogy hogyan lehet egy olyan helyen élni, ahol még normális térerő sincs. És akkor beszéljünk az internetről? Mozi? Kávézó? És egyéb dolgok, amikkel az ember a városban találkozik. Rövid időre, amolyan nyaralásként el tudnám ezt képzelni max 2 hétig, de nem hogy odaköltözni. És akkor mi lenne ezzel a házzal? Eladni biztos nem akarnám, tudván, hogy ki tudja milyen emberek teszik tönkre a házat... Azt hiszem patthelyzetben vagyok.
- Nem akarok semmit sem meghozni. Én itt akarok veled maradni! - Emelem rá a tekintetemet, de úgy érzem, hogy ő már ezt eldöntötte. Több órányira fogunk egymástól lakni és még csak telefonon se fogunk tudni beszélni. Mennyire rossz érzés, hogy a szüleid halála után még a testvéred is egyedül akar hagyni? Szívbe markoló...

avatar
Ember
₰ Play by :
Dylan O'Brien
₰ Reagok száma :
15
₰ Foglalkozás :
Bajkeverő egyetemista

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Pént. Okt. 20, 2017 1:26 am


Edwin & Haven



Nem tudtam, hogyan kellene kezelnem ezt az új helyzetet. Az idegesség már a szervezetemre is kihatott, a hormonok játszadoztak velem, nem tudtam eldönteni, hogy amiatt, mert a testem változásnak indult néhány hónapja, vagy amiatt, mert a halálba aggódtam magam az öcsém miatt, miközben Keith az őrületbe kergetett. Borzalmasan éreztem magam és emiatt még az öcsémmel töltött időt sem tudtam kellőképpen kiélvezni. Nem azért jöttem haza, hogy titkolózzam előtte és veszekedjek vele, de a beszélgetésünk akaratlanul is vitába torkollott. Egy szolid, de annál fájdalmasabb vitába. Láttam a testvéremen, hogy bántja a viselkedésem, de ha tudta volna, mennyi áldozatot hoztam azért, hogy egy kis időt vele töltsek, egészen biztosan megértené. Nem elég, hogy ezzel felbosszantom a férfit, de még az egyetlen rokonomat is veszélybe sodortam, nem is kis veszélybe... magamat pedig kínoztam, mert nem kevés önuralmamba került, hogy türtőztessem magam és ne változzak a nappali kellős közepén egy hatalmas bestiává. Nagyot sóhajtottam, mielőtt megszólaltam volna. - Nekem is rád. Ezért vagyok most itt, Ed. - többet nem tudtam volna mondani akkor sem, ha pisztolyt szegeznek a fejemhez. Mégsem mondhattam neki, hogy másnak nagyobb szüksége volt rám, az már végképp hazugság lenne. Nekem volt szükségem mások segítségére, de erről a részéről nem beszélhettem neki, bármennyire is szerettem volna. Tökéletes patthelyzetben voltam. Mindenről be akartam számolni neki, de nem tehettem, így fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Ismertem az öcsémet, talán jobban, mint ő saját magát, egészen biztos lehettem benne, hogy nem fogja ejteni a témát. Megsértettem, megbántottam, amikor elmentem és még mindig nyalogatja a lelki sebeit emiatt. Ráadásul hazaérkeztem és még válasszal sem szolgálhattam neki. Engem jobban bántott mindez, mint őt, de erről képtelen lettem volna meggyőzni őt. Inkább nem is próbáltam. Helyette egy kényesebb témát kezdett feszegetni, amiről beszélhettem volna, de nem akartam. Újabb lélegzetet vettem és úgy döntöttem, ezt az aprócska részletet megosztom vele, más módja nincs, hogy leszálljon rólam és ne nyaggasson állandóan a távollétemmel. - Pasi van a dologban, oké? Joseph... nos, valójában Keith és én... - nem folytattam, mert egyrészt nem tudtam volna hogyan tegyem, másrészt ennél többe akkor sem avatnám be, ha lenne ennél több a háttérben. Kifújtam a belélegzett oxigént és borzasztóan, borzasztóan reméltem, hogy nem faggat tovább. Abban bíztam, hogy tényleg nem érdekli ennél több, s hogy ha már mindenáron piszkálni akar valami miatt, hát legyen ez a téma. Inkább, mint az, mennyire megváltoztam. - Ez ellen nem tehetek semmit, öcsi. - feleltem lemondóan, egy halvány mosolyt erőltetve magamra, mintha minden rendben lenne és csak az öltözési szokásaim változtak meg. Ha azt várja tőlem, hogy magassarkút hordjak meg giccses ruhákat, jobb, ha most lemond róla, mert nem fog megtörténni. Képtelen lennék már úgy öltözködni, úgy viselkedni, mint régen, mikor az egész életem megváltozott. Mikor nem tudom apámnak szegezni a kérdést, hogy tudott-e erről a francos másik életről, ő is farkasként rótta az erdőt vagy sejtelme sem volt minderről. Edwint pedig nem avathattam be a kételyekbe, a számtalan kérdésbe, ami felvetült hónapokkal ezelőtt, pedig meg volt az esélye annak, hogy ő is erre a sorsra jut. Valójában nagyobb esélye volt az átváltozásra, mint nekem valaha is. - Mert azt terveztem fejben már éjszaka is, hogy veled töltsem a mai napot. De látszólag te csak azzal vagy elfoglalva, hogy távol voltam és hogy kifaggass. - szegeztem neki a véleményem, de egyáltalán nem komoly hangvételben, inkább kicsit ugrattam, amiért sokat aggodalmaskodik. - Én inkább arról szeretnék hallani, te mivel ütötted el az időd. Te magad mondtad, a rezervátum egy idő után unalmassá válik, ellenben a várossal. - úgy tűnt, nem csak én vagyok az, aki titkolózik a testvére előtt, Edwin sem éppen úgy viselkedett, ahogy máskor. Nem hallottam semmit az egyetemről, a barátairól, arról, hogy mivel ütötte el az időt, amíg távol voltam. Kicsit aggasztott, de vele ellentétben én nem terveztem, hogy zseblámpával az arcába világítok és kivallatom. A mosoly hamar lefagyott az arcomról, mikor kitört belőle minden, mint egy vulkánból, s a forró láva elöntötte az egész nappalit. Néhány percig csak bámultam rá és nem tudtam mit is mondhatnék, aztán... egy pillanatra lehunytam a szemem és erőt gyűjtöttem. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire ellenezni fogja a költözést. A házunk tele volt fájó emlékekkel és üres szobákkal. - Belegondoltál már abba, hogy nem egészséges ebben a házban élnünk? Hogy akárhányszor betesszük a lábunkat ide, azt várjuk, hogy anyu vagy apu felbukkanjon és köszöntsön minket? Vagy hogy reggelente arra jövünk le a konyhába, hogy nem sürög-forog senki, hogy reggelit készítsen nekünk? Edwin, én ebbe bele fogok őrülni! Úgy érzem... nem bírom ezt tovább. - egy pillanatra arra számítok, hogy anyu betoppan az ajtón és leszid minket, amiért veszekszünk és épp ez az, amiről beszéltem. Nem élhetünk továbbra is úgy, hogy abban reménykedünk, a szüleink bármelyik pillanatban hazatérhetnek. Mert nem fognak. Végre belőlem is kibukott minden és bár fájt kimondani, fájt az öcsém lelkébe gázolni mindezzel, ez volt az igazság. Nem azért mondtam, mert el kellett mennem innen, vagy mert szerettem volna, ha ő is velem jön. Épp ezért nem esett nehezemre itt hagyni a házat hónapokra, mert ez az örökös várakozás nem hiányzott. Talán igaza volt Edwinnek abban, hogy elmenekültem a fájdalom és az emlékek elől. Egy darabig nem szólok semmit a reakciójára, mikor közli, hogy nem akar ismerkedni, nem akar filmezni, de mikor az üdítőt sem fogadja el, kezdek aggódni. - Minden rendben, Edwin? - leültem mellé a kanapéra és kezem az ő kézfejére tettem. - Nem muszáj ilyen komoly döntéseket most meghoznunk, ha nem akarsz. Csak élvezzük a mai napot, oké? - próbáltam kicsit enyhíteni a fagyos hangulatot és kiengesztelni őt, de nagyon nehéz volt a korábbi vitából kikecmeregni.


924 szó ●
●●




avatar
Vérfarkas
₰ Play by :
chloe bennet
₰ Reagok száma :
19
₰ Keresem :
₰ Foglalkozás :
festő

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Poison After Bite :: Városaink :: New Orleans :: Otthonok :: Pearson ház-
^
ˇ