Poison After Bite

A FÓRUM BEZÁRTA KAPUIT!
Bevezetõ
Poison After Bite
Sötét köpenyek libbennek, hatalmas tappancsnyomok tarkítják az erdő talaját, vértelen áldozatok fölé démonok hajolnak. Valahol másutt a csillagtalan, hűvös éjszakában farkasvonyítás hallatszik, kövér hold fénye tör át a sötét felhőkön keresztül. A földtől néhány méterre alaktalan lény lebeg, várva a megfelelő pillanatra, hogy a kiszemelt áldozatára vesse magát, miközben egy halandó álmát épp egy hasonló lény őrzi.
Az oldal kitalált világra épül, az egész csupán fikció, nagyrészt a legendákat vettünk alapul. Akad néhány sorozatból, filmből merített ötlet is, de saját elemekkel is tarkítottunk megújult világunkat. A Poison after bite a természetfeletti világnak ad otthont - fajok harcait, testvériségek felemelkedését, halandók átlagos életét, de akár falkák hierarchiáját is nyomon követheted. Vagy inkább a részese lennél mindennek? Gyere, csatlakozz bátran hozzánk, ahol összesen nyolc faj közül válogathatsz, de akadnak egyéb csoportok, kovenek, falkák, akik lehet, hogy éppen rád várnak. Hogy mi a teendőd? Önmagadnak lenni. Vagy kevésbé. A döntés egyedül a tiéd!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
beszélgess bátran
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok
World of Witchers

írta: Vendég
Hétf. Szept. 10, 2018 9:15 pm

Behind the Mask ~ A karakter hirdető fórum

Kedd Szept. 04, 2018 11:37 pm

Starbucks

Szomb. Aug. 25, 2018 7:30 pm

2018. augusztus

Hétf. Aug. 13, 2018 1:38 pm

Társalgó

Csüt. Aug. 09, 2018 6:46 pm

Konyha és étkező

Szomb. Aug. 04, 2018 5:09 pm

Fontos közlemények

Csüt. Aug. 02, 2018 5:16 pm

Maverick Tér

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:24 am

Golden Bowl Étterem

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:22 am

J.J. Foley's Bar & Grill

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:11 am

Irish pub

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:08 am

Kikötő és dokkok

írta: Poisoner
Szer. Aug. 01, 2018 1:07 am

Statisztika
mennyi?!
Fajok Hölgyek ♀ Urak ♂
Vámpírok 9 13
Boszorkányok 5 3
Vérfarkasok 5 9
Hibridek 1 1
Félvérek 1 0
Lidércek 3 1
Banshee-k 2 0
Emberek 7 5
Összesen 34 31
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (27 fő) Kedd Júl. 31, 2018 6:36 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Chicagoba be- és kivezető út

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   Pént. Ápr. 13, 2018 2:37 pm




to: Wyatt


Ha túl hosszúra nyújtod a közöttünk lévö köteléket, elszakad.


Magához ragadt, erőszakosabban is ráadásul, ami tőle nem volt annyira megszokott. Ideges volt, látszott rajta, de nem lepődtem meg egy kicsit sem. Sőt, félni sem féltem tőle. Hallgattam a szavait, s eleinte még szórakoztatónak is találtam, de ahogy a végére ért… amikor azt mondta, hogy az a kisfiú megszűnt létezni, mikor elhagytam, azért rossz érzéssel töltött el. Mindig is saját magamat helyeztem előtérbe. A saját túlélésem fontosabb volt bárminél és bárkinél, s őt is képes voltam eldobni, eltaszítani magamtól. Tudom, tudtam, hogy ez borzalmas tett, de azt is, hogy muszáj együtt élnem ezzel az egésszel. Azzal, ami történt.
- Ha így nézzük, még hálás is lehetsz nekem. Megtanultad, hogyan kell talpraállni, mikor mindenki cserbenhagy téged. Én mindig így éltem, Wyatt. Egymagam a nagyvilágban. Igen, egymagam vagyok, de élek és minden bajból kiverekedem magam. Számító, aljas kis dög vagyok, vagy hívj bárminek, aminek akarsz, hisz minden szó igaz! Nem vagyok jó. De nem is akarok az lenni. – Tártam ki a karjaimat, habár még mindig fogott.
Összepréseltem az ajkaimat, majd végül lehunytam hosszan a szemeimet. A vádak, melyeket egyáltalán nem akartam hallani. Újból elgondolkodtam azon, miért is jöttem ide, miért akartam látni őt. De igen, végeredményben csak látni akartam, hogy jól van. Hogy él. Egy bizonyítékot akartam arra, hogy őt nem tettem tönkre. Hogy… egy valami talán mégis „jól” sikerült. Felpillantottam lassan.
- Akkoriban még… nem voltam kész arra, hogy egyedül legyek. Te voltál az egyetlen, aki megmaradt nekem. Igen, átváltoztattalak, de nem tiltakoztál! – Vágtam vissza neki végül, majd hátrébb léptem, elhúzva tőle a karom, ha azt még mindig fogta.
- Az érzéseid pedig… sosem voltak valósak. Nem te akartál szeretni engem, hanem én akartam, hogy így érezz. – Belepiszkáltam annak idején az emlékeibe. Mindig is úgy éreztem, ő csak barátként kezel engem, és hogy ez sosem lesz másképp. Én viszont a szerelmét akartam. Ezért is módosítottam néhány emléket a fejében. Arról fogalmam sem volt, sőt, most sincs, hogy valaha voltak-e az érzéseinek valós, igazi alapjai. De talán ez már teljesen lényegtelen. Nem szeret. Ha szeretett is, annak vége, s nem is ezért jöttem ide.
Nem akartam belefolyni ennél jobban is a témába, de Wyatt nem tágított mellőle. A közös múltunk miért oly fontos még most is? Vége van, elmúlt. Túl görcsösen ragaszkodik valamihez, amihez már nem szabadna.
- Ha érdekel, Brad Pitt nem volt meg. De ami késik… - Vágtam vissza gyerekesen, majd a fejemet ráztam. Komolyan, igazából ez az egész civakodás pontosan ugyan olyan volt, mint régen. Visszaidéződött bennem sok-sok emlék, amiket eddig elnyomtam. Újra el akartam nyomni. Távol lenni Wyattől és mindentől, ami hozzá köt. Hisz ő meg én… már sosem működne. Ő La Morte. Én meg egy szökevény vagyok, aki örülhet, ha nem ölik meg. Más utakon járunk és ez nem fog változni. A fenébe is… el kellene tűnnöm.
- Nem kellene miattam szabályt szegned. Az ő oldalukon állsz. A helyedben bevinném magam a La Mortékhoz, bosszúból. – Jegyeztem meg egy mosollyal, nevetve. Tényleg, végül is ez is egy opció lett volna. Le lett volna a gond mindenről. Bár… igen, túlélő vagyok. Nem szándékoztam meghalni. Ezeket a szavakat is csak azért mondtam ki, mert tudtam, hogy ő nem az a bosszúálló típus. A fejemet hátrahajtva hallgattam a szavait, felvont szemöldökkel. Miket beszél? Elpillantottam felé lassan.
- Nem önmagam elől menekülök, hanem azok elől, aki a halálomra hajtanak. Tudom ki vagyok, Wyatt. Tudom, mire vagyok képes. Ismerem magam. Az érzékeny oldalamról pedig annyit, hogy nem létezik. Talán létezett egykor, mikor ember voltam. De annak már sok-sok éve. Most vámpír vagyok, aki könyörtelen. Aki nem törődik senkivel és semmivel. Így egyszerűbb. – Kinéztem az ablakon, miközben felkönyököltem a párkányra. – Így senki sincs, aki hátba támadhat. Vagy akit elveszíthetek egyik pillanatról a másikra. Ezt igazán megérthetnéd. – Hiszen elhagytalak és tudhatod, mekkora fájdalom ez. Ezt már csak gondolatban tettem hozzá. A tájat figyeltem, az éjszakai fényeket, csillagokat, miközben haladtunk az úton.

636 szó;    




I know all
your reasons
to keep me
from seeing




avatar
Vámpír
₰ Play by :
✘ Miss Nina Dobrev
₰ Reagok száma :
16
₰ Foglalkozás :
✘ Menekülés és túlélés

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   Szomb. Jan. 20, 2018 11:19 am


Amennyire csak tudom, elengedem a fülem mellett azt, amit arról a Derick fazonról mondott. Szereti őt. Nos, máris van valami közös bennem és a fickóban. Bár az is benne van a pakliban, hogy Skyler csak engem akar ezzel megbántani. Félig sikerült is neki, de nem mutatom ki. Majd később elvonulok búslakodni, mint egy szerelmes félkegyelmű idióta. Viszont a következő megjegyzését képtelen vagyok ignorálni. Idegesen ragadom meg a karját és húzom közelebb magamhoz. Meg merem kockáztatni, hogy szikrákat szórnak a szemeim dühömben.
- Szóval velem mindig volt valaki, azt mondod? Ó, nem, drágám, nagy tévedés! Amikor magamra hagytál a szarban, egyszerűen csak szerencsém volt. Azért vagyok még életben, mert mint tudod, van egy képességem, amiből a La Morte hasznot tudott húzni. Ha tudnák, hogy most épp azon munkálkodom, hogy lényegében egy szökevénynek segítek, veled együtt végeznének velem. Nem szorulok én senkire...az a kisfiú abban a pillanatban megszűnt létezni, hogy te faképnél hagytál. - Jelen pillanatban még ránézni is gyűlölök, mégsem tudom elvenni róla a tekintetem. Az emlékeimbe akarom vésni, ha újabb négyszáz évig nem találkoznánk. Most már biztos...szeretve gyűlölöm ezt a nőt. És úgy érzem, ez sosem fog megváltozni. Na jó, a depresszív hangulat szerintem a tetőfokára hágott, és tényleg sokkal könnyebb volt, míg a szarkasztikus humorommal álcáztam a közelében érzett letaglózó érzelmi kavalkádot. Valahogy vissza kéne tornáznom magam arra a szintre, de attól tartok, már szimplán csak bunkó tudok lenni.
- Igen, igazad lehet. Szánalmas vagyok. Kellett nekem beléd szeretnem. Kész röhej! Rájöttem valamire, tündérem. Nem is az itt a gond, hogy benne hagytál a szarban anno, talán abban reménykedve, hogy a La Morték végeznek velem, ezzel le van rólam a gond...a probléma korábbra nyúlik vissza. Mikor is...hmm...ja, megvan! Amikor átváltoztattál. Hagytál volna meghalni. De nem...te inkább úgy döntöttél, örök szenvedés legyen a sorsom. Hát köszönöm, csodás ajándék! - Meg is tapsolom a monológom végén. Nem szokásom ennyit beszélni, de most mintha úgy érezném, itt a lehetőség mindent kiadni magamból, ezért élek is vele. Nem reagálok a kérdésére szavakkal, mindössze idegesen kifújom a levegőt. Ilyen hülye kérdést. Ez szerintem az arcomra van írva. Hogy mikor értem meg, hogy nem kéne foglalkoznom vele? Soha, basszus. Erről volt szó az elmúlt pár percben. Egy szánalmas gyökér vagyok, aki menthetetlenül kapaszkodik ebbe a nőbe. Ettől csak még jobban utálom ezt az egészet.
- Hát, pedig régen megtetted. És rohadtul élvezted is. Győzködhetsz, ameddig csak akarsz ennek az ellenkezőjéről, sőt ecsetelheted, hogy velem volt a legrosszabb a szex, és azóta annyi pasival feküdtél le, hogy már el is felejtetted, köztük Brad Pitt-tel...de nem veszem be. Ha a ripityára tört szívemmel emlékszem minden egyes együtt töltött pillanatra, akkor a te kérges szíved sem felejthette el. - Végre beszállt a nyomorult kocsiba. Röpke félórámba telt meggyőzni. Amint beülök mellé, máris nekem szegez egy kérdést. Nem felelek rá jó néhány másodpercig, csak meredek magam elé, végül nyugodt hangon szólalok meg, bár ezúttal a kormányra meredek, véletlenül sem rá.
- Nem tudom, miért beszélünk hűségről, ha egyszer épp a szabályaik ellen vétek. - Ezzel el is intézem a választ, és elindítom az autót. Már jó 5 perce megyünk, mire újra megszólalok.
- Játszod itt a kemény nőt, amit talán az egész világ bevesz, de...én ennél jobban ismerlek. Az önzőséged és nemtörődömséged csak egy álca, mert így könnyebb a létezés. De nem menekülhetsz örökké önmagad elől. Ez pedig jól tudom, hogy megrémít. Sajnállak. De leginkább azt sajnálom, hogy ellöktél, hogy könnyebb legyen neked elnyomni az érzékeny oldalad. Pedig... - Nem, elég a lelkizésből. Nem vall rám. Régen, amikor együtt nőttünk fel, amikor még emberek voltunk, sok hasonló beszélgetés lezajlott köztünk, de már más a helyzet. Nincs értelme.

Skyler & Wyatt
It’s been a while baby since I’ve seen you around

ne haragudj, hogy ennyit késtem  


avatar
Vámpír
₰ Play by :
Matthew Daddario
₰ Reagok száma :
7
₰ Keresem :
I found her.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   Szer. Nov. 22, 2017 6:00 pm




to: Wyatt


Ha túl hosszúra nyújtod a közöttünk lévö köteléket, elszakad.


A szavaira meglepődtem egy rövidke pillanatra, de aztán mosolyra húzódtak az ajkaim. Az egésszel csak egyetlen egy aprócska gond volt: Derick pontosan tudta, hogy milyen vagyok. Ismerte a rigolyáimat, ismerte az önzőségemet, tudott rólam mindent… mindent, kivéve a múltam azon darabját, amely Wyatthez csatolt. De tényleg ismert. Nem mondom, hogy ezer százalékosan el is fogadott, sőt, valószínűleg néha a háta közepére sem kívánt, de a lényeg, hogy…
- Nem tudnál neki újat mondani. – Nevettem fel végül elégedetten. – Tudja, milyen vagyok. És ami azt illeti, elfogadott. Sőt, szeret, Wyatt. Érted? Szeret így, ahogy vagyok. – Hazudtam neki némileg, de azt akartam, hogy fájjon neki. Azt akartam, hogy végre eltemesse magában az irántam lángra lobbanó érzéseit. Higgye azt, hogy van más a számomra… mindenféle értelemben.
- De tudod, mit? Ha elhagyna sem lenne gond. Ami azt illeti, pont néhány napja beszélgettünk hasonlóról. Én egy túlélő vagyok, Wyatt. Ha kell, egyedül is képes volnék megállni a saját lábamon. Nem vagyok egy ostoba, tehetetlen kisbaba, aki másokra szorul. De ezt… te úgysem értheted. Hisz veled mindig volt valaki. – Utaltam itt most a La Morte díszes társaságára.
A szemébe néztem, el sem engedtem a tekintetét, amit ő viszonzott. A szavakra elmosolyodtam újfent. Igen, ezt akartam. Ne tudjon megbocsátani. Szakadjon el tőlem. Újra.
- Nem, tényleg nem érdemlem meg. Tudod, Wyatt… ez igazán szánalmas. Tényleg, mit gondoltál, miért jöttem ide? Azért, hogy szerelmet valljak és boldogan éljünk, míg meg nem halunk? – Kérdeztem rá érdeklődve, majd el is hallgattam. A kocsihoz indultam. Bennem volt a menekülési szándék. A szavaira viszont megtorpantam. Nem értettem, hogy miért csinálja ezt. Miért kötődik még mindig hozzám? Miért nem tud elengedni? Mi a francnak jöttem én ide pontosan? Felé fordultam értetlen arckifejezéssel.
- És te mikor érted meg, hogy nem kellene foglalkoznod velem? – Kérdezek rá némileg ingerülten. A tapis megjegyzésére amúgy inkább nem reagáltam semmit. Ha megpróbálta volna, biztos vagyok benne, hogy a földdel csókolózott volna egy szépet.
A továbbiakra a szemeimet forgattam.
- Ízléstelen vagy. Biztos nem bújnék veled újra ágyba… - A kulcsot viszont egy lendülettel odadobtam neki. Közel volt, így simán elkaphatta. Mérges voltam rá. Mérges voltam a helyzetre is. Utáltam, hogy így alakult és utáltam, hogy nem tudtam lerázni. Beültem a kocsiba, majd karbatettem a kezeimet. Amennyiben beszállt mellém, ráemeltem a tekintetem.
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy rossz úton jársz, ha a La Morték leghűségesebb katonája címre pályázol? – Vontam fel a szemöldökömet, miközben elmosolyodtam, majd kipillantottam az ablakon.
Az előbbi szavai visszhangoztak a fejemben. A napfelkelte… ő és én. Együtt. Nem akartam ezeket az emlékeket. Komolyan, a saját képességemet nem használhatnám magamon?

424 szó; drágám




I know all
your reasons
to keep me
from seeing




avatar
Vámpír
₰ Play by :
✘ Miss Nina Dobrev
₰ Reagok száma :
16
₰ Foglalkozás :
✘ Menekülés és túlélés

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   Hétf. Okt. 16, 2017 2:08 pm


A kérdését hallva akarva-akaratlanul is nevetni kezdek, aztán megköszörülöm a torkom és átváltok komolyba. Persze csakis a gúnyosság határain belül.
- Megölni? Édesem, én sokkal inkább arra gondoltam, hogy óva intem tőled. Mesélek neki ezt-azt, elmesélem, hogy az önzőséged nem ismer határokat. Mindezt egy jó erős ital mellett, és legalább előre jelzem neki a kellemetlenségeket, amiket elszenvedhet tőled. Szerintem még hálás is lesz. - Lehet, hogy ez túl erős volt? Mindegy. Miért legyek Skylerrel gyengéd, miért figyeljek oda, nehogy megbántsam valamivel? Van annyi büszkeségem, hogy ezt ne dobjam félre még a nőért sem, aki bár elárult, én még mindig szeretem. Amikor közelebb hajol hozzám, meg sem rezzenek. A szavaival ugyan azt érzékelteti, hogy már elfelejtett, de mégis csak úgy árad a hangjából ennek az ellenkezője.
Ahogy állunk az úttesten, úgy érzem, mintha teljesen eltűnt volna a külvilág. Régen is mindig olyan volt, mintha csak mi ketten léteztünk volna. Jó tudni, hogy ez még mindig így van. Számomra legalábbis biztos. A közelsége teljesen megőrjít, de akkor is uralkodom magamon. Az elmúlt négyszáz évben is az önuralmat gyakoroltam, nem most fogok megtörni. Nem adom meg neki ezt az örömet. Amikor elkapja a ruhámat és magához ránt, egy pillanatra megdöbbenek. Persze nem azon, hogy ezt tette, sokkal inkább azon, hogy egy másodperc erejéig az futott át az agyamon, hogy meg akar csókolni. Na igen, gyűlölöm beismerni, de még bennem él egy része annak a naiv srácnak, aki anno voltam. A tekintetemet az övébe fúrom, még azután is, hogy ő már elengedett.
- Szeretek veled élcelődni, valószínűleg ez sosem fog megváltozni. Ahogy az sem, hogy egy kis részem nem képes megbocsátani neked. Nagy esély van rá, hogy soha. Nem mintha ez téged különösebben érdekelne. Azonban...egy pillanatig se kételkedj abban, hogy aggódom érted. Egy idióta vagyok, hiszen meg sem érdemled, hogy a kisujjamat mozdítsam érted, de ez van. - A mosoly felszívódott az arcomról, most már komoran fürkészem az arcát. Meg sem lep, hogy hátat fordít nekem, és megindul a kocsija felé. Ám nem, most nem léphet le. Így nem.
- Lehet, hogy baj van a hallásoddal. Vagy csak az én hangomra immúnis a füled. Tök mindegy. De ha egy percig is azt hiszed, magadra hagylak, amíg ilyen közel vagy a városhoz, nagyot tévedsz? A La Mortenak a környező városokban is vannak kémjei, egyedül én tudom garantálni, hogy épségben megúszd. Ergo mássz be a kocsiba, majd én vezetek. Az enyémet addig elrejtem. Nem fogadok el nemleges választ. És ne vitatkozz, különben a vállamra doblak és nem tudom megígérni, hogy nem tapizlak le. - Visszakerült a vigyor a képemre. Egyrészt tudom, hogy ez őt mennyire idegesíti, szóval már csak ezért is zsibbadásig fogom húzni a számat, másrészt pedig minek is tagadnám, örömmel tölt el a tudat, hogy még egy darabig a közelében lehetek.
- Na, idepasszolnád a slusszkulcsot végre, vagy szeretnéd megvárni a napfelkeltét? Nincs ellenemre, bár nem úgy ismerlek, mint aki értékeli a napfelkelte szépségeit. Ha jól rémlik, reggelente mi mindig valami...mással voltunk elfoglalva. Ha arra vágysz, természetesen nem vetem el az ötletet. - Rákacsintok és ismét közelebb lépek hozzá. Igen, aggódom érte. De legalább annyira szeretem húzni az agyát.

Skyler & Wyatt
It’s been a while baby since I’ve seen you around

ne haragudj, hogy ennyit késtem :nyee:    


avatar
Vámpír
₰ Play by :
Matthew Daddario
₰ Reagok száma :
7
₰ Keresem :
I found her.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   Hétf. Okt. 16, 2017 2:07 pm


Wyatt & Skyler

" Ha túl hosszúra nyújtod a közöttünk lévö köteléket, elszakad."



A kérdése, mellyel Rickre utalt, elgondolkodtatott, de pont kapóra jött. Elmosolyodtam és felszegtem az állam, így figyeltem őt.
- És ha igen? Mit teszel? Megölöd őt féltékenységedben? – Hajoltam oda hozzá egy kihívó mosollyal. – És nem mellesleg mi van, ha már réges-rég el tudtalak felejteni? Az, hogy látni akartam, élsz-e még, nem azt jelenti, hogy szeretlek, Wyatt. Nagyon nem erről van szó. Lehet csak az érdekelt, hogyan van az én kis játékszerem… - Végigmértem, majd elhajoltam tőle, vissza a saját kis térfelemre.
Ezután indultam útnak és rohant utánam, amire bár számítottam, de mégsem voltam rá teljesen felkészülve. Kezdtem arra gondolni, mekkora őrültség volt idejönnöm és felkutatnom őt. Csak felkavarjuk egymás életét… bár, ha őszinte akartam volna lenni, az én életem mindig is Wyatt körül forgott, még abban a közel négyszáz évben is, amíg nem láttam. Mindig ott volt a gondolataimban, a szívemben, ami már régen nem dobogott. Sosem tudtam kitörölni őt magamból, pedig jó lett volna. Sosem szerettem a felesleges érzéseket cipelni. Teher volt, nem más. Egy lánc, egy béklyó, amit le akartam szakítani magamról, hogy szabad lehessek. Lehet a szabadságom reményében kutattam őt fel? Ezen én magam is eltöprengtem.
Hallgattam őt, a szavait. Egy fél pillanatra kiült az arcomra a döbbenet, mikor azt mondta, feltételesmódban, hogy lehet, szeret és megőrül értem. Őszintén, eléggé ledöbbentett volna, ha ez valóban így van. Tudtam, milyen vagyok, milyen stílussal áldott meg a természet és mivé, kivé váltam. Nem hittem, hogy van bárki, aki komolyabb érzelmeket tudna fűzni hozzám már. Rick persze más volt, ő barát volt, nem több. Még akkor sem, ha volt egy időszak, amikor valóban több volt köztünk… testiség. De hamar visszaléptünk a barát zónába. Róla elhittem, hogy komolyan kedvel, de azt is tudtam, hogy azért jobb szeret távolságot tartani tőlem. Meg is tudtam érteni.
Wyatt arcát fürkésztem, ahogy pedig megérintette az arcom, nyeltem egy aprót. Nem igazán mozdultam, nem is reagáltam, csak egy félmosollyal hagytam, hogy csókokat hintsen a homlokomra. Ám az ajkaimhoz végül nem ért hozzá és ez nem okozott túlzott meglepetést. Számítottam rá, hogy csak szórakozik. Volt kitől tanulnia a hülyítést, hisz a mester itt állt előtte. Bár nem hittem, hogy a „tanítvány” majd bepróbálkozik megvezetni engem.
A további, halk suttogására szusszantam egyet és elkaptam a mellkasánál a ruhát, ezzel pedig azt értem el, hogy ne tudjon ellépni tőlem.
- Ha ez így van, akkor hagyj elmenni. Nincs szükségem a háládra, sem semmire tőled. Menj vissza a La Mortehoz, legyél az ölebük, ahogyan eddig… sőt, ha akarsz, vigyél eléjük. Elégtétel lenne, hogyha odadobnál nekik, nem? Ne játszd meg, hogy aggódsz. – Azzal pedig elengedtem. Elnéztem a két autó felé, majd vissza.
- Nos, igen, mehetnénk. Mindenki a maga autójában, két irányba. Remekül hangzik. – Csípőre tettem az egyik kezem és így fürkésztem Wyatt arcát, szemeit, hogy az emlékezetembe véssem. Nem hittem, hogy ilyen különös mód alakul majd a találkozónk… nem is voltam rá teljesen felkészülve.
Egy szó nélkül fordultam sarkon és lépkedtem vissza a saját autómhoz. Persze, jó lett volna még egy kis időt eltölteni Wyattel, tekintve, hogy ha most elválunk, nem szándékoztam újra felkavarni a kis életét, de… úgy éreztem, ha még tovább maradok vele, valami rossz fog történni.



518 szó || Dream || drágám, imádlaaak :lááv:
***



I know all
your reasons
to keep me
from seeing




avatar
Vámpír
₰ Play by :
✘ Miss Nina Dobrev
₰ Reagok száma :
16
₰ Foglalkozás :
✘ Menekülés és túlélés

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   Hétf. Okt. 16, 2017 2:05 pm


Olyan, mint egy gyerek, ezen pedig lehetetlen nem vigyorogni. Legszívesebben kiröhögném, de nem akarok rontani a helyzeten, már így is baromnak gondol. Talán igaza is van, de ő tette ezt velem. Most tényleg olyan, mint egy duzzogós kislány, pedig tudom, hogy jó ideje nincs benne semmi gyermeki az olykor huncut tekintetén kívül, amivel már régen is elvarázsolt. Gyűlölöm, hogy ennyire gyenge vagyok a közelében. Féltékeny, ez teljesen egyértelmű, én meg egy idióta, amiért felfedem előtte, mennyire félek, hogy baja eshet. Tartottam volna meg magamnak. A szavaira felkapom a fejem, és igyekszem a csalódottságomat leplezni. Hiszen nem kéne meglepnie, hogy ennyire önző.
- Ki az a Rick? Jaj, várj csak, ne válaszolj, kitalálom...vele próbálsz meg elfelejteni. Megsúgok valamit...nem fog be-vál-ni. - Igen, szándékosan húzom az agyát. Pereljen be. Azért basszus eléggé irritál ez a Rick fazon még így ismeretlenül is. Már lefestettem magamnak egy unalmas, pipogya fráterként, és ezáltal egész jól elvagyok a tudattal, hogy Skyler életének része valamilyen formában. Na jó, most már biztos kezdek beleőrülni ennek a nőnek a közelségébe. Mégis miért vagyok féltékeny? Évszázadok óta semmi közöm Sky-hoz, már jó ideje megvan a saját életem, ami már nem körülötte forog. Tartanom kéne magam az elhatározáshoz, amit már jó régen megfogadtam, miszerint soha többé nem esem Skyler lényének csapdájába, még akkor sem, ha újra felbukkanna. Tessék, itt a remek alkalom, hogy tartsam magam ehhez. Akkor mégis mi a francért érdekel ennyire, hogy még érez-e irántam valamit?
Amikor utánarohantam és a fejéhez vágtam a pár mondatos monológomat, nem gondolkodtam tisztán. Belső kényszer lökte ki belőlem a szavakat, most pedig nem tudom eldönteni, jól tettem-e, hogy hagytam áradni őket vagy jobb lett volna inkább visszanyelnem a négyszáz évnyi tömény érzelmi mélypontból keletkezett szótengert. És jobban átgondolva még legalább ötször ennyi mondanivalóm lenne, de tudom, csak untatnám őt vele. Elvégre elég egyértelmű, hogy semmit sem jelentek neki. A szavai éles tőrszúrások formájában hatolnak a szívembe, de nem, nem mutathatom ki, hogy már megint szenvedek miatta. Csak őmiatta. Egyre nehezebben türtőztetem magam, ahogy közelebb lép hozzám. Továbbra sem tudom, mit akarok jobban: ellökni magamtól és beülni a kocsimba, aztán vissza sem nézni vagy szorosan magamhoz ölelni és addig csókolni, amíg már nem lesz képes ellenállni nekem, még ha a szavai alapján nem is szeret engem. Miért érzem úgy, hogy ez így nem teljesen igaz? Lehet, ezt kéne tennem. Még ha kikényszerített vallomás is lenne, de beválhat. Ahogy hozzáér a mellkasomhoz, nagyot nyelek, és legszívesebben azonnal rávetném magam, de a fenébe is, nem lehetek ennyire erőtlen vele szemben. Azt kell mutatnom, hogy cseppet sem kavar fel az érintése. Muszáj bebeszélnem magamnak, hogy a keze a nyakamon és az arcomon nem ébreszt fel bennem semmit, ám a szavaival újfent megforgatja a képzeletbeli kést a szívemben. Hirtelen elkapom a kezét, és még közelebb rántom magamhoz, aztán lágyan nézek a szemébe.
- Mit érdekel téged, hogyan érzek? Nem mindegy neked, szeretlek-e vagy sem? És ha azt mondanám, igen, és teljesen megőrülök érted? Vagy hogy kérlek, szépségem, soha többé ne hagyj el, szökjünk meg együtt, mert nem tudom elképzelni nélküled az örökkévalóságot? - Lágyan megsimogatom az arcát, aztán a homlokától lefelé haladva csókolgatni kezdem, ám mielőtt az ajkára tapaszthatnám az enyémet, hirtelen a füléhez hajolok, hogy odasúghassam neki. - Bár az is lehet, hogy már cseppet sem vonzódom hozzád, hiszen volt bőven időm, hogy gyűlöljelek és elfelejtselek. Lehet, hogy mindössze ironikus módon hálás vagyok neked, amiért hátrahagytál, így pedig megtalálhattam az új családomat a La Morte-k között. És épp a hála miatt érzem úgy, hogy tartozom neked annyival, hogy nem hagylak magadra, amíg az ellenséges terület közelében tartózkodsz. Igen, sokkal valószínűbb, hogy erről van szó. - Fogalmam sincs, hogy sikerült összehoznom, de egész hihetően tudtam mindezt közölni vele. Pedig rohadtul nehezemre esett, mivel már teljesen biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy szeretem, mint régen. Még egyszer gyorsan végigsimítok az arcán, aztán hátralépek két lépést.
- Nos, mi lesz, tündérem? Itt ácsorgunk még csúnyán nézve egymásra, vagy megindulunk valamerre? Ha javasolhatom, akkor ne Chicago felé. - Jegyzem meg kissé gunyorosan. A tekintetemet egy másodpercre sem veszem le róla mindenesetre, ugyanis ki tudja? Előfordulhat, hogy amint ismét elválnak az útjaink, újabb négyszáz évig nem látom majd őt. De most még erre nem gondolok. Ha rajtam múlik, még órákig a közelében maradok.

Skyler & Wyatt
It’s been a while baby since I’ve seen you around

csak megjött a reagom, édes :lááv:   


avatar
Vámpír
₰ Play by :
Matthew Daddario
₰ Reagok száma :
7
₰ Keresem :
I found her.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   Hétf. Okt. 16, 2017 2:05 pm


Wyatt & Skyler

" Ha túl hosszúra nyújtod a közöttünk lévö köteléket, elszakad."



Egy pasi sem volt még a földön, aki ennyire le tudott taglózni a szavaival. Épp sértegettem, erre azzal vág vissza, hogy akkor vagyok a legszebb, amikor meg akarom bántani? Ki ez a pasi? Komolyan! Méltatlankodva tátogtam, mert hang az nem jött ki a torkomon. Erre nem volt jó válasz. Ő más volt, mint Rick. Vele tudtam évődni, a kapcsolatunk táptalaja az évődés és a viccelődés volt, de Wyattel ez… nem ment. Valahogy nem. Nem tudtam, hogyan vágjak vissza, így csak becsuktam a számat és összehúzott szemekkel döfködtem le a tekintetemmel. Ekkora egy…! Ahh. Morogtam magamban, majd a továbbiakra viszont nem tudtam csendben maradni.
- Nos, ha olyan ügyesek, ám legyen. Ha megelégszel velük, nekem tényleg mindegy. És nem vagyok a szépséged… - Morrantam. Nem, ez sem volt túl jó visszavágás. Egyszerűen a közelében túlságosan kezdtem kifordulni önmagamból. Figyeltem, ahogy az ajkaimat bámulja. – Kiesik a szemed, Wyatt… nem lenne szép látvány. – Mosolyodtam el végre, majd végigsimítottam az ujjammal az ajkain. Aztán vissza is húztam a kezem. – Ott vannak neked a ribancok, ne vágyj rám, kedvesem. – Kihúztam magam, aztán jött az igazság, ami kegyetlenül kibukott belőlem. Hogy én mennyire utáltam ezt a helyzetet! Gyűlöltem, amiért használta rajtam a képességét. Mégis hogy jött ő ehhez?!
A szavai viszont villámcsapásként értek. Nem hittem a fülemnek. Miért is aggódna értem? Pont ő? Magára hagytam. Nem érdekelt, mi lesz vele, azzal sem törődtem, a La Morte életben hagyja-e. Erre meg azzal jött, hogy aggódik értem? Miért?
- Milyen aranyos. Gyűlölnöd kéne és te aggódsz… pont a minap mondtam Ricknek, hogy nekem nincs szükségem az ő mágnes képességére ahhoz, hogy mindenki a lábaim előtt heverjen. És tudod, mit? Igazam volt. Ha te, azok után, amik történtek, még képes vagy értem aggódni… - Elharaptam a mondatot és kissé mosolyogva figyeltem őt. De aztán elegem lett, szabadulni, szökni akartam. Ahogy a vállamra tette a kezét, félresepertem.
- Így is van. Továbbléptem. – Nem néztem rá. Nem akartam bevallani neki az igazat, azt, hogy hihetetlenül hiányzott és még én, a nagy Skyler Montbrai is képes kötődni valakihez.
Sietősen lépkedtem, de tudtam, hogy utánam fog jönni. Miért is ne tette volna? Lefékeztem és úgy fordultam felé, ahogy elkezdett beszélni.
- Nagyszerű! Igazad van, ilyen vagyok. Önző, a saját érdekeimet nézem és átgázolok bárkin, hogy magamat mentsem vagy elérjem a céljaim. Igen, Wyatt, hátrahagytalak és újra megtenném, ha azon múlna az életben maradásom! Mert én ilyen vagyok! – Mutattam magamra idegesen, majd közelebb léptem hozzá. – És ha most elengedsz, soha többet nem bukkanok újra fel! Nem hogy újabb négyszáz, de öt- vagy hatszáz év múlva sem! Eljöttem, láttam, mi lett belőled. Látom, hogy boldog vagy, tudom, hogy vannak melletted, akik értékelnek téged. – Utaltam itt azokra a ribancokra, már ha léteztek egyáltalán. – Szóval, Wyatt, megkönnyítenéd mindkettőnk dolgát, hogyha hagynál elsétálni! De nem, ez nem megy, ugye? Miért is nem?
Ezúttal ténylegesen odaléptem elé, hogy a mellkasánál elkapjam a ruhát és még közelebb húztam magamhoz.
- Nem akarsz elengedni, mert még mindig belém vagy bolondulva, Wyatt? Erről lenne szó? – Szabad kezemmel végigzongoráztam a mellkasán az ujjbegyeimmel, fel a nyakán, majd az arcára simítottam az egész tenyerem. – Nagy kár, mert én nem szeretlek és soha sem szerettelek. Legalábbis nem úgy, ahogyan te engem. – Hazudtam. Hazudnom kellett, mert úgy éreztem, másképp nem hagy elmenni. Sőt, hazudtam önmagamnak is ezzel. Nem akartam bevallani még saját magam előtt sem a lehetséges érzéseimet iránta, pedig igen, tudtam… szerettem őt. Ha nem így lett volna, Rick képessége már réges-rég hatott volna rám. Wyatten kívül viszont soha, senki nem vonzott és azt hiszem, ezen semmi sem változtathatott már.



584 szó || Dream || drágám, imádlaaak :lááv:
***



I know all
your reasons
to keep me
from seeing




avatar
Vámpír
₰ Play by :
✘ Miss Nina Dobrev
₰ Reagok száma :
16
₰ Foglalkozás :
✘ Menekülés és túlélés

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   Hétf. Okt. 16, 2017 2:01 pm


Jó látni, hogy van, ami nem változott. Már régen is valami cinikus beszólással leplezte a zavarát, és ha kellett, átváltott bunkó stílusba. Épp mint most. Csak anno egyszerűbb volt lerendezni a dolgot egy heves csókkal. Most nem mászhatok rá. Eleve hülyén venné ki magát a dolog, másrészt nem is vágyom rá. Mármint ez így nem teljesen igaz. Mindössze a késztetés, hogy szavaimmal kínozzam, jelenleg erősebb. Aztán fene tudja, meddig vagyok képes visszafogni magam. Bár szavai igencsak kemények, azt hiszem, már bánkódtam miatta annyit, hogy ne mardossák égetően a szívemet.
- Van fogalmad róla, milyen gyönyörű vagy, amikor meg akarsz bántani? A szépséged előbb a lelkembe gázol, mint a szavaid. - Várható volt, hogy nem akar sehova sem menni, hanem inkább megsértődik. Nem tudok nem vigyorogni miatta, pedig először úgy terveztem, hogy az érzéketlenség álcáját öltöm magamra, de a közelében ez egyszerűen lehetetlen. Muszáj...kiröhögnöm. Ez van. Olyan jó érzés közel hajolni hozzá, és beszívni az illatát. Tudom, hogy féltékeny, hiába tesz úgy, mintha hidegen hagyná a dolog. Ez pedig piszkosul jó érzés, mit ne mondjak.
- Egy-két ribanc? Kérlek, ne beszélj így a hölgyekről, akik olyan ügyesen enyhítettek a magányomon és a fájdalmamon...amit te okoztál, szépségem. - Még közelebb hajolok hozzá, és egyenesen az ajkait bámulom. Titkolhatnám a szándékaim, megtehetném, de...abban mi lenne a móka? Ha ő csak szórakozott velem, aztán pedig képes volt eldobni, akkor most miért könnyítsem meg az életét? Egyébként sem fogom tagadni önmagam előtt, mennyire felpezsdít a közelsége. A sok-sok évszázad alatti szinte már monotonnak mondható napok leforgása óta most először érzem úgy, hogy újra élek. Mintha ismét lélegeznék. Pedig már nagyon rég nem éreztem oxigént a tüdőmben. De most Skyler teljesen visszaadta azt a jóleső érzést. Egy pillanatra olyan, mintha megint az a halandó srác lennék, aki annyira oda van a gyerekkori barátjáért. De persze fejbe kólint a valóság. Az eltelt évszázadok, a vámpírlét, és persze Skyler árulása, ami örökre beitta magát a lelkembe. Elhajolok tőle, és kibámulok az ablakon. Meg sem hallom a cinikus megjegyzéseit. Kicsit muszáj összekapnom magam, és visszaerőszakolni a mosolyt az arcomra, de nem egyszerű. Teljesen elveszítem miatta a fejem, ha nem nyugtatom le magam. A jelenléte olyan érzelmeket hoz elő belőlem, amik ellen négyszáz éve küzdök, és próbálom végleg elnyomni őket. Erre elég néhány perc Sky mellett, és ismét megőrülök érte. Bár az igaz, hogy tőle is. Mármint konkrétan az idegeimen táncol. Nem vicc, egyszerre vágyom arra, hogy egy örökkévalóságon át csókoljam, de arra is, hogy a puszta kezemmel öljem meg. Közben meg egyre bekúszik a gondolat az elmémbe, hogy valójában hálásnak kéne lennem, amiért elhagyott. Mégiscsak a világ legbefolyásosabb klánjához kerülhettem ezáltal. Különben ki tudja, életben lennék-e még? A képességemet is náluk sikerült tökéletesítenem. Legalábbis hatalmasat fejlődtem, azt meg kell hagyni. Ismét a mellettem ülő nőre emelem tekintetem. Összehúzom a szemeim, ahogy hallgatom a belőle kibukó szavakat. Ezek szerint tudok hatni rá és ki tudom szedni belőle az igazat. Nem tétovázom, mert meg kell értenem a dolgokat. Hirtelen nem tudtam, képes leszek-e megszólalni a hallottak után, de nem kellett volna emiatt aggódnom, ugyanis pillanatok alatt ömleni kezdtek a gondolataim.
- A fenébe is, én tényleg aggódom érted. Őszintén. Nem érdemled meg, hogy akár egy másodpercig is arra gondoljak, mi történhetne veled, ha a La Morte elkapna, de pechemre nem szabadulok a félelemtől. Azt akarom, hogy biztonságban legyél. Annyira önfejű vagy, te liba. - Nem, nem bántam meg, hogy beszóltam neki. Pláne mivel a ribancra jobban rászolgált volna, de nem akartam még inkább vérig sérteni. Bár szerintem így is sikerült. De miért nem fogja már fel végre, mennyire fontos nekem? Még annak ellenére is, hogy úgy elbánt velem. Ahogy a mellkasomra teszi a kezét, nagyot nyelek. Már az érintésétől képtelen vagyok hideg fejjel gondolkodni. Amikor elhúzza a kezét és szokásához híven megsértődik, visszatér az apró mosoly a szám szegletébe, és ráteszem a vállára a kezem.
- De miért? Csak áruld el, miért érdekelt, hogy mi van velem? Azt hittem, már továbbléptél. - Reagálni sem tudok, mert már pattan is ki a kocsiból. Egy pillanatig csak bámulok magam elé, aztán én is kiugrok és hamar utolérem a duzzogó hölgyet.
- Na jó, most szívatsz, ugye? Te mindig mindentől megfutamodsz. Ez a módszered. Sőt szerintem a mottód is valahogy úgy szól, hogy "jaj, ezzel nem tudok megbirkózni, inkább elsétálok a másik irányba". Én vagyok az élő példa, miszerint könnyen feladod. Engem is olyan rohadt egyszerűen hátrahagytál, vissza sem néztél. Nem is érdekelt, mi lesz velem, valld csak be. Most ha nem ismernélek, azt gondolnám, a bűntudat sodort az utamba, de jól tudom, hogy a lelkiismeret nálad nem létező fogalom. Csak tudod, milliószor könnyebb lenne minden, ha nem bukkantál volna fel. Mindössze négyszáz évnyi terápiát vághatok sutba miattad. - Oké, az utolsó mondatomat poénnak szántam, bár a hangsúlyomból talán nem ez jött le. De hát tehetek róla, hogy felidegesített...már megint? Kissé túl indulatosan vetettem oda neki mindent, de hátha így eljut az agyáig, milyen szinten tette tönkre az életemet.

Skyler & Wyatt
It’s been a while baby since I’ve seen you around

ne haragudj a késésért, imádlak :lááv:   


avatar
Vámpír
₰ Play by :
Matthew Daddario
₰ Reagok száma :
7
₰ Keresem :
I found her.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   Hétf. Okt. 16, 2017 2:00 pm


Wyatt & Skyler

" Ha túl hosszúra nyújtod a közöttünk lévö köteléket, elszakad."



Nem tagadhattam, jó volt látni őt. Látni, hogy minden rendben van vele, jól van, éli a kis életét és úgy éreztem néhány pillanatra, hogy hiba volt idejönnöm. Talán csak a háttérben kellett volna maradnom és úgy megnézni, mi újság vele. De hát, nem tudhattam biztosra, hogy itt lesz. Nagyon spontán ötlet volt, hogy elinduljak Chicago felé, de itt kötöttem ki és láss csodát, itt egy Wyatt. Az én kocsimban ráadásul. Nem is értettem, miért akar annyira beszélgetni velem. Jó, ha jobban belegondolok, érthető volt. Utált, amiért elhagytam. Ez az érzés jogos is volt, de végeredményben, nézzük csak meg, hol tart most. Úgy láttam, meg van becsülve és megvan mindene, amire csak szüksége lehet. Így hát, az utálatát igazán eláshatta volna jó mélyre. A válaszára hunyorogva megráztam a fejem.
- Humor bonbont ettél, mielőtt elindultál Chicagoból? – A mosolyára igyekeztem nem figyelni túlzottan. Azt hittem, hogy az évek alatt minden érzésem eltűnt iránta. Ha viszont így lett volna, Rick képessége hatással lett volna rám. Tudat alatt lehet, ezért is jártam vissza hozzá időről-időre. Így mindig megbizonyosodhattam róla, hogy nem felejtettem el érezni. Nem felejtettem el szeretni Wyattet. De ez annyira nyálas! Nem akartam szerelmes lenni, de nem tagadhattam, hogy az életem nagy meghatározója Wyatt La Morte volt. Azaz, most már La Morte. Atyaég, mi volt az eredeti családneve? Már nem emlékeztem rá.
Kissé belezavarodtam a saját mondandómba, így az újabb szavai villámcsapásként értek, de ez persze nem látszott rajtam. Na igen, először a képébe vágom, hogy őt jöttem meglátogatni, majd közlöm, hogy csak eltévedtem… gratulálok, Skyler, ez szép öngól. Végighallgattam, még a szidását is, ami arra irányult, hogy elhagytam őt. Nem akartam bocsánatot kérni, az nem volt éppen az én műfajom, sőt. Őt kezdtem fürkészni, az arca vonásait, a tekintetét.
- És ha azt mondom, hazudtam? Sosem kutatnálak téged, hisz nem véletlenül hagytalak faképnél, nem? Odadobtalak téged, mint egy ártatlan bárányt a farkasok elé, hogy széttépjenek.
A mosolya egyre inkább elvonta a figyelmem, így inkább előrenéztem, hogy kibámulhassak az ablakon és nézhessem az üres, kihalt utat magunk előtt. Hát, csodás.
- Nem, veled nem megyek sehova. – Vetettem oda a kérdésére mintegy válaszként, de nem néztem rá továbbra sem. A kormányról is elvettem a kezem és sóhajtottam egy nagyobbat. Ahogy közelebb hajolt, egyből ránéztem kérdőn, amolyan: „mi van, mit akarsz?”ként.
Azonban a további szavaira összepréseltem az ajkaim. Úgy hangoztak a szavai, mintha féltékennyé akart volna tenni. És lám, még fel is hozza. Felnevettem.
- Mi? Én? Te megőrültél. Miért lennék féltékeny? Ha te megelégszel egy-két ribanc társaságával, hát, az téged minősít és nem engem. Nem vagyok féltékeny. – Nyeltem egyet és igyekeztem megtartani a mosolyom, de őszintén szólva, nehéz volt. Tényleg összejött valakivel? A nevetése is… a szemeimet forgattam.
- Hát, pedig pont az a célom. Sipirc, ez az én autóm. Ott a sajátod. – Böktem el a fejemmel a másik autó felé jelentőségteljes pillantással, de a további szavaira újra nyitottam a számat.
- Ne tégy úgy, mintha aggódnál értem. – Felnevettem. – Ismersz már, nagylány vagyok és megoldom a dolgaim akkor is, ha bizonyos áldozatokkal jár… - A mosolyom elhalványult. Hirtelen úgy éreztem, hogy minden őszintén ki akar törni belőlem.  Bár először olyan érzésem volt, mintha hányingerem lenne. Jézusom, Wyatt a képességével akar hatni rám? Ne már! Próbáltam ellenállni a késztetésnek, de a szavak végül nem maradtak bennem.
- Egyáltalán nem célom meghalni, elhiheted. Lehet, hogy néha őrült vagyok, de a halálvágy távol áll tőlem. Sőt. Én vagyok a túlélő, Wyatt. Elfelejtetted? – Vigyorogtam rá. – És hogy miért jöttem? Mi a célom? Annyi volt, hogy megtudjam, mi van veled. És most már tudom. – Elhalkultam, majd odahajoltam hozzá, a mellkasára tettem a kezeimet, aztán kicsit az ajtó felé toltam meg.
- Jöhet a búcsú… és engem ne szuggerálj! Borzalmas érzés, hogy nem tudok hazudni! – Fakadtam ki, majd visszahúztam a kezeimet és elfordultam tőle. Olyan lehettem most, mint egy duzzogó kislány. Nos, valahol az is voltam. Régen Wyatt ereje sehol sem volt, nem lett volna képes engem arra szuggerálni, hogy igazat mondjak. Most meg…? Nem, ez így nagyon nem jó.
- Oké, tiéd a kocsi, én majd megyek gyalog. – Menekülni akartam, hogy ne szedjen ki belőlem még több infót. Sietősen kinyitottam az ajtót, kiszálltam és elindultam visszafelé sietős léptekkel, vissza sem nézve. Az járt a fejemben, hogy minél távolabb vagyok Tőle, annál jobb lesz. Ide sem kellett volna jönnöm.



708 szó || Dream || szívem  :lááv:
***



I know all
your reasons
to keep me
from seeing




avatar
Vámpír
₰ Play by :
✘ Miss Nina Dobrev
₰ Reagok száma :
16
₰ Foglalkozás :
✘ Menekülés és túlélés

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   Hétf. Okt. 16, 2017 1:58 pm


Ironikus hangszíne valójában zene füleimnek. Olyannyira, hogy még egy szinte láthatatlan mosolyt is megengedek magamnak. Ugyanakkor a dühömet nem lehet méretekben kifejezni. Amikor ránézek Skylerre, egyszerre akarom szorosan magamhoz ölelni és a fejét letépni olyan erővel, mint ahogy anno ő rántotta ki a szívemet a mellkasomból. Mert igen, szerintem ez írja le a legjobban, mit éreztem pontosan, amikor se szó, se beszéd, lelépett. Most annyira szürreális, hogy egy kocsiban ülünk. Megint érzem azt a jóleső gyomorgörcsöt, mint amikor még egyszerű halandókként együtt lógtunk, én pedig féltem elmondani neki, hogy beleszerettem. Ehelyett csak élveztem a társaságát, az érzéseimet pedig megtartottam magamnak. Sokáig bánkódtam, hogy ilyen pipogya voltam, de így utólag...nem is tudom. Bár tényleg lényegében tőrrel döfködte a szívem, még a felszívódása után is sokáig, sőt előfordulhat, hogy máig sem sikerült teljesen kihevernem, de mindent összevetve...azt hiszem, jobb volt nekem nélküle. Legalább az önmagam nyugtatgatása végett komolyan át kell gondolnom ezt az opciót is. Ami azt illeti, a legjobb lenne végre tényleg el is hinnem, hogy az életem Skyler-mentesen milliószor élvezhetőbb, még így is, hogy a La Morte csicskája lettem. Mondjuk legalább tartozom valahova. Azért ez is egy fontos szempont. De elég az agyalásból, ideje a hangomat hallatni, mert a fenébe is, kit akarok átverni? Rohadt régóta szerettem volna - ha máshol nem, tudat alatt - kettesben lenni vele, hogy el tudjunk beszélgetni.
- Nahát, de rendes vagy. Épp San Miniatóba készültem, de a te kocsid amúgy is kényelmesebb. Elvihetsz nyugodtan. Nincs túl messze. Kb. 50 kilométer. Adjak térképet? Vagy tudod használni a GPS-t? - Nem restellem széles vigyorral megküldeni a szavaimat. Nyilván így leplezem csak, milyen nagy hatással van rám, hogy több évszázad után ismét láthatom, de valamilyen szinten baromi jó érzés, hogy ha már egyszer nem tudom eldönteni, megcsókolni akarom-e jobban vagy a La Morte elé vinni, legalább a szarkazmust használhatom fegyverként anélkül, hogy komolyabban ártanék neki. Azt hiszem, ez a lényeg. Nem is igazán akarom bántani őt. Megbántani ellenben...na, ez már más téma. Arra mondjuk rá is szolgált. Csintalan mosoly jelenik meg a szám szegletében, még a szemöldököm is önkéntelenül felszalad a kérdését hallva.
- Várj csak...eltévedtél? Az imént azt mondtad, engem jöttél meglátogatni. Vagy nagyon nem vagy tisztában a szándékaiddal, vagy egyszerűen semmit sem változtál. Sosem tudtad eldönteni, mit akarsz pontosan. Mindenesetre jó érzés, hogy engem kutattál. Csak nem ezzel foglalatoskodtál az eltelt évek alatt? Mert akkor nem sok szabadidőd volt. Tudod...nem akarok beleszólni, de megspórolhattad volna a keresésembe feccölt időt, ha...nem is tudom...ja, igen, persze! Ha nem hagysz el. - A vigyor még mindig az arcomon terpeszkedik, azonban a hangom érezhetően keményebbre váltott, ahogy mondatról mondatra haladtam előre. Annyira gyönyörű, a rohadt életbe. Így nehéz lesz előtérben tartanom a szarkasztikus énemet, és tettetni, hogy nem sebzett meg mondhatni halálosan, amikor köddé vált. Amikor leállítja a motort, a szemem sem rebben, sőt ha ez fizikailag lehetséges, még szélesebbre húzom a mosolyt a képemen.
- Most mi van? Nem úgy volt, hogy kocsikázunk egyet? - Csak költői kérdésnek szánom, hiszen egyébként is tudtam, hogy nem mennék vele sehova. Már csak azért sem, nehogy meglássanak minket együtt, aztán beköpjenek a La Mortenak. Nem is magam miatt aggódom, Skylert jobban féltem. Nem válaszol a kérdésemre. Egy kicsit közelebb hajolok hozzá, és a vonásait fürkészem. Talán csak még jobban az agyamba akarom vésni, ha esetleg ezután újabb négy évszázadig nem találkoznánk. Ismét felveszem a pimasz mosolyt.
- Édesem, még ha igazad is van...hatalmas mázlim volt. Ugyanis az akkori életképtelen énem különleges képességgel rendelkezett, ami a La Morte hasznára vált. És lám-lám, még mindig alkalmas vagyok arra, hogy vámpírokat gyűjtsek be büntetésre a klánnak. Ribanc vett volna pártfogásába? Hmm...még az is lehet. Könyörgöm, mondd, hogy féltékeny vagy. - Megengedem magamnak, hogy hangos nevetésben törjek ki. Véletlenül se higgye, hogy a lábai előtt kúszom, és ha netán a hangsúlyomból nem jött volna rá, hogy továbbra is a szarkazmus útján lépkedek, így minden bizonnyal egyértelművé tettem számára.
- Van egy rossz hírem, ha az lett volna a terved, hogy hamar lekoptatsz. Ugyanis elárulom, nem szabadulsz meg ilyen könnyen tőlem. A feladatom még várhat, most sokkal fontosabb az, hogy...van-e valami konkrét célod, amiért ilyen közel merészkedtél La Mortehoz. Meg akarsz halni, vagy mi van? - Azt hiszem, most először voltam komoly az eltelt pár perc során. Az aggodalom kicsit átcsúszott az álcámon, és csak remélni tudom, hogy nem feltűnően. Igen, féltem őt. Sőt komolyan kezdem úgy érezni, hogy halálvágya van. Vagy erről van szó, vagy ott a másik lehetőség... Az életét is kockáztatná azért, amiért ide merészkedett. És valami azt súgja, hogy nekem nagyon is közöm van ehhez. 99,9 százalékban biztos rólam van szó. Csak mondja már ki végre. Szuggerálom őt, ezzel válaszra bírva. Türelmetlenül várom, mit fog mondani, hiszen a többi vámpírnál ez mindig hatott, és bizonyára belőle is kiszedem a képességemmel az igazat. Addig biztos nem mozdulok innen, míg nem kapok érdemleges választ. Tulajdonképpen egyáltalán nem akarok mozdulni mellőle. Csak ezt még magamnak is nehéz beismerni, az ő orrára pedig végképp nem kötöm. Hadd tapogatózzon sötétségben az érzéseimet tekintve.

Skyler & Wyatt
It’s been a while baby since I’ve seen you around

szeretlek ám :lááv:   


avatar
Vámpír
₰ Play by :
Matthew Daddario
₰ Reagok száma :
7
₰ Keresem :
I found her.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chicagoba be- és kivezető út   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Chicagoba be- és kivezető út

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Poison After Bite :: Városaink :: Chicago :: Külváros-
^
ˇ